Sam Welsford diadalmaskodott a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szerdai nyitányán, az összetett legjobb magyarja pedig Rózsa Balázs az első szakasz után.
Védelmi kutató központ létrehozásáról kötött megállapodást a német Dynamite Nobel Defense (DND) GmbH és a Védelmi Innovációs Kutató Intézet (Viki) kedden Kaposváron.
A Jézus Krisztust ábrázoló Caravaggio-portrét a madridi Prado múzeumban állítják ki, miután szakértők megállapították, hogy valóban az olasz mester műve.A Prado hétfőn közölte, hogy megállapodott az olaj-vászon festmény új tulajdonosával, egy Spanyolországban élő nemzetközi gyűjtővel a nemrég hitelesített Caravaggio-festmény kiállításáról, írja a R
Májustól az MBH Banknál is tudnak akár 10% önerővel lakáshitelt igényelni azok, akik megfelelnek a feltételeknek. A Bankmonitor szakértői szerint ezzel hatra bővült azon bankok köre, ahol elérhető a lehetőség.
Ismét megjelent a lista azokról, akik a leginkább mozgásban tudják tartani az internet népét. Dancsó Péter meglepő helyen végzett, de nem a lista elején kell keresni.
A japánok köztudottan a legtovább élő nemzet, de vajon hogy csinálják? Hiszed vagy sem, a kulcs nem feltétlenül csak az ő kezükben van, hanem a lehetőség mindenki számára adott ahhoz, hogy sokáig élvezhesse az élet adta csodákat. Eljött az ideje, hogy te is beépítsd mindennapjaidba ezt a 7 zseniális szokást a hosszú és egészséges élet érdekében!
Nguyễn Thanh Hiềnt, a vietnámi származású magyar énekesnőt 2008-ban, 14 évesen ismerte meg az ország, és sokakban ma is a csodás hangú, tüllszoknyás ázsiai kislány kép él róla.
Valószínűleg mindenki hallott már arról a feltételezésről, mely szerint a keverék kutyák sokkal szívósabbak, mint fajtiszta társaik. Ez vajon mennyire igaz? Egy új kutatás ennek járt utána.
A mesterséges intelligencia kifejezést először 1956-ban használta John McCarthy, a Stanford Egyetem matematikai logikával foglalkozó professzora. Közel 70 évvel az
Erre emlékeztetette a híveket Kiss-Rigó László püspök nagyszombat este a húsvéti vigília misén. Gyermekkorunkban családunk kérésére kereszteltek meg minket, de ennek segítségével Jézus szándékai valósultak meg. Nagyszombat napján, március 30-án este nyolc órától tartották meg a hagyományos húsvéti vigília misét. A tűzszenteléssel kezdődő szertart
A Nébih ÁHSZ az idei évben eddig két esetben tiltotta meg inváziós ezüstkárász telepítését, továbbá a hatóság hat esetben indított eljárást inváziós halfajok telepítésével és kereskedelmével kapcsolatos szabálysértések kapcsán.
A hívő hinduk applikáción keresztül is elérhetik az isteneket: megbízhatnak egy papot, hogy imádkozzon értük. A katolikusoknál például a Click to Pray alkalmazás a pápa digitális imaközössége
Az arany árának közelmúltbeli megugrása a világrend változását, valamint egy olyan új korszak kezdetét jelzi, amelyet konfliktusok és bizonytalanság jellemez. A kormányok és a központi bankok régóta a monetáris stabilitás és a gazdasági biztonság potenciális forrásaként tekintenek erre a nemesfémre, és ez most is igaz.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a közelgő magyar EU-elnökség programjáról tartott panelbeszélgetésen három prioritást határozott meg a hathónapos periódusra, amelyek közül az első a nyugat-balkáni bővítés előmozdítása.
Magyar korábban képeket is posztolt az eszközökről, amiket szerinte a blokkoláshoz használhattak. A rendőrség azonban írta: ezek szolgálati rádiók lehetnek.
Az Alma- és Körtetermesztők Nemzetközi Szövetsége (Wapa - World Apple and Pear Association) közzétette az áprilisi alma- és körtetermésének az adatait.
