2024. június 17. hétfő

jún. 17
17:12
A lengyelek többsége nem kér az illegális bevándorlókból (Magyar Hírlap)
A válaszadók 14 százaléka nyilatkozott úgy, hogy bizonytalan a válaszban.
jún. 17
17:12
A románok bődületes góllal nyitottak, felmosták a padlót az ukránokkal (Mandiner)
Az ukránok zászlóikba burkolózva vonultak a pályára, ott azonban már nem voltak ilyen kreatívak.
jún. 17
17:12
Érdemes szakértő segítségét kérni az otthonfelújítási programban pályázóknak (Magyar Nemzet)
Az Évosz elnökének várakozásai szerint akár harmincezer otthon korszerűsítéséhez is hozzájárulhat a támogatás.
jún. 17
17:12
A foci-Eb eddigi legnagyobb góljával kezdtek a románok, majd pár perc alatt kiütötték Ukrajnát (Telex)
Az első húsz perc álmosító játéka után magára talált a román válogatott, és három góllal győzte le az ukrán válogatottat, amely játékosai ukrán zászlóval a vállukon vonultak ki a pályára.
jún. 17
17:12
Addig számláltatott újra a fideszes jelölt Győrben, amíg több szavazattal kapott ki, mint első körben (naphire.hu)
Az újraszámlálás után is Pintér Bencéé a győzelem.
jún. 17
17:14
Egy lassú, de bájos romantikus randifilm – A bérgyilkos, aki nem is volt (SzMo)
Szép főszereplők, jó forgatókönyv, szórakoztató kivitelezés potom áron. Általában ezek minden jó Richard Linklater-film összetevői. A bérgyilkos, aki nem is volt szintén ebbe az illusztris társaságba fog tartozni, mert jó film.
jún. 17
17:15
Brutális, közel húsz százalékos emelkedés várható az építőipari árakban (Piac és Profit)
Az építőipar 1-2 éve megtorpanó fázisban van, az idei év második felére azonban szakemberek az iparág fellendülését jósolják, ami nem csak egy közel húsz százalékos emelkedést jelenthet az árakban, de jó eséllyel szakemberhiánnyal is szembe kell néznie az építtetőknek. A Budapest környéki agglomerációban már most nehéz ár-érték arányban megfelelő i
jún. 17
17:15
Hujber Feri meggyalázta a magyar válogatottat (Metropol)
A zűrös életű színészből nem várt indulatokat váltott ki a magyarok Svájc elleni teljesítménye. Hujber Feri senkiknek nevezte a profi focistáinkat!
jún. 17
17:18
Orbán Viktor az olasz miniszterelnökkel tárgyalt (Metropol)
Fontos dolgokról értekezett a két kormányfő.
jún. 17
17:18
Duplájára emelkedett tavaly a cigányok elleni incidensek száma Németországban (hirado.hu)
Tavaly cigányok ellen elkövetett 1233 incidenst, illetve bűncselekményt regisztrált Németországban az ilyen cselekmények nyomon követésére szakosodott helyi jelentéstevő iroda (MIA).
jún. 17
17:18
A következő napokban beköszönt a kánikula (hirado.hu)
Egyre perzselőbb lesz a napsütés, ezáltal pedig az UV-sugárzás is egyre extrémebb lesz – jelenti HungaroMet Zrt..
jún. 17
17:18
Marad az NB I-től búcsúzó Kisvárda kispadján Feczkó Tamás (m4sport.hu)
A Kisvárda labdarúgócsapata a következő szezont is Feczkó Tamás vezetőedzővel kezdi meg – tudatta hivatalos honlapján a klub.
jún. 17
17:18
Már rég visszavonult Ryan Gosling csodás felesége, de a magyarok miatt bevállalt egy projektet (Femcafe)
Eva Mendes anno határozott döntést hozott abban, hogy nem akar többet színészkedni. Most a magyarok miatt mégis rábólintott egy projektre.
jún. 17
17:18
Párkapcsolat: 7 jel, hogy a kapcsolatotok jól működik (Life)
Mik a fontosak egy jól működő párkapcsolat esetében? Mennyire vagytok egy hullámhosszon párotokkal? Vannak jelek, amik megerősíthetnek abban, hogy minden a legnagyobb rendben.
jún. 17
17:18
Magyarország lesz jövőre a díszvendég a világelső animációs filmfesztiválon (Magyar Nemzet)
A legnagyobbak kerülnek fókuszba.
jún. 17
17:20
Berger az Audiról: A Red Bullnak is évek kellettek, pedig ott volt Newey (m4sport.hu)
Türelmet vár a németektől és egy másik sikercsapatot is felhoz példaként.
jún. 17
17:20
Karácsony a választás megismétlését kéri (Magyar Nemzet)
Vitézy Dávid reagált a főpolgármester bejelentésére.
