2024. június 19. szerda

jún. 19
9:45
Bizonytalan mozgások a tőzsdéken (Portfolio)
Csúcsot döntött tegnap az S&P 500 és a Nasdaq, miután az amerikai gazdaság lassulására utaló kiskereskedelmi adatok érkeztek, ami az előző heti kedvező inflációs adatokkal együtt növelheti a szeptemberi kamatcsökkentés esélyét. A jó hangulat mellett átrendeződés is történt a világ legértékesebb cégei között, hiszen az Nvidia megelőzte a Microsoftot
jún. 19
9:45
Sebestyén Balázs állította meg a forgalommal szemben hajtó kamiont az M0-son (SzMo)
Nem az a Sebestyén Balázs, hanem a Magyar Közút Dunakeszi mérnökségének munkatársa. Kollégái viszont csak Celebnek becézik.
jún. 19
9:45
Lefagyott Putyin és Kim Dzsongun, nem tudták eldönteni, ki szálljon be előbb a limuzinba (SzMo)
A két vezető háromszor ismételte meg az egymást előreengedő mozdulatot, mintha csak egy végtelenített hurokba kerültek volna. Egyikük sem akarta, hogy a másik a háta mögé kerüljön.
jún. 19
9:45
Remekelt Marcell Jacobs (Magyar Hírlap)
Parádé százon.
jún. 19
9:45
Szijjártó Péter figyelmeztetett: ezt ne csinálja senki a német-magyar meccs előtt (Mandiner)
"Arra kérem önöket, a pirotechnikai eszközök használatától lehetőleg tartózkodjanak a mai napon is, hogy a rendőrségi eseteket meg tudjuk úszni" – mondta a külügyminiszter.
jún. 19
9:45
Gyilkol a hőség: rengetegen meghaltak a mekkai zarándoklaton (naphire.hu)
A halálesetekről és a hőség okozta megbetegedésekről szóló jelentések alapján sokan veszthették életüket a perzselő hőség miatt a muszlimok múlt pénteken megkezdődött éves mekkai zarándoklatán, a haddzson Szaúd-Arábiában.
jún. 19
9:45
Király Gábor is gratulált a rekordját megdöntő Pepének (Telex)
A portugál védő lett a legidősebb pályára lépő játékos a foci-Eb-k történetében.
jún. 19
9:45
Már biztos: Istenes Bence és Sebestyén Balázs a Kalandra fal! műsorvezetői között (Media1)
Közös fotót posztolt az RTL-re 15 év után visszatérő gameshow, a Kalandra fal! stúdiójából Istenes Bence és Sebestyén Balázs. Lapunk már áprilisban arról írt, hogy Sebestyén Balázs és Istenes Bence, valamint Majka és Pápai Joci vezeti majd a Kalandra fal! című műsort váltásban. Ennek a nyomait a műsor közönségszervező cége akkoriban a sajtóhíreket
jún. 19
9:45
Kisbabát vár a 46 éves Tornóczky Anita – Élete álma volt, hogy anya lehessen (Sassy)
"Öt évet küzdöttünk ezért a kisfiúért" – mondta a sztár az örömteli hírről.
jún. 19
9:45
Dupla annyi ételt mentettek meg a magyar emberek - Kétmillió pazarlástól megmentett csomag a Munch-on keresztül (Digital Hungary)
Tavaly ősszel még csak egymilliónál tartottak – mára ez megduplázódott. A magyar emberek egyre inkább nyitnak az olyan fenntartható megoldások felé, mint a Munch. A legtöbb élelmiszert Pest megyében, azonbelül is a fővárosban mentették, míg utána következik Csongrád és Komárom-Esztergom megye.
jún. 19
9:47
Új szabályok jönnek a repülésben, de vannak, akik mentességet kapnak (Portfolio)
Mentességet kaphatnak a hosszú távú repülőjáratok a kibocsátásuk ellenőrzésére vonatkozó új EU-s szabályok alól, miután a nagy légitársaságok lobbiztak érte – írja az Euractiv.
jún. 19
9:47
A jegybank célszintjére lassult a brit infláció (Magyar Hírlap)
A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett adatai szerint a fogyasztói árak átlagosan 2 százalékkal voltak magasabbak a múlt hónapban, mint egy évvel korábban.
jún. 19
9:48
Most érkezett: kihirdették a vörös kódot, ezekben a vármegyékben azonnal életbe is lép (Blikk)
Megérkezett a kánikula: nagyon oda kell figyelni, nehogy baj legyen!
