2024. június 28. péntek

jún. 28
19:18
Ismét csúcsot döntött a részvényindex (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 601,98 pontos, 0,84 százalékos emelkedéssel, 72 094,79 pontos történelmi csúccsal zárt pénteken. A BUX-nak a héten ez volt a negyedik rekordja.
jún. 28
19:18
Új szintre emelkedett az Apple-botrány: a kormány asztalán az ügy, jöhet a kártalanítás (Portfolio)
Már a kormány asztalán van az Apple magyar ügyfeleket megkárosító botránya a Telex információi alapján.
jún. 28
19:18
Szlovákiai vonatbaleset: emberi mulasztás okozhatta a tragédiát (Pénzcentrum)
Előzetes vizsgálati eredmények szerint emberi mulasztás okozhatta a csütörtöki szlovákiai vasúti szerencsétlenséget, amelyben egy autóbusz hét utasa életét vesztette, öt másik pedig megsebesült - közölte Jozef Ráz szlovák közlekedési miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken.
jún. 28
19:18
Rohannál hétvégén megnézni az új horrort a moziba? Előbb megmutatjuk, mik a vélemények róla (Femcafe)
Csak nem akarták békén hagyni a Hang nélkül univerzumot, ami most harmadiknál egy előzményfilmet kapott. Mutatunk néhány véleményt, mielőtt rohannál megnézni a moziba a hétvégén!
jún. 28
19:18
Gmail-es vagy? Fontos hír jött, érdemes készülni (Promotions)
Nagy változás előtt áll az email óriás.
jún. 28
19:18
Börtönbüntetést szabtak ki Oliver Ivanović meggyilkolásának ügyében (Magyar Hírlap)
Négy szerb férfit, köztük három rendőrt ítéltek el.
jún. 28
19:18
Ebben az országban minden negyedik e-autó vezetője megbánta a döntését (Magyar Mezőgazdaság)
Érdekes fejleményre hívta fel a figyelmet az agrarheute.com agrárszaklap cikke a minap: a McKinsey felmérését idézve arról számoltak be, hogy alábbhagyóban van az elektromos autók iránti lelkesedés Németországban.
jún. 28
19:18
Kötelező kriptók, amiket a Solana ETF jóváhagyása előtt meg kell vásárolnod (BitcoinBázis)
A bikafutás és az altcoin-szezon a láthatáron van. A tokenek ugrásszerű növekedést hozhatnak. A piac továbbra is nyugodt, mivel a befektetők visszatartják lélegzetüket, és várják a következő nagy áttörést. Az altcoinok még mindig a mélypontjukon vannak, de bármelyik pillanatban kitörhetnek. A Solana ETF lehetséges jóváhagyása körüli pletykák pedig
jún. 28
19:18
A készpénzes fizetést is kiválthatja a digitális euró (Fintech)
Megjelent az első hivatalos beszámoló a digitális euró előkészítéséről, ami rögtön egy forradalmi innovációról rántotta le a leplet.
jún. 28
19:18
5 meccsnézős kaja az Eb-nyolcaddöntőre (Street Kitchen)
Részrehajlás nélkül választottunk 5 nyolcaddöntős nemzet szuper kajáiból, amikkel nemcsak az adott csapatnak szurkolhattok, hanem bármelyik mérkőzés mellé ajánljuk.
jún. 28
19:20
Szexragadozó taxishiéna vadászott ittas nőkre a budapesti éjszakában (Magyar Hírlap)
Két nőt szexuálisan molesztált, míg egy harmadikat meg is erőszakolt.
jún. 28
19:24
Te tudod, hogy mire jó a zsálya? Ezért lenne érdemes ültetned belőle. (Agroinform)
A bölcsesség fűszerének is tartják.
