2024. június 24. hétfő

jún. 24
16:00
A Nasa egy mesterséges csillagot állít Föld körüli pályára (Hamu és Gyémánt)
A különleges, apró műhold egyfajta mesterséges csillagként fog funkcionálni, amely lehetővé teszi majd, hogy a csillagászok sokkal pontosabban mérjék meg egy-egy űrbéli objektum fényét. Az új eszköz így a sötét energia megértéséhez is közelebb viheti a tudósokat, írja a Science Alert.
jún. 24
16:00
Kikukázás alatt a régi baloldal (Magyar Hírlap)
NAPI Kommentár. Lefejezte magát a Magyar Szocialista Párt, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre belátta, hogy társelnöki ténykedésük fabatkát sem ért, ezért lemondtak.
jún. 24
16:00
Nem mindenhol ért véget a választás (Magyar Nemzet)
Nagytarcsán ismételni kell, Mezőtúron a Fidesz nyert.
jún. 24
16:00
A Creatiger újszerű megoldásai gyorsabb kivitelezést tesznek lehetővé alacsonyabb költségekkel (Magro)
A Creatiger Kft. mesterséges tavak, csatornák építésével és geoműanyag kereskedelemmel foglalkozik. Szolgáltatásaik közé tartozik a víztározók és tavak kivitelezése, valamint kazaltakarók készítése. A vállalat nagy hangsúlyt fektet a magas minőségű, könnyű és hajlékony Hdpe vízszigetelő fóliák alkalmazására. Projektmenedzsment szolgáltatásaik és vi
jún. 24
16:02
A családok megerősítése ma "élet-halál kérdése" Beneda Attila szerint (hirado.hu)
Úgy vélekedett, a családok összetartásában, a gyermekek nevelésében a dolgozó apáknak is részt kell venniük és a "Vállvetve Apával Nap" nevű rendezvényt egyfajta katalizátornak nevezte.
jún. 24
16:06
Kevés magyar tud erről az új törvényről: óriási büntetést kaphat, akit elkapnak, nincs kivétel (Pénzcentrum)
Alig néhány óra alatt többen is belebuktak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóság pénzügyőreinek ellenőrzésébe. Az adatbázisok alapján évek óta illegális fémkereskedelemből egészítette ki bevételét három Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei férfi.
jún. 24
16:06
Az EU rosszindulatú kibertevékenység miatt hat orosz hekker ellen vezetett be szankciókat (hirado.hu)
Az uniós tanács luxembourgi ülésén meghozott döntésnek hat érintettje van.
jún. 24
16:06
Újabb beteg a brit királyi családban: kórházba kerül Anna hercegnő (Life)
Károly király nővérének állapotáról a Buckingham-palota adott ki közleményt.
jún. 24
16:06
Brüsszel megtiltotta az orosz finanszírozás elfogadását (Magyar Hírlap)
Nemcsak a hivatalos állami támogatásról van szó, hanem bármilyen orosz pénzről.
jún. 24
16:06
Magyarország sem akadályozhatta meg: minden szabályt felrúgva támogatja Ukrajnát az EU (Mandiner)
A befagyasztott orosz pénzekből. Szijjártó is posztolt az ügyben.
jún. 24
16:06
Varga Barnabás már túl van a műtéten, a barátnője a helyszínen látta a drámát (Magyar Nemzet)
Egyelőre nem tudható, mikor engedik ki a súlyos sérülést szenvedett labdarúgót a stuttgarti kórházból,
jún. 24
16:08
Donald Trump: Ukrajna NATO-csatlakozásának emlegetése és Joe Biden retorikája provokálta ki a háborút (hirado.hu)
Joe Biden hibás és provokatív retorikája vezetett az orosz–ukrán háborúhoz.
jún. 24
16:08
Szijjártó Péter: Brüsszel megkezdte a vörös vonalak átlépését (Magyar Nemzet)
Ukrajnába irányuló fegyverszállítások finanszírozása, katonai kiképzők Ukrajnába küldése – erről tárgyaltak ma az uniós külügyminiszterek.
