2024. június 17. hétfő

jún. 17
13:30
Ha eddig csak hátulról láttad Hannarózát, Krausz Gábor nem rejtegeti tovább a kislánya arcát (Sassy)
Sokáig csak a kis buksiját mutatták hátulról. Most végre a kamerába mosolyog a gyönyörű kislány!
jún. 17
13:32
Szakértő: Kudarc a svájci békekonferencia, Szaúd-Arábiára figyel a világ (Mandiner)
Súlytalan volt és Európa befolyásvesztését mutatja a svájci békekonferencia, melynek kudarca után a szaúd-arábiai folytatás hozhat megoldást Somkuti Bálint hadtörténész és biztonságpolitikai szakértő szerint, aki azt is elmondta lapunknak, miért gondolja így.
jún. 17
13:33
Leporolja a NATO nukleáris rakétáit (Piac és Profit)
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint a szövetségnek láthatóbbá kell tennie nukleáris elrettentető arzenálját az ellenfelei részéről megnyilvánuló jelenlegi fenyegetések közepette.
jún. 17
13:33
Elszabadult a pokol, Németországban lefütyülték Rod Stewartot a színpadról (Blikk)
Amióta Oroszország több mint két évvel ezelőtt megkezdte ukrajnai invázióját, Sir Rod Stewart nyíltan bírálta Vlagyimir Putyint és a háborút. Az énekest azonban most a lipcsei koncertjén kifütyülték, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fotói voltak láthatók a kivetítőkön.
jún. 17
13:33
Nem vett részt a párt rendezvényén Ilaria Salis (HírTV)
Visszatért hazájába a szélsőbaloldali olasz aktivista, aki súlyos erőszak vádja miatt volt házi őrizetben Budapesten.
jún. 17
13:34
Kőkemény kritikával illette Szoboszlait a korábbi magyar válogatott támadó (Mandiner)
"Tőle mindenki többet vár."
jún. 17
13:36
Visszatért a csúcsra a Volkswagen Golf (autopro)
Legalábbis a hazai pályáján újra a csúcson van a Golf.
jún. 17
13:36
Enyhíti a puffadást és a gyomorbántalmakat ez a fűszer: igazi filléres csodaszer minden problémára (Femcafe)
A puffadás, mint azt tudjuk, rendkívül kellemetlen probléma, amivel senki sem szembesül szívesen a nap közepén - szerencsére gyógyszerek nélkül, egy természetes módszerrel is megszabadulhatunk tőle.
jún. 17
13:36
Az EU elfogadta a természet helyreállításáról szóló jogszabályt (Demokrata)
2030-ig az EU szárazföldi és tengeri területeinek legalább 20 százalékát helyre kell állítani.
jún. 17
13:36
Már megint aggódik a Politico: megjelent Európában a "ki az idegenekkel!" generáció (Mandiner)
Az uniós lap arra keresi a választ, miért szavaznak egyre nagyobb arányban az öreg kontinens fiatal nemzedékei a "szélsőjobbra".
jún. 17
13:36
A lengyel Farada dróngyártó Kenyában épít gyárat (go2fly)
A lengyel dróngyártó Farada Group megkapta a Kenya Polgári Repúlési Hatóság (KCAA) hatósági engedélyét, hogy dróngyártó üzemet hozzon létre a Konza Technopolisban, amely az afrikai piac ellátási kikötőjeként szolgál majd.
jún. 17
13:36
Elképesztő áremelkedés várhat a Bitcoinra, ha hiszünk ennek a hálózati mutatónak (BitcoinBázis)
A Bitcoin-befektetők amellett, hogy hisznek az eszköz küldetésében és értékében, mindig keresik az olyan kiváltó okokat, melyek segíthetnek eldönteni, hogy felfele vagy lefele mozdul az eszköz árfolyama. A makrogazdasági hírek és technikai indikátorok segítenek egy valós képet adni arról, merre tart a piac. A hálózati analitika pedig ezt erősítheti
jún. 17
13:36
Gyermekpornográfia miatt letartóztattak egy balatonfüredi férfit (Telex)
Több száz fotót osztott meg meztelen gyerekekről.
