2024. június 13. csütörtök

jún. 13
0:28
Ítéletet mondtak a magyarok a biztosítókról – íme (Infostart)
Az ügyfelek több mint négyötöde elégedett a biztosító társaságok működésével, azoknak is jó a véleményük, akiknek az elmúlt 5 évben volt káreseményük – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége.
jún. 13
0:31
Pintér Bence, új győri polgármester: "Elhallgattatni nem tudnak" (444.hu)
Óriási fideszes ellenszélben kell helyt állnia Győr frissen megválasztott polgármesterének, Pintér Bencének, aki eddig újságot írt, októbertől viszont egy 130 ezres várost vezet. Hogyan tud talpon maradni, és mekkora lehet a mozgástere? Interjú.
jún. 13
0:31
Sajtó: Csou és a támogatói is bejelentkeztek a Haasnál (m4sport.hu)
Több tízmillió dollárt vihet – állítólag mégsem ő a favorit.
jún. 13
0:31
Kedvező árú, mégis nagytudású telefonokkal sorozza meg a magyar piacot a Honor (Rakéta)
A Honor június 12-én, Párizsban tartotta a meg a Honor 200-széria európai premierjét, amellyel a felső-középkategóriában állít komoly kihívókat a konkurenciának.
jún. 13
0:31
Nincs milliomos a Skandit feladók között (Magyar Hírlap)
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint június 12-én megtartották a 24. heti Skandináv lottó sorsolást.
jún. 13
0:31
A Rheinmetall Ukrajnában is gyártani készül Lynx páncélozott harcjárműveket (Demokrata)
A harcjárművet eddig Németországban és Magyarországon gyártották csak.
jún. 13
0:31
Bármit is mondanak, az építőipar minden területén csökken a fizetőképes kereslet (Tudás.hu)
A rendelésállományt és a cégek várakozásait figyelembe véve az építőipar továbbra is a termelés csökkenésére készül – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-vel. A szervezet szerint minden alágazatban a fizetőképes kereslet csökkenése tapasztalható. Ebben az évben kevesebb állami és önkormányzati megrendelésre lehet s
jún. 13
0:31
Töröljük el a múltat és foglalkozzunk azzal, hogy mások mit gondolnak? – Itt az Agymanók 2. (Mandiner)
A 2015-ös animációs film üde színfoltnak számított, így szinte adta magát egy folytatás, aminek érkezésére 9 évet kellett várni, és amely egy tini életét mutatja be.
jún. 13
0:31
Vitézy Dávid: Tisztán kell látni, türelemmel várjuk az eredményt (Magyar Nemzet)
A főpolgármester-jelölt közösségi oldalán reagált a döntésre.
jún. 13
0:31
Mi történt? Semjén Zsolt összebalhézott a határrendészettel (Nyugati Fény)
A miniszterelnök-helyettes leszögezte: Magyarországon minden menekült biztonságban van.
jún. 13
0:31
Megszületett a döntés: újraszámolják a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatait (Telex)
76-szor annyi érvénytelen szavazat volt vasárnap, mint a Karácsony és Vitézy közti különbség. Most az átlagosnál hosszabb vita után, 12-4 arányban döntött így a bizottság.
jún. 13
0:31
Megvan, mikor mutatja be Mbappét a Real Madrid (Sportal)
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madridnál úgy döntöttek, hogy július 16-án mutatják be sztárigazolásukat, Kylian Mbappét a csapat szurkolóinak.
jún. 13
0:31
A Henkel bezárja a két magyarországi gyára közül az egyiket (Telex)
A folyékony mosószereket gyártó körösladányi üzemből mindenkit elküldenek, a gyár 2024 végén áll le teljesen.
jún. 13
0:31
Olyan hőség van Görögországban, hogy Athénban bezárták az Akropoliszt (Telex)
40 fok fölött a hőmérséklet, a legmelegebb órákban megtiltották a futárok és ételkiszállítók működését is.
jún. 13
0:31
Az Agymanók 2. az előző film receptjét követi, de ettől még ugyanolyan szórakoztató (Telex)
Néhol egészen abszurd humora van a folytatásnak, tele van remek vizuális megoldásokkal, de néhány komolyabb ziccert kihagy a második rész. Az Agymanók 2. így is tökéletes családi mozi lett.
jún. 13
0:31
Fideszes így nem szólt még be a KDNP-re, mint a háromnegyeddel újrázó Cser-Palkovics András (Telex)
A székesfehérvári polgármester ellenzéki kollégái derültségére elárulta, miért hiányzik a jelölőszervezetei közül a Kereszténydemokrata Néppárt.
jún. 13
0:31
Medgyessy szerint Magyar Pétertől már nem lesz elég az, amit eddig csinált Orbán Viktor ellen (Liner)
Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök szerint Magyar Péternek a Fidesz személyében egy nagyon nehéz és erős párttal kell szembenéznie a 2026-os választáson, ami egészen más kihívás, mint a baloldal.
