2024. június 24. hétfő

jún. 24
8:54
Egyre többen használják az eÁFA-rendszert (Demokrata)
Folyamatos növekedést mutat az eÁFA-rendszer használata, amellyel élesben január 1-jétől van lehetőség a havi és a negyedéves áfa bevallására.
jún. 24
8:54
Két város költségvetésének megfelelő összeggel gazdagodott egy év alatt az egyik leggazdagabb magyar (Forbes)
Négy cégből Balásy Gyuláék összesen 23,1 milliárdot tettek zsebre 2023-ban – ez az összeg nagyjából Pápa és Hódmezővásárhely együttes költségvetésének felel meg.
jún. 24
8:54
Vizsgálat indult a gyermekintenzív osztályon maszk nélkül ellenőrző fertőzőbeteg kormányhivatali dolgozó ügyében (Nyugati Fény)
A Brfk vizsgálja
jún. 24
8:54
Japán háziasszonyok a legjobb kriptokereskedők között (BitcoinBázis)
A 2000-es évek elején, a Bitcoin létrejötte előtt, japán háziasszonyok egy csoportja internetes kapcsolatot tartva segítettek egymásnak elsajátítani egy olyan készséget, amely a Bitcoin legkorábbi és legsikeresebb kereskedői közé emelte őket. Nem véletlen, hogy a Japánban több mint egy évtizede alapított kriptotőzsdék, az Mt. Gox, a Bitflyer, a Coi
jún. 24
8:54
Feleannyiba sem fog kerülni a szlovák egynapos autópálya-matrica, mint a magyar (Telex)
Augusztus 1-től lehet majd kapni.
jún. 24
8:54
Rendőrségi vizsgálat indult a szamárköhögéses járványügyi ellenőr ügyében (Liner)
Már a rendőrség vizsgálja a járványügyi szakember ügyét, aki köhögve, betegen ellenőrzött egy fővárosi gyermekosztályt.
jún. 24
9:00
Sokkoló tragédia, lezuhant egy kisrepülő Dunakeszinél: egy fiatal lány életveszélyes állapotban (Pénzcentrum)
Vitorlázó repülőgéppel zuhant le a Dunakeszi repülőtéren egy 17 éves lány. Életveszélyes sérüléseket szenvedett a lábain és a koponyája is több helyen betört.
jún. 24
9:00
Alonso: Itt az ideje kevesebbet beszélni és többet teljesíteni! (m4sport.hu)
Fernando Alonso szerint szembe kell néznie az Aston Martinnak a ténnyel, hogy jelenleg már a pontszerzésre is kevés a csomagja. Beszéd és ígérgetés helyett végre hatásos, működő fejlesztéseket vár a csapattól.
jún. 24
9:00
Macron: Változtatni kell a kormányzáson (Magyar Hírlap)
A francia államfő megerősítette, hogy kitölti mandátumát 2027 májusáig.
jún. 24
9:00
A Svájc elleni döntetlennel csoportelsők a németek (Demokrata)
A házigazda német válogatott az A csoport első helyén jutott nyolcaddöntőbe.
jún. 24
9:00
A vállalat igazgatója és alkalmazottak is meghaltak egy sajtgyárban műszak közben Romániában (Tudás.hu)
Két alkalmazott és a vállalat igazgatója is életét vesztette Romániában a Rucar és Dalia sajtokat előállító ibanesti-i tejfeldolgozó üzemben vasárnap, miután mérgező gázokat lélegeztek be. Az Agerpres hírügynökség a Botosani megyei katasztrófavédelem tájékoztatása alapján azt írta: a munkabaleset akkor következett be, amikor az üzem egyik munkása,
jún. 24
9:00
Kimondottan nehéz a termesztése, de jó termést tud hozni az áfonya megfelelő gondozás mellett (Agrotrend)
A kimondottan nehezen szedhető növények közé sorolják az áfonyát, főleg ebben az évben, amikor másként érik amiatt, mert hetekkel előrébb tart a természet. A gyakorlott szedőket is megtéveszti ez, ugyanis ilyenkor az éretlenek is belekerülnek a ládákba, de az átválogatás és a kimérés után is nehéz észrevenni azt, ami kívül kék, de belülről még éret
jún. 24
9:00
"Kevin! Reszkessenek, de ne csak a betörők!" - így örült Hajdú B. István a mieink győztes góljánál (Sportal)
Utolsó csoportmeccsén óriásit küzdött a magyar labdarúgó-válogatott, és a hosszabbítás legvégén a már a súlyos sérülést szenvedő Varga Barnabásért is küzdő csapat megnyerte a Skócia elleni találkozót. Így közvetítette Csoboth Kevin utolsó percekben szerzett győztes gólját Hajdú B. István, az M4 Sport kommentátora.
jún. 24
9:00
Keményen küzd a forint: ennyibe kerül most egy euró (naphire.hu)
Erősödött a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
jún. 24
9:03
Kormányváltás történt Észak-Macedóniában (Infostart)
Kétnapos vitát követően az északmacedón parlament megszavazta a Hrisztijan Mickoszki vezette konzervatív kormány kinevezését vasárnap késő este Szkopjéban.
