Több mint ezer hamis játékkonzolt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei rutinellenőrzés során egy Olaszországba tartó bolgár kamionban Gyulánál. A vámhivatal a közleményében azt írta, hogy a kamion – a bemutatott iratok szerint – vegyes áruval indult útnak Bulgáriából. A pénzügyőrökben az keltett gyanút, hogy az egyik iraton
A 3D nyomtatás az elmúlt 10 évben rengeteget fejlődött, ami nem csak a technológia összetettségére és elterjedésére volt jó hatással, de az árakra is. Ma már egy középkategóriás mobiltelefon áráért
Az április 25. és május 13. között lezajlott találkozókon 8 kereskedelmi bank vett részt, mely intézmények a bankszektor több mint 80 százalékát teszik ki mérlegfőösszeg alapon. Bemutatták stratégiai terveiket és megosztották a hazai bankrendszer működési környezetéről alkotott véleményüket.
A takarítás sokunknak nem tartozik a kedvenc otthoni elfoglaltságai közé, de mégiscsak teljesen más érzés, ha a nap végén szép, tiszta, rendezett környezetben pihenhetünk le, mintha eluralkodnak körülöttünk a káosz, és szemmel láthatóan koszosak is lennének az egyes helyiségek. Azonban gyakran még akkor is lenne mit kitakarítanunk, például havi ren
Ágh Péter államtitkár rávilágított, hogy a KRESZ-t másfél évtizede nem vizsgálták felül, csak toldozgatták. Ráadásul a tervezet szerint a különösen erős autókat csak külön engedéllyel lehetne vezetni, külön vizsga után.
A hullámzó front elhagyja a térségünket, de a délkeleti keleti tájakon labilis marad a levegő, ezért ott még kialakulhat zápor, zivatar. A következő napok pedig az emelkedő hőmérsékletről fognak szólni.
Június közepén Budapesten találkoznak a világ paradicsomfeldolgozó iparának legnagyobb szereplői. A World Processing Tomato Council (Wptc – Ipari Paradicsom Világtanács) és a International Society for Horticultural Science (Ishs - Nemzetközi Kertészettudományi Társaság) ugyanis Magyarországon tartja világkongresszusát és szimpóziumát, amelyet első
A legtöbb helyen az MSZP és a DK járt rosszul. A választók látványosan büntették azokat az ellenzéki pártokat, amelyek a helyi összefogással szemben is elindultak. A különindulás miatt az is kiderült, hogy néhány településen és kerületben vannak olyan pártok, amiknek önállóan már alig maradt szavazóbázisuk.
Amikor Troy Millhollin látta, hogy barátja, Brandon Garrett kutyája, Blue egyedül érkezik a táborukba, és karmolások vannak az orrán, érezte, hogy valami nincs rendben.
Mikor lesz az őszi szünet 2024/25-ös tanévben? Mikor kezdődik a téli szünet 2024-ben? Mikor lesz a tavaszi szünet 2025-ben? Mikor kell jelentkezni a középfokú felvételire a 2024/25-ös tanévben? Mikor lesznek a írásbeli érettségik 2025-ben? Meddig tart a tanév 2025-ben?
A Márkamonitor 2013-ban indított Márkaépítés konferenciáinak utolsó három kiadását egy "neverending story" jegyében szerveztük meg: ez a véget nem érő változás. A konferencia előadásainak összefoglalói a Márkamonitor magazin 2024/1-2. (májusi) számában jelentek meg, ezeket most online is elérhetővé tesszük. A BioTechUsa-cégcsoport sikerkritériuma
Három fiatal öt éve indította útjára a Zogot, egy ingyenesen használható pénzügyi edukációs alkalmazást. Három évvel később már több mint egymillió felhasználójuk volt. Jelenleg szerte az Egyesült Államokban több mint kétszáz bankkal és hitelintézettel állnak kapcsolatban. A megoldás jó példa arra, hogyan lehet a fiatalok számára vonzóvá tenni isme
A Family Affair címmel, június 28-án mutatja be a Netflix Nicole Kidman és Zac Efron romantikus vígjátékát, amihez most egy forró előzetest is érkezett.