jún. 13
0:31
Néma trombózis: ilyen amikor a vérrögnek nincs figyelemfelhívó tünete (EgészségKalauz)
Akár az artériában, akár a vénában alakulnak ki vérrögök, mindkét esetben életveszélyes állapotról van szó.
jún. 13
0:31
Nyári recept inspirációk: az 5+1 legjobb étel cukkiniből (Bien)
Ha egy gyors ebédet vagy vacsorát szeretnél összedobni, ahhoz tökéletes választás a nyáron minden piacon és hipermarketben beszerezhető cukkini, amely egy igazi jolly joker, hiszen rengeteg étel készíthető belőle. A cukkini nem igényel különösen sok főzési vagy sütési időt, és az előkészítésével sem szükséges igazán sokat bíbelődnöd. Most mutatunk
jún. 13
0:32
Bezárják a körösladányi Henkel gyárat (Infostart)
Közel 500 munkavállaló érintett.
jún. 13
0:32
Kizárták a pártelnököt a Köztársaságiak, éleződik a francia belpolitikai helyzet (Infostart)
A francia hagyományos jobboldali párt, a Köztársaságiak (LR) sürgőséggel összehívott vezetőségi ülése szerdán egyhangúlag kizárta a pártból Eric Ciotti pártelnököt, aki előző napon "szövetségre" szólított fel a felmérések élén álló, Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörüléssel (RN) az előrehozott nemzetgyűlési választások három hét múlva esedékes els
jún. 13
0:32
Különleges, rózsaszínes mezben játszanak ellenünk a németek (Infostart)
A DFB, a Német Labdarúgó-szövetség saját médiafelületein közölte: a Nationalelf pink-lila színű mezben játszik a magyarok ellen az Eb-n.
jún. 13
0:32
Helyt adtak Vitézy Dávid beadványának, jön az újraszámlálás (Infostart)
A Nemzeti Választási Bizottság szerdai ülésén elrendelte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolását és közleményben indokolt.
jún. 13
0:35
Semjén Zsolt nyugtat azután, hogy illegálisan átjött egy teherautó az ukrán határon (444.hu)
Senkit sem küldenek vissza Ukrajnába.
jún. 13
0:35
Szappanos Péter: Ha Szoboszlai két gólt rúg Svájcnak, megkaphatja a mezem (m4sport.hu)
Jó hangulatban telt a pénteken kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott szerda délutáni edzése Weiler-Simmerbergben, a csapat dél-bajorországi bázisán. A 600 szurkoló figyelme által követett tréning után három játékos nyilatkozott az M4 Sportnak.
jún. 13
0:35
Stoltenberg: Bízom benne, hogy a NATO vezetheti az Ukrajnának nyújtandó biztonsági segítség és kiképzés koordinálását (Magyar Hírlap)
A védelmi miniszteri találkozón előrelépés várható egy új védelmi ipari kötelezettségvállalás terén.
jún. 13
0:35
Stoltenberg előrelépést vár egy új védelmiipari kötelezettségvállalás terén (Demokrata)
A főtitkár szerint a szövetség már jelentős előrelépést ért el a nukleáris képességek frissítésében.
jún. 13
0:35
Az Eu lakosságának hány százaléka nyugdíjas? (Tudás.hu)
Csaknem 1882 milliárd eurót költöttek nyugdíjkifizetésre az Európai Unióban 2021-ben, az összeg elérte az akkori hazai össztermék (GDP) 12,9 százalékát – áll az EU statisztikai hivatalának honlapján. A kifizetések 2,8 százalékkal nőttek az előző évhez képest. A nyugdíjak GDP-hez mért részesedése azonban 0,7 százalékponttal csökkent a 2020. évi 13,6
jún. 13
0:35
Nyolc szélsőjobbost küld Románia az EU-ba (Mandiner)
Az SOS Romania szívesen beülne az ID pártcsaládba.
jún. 13
0:35
Tíz magyar alkotás Kolozsváron (Magyar Nemzet)
A vetítéseket közönségtalálkozók követik majd.
jún. 13
0:35
Rendkívüli közleményt adott ki a vízügy: Készültséget rendeltek el a Rába áradása miatt (Nyugati Fény)
A Rábán és
jún. 13
0:35
Karácsony: Vitézy abban bízik, hogy a fideszes választási delegáltak olyan szavazatokat adnak neki, amikről vasárnap még azt állították, hogy érvénytelenek (Telex)
Vitézy pedig azt írta a Facebookon, hogy bármi is lesz az eredmény, el fogja azt fogadni.
jún. 13
0:35
Távozik a Puskás Akadémiától a Ferencváros korábbi hátvédje (Sportal)
A labdarúgó Nb I-ben szereplő Puskás Akadémia hivatalos honlapján közölte, hogy távozik a csapattól Batik Bence.
