2024. június 13. csütörtök

jún. 13
7:39
A Mars egyik legérdekesebb helyét úgy láthatjuk, mintha éppen felette repülnénk el (Rakéta)
A Nili Fossae a Mars hosszan elnyúló árokrendszere, ahol majdnem landolt a Curiosity marsjáró.
jún. 13
7:39
Megvan az új tanév menetrendje (Magyar Hírlap)
Közzétette a Belügyminisztérium az iskolai szünetek, az érettségik és a középiskolai felvételik időpontjait.
jún. 13
7:39
Kínai biztonsági rendszereket kap az új Cla (Autószektor)
Kevés Mercedes-Benz modell kapott olyan hosszú felvezetést, mint a következő CLA-osztály elektromos változata. Nem véletlen, hiszen a látványos koncepcióval bemutatott modell nem csak egy teljesen új dizájnvonalat debütáltat majd, amikor elérhető lesz 2025 végén, hanem ráadásul ez lesz az első modell, ami az új MMA padlólemezre épít majd. Mostanra
jún. 13
7:39
Most közölte a rendőrség: Menekültek lepték el a magyar határt (naphire.hu)
Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából szerdán.
jún. 13
7:39
Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (Digital Hungary)
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán, a Cricks, Magyarország első rovarfehérje felhasználásával készült élelmiszerforgalmazója felé. A 24 éves, orvostanhallgató alapító két egyetemi tanóra között egy csokit majszolva döntötte el, ho
jún. 13
7:42
Jelentős könnyebbség az újfajta italcsomagolások visszaváltásánál (Infostart)
A MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. által bevezetett REpont rendszer országosan biztosítja, hogy az italcsomagolások visszaváltási díját egyenesen a bankszámlára is lehet utalni – közölte a MOHU, hozzátéve: az azonnali banki átutalást lehetővé tevő fejlesztés nemzetközi szinten is egyedülálló, ilyen országos rendszerre kiterjedő megoldás máshol ni
jún. 13
7:45
Vasutasok Szakszervezete: több száz dolgozónak tartozik a MÁV (HR Portál)
Csaknem hatszáz dolgozójának tartozik szerződéses megbízásaik kifizetésével hónapok óta a MÁV Zrt., a kifizetés felgyorsítására a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) Lázár János közbenjárását kéri.
jún. 13
7:45
Rendőrakadémiára küldi kiképzésre a leendő kórházigazgatókat a Belügyminisztérium (SzMo)
Ugyanott képzik majd őket, mint ahol például a mező- és halőröket. A tárca szerint a képzés igényli a személyes jelenlétet.
jún. 13
7:45
Kórházba került két Pest vármegyei diák, miután maró hatású folyadékot ittak (Mandiner)
A két fiú egy üdítős palackot talált útközben, amelybe mindketten beleittak.
jún. 13
7:51
Az utóbbi évtizedekben látványos technológiai fejlődés játszódott le az üvegiparban (Márkamonitor)
A régmúlt korokban az üveg státuszszimbólum volt, csak uralkodók, egyházi elöljárók juthattak hozzá. Ma már meg sem tudnánk lenni üveg nélkül. Ehhez azonban szükség volt arra, hogy az üveg újabb és újabb arcát ismerjük meg. A legújabb technológiai innovációk megmutatták, hogy az üveg nem feltétlenül törékeny, kedvünk szerint lehet hajlítani, akár m
jún. 13
7:51
Mi köze az ókor legnagyobb könyvtárának Nagy Sándorhoz és a tengeri szörnyekhez? (Könyves Magazin)
Nagy Sándor alakjához számos legenda fűződik. És mivel a makedón uralkodó nem csak szárazföldön hadakozott, feljegyeztek több olyan esetet is, amikor tengeri szörnyekkel találkozott. Az egyik Alexandria alapításával kapcsolatos.
