2024. június 14. péntek

jún. 14
13:45
Most jött: támadás a magyar nagykövetség ellen (naphire.hu)
Az ismeretlen tettesek azért tehették ezt, mert Magyarország nemmel szavazott arra az ENSZ-határozatra, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította.
jún. 14
13:48
Zimány Lindát zaklatta a tömeggyilkossággal is fenyegetőző férfi: "Azt mondta, hullazsákba kerülnek majd a szüleim és én is" (Blikk)
Fellélegezhetett Zimány Linda, miután a rendőrség pénteken közölte, hogy elfogták és hazaszállították H. Csabát, aki korábban zaklatta és életveszélyesen megfenyegette az ismert modellt.
jún. 14
13:51
Árvíz: nagyon kellett az utóbbi két nap (Infostart)
A Rábán nem várható utánpótlása az árhullámnak, a Dunán pedig a péntek–szombati mohácsi tetőzés után elhagyja az országot az ár, a védekezéshez átrendelt vízügyes szakemberek jelentős része már hazatért – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).
jún. 14
13:51
Még nincs igazi futballhangulat Kölnben (Magyar Hírlap)
A Rajna partján található Heumarkton alakították ki az úgynevezett szurkolói zónát.
jún. 14
13:51
A rákkutatások közös európai rendszerbe foglalását szorgalmazza Kásler Miklós (EgészségKalauz)
A legkomplikáltabb betegség kutatását egy rendszerbe kell foglalni, valamint közös szintre kell jutni a diagnosztizálásban és terápiában - hangsúlyozta Kásler Miklós onkológus professzor, korábbi emberi erőforrás miniszter a Közép-és Kelet-európai Onkológiai Akadémia által rendezett nemzetközi konferencia sajtótájékoztatóján, pénteken Budapesten.
jún. 14
13:51
Sos kerek popsi: ezek a gyakorlatok látványos eredményt hoznak (Bien)
Nem tagadhatom, a kedvenceim közé a popsi- és combformáló gyakorlatok tartoznak. Jó érzéssel tölt el, hogy a saját súlyom többszörösét tudom megmozgatni a segítségükkel, és persze nem utolsó szempont, hogy edzésről edzésre látom a változást. Időnként azonban nekem is hallgatnom kell a testem jelzéseire, mert bizony néha kicsit megfájdulnak az ízüle
jún. 14
13:53
Furcsa szabályokat kell betartaniuk Jennifer Lopez alkalmazottainak (Magyar Hírlap)
A rajongók felháborodtak.
jún. 14
13:57
Medúzát találtak a Duna holtágában (Magyar Hírlap)
Mikroszkopikus méretű csalánsejtjeikben méreganyag található.
jún. 14
13:57
Az EP-választások után a jobboldal talpra állíthatja Európát (Demokrata)
"Európában összeomlóban van az álliberalizmus" – fogalmazott a CÖF-CÖKA elnöke.
jún. 14
13:57
A MÁV-Volán-csoportnál tisztázták miként alakul a nyári közlekedés (Növekedés)
A népszerű turisztikai úti célokat sűrűbb közlekedéssel kiszolgáló nyári főszezoni közlekedési menetrend június 22-től szeptember 1-jéig lesz érvényben, azt követően pedig utószezoni menetrenddel nyújtják meg a nyarat szeptember 22-ig - közölte a MÁV-Volán-csoport pénteken az MTI-vel.
jún. 14
13:57
Érik a legújabb balhé: Kibukott, épp mivel szédítenék Orbánék a magyarokat (Nyugati Fény)
Orbán Viktor dühöng
jún. 14
13:57
Túl hajlékony a Mercedes új szárnya? A Red Bull ellenőrzést kér az FIA-tól (Racing)
A Kanadai Nagydíjra nagy fejlődés volt megfigyelhető a Mercedes teljesítményében, amit a csapat nagyrészt az új első vezetőszárny jótékony hatásainak tulajdonít.
jún. 14
13:57
Megrongálták a magyar és a szlovák nagykövetséget Szarajevóban (Telex)
A két nagykövetség falára a srebrenicai mészárlás áldozatainak számát írták fel.
jún. 14
13:57
Biodiverzitás a középpontban: elindult "A mi sokszínű kertünk" kampány (Magro)
Családok, iskolák és munkahelyek csatlakozását is várja “A mi sokszínű kertünk" kampány, a résztvevők között 3 millió forint értékben sorsolnak ki ajándékokat.
jún. 14
14:00
Teljes a káosz a szegedi kórház ügyében (Menedzsment Fórum)
Az egészségügyi államtitkár sem érti, mi történhetett.
jún. 14
14:03
Visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. engedélyét az MNB (Adózóna)
Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring végzésére vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. A pénzügyi vállalkozás – az MNB többszöri kötelezése, bírságai ellenére – második éve nem küldi be auditált felügyeleti jelentéseit, negyedéves adatszolgáltatásainak valódisága kétséges, a felügyeleti ellenőrzés pe
jún. 14
14:03
Megnevezték a legkíméletlenebb alkoholt (Magyar Hírlap)
Az alkoholos italok között fogyasztott egy-egy pohár víz nem segít józanabbnak maradni.