jún. 28
19:24
Matteo Salvini: minden lehetséges eszközzel reagálni kell (ATV)
Az európai parlamenti választásokon a polgárok változást kértek Brüsszelben, miközben az európai bürokraták ismét megerősítették Ursula von der Leyent, ez európai államcsíny, és a demokrácia megköveteli, hogy minden lehetséges eszközzel reagáljunk - jelentette ki Matteo Salvini, a Liga olasz jobboldali párt vezetője pénteken az európai csúcspozíció
jún. 28
19:24
Sissi királynő utolsó mondata magyarul hangzott el (Magyar Hírlap)
Ezek voltak a haldokló királyné utolsó szavai.
jún. 28
19:24
Berúgta az ajtót a forint, erősödéssel zárja a forint a napot (naphire.hu)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
jún. 28
19:30
Új szintre emelkedett az Apple-botrány: a magyar kormány asztalán az ügy (Portfolio)
Már a kormány asztalán van az Apple magyar ügyfeleket megkárosító botránya a Telex információi alapján.
jún. 28
19:30
Így változott meg III. Károly király és Kamilla királyné házassága az elmúlt hónapokban (Magyar Hírlap)
Egyre gyakrabban mutatkoznak nyilvános eseményeken.
jún. 28
19:30
Legkevesebb hat polgári személy életét vesztette orosz légicsapásokban Ukrajnában (Demokrata)
Orosz támadások teljesen leromboltak egy fontos elektromos erőművet.
jún. 28
19:30
Az Aston Martint sem zavarja, hogy a Red Bullhoz hasonlóan sánta csapattal versenyez (Racing)
Az Aston Martin is véglegesítette pilótapárosát a következő két idényre, ami egy dolgot biztosan elárul: a silverstone-i istálló nem minden szempontból maximalizálja a lehetőségeit.
jún. 28
19:30
Megnyitották a várszínház 61. évadát (Gyulatelevízió)
Péntek este zászlófelvonással és ágyúdörgéssel nyitották meg a Gyulai Várszínház 61. évadát, az esemény egyben a Körös-völgyi Sokadalom kezdetét is jelenti.
jún. 28
19:36
A Macron miatt hagyta ott a Nike-t a Fradi (Magyar Hírlap)
Véget ért egy korszak az FTC-nél.
jún. 28
19:36
Két teherautó-sofőr is csalt a tachográffal - távirányítóval manipulálták (Autószektor)
A NAV pénteken közölte az MTI-vel, hogy csupán néhány perc eltéréssel követte egymást Vértesszőlős és Lábatlan között egy magyar fuvarozó két teherautója, amelyeket a hatóság munkatársai hajnalban állítottak meg. Az első gépkocsi fülkéjében találtak egy távirányítót két gombbal felszerelve; az eszköz kipróbálásakor kiderült, hogy módosítja a menet
jún. 28
19:36
Sainz lecserélte a Smooth Operatort a ding-dongra? (Racing)
Carlos Sainz szerint nincs azzal semmi gond, hogy csapattársak néha összecsapnak. Azzal már több, hogy emberek cikket írnak a sárdobálásaikról.
jún. 28
19:36
A Gucci bemutatta legújabb tenisz kapszulakollekcióját (in.hu)
A Gucci kiadta a "Tennis Special" elnevezésű kapszulakollekcióját, mely a párizsi üzletek bemutatója után a most világszerte debütál egy új kampányon keresztül, amelyben Emma Cohen és George Loffhagen teniszezők szerepelnek.A jelenlegi kollekció az 1970-es évek archívumából merített ihletet, beleértve az ikonikus teniszcipőt is, amely 1977-ben debü
jún. 28
19:42
Túlnyomórészt mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Túlnyomórészt csökkenéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
jún. 28
19:42
Emlékérméket bocsát ki az MNB (Magyar Hírlap)
Átmérője 30 milliméter, széle recézett.
jún. 28
19:42
Nagy Márton: A magyar GDP öt és fél százalékát az akkumulátoripar adja (Demokrata)
A tárcavezető az iconFeszt Gazdaságpolitikai Konferencia és Fesztiválon vett részt Tarcalon.
jún. 28
19:42
Megtörte a csendet Szoboszlai Dominik, ezt üzente a magyar szurkolóknak (naphire.hu)
A magyar válogatott csapatkapitánya úgy fogalmazott, hogy a csapat az utolsó percig harcolt a továbbjutásért.