jún. 13
7:51
"A tehetség csupán a fele a sztorinak, a többi kapcsolatépítés és önmenedzselés" – interjú Martin Wanda fotóssal (WMN)
Martin Wandának, aki olyan nagy márkáknak fotóz, mint a Dior, a Louis Vuitton a Burberry, nemrégiben nyílt kiállítása a Mai Manó Házban, ahol édesapjával, Martin Gábor fotográfussal együtt mutatják be a 70-es évek békéscsabai, illetve a 2020-as évek londoni fiataljainak önfeledt pillanatait, rámutatva, hogy az emberi szabadságvágy kortól, rezsimtől
jún. 13
7:51
Rapszodikus időjárást fogunk ma tapasztalni, két országrészben kellemetlen fordulat jöhet - részletes előrejelzés (Promotions)
Ember legyen a talpán, aki fel tud öltözni a mai naphoz.
jún. 13
7:51
Román szállásközvetítőt vásárolt a Szallas Group (Mínuszos)
A Szallas.hu platform tulajdonosa, a Szallas Group felvásárolta a Litoralulromanesc.ro szállásközvetítő oldalt üzemeltető cég tulajdonjogának nyolcvan százalékát, ezzel a román tengerpart szálláskínálatának nagy részét vonta be portfóliójába. A közlemény szerint a Literarult tulajdonló Creative Eye SRL nyolcvan százalékos részesedésének tranzakciós
jún. 13
7:51
Céges rendezvény nem csak a lovak szerelmeseinek! Várja Önt a fenékpusztai majorság! (KKV Magazin)
Ha különleges és a Balatonhoz közeli helyszínt keres céges rendezvényre, filmforgatásra, vagy éppen valamely polgári szertartásra jó választás lehet a fenékpusztai Festetics kastély.
jún. 13
7:51
A munkaerőhiány elleni küzdelem a hatékonyság és a fenntarthatóság jegyében (newtechnology.hu)
A bielefeldi Celos X Factory-vel a DMG MORI valós termelési körülmények között mutatja be a Machining Transformation (MX) teljes potenciálját, és támogatja ügyfeleit a koncepció megvalósításában. A folyamatosan növekvő termékválaszték,
jún. 13
7:51
Piszkeszörp (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
jún. 13
7:51
Megjelent a következő tanév rendje, két hét lesz a téli szünet (Telex)
Az új tanév szeptember 2-án kezdődik majd, az őszi szünet egyhetes lesz.
jún. 13
7:51
A designszakma Oscarján, a Red Doton arattak sikert a MOME-hallgatói (Helló Sajtó!)
A közlekedést forradalmasító hibrid villamos, moduláris babakocsi, az otthoni edzést segítő innovatív VR-szemüveg és edzőpad, valamint egy nehéz terepre tervezett hordágy is díjat nyert a Red Dot „Design Concept” kategóriájában.
jún. 13
7:51
Fűszeres rántott sajtgolyó (Street Kitchen)
Ez a rántott sajt tuti mindenkit rabul ejt majd, annyira finom és pikáns. Szerintem megéri vele bíbelődni, hiszen tényleg egy tökéletes partifalat vagy vacsiopció lehet bármikor, bárkinek.
jún. 13
7:51
Szúró mellkasi fájdalom és nehézlégzés: infarktus, reflux vagy izomhúzódás jele? (EgészségKalauz)
A vissza-visszatérő mellkasi fájdalomnak számos oka lehet, enyhébbek és sürgős orvosi ellátást igénylők is.
jún. 13
7:51
Nem egyszerű: hogyan szeress ki valakiből? (Bien)
A szakítás az emberi élet velejárója, nem mindegy azonban, hogyan zárunk le egy kapcsolatot. Az alábbi módszerek segítenek, hogy megerősödve és fejlődve lépj tovább akkor is, ha az élmény maga fájdalmas lehet.
jún. 13
7:54
Lex merénylet: korlátoznák a gyülekezés szabadságát Szlovákiában (Infostart)
Szerdán jóváhagyta a pozsonyi kormány a "lex merénylet" tervezetét, amely a biztonsági helyzet javítására vonatkozó javaslatokat tartalmazza. A tervezet a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merényletre reagál. A korlátozások érinthetik például a tüntetések helyszínét, főleg a közjogi méltóságok, de ellenzéki képviselők lakóhelyével kapcsolatban i
jún. 13
7:57
Korszakalkotó filmek egyetlen jelenetből: nincs bennük vágás (Igényesférfi.hu)
Az elmúlt évtizedben hihetetlenül népszerűvé vált a globális filmkultúrában az "egy jelenetből álló mozik" trendje. Nem mindig könnyű azonban megállapítani, hogy az adott mű tényleg egyetlen, vágás nélküli szcénából áll-e, vagy a szakemberek fondorlatos bűvészmutatványt hajtanak végre a szemünk előtt.
