2024. június 28. péntek

jún. 28
5:18
Verstappen Horner szavairól: Ha elkezdjük hinni, hogy ez normális, le fognak hagyni minket! (m4sport.hu)
Nem elégedett Max Verstappen a Red Bull jelenlegi helyzetével, és ennek egy Christian Horner nyilatkozatával szembemenő megjegyzéssel is hangot adott.
jún. 28
5:18
Kilépett az udvarára és velejéig dermedt: gusztustalan lényt pillantott meg (Promotions)
Azonnal kiköltöztünk volna.
jún. 28
5:18
TAG Heuer Carrera Chronograph Glassbox Panda (Kronometer)
Tavaly mutatták be az új TAG Heuer Carrera Glassbox modelleket, melyeknek különlegessége, hogy a domború zafírüveg ívét követi a számlap, valamint ráma sincs, ezért akváriumszerű az összhatás. Idén új, panda…
jún. 28
5:18
Hiába titkolták, végül lefotózták a rejtélyes óriáskombájnt (Mezőhír)
A mezőgazdasági óriásgépek új szereplőjét sejtik a még ismeretlen gyártótól származó, háromtengelyes kombájn mögött…
jún. 28
5:18
Nonszensz (Magyar Nemzet)
Antony Blinken amerikai külügyminiszterre nem mondhatjuk, hogy idióta. Legalábbis a szó eredeti jelentése értelmében nem az, hiszen nagyon is részt vesz a demokrácia politikai életében.
jún. 28
5:18
E héten zajlik a siófoki Everness Fesztivál (Balatonica)
2024. június 25-július 1. között tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Everness Fesztivált Siófok-Sóstón. Több mint 300 program, többek között koncertek, előadások, workshopok, jógaórák, valamint szakrális szertartások várják folyamatosan az érdeklődőket.
jún. 28
5:18
Horrorbaleset: 5 halott a pesti gyorsvonat és a busz karamboljában (AC News)
Autóbuszba rohant a Prágából Budapestre tartó gyorsvonat, az első jelentések alapján  legalább öt ember meghalt, sok a sérült.
jún. 28
5:18
Száztíz éve visszafordíthatatlanul megváltozott a világ (Telex)
Az osztrák trónörökös merénylője, Gavrilo Princip szobrot kapott Szarajevóban, azt is lefotózta Szalay-Berzeviczy Attila, aki egy évszázaddal később végigjárta az első világháború helyszíneit, a Falkland-szigetektől Togón át az iraki Moszulig.
jún. 28
5:18
A Los Angeles Lakers ledraftolta LeBron James fiát (Telex)
Ilyen is csak a hollywoodi mesékben van: apa és fia egy csapatban játszhat az NBA-ben.
jún. 28
5:18
A ChatGPT elfogult a fogyatékossággal élők önéletrajzaival szemben (IT Business)
Amerikai kutatók rájöttek, hogy a ChatGPT az olyan, fogyatékossággal kapcsolatos kitüntetéseket tartalmazó önéletrajzokat – mint például a "Tom Wilson Disability Leadership Award" – következetesen alacsonyabb szinten értékelte, mint az azonos önéletrajzokat, amelyekben nem szerepelt semmilyen utalás a fogyatékosságra. Amikor a kutatók szöveges prom
jún. 28
5:18
Szorongás, stressz ellen ezeket a gyógynövényeket vesse be! (EgészségKalauz)
Akinek sok a stressz az életében, az ellazuláshoz segítségre lehet szüksége. Ezek a gyógynövények csillapíthatják a szorongást.
jún. 28
5:18
5+1 öregítő frizura – Akár 20 évvel is idősebbnek mutathat! (Bien)
Egy igazán jól megválasztott frizura éveket fiatalíthat rajtad, de ez sajnos fordítva is igaz ezért nagyon fontos, hogy jól dönts.
jún. 28
5:24
3 vármegyére adtak ki másodfokú figyelmeztetést felhőszakadás miatt (Agroinform)
Hét vármegyében pedig elsőfokú a riasztás.