jún. 17
13:36
Netanjahu feloszlatta izraeli háborús kabinetét (Telex)
Hírösszefoglalónk az izraeli–palesztin konfliktus legfontosabb eseményeiről.
jún. 17
13:36
Elszabadult a pokol Alekosz legutóbbi posztja alatt, már a barátnője is beszállt a kommentháborúba (naphire.hu)
Alekosz finoman szólva is megosztó véleményt fogalmazott meg a közösségi oldalán a svájci-magyar meccsel kapcsolatban, ezután pedig elszabadult a pokol a közösségi oldalán. A helyzet odáig fajult, hogy már a barátnője, Noémi is beszállt a védelmében.
jún. 17
13:36
A fintech és a digitális bankolás jövője (Fintech)
Június 13-án megrendezésre került az év egyik legjelentősebb üzleti rendezvénye, a Business Fest. Az esemény keretében öt szakmai rendezvény kapott helyet a Millenárison: a HR Fest, az IT Fest, a Sales Fest, az Ecommerce Fest és a Business Builders. Az eseményen a fintech.hu és a Peak csapata is képviseltette magát. Az IT Fest Payment színpadán
jún. 17
13:39
Jókora összeg üti a markát a távozó magyar EP-képviselőknek is (Infostart)
A lelépési pénz mellett két magyar politikus európai nyugdíjara is jogosult lesz.
jún. 17
13:42
Komplex fejlesztés zárult Salgótarjánban (ProfitLine)
A salgótarjáni SVG-Hungary Gépgyár Zrt. 206 millió forintos beruházással bővítette termelőkapacitását, és korszerűsítésekkel csökkentette az energiaköltségeket - tájékoztatta az MTI-t a cég hétfőn.
jún. 17
13:42
Áttörésről beszél az Apple partnere, új korszak indulhat az okosóráknál és a fülhallgatóknál (Portfolio)
A japán TDK egy új anyagot fejlesztett ki szilárdtest-akkumulátoraihoz, amelyek a cég állítása szerint jelentősen növelhetik a viselhető eszközök, például a vezeték nélküli fülhallgatók és okosórák üzemidejét - írta a CNBC.
jún. 17
13:42
7 módszer a szakértő szerint, hogy ne a szeretteid szenvedjenek a téged ért stressz miatt (Glamour)
A stressz gyakran, és sokszor észrevétlenül lopózik be az életünkbe. A munkahely ennek kiemelt terepe, talán nincs is olyan ember, aki bármiféle stressz, feszültség, konfliktus nélkül vészeli át a napi hajtást. Mindannyian átéltük már ezt: elhagyjuk a munkahelyet, de az elménk még mindig a határidők, e-mailek, esetleges napi konfliktusok és ügyek k
jún. 17
13:42
Így áll most Magyar Péter szavazása arról, hogy kimenjen-e Brüsszelbe EP-képviselőnek (SzMo)
Fél 12-ig már több mint 50 ezren mondták el a véleményüket. Szavazni este 8-ig lehet, Magyar azt ígérte, hogy elfogadja majd a többség döntését.
jún. 17
13:42
Rajthoz áll a GT Open magyarországi fordulóján Nagy Dániellel a Zengő Motorsport (Magyar Hírlap)
Korábban még nem volt példa arra, hogy magyar csapat magyar pilótával induljon el ebben a versenysorozatban.
jún. 17
13:42
A NATO főtitkára szerint láthatóbbá kellene tenni a nukleáris elrettentő erőt (Demokrata)
Jens Stoltenberg szerint a NATO-nak láthatóbbá kell tennie nukleáris elrettentető arzenálját.
jún. 17
13:42
Drágulás, drágulás hátán az üzemanyagoknál (GépMax)
Bevált az elemzők jóslata és sajnos komoly drágulás indult meg a dízel árában, és ki tudja mit hoz még a hét hátralevő része.
