Újra fogják számoltatni a szavazatokat – közölte a választáson kikapott Dézsi Csaba András győri polgármester, aki mindössze 440 szavazattal maradt alul ellenzéki kihívójával, Pintér Bencével szemben.
Egy munkahelyen – így egy polgármesteri hivatalban is – csak és kizárólag a munkáltató és a munkavállaló tudtával, a törvény betartásával lehet adatokat, hang- és képanyagot rögzíteni.
Hat orosz állampolgárt tartóztattak le az Egyesült Államokban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy terrorista kapcsolatokat ápolnak az Iszlám Állammal. Az érintettek egy Los Angeles, New York és Philadelphia területére kiterjedő összehangolt akció során kerültek rendőrkézre.
Az egyenruhások kampányt is indítanak annak érdekében, hogy az emberek megfelelően fel tudjanak készülni a szezonra, a lehető legtöbb nyaralás vagyon elleni bűncselekménytől mentes legyen.
Egyelőre se a kereslet, se a kínálat nem indokolja a magasra tervezett szállásárakat a párizsi olimpiai idejére. Aki még csak most kezdene foglalni, az is megnyugodhat, biztosan kap szobát.
Somlószőlősön hatalmas bulit tartottak a választási éjszakáján az újonnan megválasztott önkormányzati képviselők: a parti hevében áldozattá lett egy májusfa is, amelynek a kivágása a polgármester szerint szimbolikus volt.
Van, ahol százmilliót vett le az önkormányzat számlájáról egy kibercsaló, máshol vízhiány volt nyáron, százmillióból építettek jóléti parkot, vagy épp az ügyészség nyomoz. Megnéztük, mivel kerültek be a hírekbe a települések, ahol hiába próbáltak újrázni az ezer éve regnáló polgármesterek.
Magyarország rengeteg pazar látnivalót rejt, Szűcs Péter, a Petersplanet.travel blog megálmodója is imád felfedezni belföldi úti célokat. Most rögtön három helyszínt is ajánl, ahová akár több alkalommal is érdemes visszatérni.
A magániskolák adataival kiegészítve ugyanakkor csökkenne a muszlim gyerekek aránya. A bécsi alpolgármester szerint az együttélés a városban jobb, mint más országokban, de egyre elterjedtebbé válnak egyes negatív attitűdök is.
A Választási Megfigyelő Szervezetek Európai Hálózata (ENEMO) szerint lázító retorika, árnyékfinanszírozás és médiaelfogultság is befolyásolta a magyar önkormányzati választást.
Minden a pénz körül forog címmel rendezik június 22-én a Múzeumok Éjszakáját a Kállay-házban. A gyűjtemény kapui 16 órától nyitnak és egészen késő estig színes programokkal és rendhagyó tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket. A kedd délelőtti sajtótájékoztatón elhangzott, ahogy a korábbi években, így idén is minden korosztályra gondolnak a szervez
Egy nagyobb városban a levegő tisztasága sajnos nem mindig a legjobb, de ez még egy kisebb vidéki községben is gyakran megesik. Ezért számít sokat, hogy a lakásodban mennyire tiszta a levegő, pláne, hogy egyes felmérések szerint bent háromszor, vagy akár ötször több szennyezőanyag is lehet, mint kint.
Oczella Eszter testépítőként sem vallja azt, hogy ne engedhetnénk meg magunknak egy gombóc fagyit vagy egy pohár alkoholos italt a vakáció alkalmával. Ám mindenkit óva int attól, hogy kizárólag a nyaralás előtt dolgozzon a beach bodyn.
A munkát vállaló diákok helyzete különleges, hiszen a tapasztalat és a jártasság hiánya miatt kiszolgáltatottabbak, mint a felnőttek. A nyár közeledtével fontos, hogy felhívják a figyelmet a diákok munkavégzésével kapcsolatos speciális szabályokra, ezért a korábbi évekhez hasonlóan a Nemzetgazdasági Minisztérium idén is közzétette a diákmunkára von
A XII. kerület frissen megválasztott polgármestere adott interjút, aki beszélt Orbán Viktorról, illetve arról, pontosan miért szavazott Vitézy Dávidra.
Katie Holmes stílusára sokkal inkább jellemző a kifinomultság, mint a merészség, ezért azt feltételezhetnénk, a sztárok körében hatalmas népszerűségnek örvendő meztelenruha az ő gardróbjából biztosan hiányzik. Nos, erre most rácáfolt a gyönyörű színésznő!
Egy szibériai mamuttemető rengeteg információval szolgált arról, hogyan éltek együtt az emberek az elefántok szőrös rokonaival, mielőtt végleg eltűntek volna.
Összevetettük, hogyan szerepelt a Fidesz most vasárnap és a 2019-es EP-választáson azokon a településeken, amelyeken Magyar Péter megfordult az országjárása alatt. Főleg a nagyobb városokban esett látványosan a Fidesz népszerűsége, de olyan települést is találtunk, ahol Orbán Viktor kampányolása sem lendített a kormánypárton.