2024. június 17. hétfő

jún. 17
21:03
Kettészakadhat a világ egyik legnagyobb országa - figyelmeztetnek a tudósok (Life)
Egy friss tanulmány szerint az India alatt található tektonikus lemez két részre válhat. A világ hetedik legnagyobb országa, jelentős geológiai változásokon mehet keresztül az elkövetkezendő években.
jún. 17
21:09
Raisz Anikó: A sikeres zöld átállás megvalósításához fontos, hogy az európai gazdaság versenyképes maradjon (hirado.hu)
A sikeres zöld átállás megvalósításához fontos, hogy az európai gazdaság versenyképes maradjon – jelentette ki Raisz Anikó.
jún. 17
21:09
Őrizetbe vette a román korrupcióellenes ügyészség a Kolozs megyei rendőrfőkapitányt és három beosztottját (hirado.hu)
Őrizetbe vette hétfőn a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Kolozs megyei rendőrfőkapitányt és három beosztottját, korrupcióval összefüggő bűncselekmények miatt.
jún. 17
21:09
Kanada egyelőre nem küldi vissza a katonai kiképzőket Ukrajnába (ATV)
Kanada úgy véli, nem megfelelő az idő arra, hogy visszaküldje katonai kiképzőit Ukrajnába tekintettel más NATO-tagországok ódzkodására egy ilyen lépéstől - mondta hétfőn Bill Blair kanadai védelmi miniszter.
jún. 17
21:09
Közel kétszázezren kaptak kegyelmet a kormányzótól Marylandban (vg.hu)
A legalizáció nem forgatja vissza az időt a kábítószerek ellen hirdetett háború okozta károk évtizedei tekintetében a kormányzó szerint.
jún. 17
21:09
A sportszerűség bajnokait, hirdetőit ünnepelték (Magyar Hírlap)
Átadták a Magyar Olimpiai Bizottság fair play-díjait.
jún. 17
21:09
A milliárdos Gattyán György igen furcsa pártja, aminek már van három polgármestere (Telex)
A Megoldás Mozgalommal alig négy hónappal a 2022-es parlamenti választás előtt szállt be a politikába az ország egyik leggazdagabb embere. Sokan a Fideszt sejtették a háttérben, de Gattyán tagadta, hogy az ellenzéki tábor megosztása lenne a célja. Most kiderült: épp akkor alapított pártot a politikát korábban kerülő üzletember, amikor a NAV lezárta
jún. 17
21:09
Ausztria–Franciaország 0-1 (Telex)
.
jún. 17
21:15
Magyarország gazdasági helyzetét térképezik fel a Kossuth Kollégium résztvevői (ProfitLine)
Magyarország gazdasági helyzetét térképezik fel a Kossuth Kollégium egyetemista és főiskolás résztvevői októberben - közölte Lezsák Sándor, a Lakitelek Népfőiskola alapítója, az Országgyűlés alelnöke hétfőn az MTI-vel.
jún. 17
21:15
Kémfilmekben láttuk eddig csak ilyet: elképesztő, milyen intézetet vezet a magyar Nobel-díjas (Pénzcentrum)
Felavatták hétfőn a Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vezette Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (Center for Molecular Fingerprinting - CMF) új lézerlaboratóriumát Szegeden.
jún. 17
21:15
Nukleáris energetikában vészesen le van maradva az Egyesült Államok Kína mögött (vg.hu)
A modern atomerőművek fejlesztésében Peking világelső.
jún. 17
21:15
Lehetetlen kihívás: képes vagy a hatalmas mellű bombázó szemeibe nézni? – pikáns videó (BorsOnline)
Komoly feladat elé állította a szebbik nem rajongóit a modell.
jún. 17
21:15
Márki-Zay Péter egyetlen tanácsot adna Magyar Péternek (SzMo)
Hódmezővásárhely polgármestere sok mindenről beszélt. Szóba került Lázár János, a Tisza Párt és Magyar Péter is. Elmondta azt is, hogy mit tanácsolna neki.
jún. 17
21:15
Neked vannak igazi barátaid? Ezeket kell tenned érte (Life)
Hogyan teremtsd meg ezt az idilli állapotot legjobb barátoddal, barátnőddel? A bizalom a barátságban könnyen elillanhat, ha nem tartod be ezeket a fontos szabályokat.
jún. 17
21:15
Hátborzongató: szembement a magyar autópályán a kamionos (Magyar Hírlap)
Az M0-son történt az eset.
jún. 17
21:15
Határidős árupiaci fedezeti ügyletekről dióhéjban (Magyar Mezőgazdaság)
A határidős fedezeti ügyletekkel az abszolút árszint változásának kockázata a fizikai és határidős piaci ár viszonyában bekövetkező változás kockázatára szűkíthető.
jún. 17
21:21
Elfordulnak a befektetők a Prémium Magyar Állampapírtól (vg.hu)
Kellemetlen adatokat közölt hétfőn az ÁKK.
