Megérteni a négydimenziós objektumok viselkedését a mi háromdimenziós terünkben bonyolult feladat. Vagy mégsem az, ha akad megfelelő analógiánk. És hogy mire lenne képes egy négydimenziós lény a mi világunkban? Lényegében bármire.
De csak egyes szavazókörökben, és ehhez tényleg konkrét bizonyítékra van szükség. A TASZ jogásza szerint Szentkirályi Alexandra vékony vonallal áthúzott neve vagy a kiugróan magas érvénytelen szavazatok száma önmagában még kevés.
A strasbourgi emberi jogi bíróság áprilisban kimondta, hogy Svájc nem tett eleget a klímaváltozás ellen. A svájci parlament szerint csak be akarnak avatkozni a belügyeikbe.
A kisföldalatti Mexikói úti végállomásának tetejéről mindenesetre a választások után pár nappal már le is kerültek a háborús pszichózist csúcsra járató plakátok.
Születésem óta – leszámítva 5 év budapesti életet – Sopronban élek és mai napig szerelmes vagyok a városba. A városhoz közel található több, gyönyörű fekvésű erdő, ahol kisebb-nagyobb túrákat is tehetünk, nem beszélve a városhoz közeli tavakról. Szóval következzen imádott városom, Sopron és környéke és a kedvenc kirándulóhelyeim.
Megmenekült Steiner Kristóf palesztin szakács barátja. Az egykori tévés, író a követői segítségével gyűjtött Yehya nevű barátjának, akinek az izraeli–palesztin háború miatt családostul kellett elhagynia az otthonát, ám anyagi segítség nélkül csak egy, a gázai határ mentén lévő sátortáborig jutott.
Emmanuel Macron francia államfő szerdán felszólította mindazokat, akik "nemet tudnak mondani a szélsőségekre", hogy fogjanak össze az előre hozott nemzetgyűlési választások "előtt vagy után", amelyeket azt követően írt ki, hogy az európai parlamenti választáson a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (RN) nagyarányú győzelmet aratott, és a köztár
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint eddig is voltak szabályok arra, hogy mit vihetnek be a diákok az iskolába, de nem voltak végrehajthatók, nem társultak hozzájuk érdemi szankciók, és gyakran a szülők sem bizonyulnak együttműködőnek.
A volt miniszterelnök szerint nem kell még temetni az ellenzéki pártokat, de le kell vonniuk a tanulságokat a vasárnapi EP-választás után. Komoly feladat előtt áll Magyar Péter.
Az EU szerint tisztességtelen állami támogatást kapnak az akkus járművek gyártói Kínában, ezért úgynevezett ideiglenes kiegyenlítő vámokat vetne ki az érintett gyártókra - jelentős, ám igencsak eltérő mértékben.
Az év első nagy erdő- és bozóttűze pusztít Cipruson, Páfosz várostól északnyugatra, a tűzoltók repülőgépekkel és helikopterekkel igyekeznek oltani a lángokat, amelyek már több lakóházat is megrongáltak – jelentette szerdán a ciprusi rádió.
A labdarúgó Európa-bajnokság pénteki megnyitóján, a Németország–Skócia-mérkőzés előtt Franz Beckenbauer özvegye fogja bevinni a gyepre a trófeát, két korábbi futballsztár kíséretében.
Csaknem hatszáz dolgozójának tartozik szerződéses megbízásaik kifizetésével hónapok óta a MÁV Zrt., a kifizetés felgyorsítására a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) Lázár János közbenjárását kéri. A MÁV cáfolta a közölteket.
A Honor visszatér ahhoz, amihez a legjobban ért: a Magyarországon július 1-től kapható Honor 200 Pro árát hajszálpontosan úgy lőtték be a mai csúcstelefonok alá, hogy az már bárki számára vonzó ajánlat legyen, miközben az okos kompromisszumoknak köszönhetően semmi olyasmiről nem kell lemondanunk, ami egy átlagos felhasználónak hiányozna.