jún. 17
17:21
Málnás-pisztáciakrémes álomsüti – a cukrászdában is megállná a helyét! (Mindmegette)
Örök kedvenc és egyben klasszikus párosítás a pisztácia és a málna. Szerettünk volna egy olyan süteményt mutatni nektek, ami akár egy cukrászda kínálatában is szerepelhetne, de mégsem bonyolult elkészíteni. Ez a recept pont ilyen lett.
jún. 17
17:24
Forró, afrikai eredetű levegő érkezik! (Agroinform)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között valószínű.
jún. 17
17:24
Tarolnak a bankkártyák, visszaestek a készpénzfelvételek: friss számokat közölt az MNB (Portfolio)
Már az átutalások 78,1 százalékát indították internet- vagy mobilbankon keresztül az év első negyedében, és 2500 darab új internetes elfogadóhely jött létre 2023 negyedik negyedévhez képest – közölte a jegybank. A kártyás vásárlások száma 11,5, értéke 10,7 százalékkal nőtt, míg a készpénzfelvételek összértéke 6,2 százalékkal csökkent. A háztartások
jún. 17
17:24
Románia nagyon simán verte Ukrajnát (444.hu)
Kevesebb mint egy óra alatt három gólt lőttek a románok az ukránoknak.
jún. 17
17:24
Szülőként fel kell vennünk a "bullying-szemüveget" – Mindent bele! az iskolai kortársbántalmazásról (WMN)
Mit lehet tenni, ha a gyerekünk iskolai bullying áldozata? Miért nem jó stratégia annak a kamasznak a szüleivel beszélni, aki bántotta? Hogyan készítsük fel a fiatalt az intim fotók küldésének veszélyeire, miközben tudjuk: jó eséllyel így is kerül majd ilyen helyzetbe? Ezekről beszélgettünk dr. Jármi Éva bullying-szakértővel, Kurucz Adriennel és Sz
jún. 17
17:24
Forgalomkorlátozásra kell számítani az M0-on (Magyar Hírlap)
A szakemberek kedden este 8 órától szerdán délután egy óráig, majd csütörtökön 9 és 15 óra között végeznek javításokat.
jún. 17
17:24
Magyar Péter szerint az EP-képviselőség a világ "legnagyobb kamuállása" havi 20 ezer euróért, de azért most beülne az EP-be (Mandiner)
Magyar Péter az európai parlamenti képviselőségről: "A legnagyobb kamuállás a világon havi 20 ezer euróért."
jún. 17
17:24
Vitézy is a Kúriához fordul (Telex)
A IV. és a VII. kerületben akar új választást elérni.
jún. 17
17:24
Mi volt az a NAV-nyomozás Gattyán ellen, amit a volt nyomozó szerint felsőbb utasításra zártak le? (Telex)
Tizenkét éve, a cége Madeirára költöztetése miatt indult Gattyán György adóügye. A bírósági döntések eddig rendre a milliárdosnak adtak igazat, de azért 2019-ben megtörtént a gyanúsítás, majd 2021-ben bűncselekmény hiányában lezárták a nyomozást. Bemutatjuk az ügy hátterét.
jún. 17
17:24
Közel 10 millió eurót oszt szét az Európai Bizottság uniós hírek terjesztésére (Media1)
A pályázati felhívások 5 millió eurót irányoznak elő a digitális híradásokra és 4,5 millió eurót a hanganyagokra. Linkek a pályázatokhoz cikkünkben.
jún. 17
17:30
Durva gázolás az Üllői úton: kocsinak rohant az őrült gyalogos (BorsOnline)
A férfi könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet.
jún. 17
17:30
Komplex fejlesztést hajtott végre a magyar gépgyártó (autopro)
Bővítették termelőkapacitásukat, valamint korszerűsítésekkel csökkentették az energiaköltségeket.
jún. 17
17:30
EURO-2024 - Magabiztos román siker Ukrajna ellen (HírTV)
A román válogatott 3-0-ra legyőzte az ukrán csapatot hétfőn Münchenben a németországi labdarúgó Európa-bajnokság E csoportjának első mérkőzésén.
jún. 17
17:30
Gulácsi Péter: Lépéshátrányban vagyunk, tudjuk, hogy bravúr kell a németek ellen (m4sport.hu)
Gulácsi Péter szerint a második félidőben bizonyították, hogy helyük van az Eb-n, de a németek ellen 90 percre lesz szükség.
jún. 17
17:30
Választás 2024: Folytatódik a fővárosi show – Karácsony Gergely megtámadta a választás eredményét (vg.hu)
Hiába hozták ki győztesnek a pénteki újraszámlálás után is, Karácsony Gergely megismételtetné a budapesti főpolgármester-választást. A városvezető kezdeményezte is a Kúrián a választás ismételt kiírását egész Budapesten.
