Ellentámadásba lendült Gyucsány Ferenc. A DK elnöke az utóbbi időben sok belső kritikát kapott. Most az Indexen úgy nyilatkozott, hogy akik támadják őt, azok mögött még párt sincs érdemben.
Az osztrák trónörökös merénylője, Gavrilo Princip szobrot kapott Szarajevóban, azt is lefotózta Szalay-Berzeviczy Attila, aki egy évszázaddal később végigjárta az első világháború helyszíneit, a Falkland-szigetektől Togón át az iraki Moszulig.
Az uniós tagországok 2024 első negyedében 103 515 nem uniós állampolgárt utasítottak területük elhagyására, és 30 570-et küldtek vissza ténylegesen valamely másik országba kiutasítási határozat alapján - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala pénteken.
A miniszterelnök a kampányban kockázatos módon, de nem teljesen alap nélkül Brüsszel elfoglalását vizionálta. Az európai szélsőjobbos áttörés azonban elmaradt. Az Európai Bizottság vezetője az lett, akit Orbán nagyon nem akart.
NAPI Kommentár. Gyurcsány Ferenc bevallotta a táborának azt, amit eddig is mindenki tudott. Az DK–MSZP–Párbeszéd szövetség nagyon súlyos vereséget szenvedett a választáson. Ettől függetlenül marad.
Egy jelentős altcoin hullám közeleg, mivel bármelyik nap bikapiac és altcoin szezon várható. Az általános piaci helyzet továbbra is nyugodt, ami tökéletes lehetőséget teremt a potenciális nyereséghez. Mivel az altcoinokkal jelenleg alacsony árfolyamokon kereskednek, robbanásszerű növekedés előtt állnak, így az okos befektetők szempontjából ez egy k
Megbízhatóság, előzékenység, tisztelet, becsületesség, intelligencia, jó humor – rengeteg dolgot fel tudnánk sorolni, amit keresünk és megbecsülünk egy partnerben, de a szexuális vonzalom, az már sokkal kevésbé megfogható dolog. Még ha mi magunk nem is tudjuk megfogalmazni, a tudósok szerint ezek azok a tulajdonságok, amiktől fizikailag is vonzódni
Mary Daly, a San Franciscó-i Fed elnöke pénteken optimista hangvételben nyilatkozott az infláció alakulásáról. A legfrissebb adatok szerint az infláció áprilisról májusra nem mutatott emelkedést.
A hungarikumok és a nemzeti értékek nem csupán az értékőrzés miatt fontosak számunkra. Ezek a sajátosan magyar jellegzetességek képviselnek minket, segítve a megmaradásunkat – mondta Nagy István agrárminiszter kedden, a Hungarikum Bizottság ülésén, ahol 3 elemmel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és 2 tétellel gyarapodott a Magyar Értéktár.
Az elmúlt napok időjárási viszontagságai és résidő-problémái nagyban érintették a teljes európai légi közlekedést, és így a Wizz Air működését is. Az időjárás megnehezítette a légiforgalmi irányító hatóságok és az Eurocontrol számára a légiforgalom kezelését az egész iparágban, amely jelentős késésekhez és járattörlésekhez vezetett Európa-szerte. A
Németországban az elemzők által várt stagnálással szemben emelkedett a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta júniusban - derült ki a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) pénteken ismertetett adataiból. Az előző hat hónapban stagnált a munkanélküliség.
Az uniós tagországok 2024 első negyedében 103 515 nem uniós állampolgárt utasítottak területük elhagyására, és 30 570-et küldtek vissza ténylegesen valamely másik országba kiutasítási határozat alapján - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala.
Az elmúlt napok időjárási viszontagságai és résidő-problémái nagyban érintették a teljes európai légi közlekedést, és így a Wizz Air működését is. Az időjárás megnehezítette a légiforgalmi irányító hatóságok és az Eurocontrol számára a légiforgalom kezelését az egész iparágban, amely jelentős késésekhez és járattörlésekhez vezetett Európa-szerte. A
A londoni Brunel egyetem tanulmánya szerint a rendszeresen biciklivel ingázóknak négyszeres valószínűséggel megvan az a bizonyos 150 perc, szemben azokkal, akik géperővel szállíttatják magukat. Megállapították azt is, hogy a kerékpárral munkába járók között hatszor nagyobb az egészségesek aránya. A kerékpározásról sokaknak jut eszébe a vérbeli brin
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei néhány óra alatt két olyan teherautót is ellenőriztek, amelyekben a sofőrök távirányítóval manipulálták a menetíró készülékek adatait – közölte az MTI.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A nyugati desztinációk megfizethetetlenné válásával egyre többen keresik az új, felfedezetlen kincseket, mint amilyen Budapest is. Orbán Ráhel szerint ugyanakkor még hiányzik a városból a luxusvásárlás lehetősége.
Szolgált a második világháborúban, gyerkekorában társai csúfolták alacsony termete miatt, tud dobolni, és több mint 60 film és tévéműsor fűződik a majdnem 100 éves legenda nevéhez.
Az elmúlt napokban hangos volt a sajtó és a közösségi média mindenféle járatkésések miatt, amelyekért jellemzően mind az utasok, mind a sajtó a légitársaságokat teszi felelőssé, ugyanakkor a helyzet jóval…
Öt év múlva globálisan 60 százalék részesedést hasíthat ki magának a legújabb mobilkommunikációs technológia, de néhány régióban, például a környékünkön sem válik belőle lokális bajnok.
Az Apple alkalmazásboltja tévesen, nagy volumenben terhelt magyar bankkártyákhoz tartozó számlákat 2024. június 26-án 18 órát követően néhány órán keresztül, az összeg visszatérítése folyamatban van. A Magyar Bankszövetség tájékoztatása szerint a téves tranzakciókról a bankszektor az érintett magyar kártyabirtokosok gyors jelzéseinek köszönhetően é