jún. 24
16:12
A részvényfelosztások éve lehet az idei: ezért jó döntés a befektetők és a vállalatok számára is (vg.hu)
A Chipotle is követi az Nvidia példáját.
jún. 24
16:12
Az elitek kulturális értelemben érdektelenné váltak a lokalitással szemben (Mandiner)
Számukra nincs jelentősége annak, hogy milyen népesség lakja az általuk fizikailag és vertikálisan uralt teret.
jún. 24
16:12
Az Alpine bejelentkezhetett Sainzért, miközben Schumachert is teszteli (Racing)
A Ferraritól az idény végén távozó Sainz jövő évi csapata továbbra sem ismert, és a potenciális állomáshelyek közé az Alpine is bekerült.
jún. 24
16:14
Tehetségeink itthon? (Mandiner)
Szeretnék egyetlen, különösen megalapozatlan, kritikára reagálni: "pont az olyan kutatások nem kaphatnak majd támogatást, mint amilyenekkel Karikó Katalin indult."
jún. 24
16:16
Cápatámadásban halt meg A Karib-tenger kalózainak színésze (Mandiner)
A mentőket helyi idő szerint 13 órakor riasztották az Ohau északkeleti részén fekvő Malaekahana Beachhez, de már csak a halál beálltát tudták megállapítani
jún. 24
16:18
Ezek azok a gyógynövények, amelyek még az öregedés ellen is hatásosak (Metropol)
A gyógynövények fontosságát és hatásait már szinte emberemlékezet óta ismeri az emberiség, és szinte mindenre van egy tuti megoldás az élővilágban is.
jún. 24
16:18
Ingyenesen letölthető a gondosóra új alkalmazása (ProfitLine)
Ingyenesen letölthető a gondosóra új alkalmazása, mely mostantól még nagyobb biztonságot nyújt használóinak - jelentette be vasárnap a Facebook-oldalán a miniszterelnök főtanácsadója, kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos.
jún. 24
16:18
Kínos lebukás: Óriási kamu Kulcsár Edina és G.w.M rongyrázása (Ripost)
A sztárpár mindent megtesz, hogy a fényűzés látszatát keltse. Ám Kulcsár Edina és G.w.M most kellemetlen helyzetbe került.
jún. 24
16:18
Tudtad, hogy ugyanaz a magyar sörgyár csinálja a Sopronit, mint az Arany fácánt? És mi a helyzet a Borsodival? (Femcafe)
Minden sörmárka igyekszik hangsúlyozni, hogy fogyaszd felelősséggel, de azért most Magyarországon az Eb és a forróság miatt is megugrott a sörfagyasztás.
jún. 24
16:18
"Saját számot is szerkesztett a nagy napra" - Elballagott a Duchenne-szindrómás Krisztián (BorsOnline)
Krisztiánnak nagy álma teljesült, elvégezte az iskolát.
jún. 24
16:18
Tengerhajózási vállalat irodaházának épült, ma menő filmeket forgatnak benne (SzMo)
Egy Budapest belvárosában található épületről van szó, amely nemcsak mint építészeti műemlék érdekes. Hogy miért díszítik kagylók a homlokzatot, mit rejt a kívülről is látványos színes üvegablak, és mi köze volt a magyar tengeri hajóknak a Titanichoz, az kiderül cikkünkből.
jún. 24
16:18
Szijjártó szerint az EU átlépte a vörös vonalat (Magyar Hírlap)
A miniszter szerint a háborús hisztéria új sebességre kapcsolt.
jún. 24
16:18
Magyar filmek Bolognában (Magyar Nemzet)
Három hazai klasszikust mutat be az olaszországi Il Cinema Ritrovato fesztivál.