jún. 14
14:03
A G7 vezetői a nukleáris program eszkalációja miatt figyelmeztették Iránt (Demokrata)
Irán rövid időn belül további urándúsító centrifugákat helyezett üzembe Fordóban.
jún. 14
14:03
Hiába fenyegetőzött Elon Musk, az Apple lett a legértékesebb amerikai részvénytársaság (Forbes)
Az OpenAI-val közös bejelentésük után nagyot erősödtek a részvényeik, a cég értéke megelőzte a Microsoftot. Mi történt? Az Apple a hét elején jelentette be az OpenAI-jal való együttműködését, amelynek folyományaként több AI alapú funkció érkezik, illetve a Apple saját hangasszisztensét is AI használatával turbózzák fel. A bejelentést követően a hét
jún. 14
14:03
Semjén Zsolt szerint Cser-Palkovicsnak igaza van, erősödhetne a KDNP Székesfehérváron (Telex)
A KDNP-nek beszóló fideszes Cser-Palkovics Andrást kíváló városvezetőnek tartja.
jún. 14
14:03
Szülők verték össze a tanárokat, az oktatási miniszter bejelentette a jogszabályok módosítását Szerbiában (naphire.hu)
A tanárok elleni támadásokat súlyosan szankcionálni fogják.
jún. 14
14:03
Megint nem engedtek be egyes újságírókat a Kormányinfóra, pedig szabályosan regisztráltak (Media1)
A Magyar Hangot három éve bojkottálja a kormány, a Gulyáságyú Médiát pedig tizenkettedik alkalommal. Így nem maradt más, mint az utcán kérdezgetés.
jún. 14
14:05
Vlagyimir Putyin ismertette az orosz békefeltételeket (Demokrata)
"Elfogadhatatlanul közel kerültünk ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút."
jún. 14
14:05
Díjat kapott a Forbes Business Club (Forbes)
Június 13-án a Business Fest adott otthont a Bridge Üzleti Közösségi Díjátadónak, mely az üzleti közösségeket ünnepli és ismeri el.
jún. 14
14:09
Orbán Viktor megüzente: "Reszkess, Németország!" (Blikk)
Orbán Viktor is izgatottan várja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott megkezdje szereplését az Európa-bajnokságon. Az alábbi fotóval hangolt a kontinenstornára.
jún. 14
14:09
Vlagyimir Putyin bemondta a béke árát (Infostart)
Ukrajnának el nem kötelezett és semleges státuszt kell betöltenie, és végre kell hajtania az ország demilitarizálását és nácitlanítását – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken az orosz külügyminisztérium vezetőségével tartott megbeszélésen Moszkva békefeltételeit ismertetve.
jún. 14
14:09
Nádasdy Ádám a Könyvhéten: A gazdagokat nem megítélni kell, hanem megírni (Könyves Magazin)
Elkezdődött a 95. Ünnepi Könyvhét,  a megnyitón Nádasdy Ádám pénzről és mecénásokról beszélt, és témát is javasolt írótársainak.
jún. 14
14:09
A nyári főszezoni menetrend június 22-től szeptember 1-jéig lesz érvényben (Magyar Hírlap)
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a Balatonhoz utazóknak érdemes kihasználniuk az EMMA utazástervező rendszert.
jún. 14
14:09
Hétfőtől hosszabb menetidővel számolhatunk, ha 4-esen közlekedünk Nyíregyháza és Nyírpazony között (Nyíregyháza)
Hétfőtől megkezdődik az útfelmarás a Kőlaposi csomópontnál – erről adott tájékoztatást a Városházi Sajtószolgálat.
jún. 14
14:09
"Nem tudod megvédeni magad" – Szörnyű hatással volt Billie Eilishra, hogy fiatalon lett híres (Sassy)
Természetes, hogy a fiatal tehetség sokat változott az évek alatt, a közönség azonban gyakran kritizálja emiatt.
jún. 14
14:15
Zalaegerszegen víziközmű-beruházás valósul meg idén (ProfitLine)
Zalaegerszegen az idén 720 millió forint értékű víziközmű-felújítás valósul meg - közölte a város polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján.
jún. 14
14:15
Íme a fenntarthatósági bejelentések: egyre több vállalat számol be zöld fejlesztésekről (Portfolio)
Mi sem mutatja jobban, hogy a zöld forradalom korát éljük, minthogy egyre több vállalat számol be a különböző fenntarthatósági területen elért eredményeiről is, legyen szó környezettudatos tanúsítványról, elkészült ESG-jelentésről, hulladékcsökkentést célzó együttműködésről, vagy új zöld technológiáról. Az április vége és május vége közötti zöld er
jún. 14
14:15
Rendkívüli hír: itt vannak Putyin békefeltételei (ATV)
.
jún. 14
14:15
Te jó ég, Jessica Alba úgy mutat lányai mellett, mintha hármas ikrek lennének (Glamour)
Jesica Albának két tinédzser lánya is van, akik a szépségüket egyértelműen az édesanyjuktól örökölték. A 13 éves Havent és a 16 éves Honort ritkán láthatjuk, azonban most együtt pózoltak a színésznővel a vörös szőnyegen.