jún. 17
17:30
Rókazsolt és Petőfi is az Év Gyerekkönyve Díj diákzsűrije által legjobbnak tartott könyvek között (Könyves Magazin)
A Hubby – Magyar Gyerekkönyv Fórum a 95. Ünnepi Könyvhéten adta át a diákzsűri által odaítélt, az elmúlt évben megjelent legjobb gyermek- és ifjúsági könyveknek járó díjakat.
jún. 17
17:30
Armie Hammer megdöbbentő őszinteséggel beszélt a kannibalizmusról (Magyar Hírlap)
Megtörte a csendet, ezt gondolja az életéről.
jún. 17
17:30
Két álláspont a migrációval kapcsolatban (Mandiner)
1.Válogatás nélkül mindenkit agyonlőni. 2. Válogatás nélkül mindenkit beengedni.
jún. 17
17:30
Ilaria Salis visszatért hazájába, de nem jelent meg az első pártösszejövetelen (Magyar Nemzet)
Nem vett részt az első nyilvános megjelenésen Ilaria Salis szélsőbaloldali aktivista, törölték felszólalását a hétvégi pártösszejövetelen Milánóban.
jún. 17
17:30
Karácsony Gergely a Kúriától kéri a főpolgármester-választás végeredményének megsemmisítését (Nyugati Fény)
A főpolgármester új választás kiírását kezdeményezi.f
jún. 17
17:30
Hollandia: a drónszövetség több mozgásteret kér (go2fly)
A BVLOS repülés már bevált technológia. Az egész iparág készen áll rá, és azt várja a minisztériumtól, hogy világos szabályozással végre lehetővé tegye a BVLOS repülését Hollandiában – hangoztatták azok,
jún. 17
17:30
Ha tovább erősködik, meg is halhatott volna a Ferrari F1-es pilótája a szezon elején (Racing)
Carlos Sainz részletesen elmesélte, min ment keresztül a szezon eleji vakbélgyulladása során, és hogy győzték meg a műtétről.
jún. 17
17:30
Két szabadlábon lévő 21 éves ördög – Wirtz és Musiala, rájuk kell figyelnie a magyar válogatottnak (Telex)
A két jó barát sorra döntögeti a rekordokat, szinte biztos, hogy a magyar védelmet is komoly kihívás elé állítják majd a német futballcsapat tagjaiként.
jún. 17
17:30
Rendkívüli: Karácsony Gergely megismételné a főpolgármester-választást (naphire.hu)
A főpolgármester hétfőn nyújtotta be a Kúriának azt az indítványt, amelyben a főpolgármester-választás eredményének megsemmisítését, illetve a szavazás megismétlését kéri az egész fővárosban.
jún. 17
17:30
Hamarosan egy káprázatos produkcióban jelenik meg az újjászületés mítosza a Müpában (Roadster)
Erre mondják: egyszer minimum látni kell.
jún. 17
17:32
Hivatali visszaéléssel vádolják az osztrák zöldminisztert, szavazatával kapott zöld utat a sokat bírált uniós törvény (Mandiner)
Szűk többséggel elfogadták az uniós országok miniszterei a vitatott természet-helyreállítási törvényt.
jún. 17
17:36
Ezért figyel most mindenki a madárinfluenzára: akár új világjárvány is lehet belőle (Portfolio)
A madárinfluenza okozhatja a következő világjárványt az amerikai járványügyi hivatal (CDC) korábbi igazgatója, Robert Redfield szerint. A szakértő úgy véli, nem az kérdés, hogy lesz-e madárinfluenza-járvány, hanem hogy mikor, ráadásul a halálozási ráta magasabb lehet, mint a Covidnál – írja az Independent.
jún. 17
17:36
Orbán Viktor az olasz miniszterelnökkel tárgyalt (Ripost)
Brüsszelben történt a megbeszélés.
jún. 17
17:36
Forrnak az indulatok Mallorcán, célkeresztben a turisták (vg.hu)
A helyiek követelik vissza a tengerpartjukat.
jún. 17
17:36
Gyógyszert találhattak az oroszok a halálos kolbászbetegségre (Magyar Hírlap)
Súlyos veszélyt jelent a botulizmus.
jún. 17
17:36
Meghirdették a 24. ARC közérzeti pályázatot – a Media1 idén is a támogatók között (Media1)
Az ARC idei témája: CSALÁD? A közérzeti plakátkiállítás helyszíne várhatóan ismét az újbudai Bikás park lesz, az időpont ősz, de már most elindult a nevezés. Portálunk, csakúgy mint 2019-től minden évben, idén is az esemény egyik médiatámogatója.
jún. 17
17:42
Kétszázharminc településen gyérítik a szúnyogokat a héten (ProfitLine)
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-vel.
jún. 17
17:42
Pluszos zárás a magyar tőzsdén (Portfolio)
Az európai tőzsdéken többnyire mérsékelt emelkedéseket látni a mai kereskedésben, és a BUX index is pluszban zárt, a blue chipek közül az OTP és a Richter emelkedett.

Keresés