Ha 90-es évek, akkor Váratlan utazás! Ez volt az egyik első sorozat, amire gyerekként (is) teljesen rákattantunk. Az biztos, hogy Avonlea lakosai egy életre beleégtek a retinákba, de ma, közel 30 évvel a sorozat befejezése után vajon felismernéd még az egykori kedvenceidet?
Paudits Béla az utolsó éveiben méltatlan körülmények közt élt, de most kiderült: egy utolsó nagy dobásra, a visszatérésre készült. De hiába tervezte azt imádott barátnőjével, a bemutatót már nem élte meg.
Business Traveller Hungary szerkesztősége által alapított Business Excellence díjjal idén is olyan piaci szereplők teljesítményét ismerték el, amelyek szolgáltatásuk színvonalával kiemelkednek versenytársaik közül és a jövőben hangsúlyosan hozzájárulnak a magyar üzleti turisztikai piac növekedéséhez.
Derékba törte Kevin Spacey karrierjét a MeToo-botrány: a színész arról mesélt legfrissebb interjújában, hogy milliós tartozásai vannak és az otthonát is elveszítette.
A disztópikus lakótömb belsejében 20 ezer ember él, de az épület annyira jól felszerelt, hogy a lakóknak valójában soha nem kell elhagyniuk azt. A megfelelő lakóhely megtalálása sosem egyszerű, hiszen azt szeretnénk, hogy a lehető legtökéletesebb legyen. Biztos akarsz lenni benne, hogy a munka szempontjából megfelelő helyen van, könnyen elérhetők a
A szövetségi rendszer belső ügyeire rálátó források szerint inkább alternatív csoportokban adnak egymásnak hírszerzési információkat a tagállamok, így hozzánk kevesebb dolog jut el.
Emlékszik, hogyan szerepelt a magyar labdarúgó-válogatott a 2016-os, és a 2020-as Európa-bajnokságon? A németországi kontinenstorna előtt még visszanézheti az M4 Sport saját gyártású dokumentumfilmjeit, melyek után garantáltan Eb-hangulatba kerül.
Menopauza, meddőség, vetélés, menstruáció, méh, méhnyak, szoptatás, tampon, PCOS és pubertás Néhány a nők egészségét övező negyven (!) olyan kifejezés közül, amelyeket rendszeresen cenzúráznak a különböző közösségimédia-platformokon. A tiltás pedig azt az elképzelést is állandósítja, hogy a női test és annak működése szégyenletes, és el kell rejte
Vilmos herceg és Katalin gyermeknevelési szokásairól hangos a világsajtó. Kiderült, hogy a királyi pár sosem kiabál gyermekeikkel, és próbáljak nyugodtan elmagyarázni nekik a dolgokat, és határokat szabni anélkül, hogy elveszítenék a fejüket.
A Belügyminisztérium tisztázta a helyzetet: a képzésen részt vevő jelöltek számára szállás biztosított, melynek igénybevétele – az álhírekkel szemben – nem kötelező.
Ismerős helyszínt láthat, aki a Citroën Youtube-csatornájára téved, és rákattint az új Citroën ë-C3 legfrissebb reklámfilmjére. A leírás szerint Franciaországban már vetítik, Európa egyéb részein viszont csak júliusban kerül tévéképernyőre az a reklámfilm, amit a franciák új, megfizethető villanyautójának forgattak, méghozzá itt Magyarországon, a k
Május 25-én csaknem 700 jelenlegi és volt hallgató, oktató töltötte meg az alma mater, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusának helyiségeit, hogy együtt ünnepeljenek.
"Soha ne menj vissza oda, ahol valamikor boldog voltál! Amíg nem mész vissza, addig annak a helynek az emléke elevenen fog élni benned, de ha visszamész, meghal." Vajon Agatha Christie mondása igaz lehet egy hajdan népszerű és messze földön híres kifőzdére is, amelyről kedves emlékeket őrzök?
