Fülöp Attila az Ágota Közösség országos gyermekvédelmi konferenciájának megnyitóján elmondta, a törvénycsomag új korszakot, új szintet és új minőséget jelent a gyermekvédelemben; a szakma elmondhatja magáról: olyan szakemberek dolgoznak ott, akiknek "pecsétjük van" az alkalmasságukról.
Öt esztendővel ezelőtt román szélsőséges csoportok szétverték az úzvölgyi osztrák–magyar katonai temetőt, és illegálisan elhelyezték saját keresztjeiket nem létező hőseik előtt tisztelegve.
Kiemelten fontos, hogy a mezőgazdasági vízhasználók tudatában legyenek a fenntartható vízgazdálkodás jelentőségének és ismerjék a megvalósításhoz szükséges korszerű megoldásokat.
Rövid életű, egyben hamis csillagként ragyogott a médiaiparban az a bűnszervezet, amely megközelítőleg kétmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot készpénzben, ingatlanban, illetve drága gépkocsikban halmozták fel. A pénzügyi nyomozók nagyszabású akciója során 52 helyszínen csaptak le
A közelmúlt történelmi eseményei, a Balkán zűrzavaros világa, a szabadságvágy a szerelem és a magány elválaszthatatlanul összefonódnak a szlovén Goran Vojnović regényében.
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko nem ért egyet az FIA által Montrealban Sergio Pérezre kiosztott büntetéssel – kettős mércére gyanakodva egy négy évvel ezelőtti esetet hozott fel.
Puzsér Róbert, a Spirit FM műsorvezetője arról beszélt az ATV Csoporthoz tartozó rádióban, hogy szerinte „rohadtul nem korrekt”, ami Magyar Péterrel történt az Egyenes beszédben hétfőn. Ahogy arról beszámoltunk, Rónai Egon műsorvezető az adásban szembesítette a Tisza Párt alelnökét, hogy valótlanságot terjesztett nyilvánosan a csatornáról. Puzsér s
Az Országos Széchényi Könyvtár és az Eötvös Loránd Tudományegyetem között együttműködési megállapodás született közel kétszázezer papíralapú doktori disszertáció és szakdolgozat 2027-ig megvalósuló digitalizálásáról.
Arra a kérdésre nem válaszolt, hogy mivel "bonyolította" az életüket Magyar Péter, de azt elmondta: mit kap azért, amiért Magyar Péter az ő barátjaként került a politika közelébe.
Az Európai Bíróság mai döntése értelmében Magyarországot egyszeri 200 millió euróra, illetve további napi egymillió euróra büntetik, amiért nem engedi be az illegális migránsokat.
A Fonó Budai Zeneház a nyári időszakra bezárja kapuit, és csak szeptemberben várja újra a közönséget, előtte azonban izgalmas programkavalkáddal: a Magos zenekar Bartók 1914 című lemezének bemutatójával, a Fonó Szerda évadzáró alkalmával és Tánckaláka címmel a Fitos Dezső Társulat előadásával búcsúztatja az idei évadot.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,52 pontos nyitás után erősödött csütörtökön délelőtt. A BUX 11.30 órakor 70 427,24 ponton állt, ami a szerdai záróértékéhez képest 189,42 pontos, 0,27 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 188,90 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 2,7 milliárd forint volt, a vezető részvények v
A meghirdetett mennyiségnél 29,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 66,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csökkenő átlaghozamok mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az ÁKK 10-10 milliárd forintért vitt piacra 3 éves, 5 éves és 10 éves lejáratú államkötvényt. A 3 éves kötvénye
Elmondta: a Magyarország és a Fülöp-szigetek közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulója kiváló alkalmat biztosít a politikai megbeszéléseknek.
A cseh Packeta csomagküldőt is tulajdonló pénzügyi befektetőkből álló konzorcium vásárolta meg a szektortárs Foxpostot magyar tulajdonosaitól - tájékoztatták az MTI-t szerdán a felek.
Jelentős változások várhatók a kiegyenlítőenergia-elszámolási módszertanban és a KÁT szabályozási pótdíj elszámolásában, amelyek jórészt a naperőművek által leadott menetrendek pontosabb betartását célozzák komoly pénzügyi ösztönzők segítségével; a fő cél az, hogy a villamosenergia rendszer optimálisabb működése mellett az ipari energiafogyasztókra
Ha a vizelettartási nehézség, azaz az inkontinencia gátolja mindennapi tevékenységeinek végzésében, mindenképpen keresse fel orvosát, mert az inkontinencia mögött álló okok nagyon sok típusa kezelhető, illetve a kellemetlen tünetek enyhíthetők.
Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, rögtön megindult az értelmezése annak, hogy a magyar kormány és piaci partnere drágán vásárolta-e vissza a ferihegyi reptér tulajdonjogait.
Ha már Károly királynak úgyis ezer más dologgal kell foglalkoznia brit uralkodóként, miért ne adhatna oda egy-két feladatot Kamilla királynénak, ugye? Persze, ez nem ilyen egyszerű, azonban Kamillának megvannak a maga vágyai is.
A színész 12 éves fia, Samuel elballagott, és ugyan a család részt vett az eseményen, a válságban lévő pár feltűnő távolságot tarott. Ben Affleck és Jennifer Lopez külön érkeztek.
Akár 30 perc alatt lehet igényelni online a babaváró hitelt a Gránit Banknál. Az idén már az ügyfelek több mint 92 százaléka élt ezzel a lehetőséggel. Ennek is köszönhető, hogy a Gránitnál ötször jobban nőtt a babaváró hitelezés, mint a teljes piacon.
Kétévnyi szoros együttműködés és egyeztetés előzte meg annak a különleges kivitelű Corolla Touring Sports modellnek a létrejöttét, amelyet a napokban mutatott be a potenciális vásárlóknak a Toyota Manufacturing UK (TMUK), a japán autógyártó nagy-britanniai leányvállalata. A leleplezés alighanem a régió legbiztonságosabb eseménye volt, hiszen a mode