A dán főváros repülőterén 2023-ban több mint 26 millió utas fordult meg. Ez átlagosan napi 73 ezer fős forgalmat jelent, ami mellett még a reptér több mint 16 ezer alkalmazottjának egy része is nap mint nap a helyszínen tartózkodik. Márpedig amikor ennyi ember fordul meg egy épületegyüttesben, akkor a legkevésbé sem mindegy, hogy milyen ott a leveg
A tavasszal közölt előzetes adat után pénteken közzétette A kivándorló magyar állampolgárok célországok és nemek szerint című táblázatának végleges 2023-as adatsorát a KSH. Már az előző számokból az látszott, hogy az elmúlt évben rekordra nőtt az országot elhagyók, de a végső adatsor még rosszabb lett – írja a 444.hu.
Iránban pénteken megkezdődött a szavazás az új elnökről, de a választók csak a legfőbb vallási és politikai vezetőhöz, Szajed Ali Hameneihez hűséges jelöltekre voksolhatnak.
Kevés nem keresztény tudja, hogy mit ünneplünk most – többek között ezt emelte ki a pünkösdi szentmisén Kiss-Rigó László püspök. A katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepén a fogadalmi templomban összegyűltek együtt erősítették meg keresztségi fogadalmukat, majd részesült több fiatal a bérmálás szentségében. Kiss-Rigó László püspök a székesegyh
Venezuela és Monaco felkerült egy globális megfigyelőszervezet szürkelistájára, mivel nem tettek elegendő előrelépést a tiltott pénzmozgások megfékezése érdekében – írja a Bloomberg.
A magyar sportfogadók eddig a portugál Cristiano Ronaldo gólkirályi címére tették fel a legtöbb tétet a németországi labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán, pedig a Szerencsejáték Zrt. oddsai alapján a francia Kylian Mbappé a legesélyesebb.
Továbbra is enyhén emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján.
Június 17. és 23. között 20 új szamárköhögés-gyanús esetet azonosítottak Magyarországon, amivel a kumulált esetszám idén az első 25 hétben 96 főre emelkedett - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ frissen közölt adataiból. Ez azt jelzi, hogy a rendkívül fertőző betegség terjedési sebessége nem állt meg: egyetlen hét alatt a
A 85 milliós síita teokráciában az előző elnök halálos helikopter-balesete után kellett választásokat kiírni. A rezsim nem a változás, hanem az apátia miatt aggódik, de 80 jelöltből így is 74-et kizárt a versenyből a pénteki első forduló előtt.
A teljes magyar pénzügyi szektor és a vállalati pénzügyesek nagy találkozójára fog sor kerülni szeptember 17-én Budapesten. A Portfolio Future of Finance 2024 konferenciáján bankok, vagyonkezelők, biztosítók és a pénzügyi szektor beszállítói fogják megvitatni a közeli és a távoli jövő pénzügyeit, kiegészülve a vállalati pénzügyesekkel, akik közül a
Megúszós uniós csúcstalálkozó ért véget csütörtökön. Az utolsó napokban már eleve minden konfliktusosabb témát kihúztak a napirendből, hogy legalább az Európai Unió csúcsvezetőiről megállapodásra jussanak, mégha teljes konszenzus nélkül is. Az elmúlt időszakban ritkán értek egy nap alatt a tárgyalások végére, még ritkábban fordult elő, hogy ne tolt
Az MCC Európai Tanulmányok Műhelye legújabb kutatásában azt vizsgálta, hogy mennyire beszélhetünk napjainkban arról, hogy az Európai Néppárt egy jobboldali pártcsalád lenne.
A globális hidrogéntermelés 2022-ben már elérte azt a szintet, aminek az energiatartalma lényegében megegyezik az Európai Unió egy évnyi villamosenergia-fogyasztásával.
Nemcsak a történelem szerelmeseinek, de azoknak is kiváló kirándulóhelyeket jelentenek a középkori kastélyok, akik csupán az épületek szépségében szeretnének elmerülni.
Nagyon nem mindegy, hol fogad az Európa-bajnokság meccseire vagy akár az olimpia eredményire. Van, ahol nem biztos, hogy megkapja a nyereményét, de olyan oldal is, ahol biztos nem látja viszont a befizetett pénzét sem. Bor Olivért, az SZTFH kiberbiztonsági és kommunikációs szakértőjét kérdeztük a veszélyekről és arról, hogyan lehet elkerülni ezeket
Az elmúlt két évben indított jelentős számú felszámolási és kényszertörlési eljárások ellenére 2023-ban alig haladta meg a cégvezetéstől eltiltott személyek száma a 20 ezret. Bár csekély mértékben, 2023-ban ismét csökkenő tendenciát mutatott az újonnan eltiltott magánszemélyek száma, amiben fordulat várható 2024-ben – írja az Opten.
Egyszerű utánzógép vagy egy mindent felforgató technológia? Milyen hatással lesz a munkaerőpiacra, az egészségügyre, az oktatásra vagy éppen a művészetre a mesterséges intelligencia? Hogyan alakítja át az üzleti folyamatokat? Hogyan lehetünk tudatos médiafogyasztók egy olyan világban, amelyben már a szemünknek sem hihetünk? Ilyen és ehhez hasonló,
Észak-Macedónia legnagyobb szélerőműparkjának építését jelentette be Hrisztijan Mickoszki miniszterelnök kedden, közölve, hogy az építkezés 2026-ban kezdődhet meg.
Ahogy arról beszámoltunk, szerda délután és este váratlanul tömegesen és indokolatlanul vontak le egy vagy több kisebb, pár ezres, ám egyes ügyfeleknél akár összességében többszázezres összegeket magyar bankszámlákról az Apple mobiltárcáján keresztül. Banktól és kártyatípustól függetlenül terhelték tévesen a kártyákat, csak Magyarországon. A téves
Ma már természetesnek számít, hogy utazásainkon bankkártyával fizetünk, hiszen kényelmes, és pénzügyileg is előnyösebb lehet annál, mintha valutát vennénk, készpénzben fizetnénk. Ugyanakkor a Bankmonitor szakértői szerint van néhány dolog, amivel célszerű tisztában lenni, nehogy csalódás érjen bennünket.
Ahogy arról beszámoltunk, szerda délután és este váratlanul tömegesen és indokolatlanul vontak le egy vagy több kisebb, pár ezres, ám egyes ügyfeleknél akár összességében többszázezres összegeket magyar bankszámlákról az Apple mobiltárcáján keresztül. Banktól és kártyatípustól függetlenül terhelték tévesen a kártyákat, csak Magyarországon. A téves