jún. 14
14:15
Hölvényi György: Magyar Péter személye elfogadhatatlan számunkra az EPP-frakcióban (Magyar Hírlap)
Közölte: "Elmentünk a falig".
jún. 14
14:15
Putyin kiterítette a lapjait: ezek a békefeltételei (Növekedés)
Ukrajnának el nem kötelezett és semleges státuszt kell betöltenie, és végre kell hajtania az ország demilitarizálását és nácitlanítását - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken az orosz külügyminisztérium vezetőségével tartott megbeszélésen Moszkva békefeltételeit ismertetve.
jún. 14
14:15
A nemzetközi sajtó lerántotta a leplet Orbán új jobboldali "szuperfrakciójáról" (Mandiner)
A The European Conservative szerint jelentős fordulatra kerülhet sor a közeljövőben.
jún. 14
14:15
Snoop Dogg és Camilla Cabello mellé állt be Csobot Adél, Los Angelesben forgat majd (Forbes)
Először választhatott hazai márkanagykövetet a Skechers Magyarország. Csobot Adél hamarosan Los Angelesbe utazik, hogy olyan sztárok után képviselje a márkát, mint Snoop Dogg, Meghan Trainor vagy Camilla Cabello.
jún. 14
14:15
A legjobb közepes piaci értékű tokenek, amelyek 20-szoros hozamot hozhatnak 2024-ben (BitcoinBázis)
Ahogy a 2024-es bikapiac kibontakozik, bizonyos közepes piaci értékű tokenek jelentős nyereségre mutatnak ígéretes potenciált. Ezeket a tokeneket a legfrissebb piaci trendek és a közelgő fejlemények alapján azonosították. Azok a befektetők, akik a legjobb lehetőséget keresik, ezekre az ígéretes jelöltekre összpontosítanak. A részletes elemzés feltá
jún. 14
14:15
Friss fotóval: most már óriási Kulcsár Edina bababocakja, mit tippelsz, mennyi ideje van még a szülésig? (Sassy)
Egy órája tette ki magáról a képet, amin nagyon jól látszik a hasa, lehet találgatni mikor érkezik a baba.
jún. 14
14:17
A villamosenergia-ágazat szereplőinek kiberbiztonsági felkészülését támogatja az energiahivatal (Portfolio)
Hatályba lépett a rendelet, amely európai szabályrendszert állít fel a határokon átnyúló villamosenergia-áramlás kiberbiztonságára; az egységes európai szabályozás hazai végrehajtásának felügyeletét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) látja el - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
jún. 14
14:17
Döntenek hazánk adósságbesorolásáról (Mandiner)
Az elemzők nem várnak változást.
jún. 14
14:21
Összeomlás szélén a német sertéstartás? (Agroinform)
Több nehézséggel küzdenek a gazdák.
jún. 14
14:21
Hölvényi: Magyar Péter személye elfogadhatatlan számunkra (ATV)
A KDNP számára fontos az Európai Néppárt, Magyar Péter, a Tisza Párt alelnökének személye ugyanakkor elfogadhatatlan számunkra az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójában - jelentette ki Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) európai parlamenti (EP-) képviselője pénteken.
jún. 14
14:21
AI Trump fia az MMC-ben: Ha apám nem nyeri meg a választást, ez a háború örökké fog tartani! (SzMo)
Szerinte ha az apja hatalomra kerül, "öt perc alatt véget vetnek az ukrajnai háborúnak", mert "ezek nem olyan bonyolult dolgok, ha nem vagy teljesen idióta". Szó esett a Soros-hálózatról is.
jún. 14
14:21
A G7 vezetői a nukleáris program eszkalációja miatt figyelmeztették Iránt (Magyar Hírlap)
Irán azt állítja, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál.
jún. 14
14:21
Musk megkaphatja a pénzét, a Tesla pedig elköltözött (Villanyautósok)
Musk nem hagyja el a Teslát, de némi meglepetést azért tartogatott a részvényesek közgyűlése.
jún. 14
14:21
Nem tudom, mit főzzek ma – Túrós csusza és krumplis tészta (Street Kitchen)
Ha van olyan, amit mindig tudunk enni, akkor az egy jó kis túrós csusza vagy az örök klasszikus krumplis tészta.
jún. 14
14:21
Ismerje meg a mélyvénás trombózis 12 pontját: ezeket érdemes tudni az állapotról (EgészségKalauz)
Nyáron általában megszaporodnak a trombózisos esetek. Éppen ezért fontos, hogy tisztában legyen pár dologgal az állapottal kapcsolatban.
jún. 14
14:21
A legszerethetőbb szőnyeg trendek, amiktől mindenki padlót fog (Bien)
Az ember fel sem fogja, mennyit dob az enteriőrön a szőnyeg, amíg a helyére nem kerül egy jól megválasztott darab. A szőnyeg öltözteti a lakást és kényelmesebbé varázsolja, jövőre pedig ezeket a mintákat és anyagokat fogjuk keresni a boltokban.

Keresés