A fenntarthatóság ma már nem csupán otthoni törekvés, hanem a munkahelyek mindennapjait is egyre inkább áthatja. A környezettudatos gondolkodás terjedésével egyre több vállalat és intézmény tesz lépéseket azért, hogy csökkentse ökológiai lábnyomát. Az étel- és italfogyasztás környezetre gyakorolt hatásának mérséklése különösen fontos, mivel ez mind
Akkor is frissnek és üdének fognak tűnni a ruháid, ha esetleg alaposan leizzadsz a nyári melegben. Martha Stewart most mindenkivel megosztotta a módszerét.
Gyermekelhelyezési perben áll Angelina Jolie és Brad Pitt, ám míg utóbbi egyre távolodik gyermekeitől, a színésznő úgy érzi, egyre szorosabb a kapcsolata közös lányukkal, Viviennel.
Az alkotóktól nemcsak amiatt volt jó ötlet Saroltára építeni egy sorozatot, mert valós történelmi gyökereket tudhat magáénak a karakter, hanem amiatt is, mert a Bridgertonban feltűnő karizmatikus, végtelen iróniával, cinizmussal bíró uralkodó kapcsán igazán szép írói és színészi feladat bemutatni: mit rejt a páncél, és miért lett olyan amilyen idős
A vajsárgát már az év elején a tavasz/nyár árnyalatának nyilvánították. Egyaránt hódít a divatban, a hajszínekben és most a körmökön is. De mi a helyzet a "vajmázas franciával"? Íme, minden, amit erről a körömtrendről tudni érdemes.A szín felkeltette a Loewe, a Zimmermann és a Givenchy tervezők figyelmét is, akik mindannyian szerepeltették az árnya
A NATO főtitkára szerint az észak-atlanti szövetség több mint 20 tagállama teljesíti idén az elvárt 2 százalékos GDP-arányos védelmi költségvetési kiadást.
A közlemény szerint a munkálatok az autóúton az M1-es autópálya felől az M5-ös autópálya irányába a 20-as kilométer környezetében zajlanak majd. A szakemberek kedden este 8 órától szerdán délután egy óráig, majd csütörtökön 9 és 15 óra között végeznek javításokat, a munkálatok ideje alatt sávelhúzással két sávon haladhat a forgalom, emiatt időszako
Holló Balázs, a férfi és a női 4x200-as gyorsváltó ezüst-, Zombori Gábor pedig bronzérmet nyert, utóbbi ráadásul honfitárását követve teljesítette az olimpiai szintet 400 méter vegyesen a belgrádi Európa-bajnokság medencés úszóversenyeinek hétfői nyitónapján.
A 66 éves salgótarjáni férfi az rtl.hu-nak elmondta, hogy egy darab négyese, 3 vagy 4 darab hármasa és pár darab kettese lett volna, ha feladja a megszokott szelvényeket. Ezzel nagyjából 1,7 millió forintot nyerhetett volna.
Hunyadi már a kapukat döngeti, hogy sikerrel ostromolja meg a nemzetközi filmpiacot, de ezen felül is nagyszerű volt az új névre keresztelt idei Magyar Mozgókép Fesztivál.
Június 17-én tér vissza a képernyőkre a Trónok harca utód- és előzménysorozata, ami sok tekintetben még a nagy elődöt is lepipálta. Összegyűjtöttünk mindent, ami tudható az újabb westerosi kalandokról.