jún. 13
7:57
5 állat, amely nagy eséllyel élné túl az apokalipszist (Hamu és Gyémánt)
Tegyük fel, hogy a Földet súlyos katasztrófa érte, az emberi élet eltűnt a bolygó színéről, és csak néhány élőlény maradt. De vajon mely fajok lennének képesek túlélni egy ilyen apokalipszist? Mutatjuk az öt legesélyesebbet. Medveállatkák ShutterstockListánk első helyén mindenki kedvenc mikroszkopikus élőlénye áll, bár a túlélésük mögött tö
jún. 13
7:57
Brit választások: A nézők kétharmada szerint a Munkáspárt vezetője volt jobb a második tévévitában (Magyar Hírlap)
A két politikus ezúttal nem közvetlenül egymással vitázott, hanem először a Sky News műsorvezetője, majd a meghívott közönség tett fel nekik kérdéseket.
jún. 13
7:57
Nyolcadik a magyar férfi 4x400-as váltó az Atlétikai Eb-n (Demokrata)
Az aranyérmet a belga staféta nyerte meg, a házigazda olaszok, valamint a németek előtt.
jún. 13
7:57
Megvan, hogy ki lehet az Európai Tanács következő elnöke, csak van egy kis bibi: épp büntetőeljárás folyik ellene a hazájában (Mandiner)
Úgy tűnik azonban, hogy ez az apró szépséghiba nem jelentene problémát az EU vezetőinek.
jún. 13
7:57
Elindult a zuhanás a mélybe? Teljes erővel belerongyolt Orbán fő szövetségesébe a fideszes nagyhal (Nyugati Fény)
Cser-Palkovics András nem finomkodott.
jún. 13
7:57
Egy életnyi fájdalom és gyász után meghalt Molnár Csilla édesanyja (naphire.hu)
Meghalt Molnár Csilla Andrea édesanyja, Molnár Marika. Az asszony hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.
jún. 13
7:57
Alig ismerni rá Rihannára új, extrém rövid frizurájával (in.hu)
Rihanna az utóbbi pár hónapban feltűnő változtatásokat végzett a frizuráján. Először barna tincseit szőkére, majd pedig fenékig érő haját extrém rövid pixie stílusra váltotta. De mi az oka ennek a rengeteg szépség módosításnak?Rihanna saját márkája, a Fenty beauty egy új termékcsaládot dob a piacra, ami a Fenty Hair elnevezést kapta és ebből már kö
jún. 13
7:59
Péntektől futballárhullám várható Európában (Magyar Hírlap)
Naponta két-három mérkőzés, több rangadóval az Európa-bajnokságon.
jún. 13
8:00
Fájhat a feje, ha megnézi, merre indult a forint (Menedzsment Fórum)
Nem kezdte jól a csütörtököt a forintunk.
jún. 13
8:03
Rendőrképzőre küldik a leendő kórházigazgatókat (Adózóna)
A Belügyminisztérium bentlakásos kiképzésén kell részt venniük azoknak a kórházi vezetőknek, akik reményeik szerint a tavaly év végén váratlanul és extra gyorsasággal felmentett főigazgatók helyére kerülhetnek – írja a nepszava.hu.
jún. 13
8:03
Képtelen erősödni a forint (Portfolio)
Szerda délután az amerikai inflációs adatok közzététele után nagyot gyengült a dollár, ezt követően pedig rövid időre ugyan, de úgy tűnt, hogy a forint is levegőhöz juthat, estére azonban ismét visszagyengült a magyar fizetőeszköz, a gyengülés pedig csütörtök reggel is folytatódik. Következő előfizetői klubunkon részletesen szó lesz arról, mi várha
jún. 13
8:03
Murakami Haruki a regényírásról és még 7 világirodalmi kötet a Könyvhéten (Könyves Magazin)
Esszékötet írói műhelytitkokról, francia elbeszélések, baljós dél-amerikai regény – íme világirodalmi ajánlónk 2. része a Könyvhétre készülve.