jún. 24
16:18
Elege lett a bajaiaknak a személyeskedő vitákból, a békére és a fejlődésre szavaztak – a leendő városvezetőt kérdeztük (Mandiner)
A dél-alföldi, ismét megyei jogúvá lett város elmúlt öt évét pártpolitikai csatározások, elhibázott döntések és megtorpanás jellemezte. Októbertől azonban új fejezet kezdődik: Kámánné Bari Bernadett vezetésével egy olyan, fideszes többségű képviselő-testület áll majd fel, akik Bajáért kívánnak dolgozni a bajaiak bevonásával. Interjúnk.
jún. 24
16:18
Hat déli vármegyében is tűzgyújtási tilalmat rendeltek el (Magyar Mezőgazdaság)
Bár a hétvégén több, heves esőzésekkel kísért vihar is végigsöpört az országon, szombat óta tűzgyújtási tilalom van hat vármegyében.
jún. 24
16:18
Tízmillió menekült, több tízezer halott, dermesztő közöny (Telex)
Bő húsz éve, amikor George és Amal Clooney lobbizott a békéért, az egész világ megismerhette Dárfúr nevét. Most két rivális katonai frakció belháborújában ismétlődhet meg a szörnyű népirtás, éhínség is fenyeget. A nemzetközi közösség csak szavakkal dobálózik, miközben a remény éhen hal.
jún. 24
16:18
Kiderült: erre a fesztiválra megy idén bulizni Schobert Lara (Digital Hungary)
Nem csak a hírességek fogják imádni az Alföld vadiúj fesztiválját, hanem te is, ha meglátod, hány féle programlehetőség vár téged is Gyopárosfürdőn, június 27-29-ig a Mizújs Babám? fesztiválon, ahol biztosan nem fogsz unatkozni!
jún. 24
16:18
Felújított robotok a német motorkerékpár-gyártónak (Gyártástrend)
Csillogó tankok, fényes rugóstagok, polírozott króm és porszórásos felületek – a motorkerékpárok esetében elengedhetetlen a vonzó megjelenés. Az egyik német motorkerékpár-gyártónál az Abb robotjai dolgoznak keményen azért, hogy elérjék a járműveknél a kívánt fényezést. Helyüket azonban 8 évnyi fáradhatatlan munka után felújított robotok veszik át.
jún. 24
16:18
Magyar táncosok a balett-Oscar jelöltjei között (kultura.hu)
Melnyik Tatyjana és Balázsi Gergő Ármin is jelölést kapott idén a balettvilág egyik legrangosabb elismerésének számító Benois de la Danse díjra. A gálaesttel egybekötött eredményhirdetést június 25-én tartják a moszkvai Bolsoj Színházban.
jún. 24
16:20
Kigyulladt egy ház a Nagykörút és az Üllői út sarkán k, fotók (Magyar Nemzet)
Nagy erőkkel vonultak ki a hatóságok a helyszínre.
jún. 24
16:20
Vidnyánszky Attila: Van mire büszkének lenni (kultura.hu)
Június 19-én évadot zárt a Nemzeti Színház. „Színházilag talpra álltunk, de a lelki engesztelődéshez idő kell” – mondta a közlemény szerint az évadzáró társulati ülésen a vezérigazgató.
jún. 24
16:24
Amikor az inflációkövető kötvény is csődöt mondhat (Privátbankár)
A 2022-2023-as nagy inflációs sokk bebizonyította, hogy van, amikor az inflációkövető kötvény sem segít, ha túlságosan nagy késéssel kullog a pénzromlás után. De mi segíthet még pénzünk reálértékének megőrzésében? Miért csorognak lefelé a kriptovaluták, és miért nem valószínű, hogy nyáron csúcsot döntsenek? A Trend FM rádióban Eidenpenz Józsefet, a
jún. 24
16:24
Katasztrófaállapot az Egyesült Államokban: egy ember meghalt, és leomlott egy vasúti híd (hirado.hu)
Kristi Noem kormányzó a hétvégén veszélyhelyzetet, majd a helyzet súlyosbodásával katasztrófaállapotot hirdetett ki Dél-Dakota délkeleti részére.
jún. 24
16:24
Eltörölték az olívaolaj áfáját Spanyolországban (vg.hu)
Az extrém szárazság miatt egyre drágább lett a mediterrán térség kulcsterméke.