jún. 28
5:24
Már részletfizetéssel is lehet használt okostelefont vásárolni (KKV Magazin)
Egy régóta vágyott felhasználói igényt teljesít a Rejoy.hu azzal, hogy már részletfizetéssel is lehet felújított okostelefont vagy táblagépet vásárolni a piactérről. A Cofidis felmérése szerint az áruhitelre vásárlók közül négyből egy ügyfél okostelefont választ, jellemzően 150-200 ezer forintos értékben.
jún. 28
5:24
A világ legjobb 50 bora között egy izgalmas tokaji aszú (Magyar Mezőgazdaság)
A világ legnagyobb és legrangosabb nemzetközi borversenyén, a Decanter World Wine Awards 2024-en a világ legjobb ötven bora közé választották a tokaji Gizella Pince 6 puttonyos Aszú 2019 borát.
jún. 28
5:24
7 Days to Die: 10 év Early Access után végre jönnek a zombik (InStyle Men)
Még 2013-ban került Early Access fázisba a 7 Days to Die című zombis túlélőjáték. Most végre teljesen elkészül.
jún. 28
5:24
A legdurvább dolgok, amiket a sztárok képesek voltak bevállalni egy szerepért (InStyle)
Heath Ledger halála emlékeztet arra, milyen magas árat fizethetnek a színészek a szerepeikért. Íme 10 színész, akik a legdurvább dolgokat vállalták be egy szerep kedvéért!
jún. 28
5:30
Ma nyílik meg Budapest egyetlen ingyenes strandja – mutatjuk a részleteket (Infostart)
A Római-parti Plázs augusztus 20-ig látogatható.
jún. 28
5:30
3 csillagjegy, aki pénzt manifesztál magának júliusra – megszűnnek az anyagi gondjaik (Joy)
Lássuk, kik a szerencsések!
jún. 28
5:30
Stroll Newey és az Aston együttműködéséről: "Ez *****ra hatalmas lenne!" (m4sport.hu)
Az már eldőlt, hogy Lance Stroll az Aston Martin tagja lesz 2026-ban – de lesz-e a csapattársa Adrian Newey. A kanadai nagyon reméli, hogy igen!
jún. 28
5:30
Ez a teendő kullancstámadás esetén (Magyar Hírlap)
Veszélyes is lehet.
jún. 28
5:30
Az SMC Hungary innovációi a fenntartható jövőért (New Technology)
Az SMC Hungary bemutatta legújabb AMS termékcsaládját, amely forradalmasítja a pneumatikus automatizálási rendszereket az energiahatékonyság és az Ipar 4.0 kompatibilitás jegyében. Az új megoldások révén a vállalat célja, hogy globálisan
jún. 28
5:30
Egymásnak ütközött két bolygó, a Beta Pictoris segíthet megérteni a Naprendszerünket (Magyar Nemzet)
A szomszédos csillagrendszerben az elmúlt években valószínűleg óriás aszteroidák ütköztek össze.
jún. 28
5:32
Willi Orbán tényleg erősen alulteljesített az Eb-n? (Magyar Nemzet)
Eddig ő volt a magyar válogatott egyik legmegbízhatóbb játékosa.
jún. 28
5:36
Rémálom a Wizz Air londoni járatán, egy utas videóra is vette (Infostart)
Senkinek sem esett baja a veszélyes természeti jelenségtől, a repülőgép zavartalanul tudta folytatni az útját.
jún. 28
5:36
Két félrement hétvége a Ferrarinál: ezzel magyarázza Leclerc és Sainz (m4sport.hu)
Félresiklott valahol a Ferrari? Egymást követő két gyenge hétvégéjük után a versenyzők az autó problémáiról beszélnek, de nem látnak összefüggést.
jún. 28
5:36
Eldőlt Ursula von der Leyen sorsa (Tudás.hu)
A tagországok vezetői Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság leköszönő elnöke mandátumának ötéves meghosszabbítását javasolják – jelentette be Charles Michel, a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács elnöke Brüsszelben a közösségi oldalán. Charles Michel, az uniós csúcstalálkozót követően közzétett üzenetében közölte: a tagállamok állam-,
jún. 28
5:36
Gazdaságtalan az atomerőművek visszaterhelése a megújulók javára (Magyar Nemzet)
Az atomerőművek teljesítményét nem lehet a pillanatnyi energiaigényekhez igazítani, tervezésre van szükség
jún. 28
5:36
Benkő Bianka: A fenntarthatóság nem egy futó trend, ez a turizmus jövője (Nőiváltó)
Ha azt mondjuk, fenntartható turizmus, mindenkinek azonnal a környezettudatos, természetbarát, pazarlásmentes utazás jut eszébe. De vajon ez csak egy mai trend, amit egy következő trend elsodor, vagy egy új irány, a turizmus jövője?