A hungarikumnak számító magyar védőnői szolgálatot érdemes bemutatni Európának, ezért az egészségügyi kormányzat lehetőséget fog biztosítani erre a magyar soros EU-elnökség alatt - jelentette ki a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a védőnők napján tartott ünnepségen szerdán Budapesten.
Noha élesítették legújabb sebességmérő kameráikat a horvát rendőrök, melyekkel országszerte csaknem félezer helyszínen vadásznak a gyorshajtókra, a büntetést még mindig el lehet kerülni egy kis odafigyeléssel.
Nemcsak Budapesten, Győrben is a szavazatok újraszámlálása jöhet, miután az októberben leköszönő kormánypárti polgármester bejelentette: kezdeményezni fogja a voksok ismételt átszámolását. A város leendő polgármestere, Pintér Bence szerint Dézsi Csaba András ezzel a kezdeményezéssel saját apparátusát támadja. Közben Budapest első kerületében a vála
A briteknél évek óta hivatalos ajánlás a fogkrém szájban tartása, mondván, az öblögetés megakadályozza, hogy a fluorid kifejtse a hatását. Sok bizonyíték nincs erre, de ártani nem árt.
Szex, szerelem, függőség címmel tartott beszélgetést Somorjai Martina szexterapeutával Rónyai Júlia, a Digital Hungary szerzője az idei Digital-Media Hungary konferencián, április 24-én. A pódiumon többek között a pornófüggőségről, a férfiak és nők vágyairól és a párkapcsolati nehézségekről is szó esett, valamint arra is megoldást kerestek a felek,
A kínai Yungang buddhista barlangok 51 ezer szoborral büszkélkedhetnek, amelyekmár mintegy 1500 éve állnak. Vagyis kijelenthető, hogy hatalmas érdeklődésre tartanak számot - ám az utóbbi időben az UNESCO világörökségi listáján szereplő létesítmény vécéi nagyobb figyelmet kaptak.
Egy friss felmérés szerint a konfliktusról beszámoló munkavállalóknak csak a fele volt elégedett a munkájával és kétszer akkora eséllyel akarják elhagyni a munkahelyüket, mint azok, akik nem tapasztalnak konfliktust.
A globális M&A piac aktivitásában mind a tranzakciós szám, mind érték tekintetében visszaesés volt tapasztalható 2023-ban. A 2022-es rekordévhez képest 2023-ban 10%-kal kevesebb tranzakció történt, 15%-kal alacsonyabb tranzakciós összérték mellett. Hasonlóan a globális trendhez, mind a közép-kelet-európai, mind a magyarországi vállalatfelvásárlási
Közvetlenül a választásokat követően viharos gyorsasággal elfogadták a kormánypártiak azt a salátatörvényt, ami a méltányossági gyógyszerkérelmek elbírálását (ez tipikusan a rákbetegeket érinti) alapítványi kézbe adja. A változások között akad olyan is, ami kedvező lehet azoknak, akiknél az állami támogatás fejében vállalt gyerek végül nem születet
Az Egyesült Államokban játszó támadó tisztázza, mi történt márciusban ő és az őt bíráló szövetségi kapitány között. Hogyan élte meg a történteket, mi segítette át a nehezebb időszakon, milyen volt vidéken játszani a válogatottal és van-e drukk a csapatban a Svájc elleni mérkőzés előtt.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Orbán Viktorral történt tárgyalása után elmondta, a magyar miniszterelnök biztosította arról, hogy Magyarország továbbra is megfelel minden vállalt kötelezettségének. Ugyanakkor Ukrajnával kapcsolatban közölte, az nem NATO kötelezettség, hogy minden műveletben, minden államnak részt kell vennie. Ez pedig egészen addig
Az európai gáztárolók szokatlanul lassan kezdték az újratöltési szezont, ami csökkentette a tavaly télről örökölt rekordméretű szezonális többletet, és jóval a hosszú távú átlag fölé emelte az árakat.