jún. 13
0:35
Kétharmadra számított, de az ellenzéki összefogás nagy pofont adott az indiai kormányfőnek (Telex)
Megnyerte a több mint egy hónapon át tartó választást, de koalíciós alkudozásra kényszerült Narendra Modi kormányfő, miután a túltolt hindu nacionalizmus és a felemás gazdasági reformjai a vártnál nagyobb társadalmi ellenállásba ütköztek. Az eredmény hírére India Mészáros Lőrince egy nap alatt 25 milliárd dollárt vesztett vagyonából. Az ellenzék fe
jún. 13
0:35
Pokornival meg voltam elégedve, mégis Kovács Gergőre szavaztam (Telex)
Hogyan tudta a drogozással vádolt, korábban vállaltan füvező Kovács Gergely megszerezni a konzervatív, fideszes fellegvár Hegyvidéket? A kerületieket kérdeztük.
jún. 13
0:35
Magyar Péter súlyos hibát követett el az ATV-s kisétálásával? (Liner)
A Tisza Párt vezetője még mindig csak tanulja, milyen politikusnak lenni, és Medgyessy Péternek megvan a véleménye arról, amit az ATV-ben látott Magyar Pétertől.
jún. 13
0:35
Hamar elfárad séta közben? A szívbillentyű hibájára is utalhat (EgészségKalauz)
A szívbillentyű problémák eleinte teljesen észrevétlenek maradhatnak, ám bizonyos jelek felhívhatják rá a figyelmet.
jún. 13
0:35
Bevállalós és lenyűgöző nyári sminkek – Nem lehet elmenni mellettük (Bien)
Végre beköszöntött a nyár, ez pedig egyenes út az élénkebb sminkekhez! Mutatjuk, mik lesznek az idei szezon legnagyobb kedvencei!
jún. 13
0:36
Máris reagált Kína az EU büntetővámjainak hírére (Infostart)
A kínai kereskedelmi minisztérium, valamint a külügyminisztérium kifogásolta és élesen bírálta az Európai Uniónak a kínai elektromos autógyártókra vonatkozó büntetővám-tervezetét, egyben ellenintézkedéseket ígért.
jún. 13
0:36
A nepperek kisebb vagyonért árulják a jegyeket Ronaldóék edzésére (Infostart)
A feketepiacon 800 eurót (körülbelül 310 ezer forint) is elkérnek azokért a jegyekért, amelyekkel a pénteken kezdődő Európa-bajnokságra készülő portugál labdarúgó-válogatott németországi edzését lehet megnézni.
jún. 13
0:36
Üzent Semjén Zsolt a Magyarországra átszökött ukránok ügyében (Infostart)
Menekültügyi eljárást indítottak az ukrán határon áthatolt teherautó utasai ügyében.
jún. 13
0:39
Török Sophie, a második - egyszemélyes előadás (Metropol)
Létezett-e Török Sophie Babits Mihály nélkül? Párkapcsolat, önbizalmi kérdések, özvegység.
jún. 13
0:39
Cser-Palkovics András megsemmisítette a KDNP-t (444.hu)
Az egyetlen olyan nagyobb várost vezető fideszes polgármester, akinek a neve mellett nincs ott a KDNP logója. Videón a döbbent arcok.
jún. 13
0:39
Falunapi fiesztához hasonlított a magyar válogatott nyilvános edzése (m4sport.hu)
A helyiek szeretete és a magyarok rajongása miatt leginkább egy vidám falunaphoz volt hasonlítható a pénteken rajtoló Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott szerdán tartott nyilvános edzése a dél-bajorországi Weiler-Simmerbergben.
jún. 13
0:39
Sérült volt a Melbourne-ből érkezett külképviseleti urna (Magyar Hírlap)
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerda esti ülésén állapította ezt meg.
jún. 13
0:39
A védelmi innováció meghatározó szereplője akar lenni a Viki (Tudás.hu)
A megalapítása óta eltelt kicsit több mint egy évben a Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. (VIKI) jelentős lépéseket tett, hogy a magyarországi védelmi innováció meghatározó szereplője legyen – mondta Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium (HM) védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára, Budape
jún. 13
0:39
Elmondták a britek, ezért nem sikeres az orosz hadsereg Ukrajnában (Mandiner)
Oroszország vezetése kudarcra van ítélve – vélik a britek.
jún. 13
0:39
Riadalmat okozott Szoboszlai a válogatott edzésén (Magyar Nemzet)
A magyar szurkolók mellett a helyiek közül is sokan kíváncsiak voltak Marco Rossi játékosaira.
jún. 13
0:39
Máris reagált Karácsony Gergely, miután Orbán rokona kiakadt a választási vereségén (Nyugati Fény)
Vitézy Dávid semmivel sem tudja alátámasztani állításait.
jún. 13
0:39
Pintér Bence: A győriek arra szavaztak, hogy legyen egy fideszes közgyűlés, és én legyek a polgármester (Telex)
"A háborút el tudják kezdeni, de ez nem érdeke a városnak" – mondta Pintér Bence, Győr új polgármestere a Partizánban.

Keresés