jún. 17
13:42
Stoltenberg: A NATO-nak láthatóbbá kell tennie nukleáris elrettentő kapacitását (Mandiner)
A NATO főtitkára szerint "a láthatóságot is elrettentő eszközként kell használni".
jún. 17
13:42
Biden lefagyott, Obama indította újra (AC News)
Biden annyira lefagyott az eseményen, hogy Barack Obamának kellett levezetnie a színpadról a szombat esti kampány-adománygyűjtés végén.
jún. 17
13:42
Hárommilliárd fát kell ültetni az EU-ban egy új rendelet alapján (Telex)
Elfogadták a természet helyreállításáról szóló jogszabályt, a rendelet kötelező erejű.
jún. 17
13:42
Ezért nincsenek szakállas pilóták a repülőn (Roadster)
Mármint nem az utasok között, hanem a pilótafülkében.
jún. 17
13:48
"Normálisak vagytok? Legyen most már elég!" – Először szólalt meg Alekosz szerelme: elküldte a pokolba a realitysztár elhunyt édesanyját gyalázókat (Blikk)
Először fejtette ki véleményét az Alekoszt gyalázókkal kapcsolatban az izomceleb szerelme. Noémi brutálisan nekiment a támadóknak.
jún. 17
13:48
Ezeket az autókat hamarosan már nem vezethetjük a B kategóriás jogsival? Hatalmas változásról tárgyalnak (Promotions)
Rengetegen szorgalmazzák a sokakat érintő szigorítást, ami már a döntéshozók elé került.
jún. 17
13:48
Tesztüzem: Elindult a MÁV-VOLÁN-csoport utazástervezője (Mínuszos)
A vármegye- és országbérletek bevezetése után újabb szolgáltatás révén válnak átélhetővé azok az előnyök, amelyek a vasúti és autóbuszos közszolgáltatások integrációjában rejlenek az utasok számára. Az Egységes Menetrend Magyarországon (EMMA) néven induló rendszer az első olyan, integrált utazástervező platform Magyarországon, amellyel nemcsak a ha
jún. 17
13:48
Megjelent Zelenszkij arca az óriáskivetítőn, meglepően reagáltak a németek (Magyar Hírlap)
Valószínűleg nem erre a fogadtatásra számított az előadó.
jún. 17
13:48
LMP: Szabó Tímeának csak hangereje van, szavahihetősége nincs (Demokrata)
Az LMP alaposan kiosztotta a nullaszázalékos Párbeszéd társelnökét. Szerintük Szabó Tímea tovább hazudik.
jún. 17
13:48
Versenyben a jövőért! Vitafort partnertalálkozó Dabason (Agrárágazat)
Versenyben a jövőért! mottóval rendezte meg országos szakmai partnertalálkozóját Dabason a Vitafort Zrt.
jún. 17
13:48
A 2600 éves Gilgames-tábla félelmetesen hasonlít Noé bárkájának történetéhez (Helló Magyar)
Gilgames táblája, az égetett agyagtábla egy hatalmas árvízről szól.
jún. 17
13:48
Eszméletlenre verték és megerőszakolták Alec Baldwin és Kim Basinger lányát (Sassy)
Eddig a szüleinek sem beszélt róla. Most azért szólalt meg, hogy támogassa azokat, akik szintén abúzus áldozataivá váltak.
jún. 17
13:48
Csillagjegyek a legpedánsabbtól a legrendetlenebbig (Bien)
Otthonunk bizonyos szempontból saját lelkünk tükörképe is, hiszen megmutatja preferenciáinkat, törekvéseinket és hangulatunkat.
jún. 17
13:50
Ilyen időjárásra számíhatunk (Magyar Hírlap)
Érdemes lesz felkészülnünk.
jún. 17
13:54
Brutális időjárás csap le Olaszországra, elrendelték a készültséget (ATV)
Negyvenfokos hőmérsékletet jeleznek előre a meteorológusok a következő napokra Olaszországban. Az idei nyár első hőhullámát a mitológiai krétai királyról, Minószról nevezték el.