jún. 17
21:21
Hatodik alkalommal rendezik meg a népszerű Budapesti Rollerbike FelvonulástHatodik alkalommal rendezik meg a népszerű Budapesti Rollerbike Felvonulást (Digital Hungary)
Június 30-án Budapesten ismét az energiatakarékosság és a fenntartható közlekedés iránti elkötelezettség jegyében szervezik meg a VI. Budapesti Rollerbike Felvonulást. Ez a különleges esemény a mikromobilok és az alternatív közlekedés népszerűsítését tűzi ki célul a városi környezetben. Az alternatív guruló eszközök, amelyek egyre nagyobb népszerűs
jún. 17
21:27
Betámadták a Pfizer-vakcina gyártóját elhallgatott mellékhatások miatt (Portfolio)
Az amerikai Kansas állam hétfőn beperelte a Pfizert, azzal vádolva a vállalatot, hogy félrevezette a nyilvánosságot a Covid-19 vakcinával kapcsolatban, eltitkolt kockázatokat, és hamis állításokat tett a hatékonyságáról.
jún. 17
21:27
Nagy István: Tejet inni mindig és minden körülmények között (444.hu)
"Mert a tej élet, erő, egészség!" – posztolta az agrárminiszter egy szuperközeli tejivós szelfihez.
jún. 17
21:27
Nascar: „Azt mondogatjuk, hogy minden rendben lesz, de valójában sosem tudhatod” – Bizonytalan jövőjéről vallott Noah Gragson (USAracing)
A tavalyi év végén Noah Gragson joggal érezhette úgy, hogy megkapta Nascar Cup-karrierje második nagy...
jún. 17
21:27
Különleges oka van, miért pont ezt a fülbevalót választotta Katalin hercegné (Femcafe)
Rákbetegségének bejelentése óta Katalin hercegné a hétvégén volt először látható, melyről előzetesen ő maga tájékoztatta a nyilvánosságot egy posztban – a fotón pedig egy fontos üzenetet is elrejtett.
jún. 17
21:27
Szexbotrány Messi csapatában, börtönbe is kerülhetnek (BorsOnline)
Pár nappal a Copa América labdarúgó-torna Egyesült Államokbeli rajtja előtt a kolumbiai rádió három argentin játékost érintő szexuális bűncselekményt tárt fel.
jún. 17
21:27
EU-csúcs: Megkezdődött a tagállami vezetők informális munkavacsorája (Magyar Hírlap)
Hétfőn első alkalommal ül össze az Európai Tanács az európai parlamenti választások után.
jún. 17
21:27
Nascar: „Azt mondogatjuk, hogy minden rendben lesz, de valójában sosem tudhatod” – Bizonytalan jövőjéről vallott Noah Gragson (Racing)
A tavalyi év végén Noah Gragson joggal érezhette úgy, hogy megkapta Nascar Cup-karrierje második nagy...
jún. 17
21:27
Magyar Péter hívei nagy többséggel megszavazták, hogy legyen EP-képviselő (Telex)
Magyar reggel jelentette be, hogy szavazást indít a kérdésről a Tisza Párt honlapján. 75,57 százalék szavazott arra, hogy menjen Brüsszelbe.
jún. 17
21:33
Mindkét magyar váltó Eb-ezüstérmes 4x200 méter gyorson (HírTV)
A férfi és a női 4x200 méteres gyorsváltó is ezüstérmet nyert hétfőn a belgrádi úszó Európa-bajnokság nyitónapján.
jún. 17
21:33
Startol az otthonfelújítási program (Magyar Hírlap)
Július elejétől a kormány kamatmentes kölcsönnel és vissza nem térítendő támogatás kombinációjával segíti a családokat.
jún. 17
21:33
Orbán a "holland fickóval" hangolódott az EU-csúcsra, akinek blokkolja a NATO-főtitkárságát (Telex)
Mark Rutte mellett két másik bukott miniszterelnökkel is egyeztetett, valamint a pártcsalád vezetőjével, aminek a frakciójába beülne a Fidesz.
jún. 17
21:36
Karácsony Gergely beadta a Kúriának az indítványt: megismételné a főpolgármester-választást (Blikk)
Karácsony Gergely továbbra is kitart elhatározása mellett, már be is nyújtotta az új választás kiírására vonatkozó indítványát a Kúriának.
jún. 17
21:39
Kanada meghátrált: még nem küldi vissza kiképzőit Ukrajnába (vg.hu)
Jelenleg érthető aggályok övezik a kiképzőmisszió kiterjesztését Ukrajnába, véli a kanadai védelmi miniszter.
jún. 17
21:39
Anti-aging nyáron: így őrizd meg bőröd fiatalságát a kánikulában (Life)
A bőr öregedése szinte mindenkit fenyeget. Mit tehetünk a friss és fiatalos bőrért? Itt az idő, hogy megtudjuk az anti-aging titkát.
jún. 17
21:39
Finnországnak el kell vetnie az illegális migránsok visszaküldését szorgalmazó törvénytervezetet (Magyar Hírlap)
A finn kormány május végén törvénytervezetet terjesztett be a parlament elé.
