Tavaly éves szinten 17,7 százalékkal, 1478 milliárd koronára emelkedtek a cseh autógyárak és beszállítóik bevételei. A kivitel értéke 23 százalékkal 1266 milliárd koronára nőtt - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában.
Sorozatos szabálytalanságok miatt nem lehetett újraszámolni a fonyódi képviselőkre leadott szavazatokat, így a Kúria döntése értelmében, a polgármester-választás kivételével meg kell ismételni a voksolást a városban – tudta meg az ATV Híradó.
A szellemi kulturális örökség részévé nyilvánított „Selmeci diákhagyományok” talán leglátványosabb eleme a Szalamander, amelynek keretében a hallgatók fáklyás felvonulással, „Bursch-nótákat” énekelve búcsúznak a várostól és az egyetemtől. A Miskolci Egyetem követve a selmeci hagyományokat, évtizedek óta így búcsúztatja végzőseit.
A jelenlegi munkahelyi környezet nem járul hozzá kellőképpen, hogy az eltérő személyiségtípusú dolgozók sikeresek legyenek a munkájukban, ez pedig jelentős együttműködési nehézségekhez, a termelékenység csökkenéséhez és a tehetségek potenciális elvesztéséhez vezet – derül ki az Apogee Corporation új kutatásából. Az Apogee Corporation kutatását 10
Ahhoz, hogy hibátlanra kitöltsd ezt a kvízt, több területen is pengének kell lenned! Szakbarbároknak, félművelteknek és technikai analfabétáknak esélyük sincs! Még nem késő megfutamodni...
Matt Gaetz, amerikai kongresszusi képviselő egy új törvényjavaslatot terjesztett elő, amely lehetővé tenné az állampolgárok számára a Bitcoinban történő jövedelemadó fizetést. A képviselő szerint a jogszabály nem csak modernizálhatná az adórendszert, de elősegítené az innovációt és a hatékonyságot is. Bitcoinban fizetni az adót? Matt Gaetz floridai
Országos szinten a magyar munkavállalók háromnegyede támogatja a home office-t, attól függetlenül, hogy ez saját munkájukat tekintve egyáltalán kivitelezhető-e – mutat rá felmérésében a Profession.hu.
A nyolcvanas évek közepén kezdődött Magyarországon az a szappanopera-láz, amely még az ezredforduló után is nézők ezreit ültetett a képernyők elé nap mint nap. Ki ne emlékezne a Homok titkaira, Esmeraldára, a Vad Angyalra vagy a szerencsétlen sorsú Isaurára? Mi történt velük azóta? A következő oldalakon kiderül…
A jelenlegi munkahelyi környezet nem járul hozzá kellőképpen, hogy az eltérő személyiségtípusú dolgozók sikeresek legyenek a munkájukban, ez pedig jelentős együttműködési nehézségekhez, a termelékenység csökkenéséhez és a tehetségek potenciális elvesztéséhez vezet – derül ki az Apogee Corporation új kutatásából. Az Apogee Corporation kutatását 10
Nagyot megy a Netflixen Az ismeretlen Drakula, a 2014-es amerikai akció-horrorfilm Gary Shore rendezésében, Luke Evans főszereplésével. A produkció már napok óta kirobbanthatatlan a legfelkapottabb filmek top10-es listájáról, jelenleg épp a 7. helyen áll.
Június 28-án utolsó megállójához érkezett a Petőfi-busz a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. A Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum által indított utazó tárlat négyszáz helyszínt keresett fel, összesen kilencvenezer látogatót fogadott, és 65 olyan településen járt, ahol Petőfi is megfordult élete sorá
Az amerikai külügy szerint a lépés a független szervezetek zaklatására, megfélemlítésére és megbüntetésére irányul, ellentétes a demokratikus kormányzás jogállamiságban gyökerező elveivel.
A Red Bull autójából kiűzött Jos Verstappen az egyik, a Max Verstappen szerződtetéséről nyilatkozgató Toto Wolff a másik oldalról piszkálta őt, Christian Horner szerint a két fél összeillene… Újra kellemetlen kérdésekre kellett felelnie a Red Bull főnökének.
A Rák csillagjegy szülötte visszahúzódó, érzékeny, hűséges ember, ha párkapcsolat a kérdés, egyértelműen ő az ideális partner. De hogy a világot jelentő deszkákra lépjen...
A rétisasok ugyan hazánkban meglehetősen gyakorinak számítanak, Európa többi részén ritka madárfajnak minősülnek. Most azonban úgy tűnik, hogy változás állhat be az egész kontinensen a madarak számát tekintve.