jún. 28
19:48
Nagy lezárás élesedik jövő héten Budapesten: ezt a felüljárót felújítják, nem lehet majd használni (Pénzcentrum)
Felújítás miatt csütörtöktől lezárják a fővárosban a XIV. kerületi Fogarasi utat és a XVI. kerületi Csömöri utat összekötő felüljárót - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken. Az augusztus végéig tartó munkálatok idején csak a BKK járatai és a megkülönböztető jelzést használó járművek hajthatnak át a felüljárón.
jún. 28
19:48
Így segíthetik a kutyák a fűszertermesztőket (Agroinform)
Kutyákkal a mérgező növények ellen.
jún. 28
19:48
Továbbra sem csitul az Apple-botrány: már a kormány is foglalkozik az üggyel (ATV)
Már a kormány is foglalkozik az Apple-üggyel, és egy héten belüli kártalanítást várhatnak el a bankoktól.
jún. 28
19:48
Ünnepi díjátadón hirdette ki az Mprsz a Prexa versenyének nyerteseit (Márkamonitor)
Az Év Ügynöksége 2024-ben is a Noguchi, a kategóriák feletti fődíjat pedig az Sos Gyermekfalvaknak ítélték oda az “Árvácskák" kampányért. Arany díjakkal büszkélkedhet az Sos Gyermekfalvak, a Noguchi, illetve az Avantgarde is.   A legtöbb pályázat a pr-vezérelt integrált kampányok, illetve a társadalmi kommunikáció kategóriában került a főzsűri elé,
jún. 28
19:48
A magyar GDP több mint öt százalékát az akkumulátoripar adja (Magyar Hírlap)
Nagy Márton: Ebben az ágazatban a legjobbak leszünk a világon.
jún. 28
19:48
Nacsa Lőrinc: A templomok felújításával a keresztény Magyarország hagyományait erősítjük (Demokrata)
Nacsa Lőrinc a felújított Langó-kápolnánál tartott hálaadó misén vett részt Apátfalván.
jún. 28
19:48
Zelenszkij az év végéig részletes tervet mutat be a háború lezárásására (Mandiner)
Az ukrán elnök azonban hangsúlyozta, hogy a diplomáciai eredményekhez katonai sikerekre is szükség van, ami további katonai támogatást igényel.
jún. 28
19:48
Több mint 750 millió dollár értékben oldanak fel tokeneket a legnagyobb projektek júliusban (BitcoinBázis)
A kriptovaluták feloldási ütemezése, vagyis a zárolási periódusok meghatározása biztosítja a projektek stabilitását és a befektetők védelmét. A hosszú távú elkötelezettség ösztönzése mellett a projektek mögött álló csapatok ezzel kívánják elkerülni a spekulációkat és az illikviditást. A befektetői bizalom növelése és a projekt fenntarthatósága szin
jún. 28
19:48
Körömcipőben a jégen – Portré Németh Anna múzsáról (Roadster)
Vannak emberek, akik egészen egyszerűen a létezésükkel inspirálják a környezetüket, az energiájuk kiáramlik a körülöttük lévő térbe, és mozgásba lendíti a dolgokat. Ő ilyen.
jún. 28
19:54
7500 és 3000 forint értékű érméket bocsát ki az MNB (Portfolio)
Emlékérméket bocsát ki az Európai Unió Tanácsának soron következő magyar elnöksége tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
jún. 28
19:54
Mások Balog lotyójának nevezik, mondta a szentendrei múzeum frissen megszavazott igazgatónőjéről a magyar művészek krémje által támogatott Gulyás Gábor (444.hu)
Áll a bál a helyi civil ellenzék által vezetett városban, ahol igazgatót keresnek a Ferenczy Múzeumba. Két egykori igazgató mellett Balog püspök volt munkatársa is pályázott, sőt nyert is a helyi művészek favoritjával szemben. Hobótól Radnóti Sándoron át Fábry Sándorig egy rakás híresség és művész állt Gulyás mellé, akit radikális hangulatba hozott
jún. 28
19:54
Magyar győzelem a franciák ellen Görögországban (HírTV)
Pénteki második mérkőzésén megszerezte az első győzelmét a görögországi nemzetközi tornán a párizsi olimpiára készülő magyar női vízilabda-válogatott.