jún. 24
9:03
Egy szigorúan őrzött börtönt kellett kiüríteni a pusztító erdőtűz miatt Kanadában (Blikk)
A fegyintézetekért felelős kanadai állami hivatal vasárnap adott ki közleményt, miszerint egy szigorúan őrzött börtönt egy erdőtűz okozta fenyegetés miatt ki kellett üríteni Québec kanadai tartományban.
jún. 24
9:03
Ensz: állítsák le a zaporizzsjai atomerőműnél végrehajtott dróntámadásokat (HírTV)
A zaporizzsjai atomerőműhöz közeli Enerhodar város elleni támadások leállítására szólított fel vasárnap a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója.
jún. 24
9:06
Hornung Ágnes: Elkezdődtek a nyári balatoni Erzsébet-táborok (hirado.hu)
Zánkán péntektől vasárnapig családi táborokat is szerveznek, így nyár végéig a két balatoni táborhelyen összesen több mint negyvenezren pihenhetnek.
jún. 24
9:06
Csoboth Kevin: Leírhatatlan, amit érzek (m4sport.hu)
Csoboth Kevin, a magyar labdarúgó-válogatott támadója leírhatatlannak nevezte azt az érzést, ami hatalmába kerítette akkor, amikor berúgta a győztes gólt a németországi Európa-bajnokság harmadik csoportmérkőzésének 100. percében vasárnap Skóciának, ezzel életben tartva Magyarország továbbjutási esélyeit.
jún. 24
9:06
Ismét perre megy a Mol a horvátokkal – több tízmillió euró a tét (vg.hu)
Választottbírósági eljárást kezdeményezett a magyar olajtársaság a horvát állam ellen.
jún. 24
9:06
A kiskőrösi Katzenbach Andrea lett Magyarország Szépe (Noizz)
Vasárnap tartották az idei Miss World Hungary szépségverseny döntőjét: a Magyarország Szépe címet a 23 és kiskőrösi Katzenbach Andrea nyerte el az MTVA stúdiójában tartott rendezvényen, így ő képviselheti majd hazánkat a Miss Word világversenyén.
jún. 24
9:06
Így szurkoltak a magyarok a skótok elleni meccsen vasárnap este (SzMo)
Az utolsó pillanatban rúgott gólt Csoboth Kevin, ezzel még van esély a továbbjutásra a 2024-es Eb-n. A szurkolókat fotóztuk.
jún. 24
9:06
Jön az AI Summit – mindent megtudhatunk a mesterséges intelligenciáról (MMonline)
Barát vagy ellenfél? Láthatunk benne segítséget, de veszélyt is, annyi bizonyos, hogy senkit sem hagy hidegen: a mesterséges intelligencia itt van velünk, meg kell hát értenünk és fel kell rá készülnünk! Erre idén két napunk is lesz.Tavaly a régió legnagyobb MI-vel foglalkozó konferenciáját rendezték meg Budapesten, amely teljes telt házzal zajlott
jún. 24
9:06
Orbán Viktor a Rocky-t idézte a magyar válogatott győzelme után (Liner)
A magyar miniszterelnök nyilatkozott a nagy magyar győzelem után, ami lehetséges, hogy továbbjutást ér az Európa-bajnokságon.
jún. 24
9:06
A francia válogatott is jobbulást kívánt Varga Barnabásnak (Mandiner)
Az egész focivilág megmozdult a magyar csatár sérülésének hírére.
jún. 24
9:08
Az orosz-ukrán háború 852. napja – Egyre gyakrabban fenyegetik drónok a zaporizzsjai atomerőművet (vg.hu)
Az oroszok a háború elején foglalták el Enerhodar városát. Az ott található atomerőmű azóta már többször került tűz alá.
jún. 24
9:08
Újabb hadüzenet: Magyarország az EU legnagyobb szabálysértőjével került egy listára (Mandiner)
Az elmúlt két évtizedben egyáltalán nem volt fontos ez a terület, az Európai Bizottság most hirtelen bekeményít.
jún. 24
9:12
Elindult a Fekete Madonna zarándokvonat Budapestről Czestochowába (hirado.hu)
"Imádságokon és barátságokon keresztül győznünk kell a békességben" – hangsúlyozta, Soltész Miklós.
jún. 24
9:12
Mesterséges intelligenciával választják ki, melyik részvénybe tegye a pénzt a befektetési alap (Portfolio)
Az utóbbi időben egymás után jelennek meg azok a tőzsdén kereskedett alapok, vagyis ETF-ek, amelyek mesterséges intelligencia segítségével választják ki, milyen instrumentumba fektessenek. A német Baader Bank a maga nemében úttörő részvényalapot indított most el.
jún. 24
9:12
"A Publicus és a Republikon ne nagyon számítson megbízásokra" – Zugló új polgármestere felvesz egy revizort és átvilágítja a hivatalt (444.hu)
Rózsa András elbúcsúzik az ATV-től és Fiala Jánostól is.
jún. 24
9:12
Hallgassa vissza – Grosics Edina Napi jegyzete (hirado.hu)
Ebben a részben Grosics Edina, Grosics Gyula lánya mondja el gondolatait.