jún. 28
5:36
Riadót fújtak a hatóságok, varázsgombával megspékelt gumicukrot hívtak vissza a forgalomból (naphire.hu)
Ausztrália visszahívott két varázsgombás gumicukor terméket, amelyek miatt több ember kórházba került olyan tünetekkel, mint "zavaró hallucinációk" és "tartós hányás".
jún. 28
5:38
Máp Plusz: egy papír, ami szuper volt, majd nem, és most újra remek (Tudás.hu)
Van egy nagyon érdekes terméke a magyar állampapírpiacnak. A MÁP Pluszt sokáig szuper állampapírnak, vagy csodakötvénynek is hívták, tényleg még a komoly szakcikkek is. Ahhoz az inflációnak nagymértékben meg kellett emelkednie, hogy teljesen elveszítse a vonzerejét. Júniustól már kapható egy újrafazonírozott forma, ez viszont már megint sokkal attr
jún. 28
5:42
Idén több lehet az eltiltott vezetők száma, mint korábban (Piac és Profit)
A tavalyi és az idei kényszertörlési eljárások meghatározóak lesznek idén a számok alakulásában. Az elmúlt két évben indított jelentős számú felszámolási és kényszertörlési eljárások ellenére 2023-ban alig haladta meg a cégvezetéstől eltiltott személyek száma a 20 ezret. Bár csekély mértékben, de 2023-ban ismét csökkenő tendenciát mutat az újonnan
jún. 28
5:42
Újra divatba jött a nők kedvenc mintája - a pasik is megvadulnak tőle (Femcafe)
Újra reneszánszát éli ez a közkedvelt minta, és most büszkén viselhetjük.
jún. 28
5:42
Jó hír a Telekom ügyfeleinek (MMonline)
A Telekom hálózatmodernizációs programjának keretében 2024 végéig az összes budapesti metróvonalon elérhetővé teszi az 5G hálózatot ügyfelei számára. Elsőként július 1-jétől a kisföldalatti vonalán indítja el az 5G szolgáltatást, amelyet 5G-képes készülékkel és mobilinternet-szolgáltatással tudnak ügyfelei igénybe venni. A Magyar Telekom idén továb
jún. 28
5:42
Kína lett Magyarország legnagyobb külföldi beruházója (Tudás.hu)
Amíg 30 évvel ezelőtt néhány büfés és használtruha-kereskedő jelképezte Magyarországon a kínai gazdasági szektort, napjainkra Magyarország legnagyobb zöldmezős beruházásai már Kínához kötődnek, mostanra Kína vált Magyarország legnagyobb külföldi beruházójává – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Gödöllőn. Magyar Leve
jún. 28
5:42
Iráni elnökválasztás: érvénytelen szavazatokkal tüntethetnek (Magyar Nemzet)
Tárik Meszár, a térség szakértője beszélt lapunknak arról, hogyan alakulhat Irán jövője Ebrahim Raiszi halála után.
jún. 28
5:42
Akkora felhőszakadás zúdult a Balatonra, hogy kifolyt a medréből (AC News)
Ronggyá ázott a Dunántúl, több hullámban egy havi mennyiségű eső esett, Fonyódnál a 7-es főút 10 centis vízben állt.
jún. 28
5:42
Az 5 legizgalmasabb piac nyári kirándulásainkra (Vince)
A legizgalmasabb, legolcsóbb és legdrágább piacok listája nagyon hasznos lehet nyári utazásaink alkalmával. Az élelmiszerpiacok és az utcai étkezdék évszázadok óta az európai kultúra alapelemei. Bár már az ókori Görögországban is árultak finomságokat az utcán, a ma ismert fedett piacok a 19. században jelentek meg. Ezek a helyek azóta szerves részé
jún. 28
5:48
Brutális idő közelít! Az egész országra kiadták a riasztást, ebben nem lesz köszönet (Blikk)
Íme a részletek.