jún. 19
9:49
Gyenge lesz az idei orosz gabonatermés (Portfolio)
Az idei orosz gabonatermés 2021 óta a legalacsonyabb lehet - áll a SovEcon, a mezőgazdasági piacok tanulmányozására szakosodott orosz gazdaságkutató cég szerdán ismertetett jelentésében.
jún. 19
9:49
Ilyen volt Szoboszlai gyorséttermi reklámfilmjének forgatása (Magyar Hírlap)
A legnagyobbak közé került Szoboszlai.
jún. 19
9:51
Fotón a bilincsbe vert Justin Timberlake! A teljesen részeg világsztárt fel sem ismerték a rendőrök: bűzlött az alkoholtól és érthetetlenül motyogott (Blikk)
Újabb részletek derültek ki a részegen dorbézoló Justin Timberlake letartóztatásáról.
jún. 19
9:51
Ötvenedszer teniszeztek a Tisztelt Ász! versenyen (Piac és Profit)
Negyedszázad nagy idő. Van, aki 25 éves korára diplomát szerez, van, aki családot alapít. A 25. évfordulón a hosszú házasságot ezüstlakodalommal szokták megünnepelni. Egy profi sportoló pályafutása akár huszonöt évig is eltarthat. A jelenlegi és volt parlamenti képviselők és állami vezetők részére kiírt Tisztelt Ász! társasági tenisztornát 199
jún. 19
9:51
M43-as autópálya, vízkezelés, vasútfejlesztés: durván belenyúl a kormány a szegedi tervekbe (Portfolio)
A magyar kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá tenne több a szegedi BYD-gyárhoz kapcsolódó fejlesztést, köztük az M43-as autópályát építését is. A rendeletmódosítások értelmében egyszerűsített hatósági eljárások jöhetnek a közlekedés- és víziközmű-fejlesztéseknél a térségben.
jún. 19
9:51
Egyre durvul a gazdasági háború: ott üt vissza Kína Európának, ahol a legjobban fog fájni (Pénzcentrum)
Kína precíziós válaszra készül azután, hogy az EU a tőlük érkező autókra vetne ki durva büntetővámokat.
jún. 19
9:51
Satuba kerülhetnek a beszállítók? - Az ESG miatt a vezető vállalatok is emelik a tétet és szigorítanak (Portfolio)
A vállalatok megközelítőleg egyharmada (29%) érzi úgy, hogy készen áll az ESG-vel kapcsolatban közzétett adataira irányuló független tanúsításra - a KPMG legfrissebb kutatása szerint. Ez csupán 4%-kal több, mint kilenc hónappal ezelőtt, annak ellenére, hogy az ESG jelentéstételre vonatkozó határidők gyorsan közelednek. Az EU-ban a legnagyobb vállal
jún. 19
9:51
Tovább nő a feszültség: Netanjahu szerint felfoghatatlan, amit Bidenék művelnek (ATV)
Az amerikai külügyminiszter szerint egyetlen leállított bombaszállítmányon kívül a tervezett ütemben zajlik az amerikai fegyverek szállítása Izrael számára. Antony Blinken ezzel az izraeli kormányfő, Benjamin Netanjahu szavaira reagált,  aki szerint az Egyesült Államok fegyvereket tart vissza, amivel lassítja az izraeli hadműveleteket.
jún. 19
9:51
CSOK-kiskapu, amiről kevesen tudnak (Igényesférfi.hu)
A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) akár teljes összege átvihető egy másik ingatlanra.
jún. 19
9:51
Napokra teljesen leáll a hazai nagybank, a pénzfelvétel is akadozhat, figyelmeztették az ügyfeleket (Promotions)
Csak néhány alapszolgáltatás lesz elérhető, jobb már most felkészülni.
jún. 19
9:51
Könyvheti egyveleg (Magyar Hírlap)
Az egyenleg persze mutat a felszíni jelenségeknél mélyebb, elgondolkodtatóbb és súlyosabb tényeket is.
jún. 19
9:51
A diákmunkával szerzett jövedelemre is érvényes a 25 év alatti fiatalok kedvezménye (Demokrata)
A nyári munkát vállaló diákokra ugyanolyan adószabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra.
jún. 19
9:51
A Corteva szántóföldi bemutatóin az innovációé a főszerep (Agrárágazat)
Pergésellenálló és magas olajtartalmú repcehibridek, növényvédelem és -kondicionálás a Corteva Portfólió Farmján.
jún. 19
9:51
Ha érteni akarjuk, hova süllyedtünk az őrületben: a Nyugati Fény dicséri Hont Andrást (Mandiner)
Mindezt Mérő Vera egyik posztja/kommentje kifigurázása miatt, amit ő egy, a NER-ből kiebrudalt szélhámos imádatában vetett a faszbukkra.