Ha kerülöd az alkoholt és a cukrot, ez a mocktail neked való.Ha egy frissítő, alkoholmentes nyári fröccsöt keresünk, az alábbi, házi készítésű narancs- és gyömbérfröccs a legjobb választás – és még cukor sincs benne.Hozzávalók (1 személyre, 2 dl)1 nagy darab gyömbér (kb. 100 g)2 nagy, kezeletlen vagy bio narancs400 g cukorSok jégDíszítés (opcionáli
Magyarország egyik legrégebbi kereskedelmi rádiója, a Rádió 88 arról értesítette a Media1.hu-t, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa e heti ülésén úgy döntött, a médiaszolgáltatót működtető kft. legalább 10 évig tovább használhatja frekvenciáját.
Az ALS betegségben szenvedő alkotmányjogász az emberi jogi bíróság csütörtökön ismertetett, kedvezőtlen döntés után szinte azonnal közölte, hogy újabb népszavazást kezdeményeznek.
Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, világhírű előadóművész elárulta, hogy bár a zenében mindig megtalálja az „ízeket”, de ami a főzést illeti, ott már egészen más a helyzet.
A visszeres panaszok megjelenését, a későbbi szövődmények kialakulását nemcsak az orvos által előírt módszerekkel, hanem megfelelő életvitellel és otthon alkalmazható eljárásokkal is lehet késleltetni.
A Geely kínai autógyártó csalódottságának adott hangot az Európai Unió döntése miatt, amely magasabb vámokat vet ki a kínai gyártású elektromos járművekre, és ígéretet tett minden szükséges lépés megtételére jogainak védelme érdekében. Eközben Peking kivételezéssel vádolja az EU-t, és párbeszédre szólított fel a kereskedelmi nézeteltérések kezelése
A férfiknak a foci, a hölgyeknek pedig a focisták kötik le leginkább az érdeklődésüket. Valljuk be, hosszú meccsek közben jól esik gyönyörködni a foci-Eb szexi játékosaiban.
A holland tréner ígéretesen induló játékoskarrierjének egy korai sérülés vetett véget, így az edzősködés felé fordult. Az Az Alkmaart az EKL-elődöntőbe vezette, és a Fradival is nagy dolgokra készül.
A Mecsek Rallyval idei harmadik versenyéhez érkezik a HUMDA Országos Rally Bajnokság minden mezőnye, de június 14-15-én Pécsett rajthoz áll a Mitropa Kupa és a Historic ERC mezőnye is.
2024. június 21-én pénteken, idén 36. alkalommal kezdetét veszi Magyarország legnagyobb hagyományokkal bíró, 1988 óta kihagyás nélkül, évente megtartott színházi seregszemléje, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja. A népszerű eseménysorozat ezúttal is különleges, izgalmas, szórakoztató előadásokat kínál színházínyenceknek és fesztiválrajongókna
Ez a legrosszabb tulajdonságod, amit még te is utálsz – Lélek-teszt, amiből minden kiderül. Nézz rá erre a képre, vagy mondd meg, te mit láttál meg rajta legelőször? Óriási titkot árul el rólad ez a teszt. Erdő/fák – Ezt a titkot őrzöd Te vagy legfélelmetesebb „legjobb” hazudozó. Ezt a titkot pedig szinte senki sem tudja
Kulcsfontosságú esemény következik a forint árfolyama számára egy kritikus időszakban - mutat rá rövid elemzésében a Reuters hírügynökség. Következő befektetői klubunkon részletesen szó lesz arról, mi várhat a forintra és a devizapiacokra.
Mind tudjuk, hogy általánosságban véve a repülőjegyek nem túl olcsók, rengeteg praktikus tipp terjed viszont az interneten, melyek segítségével állítólag nagyszerű ajánlatokat is kifoghatunk. De vajon mely trükköket érdemes valóban megfogadnunk?