A WRC idei ötödik versenyét, a Portugál Rallyt május 9-12. között rendezik Matosinhos környékén. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a világbajnokság idei második murvás versenyéről.
Az MNB 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Union VIG Biztosítóra az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartást érintő jogsértések miatt.
Kaltenbach Jenő kiakadt Szentesi Zöldi Lászlóra, mert a kormánypárti publicista Ady Endrét bírálta. Erre Szentesi Zöldi kihívta a 76 éves férfit egy bunyóra.
Kitört szerdán a kelet-indonéziai Ibu vulkán, a helyi hatóságok felszólították a környéken tartózkodókat: menjenek távolabb a hegytől, valamint a levegőszennyezés miatt lehetőség szerint viseljenek maszkot és védőszemüveget a szabadban.
A legértékesebb magyar influenszerek lista húszas mezőnyében a tartalomgyártás már nem (csak) hobbi, hanem komoly biznisz és nagy teljesítmény, egyben felelősség. "Az influenszer az új generáció vállalkozója, mi pedig a Forbesnál a vállalkozói kultúrát fejlesztjük már tíz éve. Még szép, hogy ebben az iparágban is listára tesszük a legnagyobbakat,
2023-ban drámaian megnőtt az autólopások száma Németországban. Ezt bizonyítja az Automobilwoche rendőrségi bűnügyi statisztikáinak (PKS) értékelése. Ennek megfelelően 2023-ban összesen 29 985 autólopást regisztráltak a rendőrök. Ez 17,5 százalékos növekedésnek felel meg az előző évhez képest, amikor 25 511 járműlopást jelentettek. Ez azt jelenti, h
Új, játékos feladattokkal egészítették ki a Nestlé az Egészségesebb Gyerekekért és az Okos Doboz nagysikerű oktatóprogramját, az Etesd az Eszedet, amely így már nemcsak a kiegyensúlyozott táplálkozás alapjainak elsajátításában segíti a gyerekeket, hanem a környezettudatos szokások kialakításában is.
A hétfői Met-gálán Adrien Brody is tiszteletét tette, de – mindenki nagy meglepetésére – szőkén lépett a fotósok elé. Mindenki találgatta, vajon miért váltott frizurát, a színész pedig gyorsan el is árulta az okot.
A kiégés mindannyiunkat érint, a mindenkinek megfelelni próbáló nőket, anyákat különösen – a témáról május 23-án tartunk konferenciát a MagNet Közösségi Házban, ahol Peller Mariann lesz a házigazdája.
A negyedik Honda Adventure Roads az agadiri Atlantic kikötőből rajtol május 10-én. A 11 országból összesereglő 30 szerencsés pilóta páratlan élményekre számíthat, ugyanis a 9 napos, Nadorig vezető túra útvonala Marokkó legszebb tájain, tengerparttól tengerpartig kanyarog.
Pogány Judit a fenntarthatóságról beszélt az egy műsorban, amelyben elárulta, hogy már 15-20 éve nem vesz magának új ruhákat. Hozzátette: úgy gondolja, nem is nagyon fog. A téma kapcsán elárulta, hogy a színházban is rendszeresen "kukázik" mások után.
Nap mint nap használjuk a BKK járatait, mindennapjaink meghatározó része a tömegközlekedés. Naponta közel 2300 jármű indul az utasokért, a város 4631 megállójában pedig körülbelül 3,3 milliószor pattannak a BKK járműveire a budapestiek.
Hiába látogatott haza Harry herceg, apja, III. Károly brit uralkodó nem találkozik vele. Ha ez nem lett volna elég, volt katonai egysége is kellemetlen meglepetéssel várta. Szvetnik Endre londoni tudósítása.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Union VIG Biztosítóra az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartást érintő jogsértések miatt. A feltárt problémák nem veszélyeztetik a biztosító megbízható működését, ugyanakkor a felügyelet előírta azok mielőbbi kiküszöbölését – írja honlapján az MNB.
Disztópikus jövőt jósolnak a világ vezető tudósai. Néhány éven belül leállhat az élelmiszertermelés, soha nem látott viharok csapnak le a bolygóra, a hatóságok pedig tehetetlenek lesznek.