Az Egyesült Államok kongresszusi képviselője, Ro Khanna, július elején Washingtonban szervez Bitcoin és blockchain kerekasztal-beszélgetést. A találkozó célja, hogy stratégiát dolgozzanak ki a Bitcoin és blockchain innovációk megtartására az Egyesült Államokban. A kerekasztal résztvevői és célja Az eseményen a Biden-kormányzat, a Képviselőház és a
A főbb beltéri kártevők a levéltetvek, fehérlegyek, lisztbogarak és atkák. A kártevő rovarok általában magán a szobanövényen kerülnek be az otthonba, vagy más kerti anyagokkal együtt, és megtalálják az utat a szobanövényekhez. Az első stratégia, amelyet érdemes használni, ha néhány hiba megjelenik, a fizikai: kézi szedés, összenyomás vagy dörzsölés
Mai árfolyamon számolva legalább 25 millió forintot kaphatnak azok a magyar EP-képviselők, akik a következő ciklustól nem lesznek tagjai a testületnek. Távozik többek között az első jelnyelven kommunikáló képviselő, Kósa Ádám is, aki 2009 óta van kint Brüsszelben, így 155 655 eurónyi búcsúpénzt kaphat, ami kb. 61,5 millió forintot jelent. Ráadásul
Kínában vegyes májusi makrogazdasági adatok láttak napvilágot hétfőn: a kiskereskedelmi forgalom növekedése gyorsult, az ipari termelésé lassult, miközben stagnált a munkanélküliség.
A vízparti "kék tudat" élménye sokak számára ismerős – mi most kicsit kielemezzük a TikTok legújabb beszédtémáját, annak összes előnyét és azt, hogyan érhetjük el a kék tudatot otthon is.
Az óvodai étkeztetési program óriási sikerét követően a Kifli.hu szolgáltatásait kiterjeszti a nyári táborokra is. Ez az új program biztosítja, hogy a gyerekek és a táboroztatók egészséges és tápláló ételekhez jussanak a nyári szünetben, friss gyümölcsökkel-zöldségekkel, minőségi reggelizési lehetőségekkel és készételekkel gazdagítva élményeiket.Ga
Hétfőn napos időre számíthatunk többnyire kevés gomolyfelhővel, ezek egy része elsősorban a Dunántúlon magasabbra törhet, de arrafelé is inkább csak elvétve alakulhat ki zápor, zivatar. Jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás, legfeljebb zivatarok környezetében lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok közöt
Már több mint 12 ezer hektárt perzseltek fel a kaliforniai Los Angeles környékén pusztító erdőtüzek, amelyek nyomán vasárnap mintegy 1200 embert menekítettek ki egy népszerű szabadidős központból.
Jóllehet világszerte csökkenőben van a nukleáris robbanófejek száma, az atomfegyverrel rendelkező országok egyre többet helyeznek közülük működőképes állapotba a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) éves jelentése szerint.
Enyhe emelkedéssel nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 486,41 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 69 536,56 ponton zárt pénteken.
Több százmilliárd eurónyi tőkét vontak ki a befektetők 2022 eleje óta az európai aktívan kezelt befektetési alapokból, miközben a passzívan kezelt alapokba áramlik be a tőke – írja a Financial Times. Azért a hagyományos alapok között se áll minden kategóriának rosszul a szénája, a kötvényalapokba például áramlik be a pénz, miközben itthon már másod
Ha EP-képviselő lesz, a parlamentben is felszólalhat – többek között ezzel érvel Magyar az EP-képviselőség mellett. A döntést viszont a szavazókra bízza.
Az elkövetkező napokban egyre nagyobb fokozatra kapcsol a hőség, ami nemcsak az emberekre, hanem az állatokra nézve is veszélyes lehet. A házi kedvenc felelős tartását a gazdi kis odafigyeléssel jobbá teheti, hogy a nagy melegben ne történjen baj.
A rózsaszín köd vagy a mézes hetek után természetes, ha egy párkapcsolatban előfordulnak hullámvölgyek. Néhányan ezt negatívan élhetik meg, de hogy te ne ess kétségbe, összegyűjtöttük azokat a dolgokat, amik bizonyítják, hogy ennek ellenére is szuperebb a szerelmetek, mint azt gondolnád!
A jegybankot óvatosságra inti a zavaros nemzetközi pénzpiaci környezet és a gyengülő forint, ezért a korábban már beharangozott 25-50 bázispontos kamatcsökkentési lehetőség közül a kisebb lazítást választja holnapi kamatdöntő ülésén - vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. Az óvatosság ezután csak fokozódik, az év második felét 7%-on kezdő i
Közös európai uniós vállalás részeként elindult a fiatalok körében megjelenő munkanélküliség ellen küzdő Ifjúsági Garancia Plusz Program Nógrád vármegyében, ahol több mint 1500, 30 év alatti fiatalnak nyújtanak támogatást - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi főosztálya
A sérüléssel bajlódó Styles Callum és Nego Loic továbbra is külön készül a társaitól, de utóbbi immár labdás gyakorlatokat is végez a németországi Európa-bajnokságon szereplő magyar labdarúgó-válogatott dél-bajorországi bázisán.
Mint minden évben, idén is közzétette a Gazdasági Versenyhivatal az előző évi tevékenységről szóló beszámolóját. Az Országgyűlés részére készített jelentésben a GVH részletesen beszámol a hatóság 2023-as tevékenységéről: az indított és lezárult versenyhatósági eljárásokról, a lefolytatott átfogó ágazati vizsgálatokról, illetve a kiszabott bírságok
Hogyan készüljünk a vizelet vizsgálatra, hogy az eredmény valid legyen, és milyen esetekben van szükség antibiotikumra? A vakcinainfós orvosok elmondják!
„Azt, hogy HR-es lettem egyetemi éveimhez kötöm. Közgazdásznak tanultam és egy gyakorlati órán kaptam egy szituációs feladatban olyan közvetítői feladatot, ahol a munkavállalókat és szakszervezetet képviselő csoporttársaim között kellett közvetítenem egy alku megkötése érdekében. Az alku létrejött” - mond egy rövid történetet Steininger Zsolt, a MÁ
Már több mint 12 ezer hektárt perzseltek fel a kaliforniai Los Angeles környékén pusztító erdőtüzek, amelyek nyomán vasárnap mintegy 1200 embert menekítettek ki egy népszerű szabadidős központból.