jún. 17
13:54
Vetés és sorközművelés a legmagasabb szinten: Väderstad-újdonságok Mezőfalván (Agrofórum)
Hetedik alkalommal rendezték meg a Nak Szántóföldi Napokat és AgrárgépShow-t, amelynek a Fejér vármegyei Mezőfalva adott otthont június elején. A svéd Väderstad magyarországi képviselete gazdag ízelítővel szolgált gépkínálatából a bemutatón.
jún. 17
13:54
Szijjártó Péter: Itt elképzelhetetlen a Nyugaton látott antiszemitizmus (Demokrata)
Videó! Magyarországon a békés és biztonságos együttélés lehetősége abszolút mértékben biztosított a zsidó közösség számára, mondta Szijjártó Péter.
jún. 17
13:54
Washington nem mer kockáztatni (Mandiner)
Folyamatosan költenek a mesterséges intelligencia fejlesztésére, de a szabályozásban nem járnak az élen.
jún. 17
13:54
Már a kaszálás sem egyszerű, vannak szabályai - de mikor és hogyan kell kaszálni? (Magro)
Hogy mikor kaszáljunk, azt elsősorban a fű érettsége és az időjárás határozza meg, ám a gazdálkodó elképzelését fontos természetvédelmi tényezők is árnyalják: a gyep aktuális állapota, az ott élő fajok igényei stb. Éppen ezért védett területen a kaszálás bejelentés- illetve engedélyköteles (lásd a mellékelt táblázatokat). A természetvédelmi szakemb
jún. 17
14:00
Orbán Viktor érkezik a második legnagyobb felhatalmazással az EU-csúcsra (Demokrata)
A Nézőpont megállapította, hogy a magyar miniszterelnök érkezik a második legnagyobb nemzeti felhatalmazással a tagországok vezetőinek informális csúcstalálkozójára.
jún. 17
14:00
Néppárti, konzervatív és liberális koalíció jöhet az EP-ben (Növekedés)
Remélem, sikerül szövetséget létrehozni a néppártiak, konzervatívok és liberálisok között az Európai Parlamentben - nyilatkozta Antonio Tajani olasz külügyminiszter, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) vezetője a Corriere della Sera napilapban hétfőn közölt interjúban.
jún. 17
14:00
Dübörög a Tiborcz-biznisz: Hatalmasra duzzadta a miniszterelnöki vő bukszája (Nyugati Fény)
Tiborcz István szép summát könyvelhetett.
jún. 17
14:00
Hiába gáncsolta el a magyar kormány a cél előtt, hajszállal átment az EU természet-helyreállítási rendelete (Telex)
Az EU Tanácsának soros elnökeként júliustól nem a magyar kormánynak kell kezelnie a jogszabály elakadását, amit a magyar kormány utolsó előtti pillanatos döntése okozott.
jún. 17
14:06
Aki teheti, még ma tankoljon! (Adózóna)
Holnaptól folytatódik az árak emelkedése a benzinkutakon. Nem megszokott módon két egymást követő napon is árváltozásra kell számítanunk. Ezúttal a benzin 3, a gázolaj 7 forinttal fog többe kerülni, olvasható a holtankoljak.hu oldalán.
jún. 17
14:06
5 Coldplay-dal, amik segítenek megérteni a szívdobbanásainkat és az univerzumot (Könyves Magazin)
A Coldplay utoljára 2008 őszén, a Viva la Vida-turné alatt járt Magyarországon, de 16 év után háromszorosan kapjuk vissza a megpróbáltatásokról is optimistán éneklő angolokat. Miközben Chris Martinék Azahriah után csinálják a tripla-Puskást, mi megpróbáljuk megfejteni, mitől működnek a dalaik. Nemhivatalos Coldplay-lista következik.
jún. 17
14:06
Kuleba: Mindkét félre szükség van a háború befejezéséhez (Magyar Hírlap)
Mindkét félnek valamikor tárgyalásokhoz kell folyamodnia a végleges béke érdekében.

Keresés