Ezen a héten, kedden írták a diákok a matematikaérettségit. Az előzetes adatok alapján középszinten 69 047-en, emelt szinten 6 616-an érettségiztek. Azt még nem tudhatjuk, hogyan sikerültek idén az érettségik, a feladatsor és a megoldásai azonban már elérhető az Oktatási Hivatal honlapján. A Pénzcentrum idén is megnézte, volt-e pénzügyekhez köthető
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2024 márciusában a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 2,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az előző évhez képest. A nyers adatok szerint a visszaesés mértéke 10,4 százalék volt, de ezt a mértéket elsősorban a húsvéti ünnepek márciusra esése okozta, hiszen emiatt három munkanappa
Tavaly márciushoz képest 2,8, előző hónaphoz viszonyítva 3 százalékot esett vissza az ipari termelés volumene. Az első negyedév 4,1 százalékkal marad el 2023 azonos időszakától.
Csütörtök délután új időszaki tárlat nyílt a Tájvízházban, Bazi nagy görög tábor címmel. A kiállítás az Alkotótábor Görögországban készült munkáit mutatja be. Hajtmann Ildikó Príma-díjas énekművész közreműködésével nyílt meg csütörtök délután a Tájvízház új időszaki kiállítása. Az alkotóközösség művészei tavaly nyáron, a görögországi Evia szigeté
Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink - értékelte szerdán a Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter azt a bejelentést, miszerint újabb egy évvel meghosszabbítják a vízummentes beutazás l
Bizonytalanul alakulhat a kereskedés a szerdai nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Az 1944-es születésű színművész Bornemissza Gergely szerepét alakította Várkonyi Zoltán nagyszabású regényadaptációjában, az Egri csillagokban (1968), de emellett számos más emlékezetes szerepben is megcsillogtatta tehetségét a nagyvásznon. Kovács Istvánnak ma, 80 esztendős korában mégis a mellőzöttség kínzó érzésével kell megbirkóznia.
Lombardia lüktető szíve több szempontból is különbözik az itáliai metropoliszok sorától. Az ország kozmopolita gazdasági központja a világ egyik legjelentősebb dizájn- és divatfellegvára: beleszeretni gyerekjáték, utcáin unatkozni pedig egyenesen lehetetlen! Joó Zsófia cikkének részlete a Hamu és Gyémánt magazin tavaszi lapszámából.
A pénzkereseti lehetőség jelenti a legfontosabb motivációt a munkát vállaló diákok életében, akik döntő többsége már hallott, dolgozott vagy jelenleg is az iskolaszövetkezetekkel való együttműködésben tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A Pannon-Work Zrt által készített kutatásból ezek mellett az is kiderült, hogy miképpen vélekednek az iskolasz
A hazai ipar márciusi visszaesését elsősorban a német gazdaság gyengélkedése okozza, és bár lehet, hogy a gazdasági nagyhatalom túl van a mélyponton, csak lassan fog bővülésbe fordulni. A külgazdasági nehézségeket a belső kereslet sem tudta ellensúlyozni. "Rosszul öregedett" a nemzetgazdasági tárca múlt havi sikerpropagandája.
A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőitől kezdve immár sorozatban öt párból is az a csapat jutott tovább, amelynek arra előzetesen a kevesebb esélyt adták. A mai esti találkozó előtt ez a Bayern München, amely hazai pályán, múlt kedden, 2-2-re végzett a Real Madriddal. A fogadóirodák szerint Carlo Ancelotti együttese a favorit – de azt ne feledjü
A térségünk a tőkepiacok tekintetében komoly növekedési potenciállal rendelkezik, sok külföldi befektető mégis nehézkesen éri el a régiónkat, mivel ezek a piacok számukra túl kicsinek számítanak vagy egy magánbefektetőnek túl távoliak és ismeretlenek. A hazai befektetők mellett ezeket a befektetőket célozzák meg annak a tőzsdén kereskedett befektet
98 éves Sir David Attenborough. A természettudós-műsorvezető bejárta a világot, eljutott a Föld legtávolabbi pontjaira és egész életét annak szentelhette, amit a legjobban szeret: a vadvilágnak.