jún. 17
21:42
Hónapok óta ünnepli a milliárdos a luxushajóján, hogy hamarosan megnősül (Blikk)
India egyik leggazdagabb embere, a 29 éves Anant Ambani júliusban veszi feleségül a szerelmét, Radhika Merchantot, de már hónapok óta óriási buli előzi meg a nagy napjukat.
jún. 17
21:45
Köllő Babett a tengerparton villantotta meg tökéletes fenekét (Metropol)
Megérkezett a kánikula, a csodaszép színésznő pedig rögtön még jobban felcsavarta a hőfokot dögös fotóival.
jún. 17
21:45
A melegben végzett munka veszélyeire figyelni kell (ProfitLine)
A következő napokban várható hőhullám miatt több oldalas, a melegben betartandó munkavédelmi szabályokat ismertető tájékoztatót tett közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Irányítási Főosztálya a minisztérium honlapján.
jún. 17
21:45
Orbán Viktor a tőle megszokott lelkesedéssel vonult be az uniós vezetők közé (444.hu)
Most osztják szét a vezető pozíciókat.
jún. 17
21:45
Ez már a klímakatasztrófa előszele lehet: esőzések és áradások pusztítottak – Európának is kijutott ezúttal (vg.hu)
Az elmúlt hónapban az esőzések és az áradások több halálos áldozatot és megannyi kárt okoztak Európában. A spanyolországi Mallorca repterét elmosta az eső, a napokban pedig már az amerikai Florida állam utcán is viszi az autókat a víz.
jún. 17
21:45
Megdöbbentő jóslat kering az interneten: tényleg ez vár ránk még az idén? (BorsOnline)
Kezdjünk el aggódni?
jún. 17
21:47
Magyar Péter a jelek szerint végül mégis beül az Európai Parlamentbe (444.hu)
A Tisza Párt listavezetője bemutatta az eredményét a felmérésnek, amiben megkérdezte, hogy legyen-e EP-képviselő.
jún. 17
21:51
Vallott a Boeing vezetője: messze nem vagyunk tökéletesek (Portfolio)
Dave Calhoun, a Boeing vezérigazgatója kedden a szenátusi meghallgatásán elmondja, hogy a repülőgépgyártó megérti a biztonsági kultúrájával kapcsolatos aggodalmakat az Alaska Airlines esete után – írja a Reuters.
jún. 17
21:51
Egyedülálló tudományos központ nyílt Szegeden (Magyar Hírlap)
A CMF új lézerlaboratóriuma Magyarországon az első és a világon is csupán a második ilyen létesítmény.
jún. 17
21:51
„Most nincs más választásunk” – szankciókat kerülget Oroszország (Helló Magyar)
Az oroszok kétségbeesetten megkerülik a szankciókat - kiszolgáltatott helyzetben vannak.
jún. 17
21:51
Elindult a szuperrazzia az utakon (Autószektor)
Mától egy hétig országos ellenőrzést tart az utakon a rendőrség, hogy kiszűrjék az alkohol vagy drog hatása alatt, ittas vagy bódult állapotban volán mögé ülőket - A rendőrség a vasárnapig tartó akciót az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (ROADPOL) éves ellenőrzési terve alapján végzi - tették hozzá. MTI További
jún. 17
21:51
Sulyok Tamás két új elnökhelyettest nevezett ki a Kúria élére (Telex)
Hat évre szól a megbízásuk.
jún. 17
21:53
Megszavazták a követői, hogy Magyar Péter beüljön az Európai Parlamentbe (Telex)
A Tisza Párt alelnöke hétfő reggel indított szavazást arról, legyen-e európai parlamenti képviselő a következő ötéves uniós ciklusban.
jún. 17
21:57
Időjárás: figyelmeztetnek mindenkit a meteorológusok, kíméletlen dologra kell készülni (Femcafe)
Az időjárás ismét fordulatot fog venni. Sokan jó hírként fogják kezelni a meteorológusok figyelmeztetését, de akad majd olyan is, aki háta közepére sem kívánja majd, ami most jön.
jún. 17
21:57
Beperelte az Egyesült Államok a Photoshop fejlesztőjét (vg.hu)
A rejtett díjak és a túlárazott előfizetések miatt kell bíróságra menniük.
jún. 17
21:57
Kiesett az egyik legerősebbnek hitt játékos, végre tényleg beindulhat a Való Világ (Telex)
Megszületett a műsor történetének legnagyobb balekja, Megyeri Csilla pedig egyre szórakoztatóbban savazza a játékosokat. Összefoglalónk a Való Világ elmúlt két hetéről.
jún. 17
22:03
Eldőlt Magyar Péter sorsa! Lezárult a szavazás (SzMo)
A szavazás során összesen 91 315 voks érkezett be, este 8 óra után, a voksolás lezárultával pedig Magyar Péter a Facebook-sztorijában viccesen meg is jegyezte, hogy már el is foglalta az új pozícióját.

Keresés