Jellemzően emelkedett ma a kínai autógyártók részvényárfolyama, annak ellenére, hogy tegnap Európában a kínai elektromos autókra kivetett büntetővámokról döntöttek.
A fővárosi ügyeleti rendszer átalakításáról, kötelező szűrésekről és más egészségügyet érintő rendelkezésekről is döntöttek a parlamentben. A 91 oldalas salátatörvényt hétfőn nyújtották be az Országgyűlés elé, kedden már el is fogadták.
Az önbizalom nem csak szexi, hanem ösztönző is, hiszen valahol mindenki szeretne magabiztos, határozott személyiség lenni egy társaságban. Nagyon sok múlik az előadásmódon, hiszen gyakran megeshet, hogy egy csekélyebb háttértudással rendelkező ember is komoly hozzáértő szerepében tűnhet fel.
Az amerikai költségvetés májusi hiánya 347 milliárd dollár volt, 44 százalékkal magasabb a tavaly májusinál, amikor 240 milliárd dollárt tett ki - közölte az amerikai pénzügyminisztérium.
A hét éves Luna Lily kiváló üzleti érzékkel rendelkezik, ugyanis saját vállalkozást indított. A kislány mindössze két hónapja árulja az édességeket, de máris profitot termel.
Tüntetők és rendőrök csaptak össze helyi idő szerint szerdán az argentin kongresszus előtt, miközben az épületben a szenátorok több állami vállalat privatizációjával kapcsolatos vitatott reformcsomagról tárgyaltak - jelentette a helyi média.
Az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások voltak ma reggel, a magyar tőzsde kis pluszban nyitott, a blue chipek közül kiemelkedett a nyitás után a Richter, amely újabb akvizícióról számolt be.
A Belügyminisztérium bentlakásos kiképzésén kell részt venniük azoknak a kórházi vezetőknek, akik a tavaly év végén váratlanul és extra gyorsasággal felmentett főigazgatók helyére kerülhetnek.
Az Egyesült Államokban csökkent az éves fogyasztóiár-emelkedés mértéke májusban. Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics adatai alapján az Egyesült Államokban a fogyasztóiár-emelkedés mértéke éves összevetésben 3,3 százalékra lassult májusban az áprilisi 3,4 százalék után. Az elemzők 3,4 százalék
Egy hétfőn benyújtott és kedden elfogadott átfogó törvénycsomag tartalmaz olyan rendelkezéseket is, amelyek kedvezőek lehetnek a babaváró hitellel és a CSOK-kal élők számára- írja a 24.hu. A javaslat lehetőséget biztosít arra, hogy a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok méltányossági eljárás keretében részben vagy egészben lemondjanak az állami k
A magyar válogatott igazi látványosság a dél-bajorországi edzőközpontjukban. Szoboszlai dekázgatással és néhány óriási kapura lövéssel szórakoztatta a válogatott nyilvános edzésén a nézőket.
A kínai kereskedelmi minisztérium, valamint a külügyminisztérium kifogásolta és élesen bírálta az Európai Uniónak a kínai elektromos autógyártókra vonatkozó büntetővám-tervezetét, egyben ellenintézkedéseket ígért. "Peking fokozott figyelemmel fogja kísérni az európai fél további eljárását, és határozottan megtesz minden szükséges intézkedést a kína
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25-5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén. A Fed közleménye szerint a célsávot 5,25-5,50 százalékon hagyta, immár a hetedik egymást követő alkalommal. A Fed a 2022 márciusában 0,
Az idén a becslések szerint 16-18 ezer tonna kajszibarackot takaríthatnak be a termelők, ez több mint duplája a tavalyi 6-8 ezer tonnának, de elmarad a 2022-es adatoktól - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB MTI-nek küldött felméréséből.
"Peking fokozott figyelemmel fogja kísérni az európai fél további eljárását, és határozottan megtesz minden szükséges intézkedést a kínai vállalatok jogainak és érdekeinek védelmében" - jelentette be szerdán a kereskedelmi minisztérium szóvivője, hozzátéve, hogy Kína nagyon elégedetlen az Európai Unió magatartásával. Az Európai Bizottság szerdán ho
Mennyit ér a cég, hogyan növelhető a cég értéke? Hogyan lehet megfelelően előkészíteni a céget számviteli szempontból az eladásra? Milyen szempontokat érdemes szem előtt tartani, mik a legfontosabb számviteli teendők cégeladás, beolvadás, végelszámolás során? A mikrofonnál: Sinka Júlia közgazdász, okleveles adószakértő és Gyüre Ferenc okleveles köz
A Progresszív Szlovákia magyar származású listavezetője kapta a legtöbb szavazatot a szlovákiai Ep-választáson. A közgazdász végzettségű, de a Ceu vendégprofesszoraként is dolgozó politikusnak tavaly magyarul is megjelent a Mindentudók kézikönyve című tudománynépszerűsítő könyve.