jún. 24
9:12
EURO–2024: Így juthatunk tovább a nyolcaddöntőbe (Magyar Hírlap)
A magyar labdarúgó-válogatott Skócia 1–0-s legyőzésével megszerezte a németországi Európa-bajnokság A csoportjának harmadik helyét, és a továbbjutása kedden vagy szerdán dől el.
jún. 24
9:12
Az újabb ukrán támadás után már egy Amerika elleni orosz csapásról beszélnek (Magyar Nemzet)
Scott Ritter: Ez terrorcselekmény!
jún. 24
9:12
Alonso beismerő vallomást tett (Racing)
Alonso szerint az Aston Martin megérdemelte a nullázást, mert hiányzott a tempójuk, és további fájdalmas hétvégéket jósol.
jún. 24
9:12
"A rendszer működik, a stratégia működik" - elégedett a svájci szövetségi kapitány (Sportal)
Csapata nem tudta megnyerni a németek elleni csoportmeccset, de Murat Yakin mégsem volt elégedetlen.
jún. 24
9:12
Meghalt egy magyar autós Ausztriában: fékezés nélkül hajtott egy fának (naphire.hu)
Az azonnali elsősegély ellenére a 26 éves magyar férfi életét nem tudták megmenteni.
jún. 24
9:14
Négy mezopotámiai dámszarvas született a Szegedi Vadasparkban (hirado.hu)
A mezopotámiai dámszarvast a múlt század közepére már kipusztultnak vélték.
jún. 24
9:15
A néphez fordult a kampányhajrában a francia elnök (Infostart)
A választás nem róla szól, hanem a kormányról, de adott néhány "orientációs pontot".
jún. 24
9:18
Nem is gondolná, mi mindent megtehet egy főpolgármester! (Privátbankár)
A törvényben biztosítottakon túl összesen 108 jogkört ruházott át a Fővárosi Közgyűlés Budapest első emberére.
jún. 24
9:18
Erősödött a forint reggel (ProfitLine)
Erősödött a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
jún. 24
9:18
Drasztikus változás jön az energiaszámláknál, alig fél éve maradt a cégeknek a felkészülésre (Portfolio)
Alig fél éve maradt a hazai vállalkozásoknak arra, hogy felkészüljenek egy 2025. január 1-én életbe lépő, és komoly adminisztrációs változásokat hozó jogszabályra. Az Európai Bizottság VAT in Digital Age (VIDA) javaslatcsomagjának megfelelően, jövő év elejétől a vállalkozások villamosenergia- és földgáz számláit már csak elektronikus formában fogad
jún. 24
9:18
Az EU-nak elege lett, semmibe vesznek egy magyar vétót (444.hu)
Az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint hiába ajánlottak olyan alkut Orbánnak, mint a NATO, arra is nemet mondott.
jún. 24
9:18
Veszélyben az Európa-bajnok, komoly baj érheti őket (Ripost)
A spanyolok már nyugodtak lehetnek.
jún. 24
9:18
EB: Kedden vagy szerdán dől el a továbbjutásunk (HírTV)
A magyar labdarúgó-válogatott Skócia 1-0-s legyőzésével megszerezte a németországi Európa-bajnokság A csoportjának harmadik helyét, és a továbbjutása kedden vagy szerdán dől el.
jún. 24
9:18
Jó ötlet a hidrogénbusz, csak drága – de a zöld hidrogén is (vg.hu)
Hidrogént előállító üzemre még a leggazdagabb városoknak sincs forrása.
jún. 24
9:18
A várandós Hailey Bieber meztelenruhája felszántotta az internetet (Joy)
Justin Bieber felesége határozottan nem fél attól, hogy szembemenjen a társadalom elvárásaival a kismamák öltözködését illetően.
jún. 24
9:18
Istenes Bence szelfije a válogatottal mindent visz (Liner)
Istenes Bence egy nagyon erős szelfivel köszönt be a magyar válogatott skótok elleni győzelmét követően.
jún. 24
9:18
Sallai: Szörnyű pillanat volt Barnit így látni, érte is küzdöttünk (Igényesférfi.hu)
A mérkőzés legjobbjának választott Sallai Roland szerint a magyar labdarúgó-válogatott a súlyos arcsérülést szenvedő Varga Barnabásért is küzdött a skótok ellen drámai küzdelemben 1-0-ra megnyert utolsó Európa-bajnoki csoportmérkőzésén.
jún. 24
9:18
Szandi: Csabit jobban szeretem önmagamnál, ez csak így működik (BorsOnline)
Az énekesnő és férje, Bogdán Csaba elmesélte, hogyan ünnepelték jubileumi évfordulójukat. Szandi meglepő titkokat árult el kapcsolatukról.
jún. 24
9:18
Elon Musk ismét apa lett: tizenkettedik gyermeke az év elején születhetett (Life)
Elon Musk tizenkettedik gyermekének anyja is a Neuralink nevű neurotechnológiai vállalat igazgatója, Shivon Zilis. A céget Musk alapította, és beültethető agy-gép interfészeket fejlesztenek.

Keresés