jún. 28
19:54
Ajtócsere, ablakcsere után a kéményeket is ellenőriztetni kell (Magyar Hírlap)
A szén-monoxid-mérgezést kerülhetjük el az ingyenes szolgáltatással.
jún. 28
19:54
8 dolog, amit megtehetünk a fogantatás érdekében, ha babát szeretnénk (Babanet)
A gyermektervezés időszaka mindig izgalmas – de különösen akkor, ha az első babánk fogantatására készülünk. Ilyenkor persze hagyatkozhatunk az intuíciónkra és egész egyszerűen belevethetjük magunkat a „próbálkozásba” – ez a párok nagy részénél elég is a sikerhez. Akadnak azonban olyanok is, akik esetében valamilyen akadályba ütközik a fogantatás. H
jún. 28
19:54
Szalay Anna Lilla: "Én örülök, hogy élek és itt vagyok az életben. Álmodni merek, mert én egy álommegvaslósító vagyok!" - #Képesvagyok S2E8 (InStyle)
Különleges adással készültünk ezúttal, vendégünk az InStyle #Képesvagyok mozgalom egyik ikonikus alakja, korábbi címlapsztárunk, Szalay Anna Lilla, Down-szindróma aktivista volt, valamint Józsa Piroska, a Nem Adom Fel Alapítvány gyógypedagógusa, akivel többek között a Mikes Lélekközpontról is beszélgettünk.
jún. 28
20:00
Ügynökségi partnert választott az Ibusz (Márkamonitor)
A több mint 120 éves márkanévvel büszkélkedő Ibusz évente közel 120 ezer utast szolgál ki országszerte, az utasaik átlagéletkora 39 év. A nyaralóprogramokon való részvétel átlagos díja pedig fejenként 260 és 350 ezer forint között van.   Az egyre összetettebb marketingkommunikációs kihívások miatt az Ibusz felkérte a Krq-t az eddigi referenciái ala
jún. 28
20:00
Az UEFA szakembere fontos dolgot közölt a magyar válogatott egyik csoportmeccséről, végre megtudtuk az igazságot, hogy tizenegyes volt-e (Promotions)
Sokszor téma volt ez az elmúlt napokban a közösségi oldalakon, ám most úgy tűnik, pont kerülhetett a kérdéses helyzet végére.
jún. 28
20:06
Vége a home office-nak a MÁV-Volán csoportnál, Lázár János mindenkit berendelt az irodába (ATV)
Lázár János betiltotta a home office-t a MÁV—Volán-csoportnál.
jún. 28
20:06
Bénes László az Union Berlinnél folytatja (Magyar Hírlap)
A fiatal játékos a Hamburgban töltött két éve alatt 64 mérkőzésen 21 gólt lőtt.
jún. 28
20:06
Szimpátia (Demokrata)
A kormányszóvivő jelezte a nemzetközi sajtó képviselőjének, hogy ő következik soron. A fiatalember (vagy hölgy?) eltolta a mikrofont, és valóban, nem is volt rá szüksége, harsogó hangja betöltötte a termet.
jún. 28
20:06
Így kell kinyírni egy népautót (Autószektor)
Ha Olaszország, akkor Vespa, Ferrari, Fiat 500, Panda. Már ami az ikonikus járműveket illeti. Mi a közös bennük? Hogy mindannyian a múlt században születtek és a mai napig Itália kiválóságának szimbólumai az egész világon. Fiat Panda 1980 De sajnos, esélyes, hogy a Panda már nem sokáig tartja ezt a vezető pozíciót. Már ami a népautó megnevezést il
jún. 28
20:08
Az oroszok elfoglalták Rozdolivka települést (Magyar Hírlap)
Drónokkal mértek csapást többek között katonai repülőterekre is.

Keresés