Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Annak tanulságaira építve, hogy az Oroszországból származó, az Európai Unió teljes földgázimportjának mintegy 45 százalékát kitevő földgázimport gyors, az ukrajnai háború miatti kivezetése ellátási krízist, majd megfizethetőségi válságot eredményezett, az uniónak meg kell szilárdítania a földgáz megfizethetőségi keretét - jelentette ki az Európai U
Balogh Petya arról beszélt, hogy nem szívesen fektetné a pénzét nyersanyagba, például aranyba. Ezzel szemben a nemesfémek, így az arany értéke az elmúlt években jelentősen megugrott, amely továbbra is indokolttá teheti az ilyen irányú befektetéseket is.
Az EU-s szabályozás szerint a késés miatti kártérítésre mindenképp, és egyéb igények is felmerülhetnek. Közvetítőcég nélkül viszont elég nehéz érvényesíttetni a fogyasztói jogokat.
Az ügyfelek elektromos fuvarozásra való átállásának elősegítése érdekében a Scania CV AB bejelentette, hogy megalapította az Erinion, a privát- és fél-nyilvános töltési megoldásokra szakosodott új vállalatot. A stratégiai lépés keretében 40 000 új töltőpontot telepítenek az ügyfeleknél, és megerősítik a Scania csoport e-mobilitási kínálatát a jövő
Nagyon jól tudja Zacher Gábor, hogy mit kell csinálni ilyen esetekben, mivel mentősként futballmérkőzéseken is dolgozik. A szakértő szerint hibázott az orvosi személyzet.
Az a dolgunk, hogy a lehető legkomolyabban vegyük azt az alapelvet, hogy a gyereket érintő szexuálisvisszaélés-ügyeknek egyetlen biztosan ártatlan szereplője lehet, és ez maga a gyerek.
Tarsoly Csaba, a Quaestor-cégek egykori vezetője, hétfőn rendőri segítséget kért, miután a II. kerületi házának új tulajdonosa megpróbálta birtokba venni az ingatlant, és zárak cseréjével fenyegetőzött - írja a 24.hu. Tarsolyt jelenleg a kilakoltatás veszélye fenyegeti, miközben a Quaestor-ügy tárgyalássorozata a végéhez közeledik, és ő maga is fel
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma májusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön felkerült adatok szerint.
A tavalyi floridai narancstermesztési problémák után a világ narancslé-termelésének 70 százalékáért felelős Brazíliában akadtak gondok, ami miatt ismét áremelkedés várható. A helyzet a hazai gazdáknak kedvezhet.
Csaknem kétezer öt év alatti gyerek halálát okozza naponta világszerte a légszennyezettség, amely a kisgyerekekkori halálozás második legnagyobb egészségi kockázati tényezőjévé vált az alultápláltság után - közölte szerdán a The Guardian egy új tanulmány alapján.
Izraelben az elraboltak családjainak kérésére hétfő este újabb felvételeket hoztak nyilvánosságra az iszlamista Hamász terrorszervezet október 7-i túszejtéséről.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) országaiban átlagosan 4,9 százalék volt a munkanélküliség áprilisban, ami megegyezett a márciusival - olvasható a párizsi székhelyű szervezet honlapján.
Több mint kétszeresére emelkedett világszerte a legpusztítóbb és legszennyezőbb erdőtüzek száma és intenzitása az utóbbi 20 évben az emberi tevékenység okozta globális felmelegedés miatt - derült ki egy új tanulmányból, amely a Nature Ecology & Evolution című szaklapban jelent meg hétfőn.
A gyermekkoráról vallott Bata Éva a Palikék Világa by Manna Három Igazság című műsorában. A színésznő egy szomorú dolgot is elárult: az édesapja alkoholista volt.
Nagy érdeklődés mellett mutatták be az Óbuda University Racing Team csapatának a fejlesztését, Magyarország első egyhengeres turbófeltöltésű Formula Student versenyautóját, aminek az erőforrását a Széchenyi István Egyetemen működő SZEngine Hallgatói Motorfejlesztő Csapata fejlesztette ki.