jún. 24
16:24
Steiner Kristóf: Életre kelteni egy régi házat azzal, hogy beleszerettél, bíztál benne (WMN)
Sokunk álma, hogy festői környezetben éljünk, ugyanakkor egy több mint 150 éves ház felújítása, rendben tartása sok pénzt, és még annál is több energiát emészt fel, álljon bárhol a világon. Steiner Kristóf most elmeséli a Khelone nevű házuk történetét: annak érzelmi, közösségi, praktikus és anyagi vetületeivel együtt.
jún. 24
16:24
A junior világbajnok szerepet cserélt navigátorával és a magyaroknak különösen kedves autóval raliztak a hétvégén (Racing)
Közel 200 kilométeren át versenyeztek a veterán 130L-lel.
jún. 24
16:24
"Nem voltam biztos benne, hogy a férjem megcsalt-e, amíg meg nem hallottam ezt a hét szót" (Sassy)
A kétségbeesett nő az internet népétől kér tanácsot, hogy most mit tegyen. Milyen tanácsot adnátok?
jún. 24
16:24
Nem indul jól a hét, holnaptól újra drágább lesz az üzemanyag (Magro)
Kedden tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak - írta meg a holtankoljak.hu. A benzin és a  gázolaj nagykereskedelmi ára bruttó 2-2 forinttal kerül majd többe.
jún. 24
16:30
Ez a csúf igazság az étolajról: károsabb, mint gondolnánk - íme, a legjobb alternatívák (Femcafe)
Fontos, hogy a megfelelő olajat válasszuk az adott ételhez és főzési módhoz, hogy a legtöbbet hozhassuk ki a táplálkozásunkból, és hozzájárulhassunk egészségünk megőrzéséhez.
jún. 24
16:30
Szijjártó Péter: új sebességre kapcsolt a háborús hisztéria, a magyarok nélkül döntöttek az új ukrán segélyről (vg.hu)
Az Európai Békekeretből újabb 1,4 milliárd eurót fognak felhasználni az ukrajnai fegyverszállításokra.
jún. 24
16:30
Magyar Péter ötkertes balhéja: egy Dunába dobott telefon miatt is a nyomoz a rendőrség (SzMo)
A hatóság korábban azt írta, hogy az ügyben garázdaság és rongálás gyanúja merült fel. Ez utóbbi egy telefonra terjed ki, ami kulcsszerepet játszhatott a balhéban.
jún. 24
16:30
Lefotózták Pierce Brosnan fiát: borzalmasan néz ki (Life)
Pierce Brosnan közek két évtizede levette a kezét Christopherről, a fiú túladagolása és összetűzése a rendőrséggel már sok volt neki és a családjának.
jún. 24
16:30
Földművesre nagyobb szükség van, mint katonára? (Agrofórum)
Így gondolja Jeremy Clarkson, a neves brit újságíró-műsorvezető, aki bár korábban a Top Gear című autós műsor révén lett világhírű. Most Cotswoldsban él, ahol a nagy sikernek örvendő és az Amazonon elképesztő bevételeket hozó Clarkson's Farmot vezeti.
jún. 24
16:30
Szökést rendeztek a majmok, majd megpróbáltak elfoglalni egy rendőrőrsöt (Magyar Hírlap)
Valósággá válik A majmok bolygója?.
jún. 24
16:30
A magyar csapat legjobb eredményei az Eb-n (Helló Magyar)
Magyar csapat az EB-n: az 1964-es és 1972-es két bronzérem, valamint a 2016-os Eb-re való diadalmas visszatérés jelentős pillanatok a magyar futball történetében
jún. 24
16:30
Tűz ütött ki a Corvin köz mellett (Telex)
Egy alagsori üzlethelyiség gyulladt ki, de a tűzoltók már el is oltották a lángokat.
jún. 24
16:32
Szomorú hír: megvan az első áldozat (Magyar Hírlap)
Balatonba fulladt egy férfi.

Keresés