A tájékoztatás szerint nagyjából 25-30 ember gyűlt össze egy előre be nem jelentett megmozdulásra. A rendőrség a helyszínen van, a demonstráció egyelőre békésen zajlik.
Elérhetetlenné vált az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által üzemeltetett cégbetekintő, az elektronikus ügyintézési portál online szolgáltatása, ahol eddig bárki ingyenesen hozzáférhetett a magyarországi gazdasági társaságok cégirataihoz
Még több mint 1500 jelölt nyilvántartásba vételéről kell dönteniük a választási bizottságoknak. A jogszabály előírja, hogy azonos nevű jelöltek esetében nem lehet a jelölteket a ragadványnevükkel nyilvántartásba venni.
Nagyot ugrottak a használtautó-értékesítési számok a Datahouse adatai alapján. 2024 első negyedévében havonta átlagosan 75 400 használt autót adtak el,
Amikor Katalin hercegné bejelentette, hogy rákbetegséget diagnosztizáltak nála, férjével, Vilmos herceggel és a gyerekeikkel együtt néhány hét erejéig teljesen eltűntek a nyilvánosság elől. Vilmos herceget azonban az utóbbi időben egyre többször láthatjuk, ráadásul egy fontos döntést is meghozott, ami arra utalhat, hogy a felesége gyógyulása jól ha
Nemcsak elkapkodták, hanem túlnyomórészt már le is szerződték a cégek a Baross Gábor Hitelprogram újabb 200 milliárd forintos keretét. A finanszírozást 80 százalékban eurós konstrukcióra igényelték.
A Messengerben december óta ki lehet kapcsolni, hogy egy beszélgetésben látsszon, a másik fél látta-e az üzenetünket. Így kicsivel kevésbé nyomasztó az online kommunikáció, de az emberi agyat továbbra sem arra találták ki, hogy azon pörögjön, megnézte-e a másik a csetet.
"Kubatov tegye fel a csörgős sapkát a fejére, és trombitáljon a saját bohócaival, a birka módján bólogató Fradi táborral" – írta a lilák tábora egy Facebook-posztban.
Lejárt a két hétnyi türelmi idő, bejelentést ígért a nemzetgazdasági miniszter. Kéthetente ellenőrzik, hogy a kereskedők tartják-e a referenciaértékeket.
Csütörtökön délelőtt 10:30-kor tart újabb Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a Miniszterelnöki Kabinetirodában.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán délután 3 órakor doorstep sajtótájékoztatót tartott a hazai üzemanyagárakat érintő kormányzati döntésekről. A miniszteri bejelentés szerint a hazai üzemanyag-kereskedők eleget tettek a korábbi kormányzati kérésnek, azaz a Magyarországon forgalmazott benzin- és dízelárak elérték a szomszédos országok ára
Szerda délután Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Karmelita Kolostorban nyilatkozva bejelentést tett a kormány üzemanyagárakat érintő döntéséről. Értékelése szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének, a hazai piacon forgalmazott benzin- és dízel ára elérte a szomszédos országok áraiból képzett referenciaértéket.
Mahmúd Ahmadinezsádot akkor videózták le, amikor éppen távozott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről. A politikus még integetett is a felvétel készítőjének.
Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke - tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Jól alakultak a magyar lízingpiac első negyedéves eredményei, de kettősség is látható: a személyautók és kishaszonjárművek esetében megmaradt a tavaly év végén tapasztalt fokozott aktivitás, közben viszont a termelőeszközök – különösen a mezőgazdasági gépek – esetében visszaesés látszik.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai egyhangúlag az alapkamat 50 bázispontos csökkentésére voksoltak az áprilisi ülésen a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.
Jövő év júniusától új szabályozás lép életbe, amely a honlapok, digitális szolgáltatások akadálymentesítésének új kereteit tartalmazza, amely szükségessé teszi, hogy a vállalkozások felülvizsgálják az oldalaikat, tartalmaikat, de a Digital Compliance by Design&Legaltech Konferencia hallgatóságából is csak néhányan emelték fel a kezüket arra kérdésr
Az Energiaügyi Minisztérium, MOL-Mohu Zrt. és a Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Alapkezelő Zrt. vezetőivel várja a III. Mmsz Műanyagipari Konferencia az érdeklődőket a Hungexpo-n május 8-án. Az előadók olyan izgalmas témákat járnak körbe, mint a körforgásos gazdaság, a műanyag-másodnyersanyagok és a környezeti fenntarthatóság. Az előadók között
Elképesztő csoda történt: mindössze nyolc nap után hazatérhetett a bőnyi Szent István Általános Iskolában megkéselt diák értesült a Blikk. Horváth Mirella most végre az otthonában, családja körében, nyugodt körülmények között gyógyulhat tovább.
Mahmúd Ahmadinezsádot akkor videózták le, amikor éppen távozott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről. A politikus még integetett is a felvétel készítőjének.
Újabb rémisztő felvételek kerültek elő egy Boeing-gépről, miközben folyik a repülőgépgyártó elleni vizsgálat. Az egyik teherszállítógép első futómű nélkül landolt Isztambulban.
Az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyártó vállalat szerdán bejelentette, a megcsappant kereslet miatt kivonja a piacról a koronavírus ellen kifejlesztett vakcináját.