jún. 19
9:51
Kikről is nevezték el a budai alsó rakpart egyes szakaszait? (Helló Magyar)
Miközben végigsétálunk a budai oldalon végigfutó rakparti szakaszokon sok kevésbé ismert névre bukkanhatunk.
jún. 19
9:51
Extra díjakat számítanak fel, ha készpénzzel fizetünk itt (BitcoinBázis)
A készpénzes fizetéssel korábban pénzt takarítottunk meg, most viszont már különböző tranzakciós díjakat számítanak fel, ha nem bankkártyával fizetünk. A Wall Street Journal beszámolója szerint a Yankee Stadionba tartó szurkolók megdöbbenve tapasztalták, hogy készpénzük szinte már feleslegessé vált. Egy New York-i lakos elmondta, hogy kénytelen vol
jún. 19
9:51
Remek idényre számíthatnak a hazai meggytermelők (Magyar Mezőgazdaság)
Kiváló idényre számítanak a hazai meggytermelők, míg tavaly a vártnál később, idén a kedvező időjárási körülmények miatt a szokásoknál korábban indult a meggyszezon.
jún. 19
9:51
Mi történt? Néhány tollvonással jelentős változásokat idézett elő a földmaffiás botrányban érintett Sulyok Tamás (Nyugati Fény)
Sulyok Tamás kinevezésekről és felmentésekről döntött.
jún. 19
9:51
Csodálatos hír jött Tornóczky Anitáról: öt év küzdelem után édesanya lesz (naphire.hu)
Évekig tartó küzdelmek után Tornóczky Anita boldogan jelentette be, hogy babár vár. A 44 éves műsorvezető jelenleg a terhessége tizenhatodik hetében jár, és túl van a genetikai vizsgálatokon is.
jún. 19
9:51
Alhasi fájdalom: ezekben az esetekben jelez nőgyógyászati problémát (EgészségKalauz)
A nőknél számtalan dolog okozhat alhasi fájdalmat, melyek lehetnek természetesek, banálisak, de akár súlyosak is. Tudja meg, mikor utal valamilyen komolyabb problémára a panasz!
jún. 19
9:51
Nyár a tányéron: így készül az eredeti görög sült krumpli (Vince)
Pillanatok alatt összeállítható, önálló fogásként is megállja a helyét. A görög sült krumpli garantáltan nagy siker lesz! A görög konyha egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy rendkívül egyszerű. Ezt a kijelentést kiválóan alátámasztja a balkáni ország – ezúttal a the kitchn
jún. 19
9:57
Hőség: ásványvizet osztanak az utasoknak a pályaudvarokon és az autóbusz-állomásokon (Infostart)
A harmadfokú hőségriasztás ideje alatt a MÁV-Start naponta 10 és 17 óra között a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon, a Volánbusz pedig munkanapokon 12 és 14 óra között a Népliget autóbusz-állomáson és a megyeszékhelyek nagyobb forgalmú buszállomásain oszt ásványvizet az utasoknak a készlet erejéig.
jún. 19
9:57
Ezt már nehéz elkerülni, egyre közelebb a nyugdíjkatasztrófa: rengeteg magyarnak kophat fel az álla idős korára (Pénzcentrum)
Az Eurostat friss adatai szerint Magyarország 2021-ben GDP-jének mindössze hét százalékát fordította nyugdíjakra, amivel az uniós sereghajtók között szerepel a magyar nyugdíjak összege még az EU-s átlag harmadát sem éri el.
jún. 19
9:57
Hogyan oldják meg a cégek a szezonális munkaerőhiányt? (Üzletem)
Minden évben kihívást jelent szellemi és fizikai munkakörökben is a nyári szabadságok kiadása. Különösen igaz ez, ha egy gyár nem tervez nyári leállást – mondja Mihályi Magdolna, a Jobtain Hr Szolgáltató ügyvezetője.
jún. 19
9:57
Lassuló ütemben, de így is havonta 12-13 milliárddal nő a kórházak tartozása (Telex)
A kormány két lépésben ad rá pénzt, de a Népszava számításai szerint ez év végéig nem lesz elég.
jún. 19
9:57
Tilos a séta: erdőlátogatási tilalmat rendelt el a Gemenc Zrt. (Magro)
A Gemenc Zrt. a 2024. június 14. és 30. közötti időszakban minden nap erdőlátogatási tilalmat rendelt el a vagyonkezelésében lévő területeken a rendeletet kiegészítő térkép megjelölt részein.