Az Apple és a többi technológiai óriás hatalmas növekedésen ment keresztül az elmúlt évtizedben. A technológiai forradalom legújabb hulláma a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás kiteljesedésében nyilvánulhat meg. Az Apple mellett azonban számos cég ki van téve morális kockázatok mellett a szabályozási környezetnek is. A legújabb európai jog
Jelentősen megnövekedett a nyugdíj mellett dolgozók száma. Az év első négy hónapjában több mint 130 ezer 65 év feletti vállalt munkát, négyszer annyian, mint 10 éve.
Julia Roberts, a híres Hollywood-i színésznő, mindig is törekedett arra, hogy magánéletét, különösen három gyermekét, távolt tartsa a reflektorfénytől, olykor viszont mégis szól néhány szót arról, milyen büszke édesanya is.
Ami biztos, hogy a leghíresebb hungarikum, Rubik Ernő bűvös kockája, melyet a rekordtartó Max Park 3,13 másodperc alatt rakott ki, a robotnak ehhez elég volt 0,35 másodpercnyi idő. Vagyis a humán kontra robot közötti különbség közel tízszeres. Júniusban tovább nőtt a különbség, mert a Mitsubishi hatkezű robotja, a TOKUI 0,305 másodperc alatt rakta
Jelentősen megnövekedett a nyugdíj mellett dolgozók száma. Az év első négy hónapjában több mint 130 ezer 65 év feletti vállalt munkát, négyszer annyian, mint 10 éve.
Megérkeztek az első vakációzók a nyári balatoni Erzsébet-táborokba, Zánkára és Fonyódligetre - tájékoztatta a családokért felelős államtitkár hétfőn az MTI-t.
Több nagy autógyártó, köztük a General Motors, a Toyota Motor és a Volkswagen, közösen fordultak a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatalhoz (NHTSA), hogy vizsgálja felül az új szabályozást, amely szerint 2029-ig szinte minden új személygépkocsinak és teherautónak fejlett automatikus vészfékező rendszerrel kell rendelkeznie.
Május végéig a DataHouse előzetes adatai szerint mintegy 368 600 személygépkocsi cserélt gazdát, 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A havi adásvételek átlagos mennyisége immár második hónapja alakul korábban sosem látott szinten, 79 ezer körül. „A lakosság egy része a jövedelmi helyzetének lassú rendeződése nyomán most pótolja az előző é
Súlyos hiba miatt kellett eltéríteni a Korean Air egyik járatát szombaton, miután a gép 15 perc alatt 8200 métert süllyedt. Az eset után 17 utast kellett kórházba szállítani. Végül az utasok szerencsésen megérkeztek Taichungba, a gépet pedig visszairányították az Incheon nemzetközi repülőterére.
Az erdei kullancsok mellett már repülő kullancslegyek is veszélyt jelentenek azokra, akik a szabadban tartózkodnak. Ezek csípése is lehet fertőző, ugyanúgy okozhat Lyme-kórt, mint az erdeiek. Ez szerencsére ritka, de egy olyan erőszakos rovarról van szó, amelyik ellen védekezni is nehéz. Az ATV Híradó összeállítása.
Meghalt Brády Zoltán Szent Márton-díjas újságíró. A szakembert a legtöbben a Kapu című független kulturális és közéleti folyóiratnál betöltött alapítói és főszerkesztői pozíciója miatt ismerték. Brády Zoltán haláláról a fia, Brády Péter számolt be a közösségi oldalán. Az újságíró életének 83. évében hunyt el.
Témák: – Szombat este számtalan újdonsággal és a jól ismert programokkal várták az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján, Gyulán. A fürdőváros öt kiállítóhelyén, kimagasló érdeklődés kísérte a rendezvénysorozatot. – Több, mint 60 végzős hallgató vette át diplomáját péntek délután a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karának tanévzáró ünnepségén. Árpási Zo