Hilary Duff az Instagram-oldalán osztotta meg követőivel, hogy a napokban életet adott a negyedik gyermekének. A büszke édesanya elárulta a kicsi nemét, a nevét, és brutálisan őszinte képeket posztolt a szülés utáni pillanatokról.
Az Autisták című könyvben Clara Törnvall a saját, legszemélyesebb élményein keresztül, életszerű, mindennapi példákkal mutatja meg, milyen autizmussal élni még egy elfogadó társadalomban is.
Az Eit Food és a Pozi.io Magyarország legjobb női agrárvállalkozóit keresi. Az Empowering Women in Agrifood (Ewa) program keretében kifejezetten a korai szakaszban lévő, a női vezetésű agrár és élelmiszer jellegű vállalkozásokat célozzák meg, hogy erősítsék pozíciójukat a szektorban, ahol jelenleg még jelentős az egyenlőtlenség. Európa legdinamik
A saját hangunkat viszonylag ritkán halljuk abban a formában, ahogyan más emberek és sokak számára ilyenkor nem csak idegennek, hanem egyenesen ellenszenvesnek tűnik a hang, amit pedig nap mint nap használnak. A jelenség oka egyszerű, a negatív reakciót fizikai és pszichológiai tényezők befolyásolják.
Az új BMW M4 CS az utánozhatatlan BMW M élmény legátfogóbb megélésére invitálja a bajor prémiummárka ügyfeleit. A modell a nemrégiben bejelentett teljesítmény-, formanyelv- és felszereltség-frissítésen átesett, M xDrive intelligens összkerékhajtással szerelt, új BMW M4 Competition Coupé és a mindössze 1000 példányban legyártott, limitált kiadású BM
Kutatások szerint a megfelelő táplálkozás növeli a biztonságot a börtökönben, hatással lehet a rehabilitációra, és megakadályozhatja a későbbi visszaesést. Skandináviában ezért nem is veszik félvállról a kérdést.
Az első nagy lengyelországi atomerőmű 2040-re épülhet fel, az előző kormány által kitűzött 2032-es időpont optimista volt - jelentette ki Marzena Czarnecka lengyel iparügyi miniszter a sziléziai Katowicében, a 16. Európai Gazdasági Kongresszuson.
"Mély aggodalmát" fejezte ki az Ökumenikus Egyház amiatt, hogy a gyónási titok és a kánonjog visszaélésszerű használata lehetőséget biztosíthat néhány papnak a gyermekbántalmazási ügyek eltussolására a most tárgyalt törvényjavaslat alapján.
Lily James nem akármilyen kreációban lejtett végig az idei Met-gála vörös szőnyegén: a szépséges színésznő olyan mesébe illően nézett ki, hogy arra nehéz szavakat találni.
A magyarok 76%-a arról számolt be, hogy rendszeresen, hetente legalább 1-3 alkalommal takarítja otthonát, beleértve a konyhát és a fürdőszobát is – derült ki a CYCLE legutóbbi, több mint 1 000 főt megkérdező felméréséből. A nagytakarítások számát tekintve a résztvevők közel fele a havi rutin mellett dönt, míg 28%-uk évente négyszer, 17%-uk pedig év
Úgy tűnik, hogy a H5N1 madárinfluenza vírus tejelő tehénről tejelő tehénre történő átvitelének „elsődleges vektora” a fertőzött állat teje – közölte szerdán az Usda (Egyesült Államok földművelésügyi minisztériuma) főállatorvosa.
"A Nemzetgazdasági Minisztériumban került sor egyeztetésre a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai elektromos járműipar úttörőjének számító NIO európai vállalata és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. között, amelyen együttműködési szándéknyilatkozat aláírásáról egyeztek meg a felek" - jelente
A Rally Hungaryn és a Kanári-szigetek Rallyn is a Michelin gumikat használó versenyzők szerepeltek a legjobban, így a francia gumigyártó alaposan bekezdett a gumigyártók Európa-bajnokságában.