jún. 19
10:03
Magyar Péter látnoki jelentőségű képet posztolt? Ő lenne az új Antall József? (Blikk)
Magyar Péter tegnap, a Facebookon megtartott "népszavazás" után hivatalosan is bejelentette, hogy felveszi a brüsszeli EP-mandátumát. Sőt, akkor már kint is volt Brüsszelben, ahol tárgyalásokat folytatott pártja, a TISZA nevében az Európai Néppárttal. Az EPP-be belépő párt miatt a KDNP be is jelentette, hogy elhagyják a pártcsaládot. Magyar most eg
jún. 19
10:03
Kim Dzsong Un ígéretet tett Putyinnak: ezt nagyon sokan nem akarták hallani (ATV)
.
jún. 19
10:03
Visszatért a rivaldafénybe a magyarok kedvenc színésznője, de annyira szétplasztikáztatta magát, hogy már ránézni is fáj (Femcafe)
A nyolcvanas-kilencvenes években nem készülhetett színvonalas vígjáték Meg Ryan nélkül: a színésznő annak idején egész Hollywoodot az ujja köré csavarta, a kétezres években mégis kikopott a fősodorból. Egész egyszerűen lesújtó, ami ezután történt a szőke komikával.
jún. 19
10:03
Marketingguruk kerestetnek (MMonline)
A Marketing&Media kommunikációs szaklap idén is elkészíti a legsikeresebb marketinges döntéshozók rangsorát. A longlistre június 30-ig lehet még jelentkezni. 2024-ben kilencedik alkalommal állítjuk össze a „Top 50 legsikeresebb marketingvezetők” listát. A rangsor a szakmai szervezetek elnökeiből és a piac meghatározó ügynökségeinek vezetőiből álló
jún. 19
10:03
Megkapta az ijesztgető a jutalmát (Magyar Hírlap)
Minek iszik, aki nem bírja?.
jún. 19
10:03
Saját férje lőtte agyon a háromgyermekes énekesnőt, majd a férfi magával is végzett (Sassy)
A gyerekek is otthon voltak, egyikük hívott segítséget. Felfoghatatlan szörnyűség.
jún. 19
10:09
Hadházy Ákos kiderítette az óbudai alpolgármester letartóztatásának hátterét (Piac és Profit)
A független országgyűlési képviselő szerint az MSZP-s alpolgármesterről 2018 óta lehet tudni, hogy szeret munka nélkül jól keresni. Alapesetben pályázati közpénzekre hajt rá, amelyeket többszörös túlárazással csapol meg.
jún. 19
10:09
Máris Cristiano Ronaldo nyomdokain a török tinisztár (Infostart)
Hívei "visszafogottan" a török Messinek nevezik, népszerűsége otthon, Isztambulban, főleg a Fener hívei között már akkor az egeket ostromolta, amikor nem egészen egy éve a Real Madridhoz szerződött. Kedden álomgólt lőtt élete első, nagy tornán játszott meccsén. Arda Güler.
jún. 19
10:09
Már vissza is adta tegnapi erősödését a forint (Portfolio)
A forint erősödéséről szólt a hét első két napja - van is mit behozni a korábbi napok látványos gyengülése után. Tegnap a jegybank kamatdöntése és az amerikai gazdaság hűléséről szóló kiskereskedelmi adat is tovább tudta lökni az árfolyamot. Ma reggel viszont kis gyengüléssel indult a nap, olyannyira, hogy mostanra újra a kamatdöntés előtti szintre
jún. 19
10:09
Neked munkád van vagy hivatásod? A pályatanácsadó szerint nagyon nem mindegy (Glamour)
Tisztán él bennem az az emlék, amikor elhelyezkedtem az első nyolcórás munkahelyemen. Néztem az asztallapot, és elöntött a szorongás: úgy fogok innen felkelni, hogy már hatvan pluszos vagyok. Amikor a hétköznapok elkezdenek szürkülni, egyszer csak mindannyiunkban felmerül a kérdés: Mi van, ha szakmám mégsem passzol hozzám? Ha utolér a kiégés és vál
jún. 19
10:09
A kultúra és a művészet stratégiai kérdés (Márkamonitor)
A Márkamonitor 2013-ban indított Márkaépítés konferenciáinak utolsó három kiadását egy "neverending story" jegyében szerveztük meg: ez a véget nem érő változás. A konferencia előadásainak összefoglalói a Márkamonitor magazin 2024/1-2. (májusi) számában jelentek meg, ezeket most online is elérhetővé tesszük.   Hová tűnt a kreativitás az üzleti szekt

Keresés