jún. 13
8:03
Vitézy Dávid: El fogom fogadni a jogerős eredményt (Demokrata)
Türelemmel várjuk az újraszámlálás eredményét – közölte a főpolgármester-jelölt a közösségi oldalán.
jún. 13
8:03
Háború: olyan halálos csapást mértek az oroszok, amihez hasonlót jó ideje nem lehetett látni (Növekedés)
.
jún. 13
8:03
Belarusz fenyeget: felkészültek a különleges atomfegyverek alkalmazására (Mandiner)
A hadsereg vezérkari főnöke szerint a fehérorosz fegyveres erők felkészültek a különleges atomfegyver alkalmazására.
jún. 13
8:03
Nem indulhat az olimpián Lia Thomas transznemű úszó (Telex)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság elutasította az úszó kérelmét, így transznemű nőként továbbra sem indulhat női elit versenyeken.
jún. 13
8:03
4 komoly betegség, amit a tartós stressz és a szorongás is kiválthat (EgészségKalauz)
A tartós stressz hosszú távon súlyos szövődményeket okozhat.
jún. 13
8:06
Összeáll a két teniszsztár Párizsra (Infostart)
A 22-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadal és a három GS-trófeánál tartó Carlos Alcaraz elindul párosban a párizsi olimpia tenisztornáján.
jún. 13
8:09
Szomorú reggelre ébredtünk: nem szépek a számok, gyengült a forint (Pénzcentrum)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
jún. 13
8:09
Bámulatos leolvadásokat produkál az MI a legegyszerűbb kérdésekre is (Bitport)
Itt egy újabb kutatás, amely szerint a legfejlettebb modellek mégsem annyira lenyűgözőek, mint amilyennek a gyártók megpróbálják beállítani őket.
jún. 13
8:09
Készül a német rendőrség az angol és szerb huligánokra (Magyar Hírlap)
"Jelentősen több rendőri erő lesz jelen, mint egy átlagos Bundesliga-mérkőzésen".
jún. 13
8:09
Újabb százakra vetett ki szankciókat az Egyesült Államok az ukrajnai konfliktusra hivatkozva (Demokrata)
A büntetőintézkedések célja "az orosz háborús gazdaság gyengítése".
jún. 13
8:12
Inkább menjen vissza aludni, csak a forintra ne nézzen! (Privátbankár)
Nem indult jól a csütörtök.
jún. 13
8:15
Hogyan előzi meg a Rollblock (Rblk) a Polkadotot (DOT) és a Litecoint (LTC) a 200-szoros ROI tervével? (ProfitLine)
A kriptopiac egyre versenyképesebb, és az új projektek kiszorítják a régebbieket a kriptovaluta ranglétrájáról.
jún. 13
8:15
Toroczkai véleménye nem érdekli és Tatabányára küldené a Turul-szobrot Kovács Gergely (ATV)
A XII. kerület frissen megválasztott polgármestere az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a terveiről, arról, hogy Pokorni Zoltán gratulált-e neki, és azt is elmondta: annak ellenére, hogy milliókat költöttek a lejáratására, minden kerületinek a polgármestere akar lenni. A Turul-szoborral kapcsolatban szakértők bevonásával fognak dönteni, a M
jún. 13
8:15
Akkorát buktak a fideszes polgármesterjelöltek Keszthelyen és Hévízen, hogy nyilvánosan mennek egymásnak (444.hu)
Hévíz fideszes polgármesterjelöltje a veresége után kiposztolta, hogy a térségük "az elmúlt évtizedek nagy vesztese". Félig nyíltan és nagyon hevesen kritizálta a helyi kormánypárti politikát. Történik mindez olyan helyeken, ahol a Fidesz évtizedek óta zavartalanul nyeri a választásokat, és listán most is baromi erős.

Keresés