jún. 28
5:48
Tasnádi Péter titokban megházasodott (Habostorta)
Tasnádi Péter, vagy ahogy sokan nevezik, "a magyar keresztapa" a poklok poklát járta meg, amikor elveszítette a közös gyermekükkel várandós, fiatal feleségét.
jún. 28
5:48
Nem félünk a farkastól…, avagy nem kell bankcsődtől tartani! (ProfitLine)
Az idei amerikai banki stressztesztet is sikeresen vitték a bankok. S még egy hipotetikusan súlyos gazdasági helyzetben is a minimum tőkekövetelmény felett maradt a saját tőkéjük.
jún. 28
5:48
Brutális baleset: idős sofőr tért át a kamion sávjába Tatánál (Metropol)
A 83 éves férfi vélhetően rosszul lett vezetés közben.
jún. 28
5:48
Az energiatárolás jövője: szélturbina-lapátokból óriási akkumulátorok (NRGreport)
A Sinonus nevű svéd startup úttörő megoldást kínál az energiatárolás terén, amely alapjaiban változtathatja meg a megújuló energia hasznosítását. A cég fejlesztése egy nap akkumulátorokká alakíthatná a szélturbinák hatalmas lapátjait.
jún. 28
5:48
Brüsszeli döntés: kötelezővé teszik a napelem telepítést (Tiszta Jövő)
Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely kötelezővé teszi a napelemek telepítését az épületekre az EU-ban.
jún. 28
5:48
Godzilla elfoglalja a Maxot (Márkamonitor)
A szörnyek királya július 4-én beköltözik a streaming platformra, így teljessé válik a Warner Bros. által létrehozott "Monsterverse".   Július 4-én, csütörtökön elérhetővé válik a Maxon a "Monsterverse" összes eddigi filmje. A 2017-es Kong: Koponya-sziget mellé megérkezik a 2014-es Godzilla, a 2019-es Godzilla: A szörnyek királya, a 2021-es Godzill
jún. 28
5:48
Kisebb volt, mint egy félliteres palack, amikor 27 hetesen világra jött – ma vitorlás bajnok a koraszülött Sellei Bence (WMN)
Nem sok jót jósoltak neki, hiszen az akkori törvényeknek megfelelően 25 hetesen még csak kisbabának sem számított, embrió volt, ami vagy elvész, vagy megmarad. A fájdalmas diagnózis ellenére édesanyja minden erejét összeszedve hordta további két héten át, hogy gyereke, aki nehezen fogant meg, világra jöhessen. És közös küzdelmük sikerrel zárult.
jún. 28
5:48
Furcsa szokása van a pasimnak, de ettől csak jobban kívánom (Promotions)
Imádom ezt benne.
jún. 28
5:48
Máshogyan kell fogat mosni nyáron, mint télen (Magyar Hírlap)
Azt hiszi, helyesen ápolja a fogait? Most ellenőrizheti!.
jún. 28
5:48
Az Eu kilép az Energia Charta-ból, mert nem egyeztethető össze éghajlat-politikai céljaival (Tudás.hu)
Az Európai Unió bejelentette, hogy kilép a nemzetközi Energia Charta Szerződésből, mivel az már nem egyeztethető össze az EU éghajlat-politikai céljaival. Az Európai Unió Tanácsának Brüsszelben kiadott közleménye szerint a soros belga elnökség írásban értesítette az Energia Charta Szerződés letéteményesét a kilépésről, amely egy évvel azután lép ha
jún. 28
5:48
Hidrogén-meghajtású emeletes busz válthatja a legendás londoni tömegközlekedési eszközöket (New Technology)
Mérföldkőhöz érkezett egy hidrogén-meghajtású emeletes busz projektje az Egyesült Királyságban, a Heidi (Hydrogen Electric Integrated Drivetrain Initiative) hidrogénbusz-konzorcium keretében, amelynek partnerei a Bramble Energy, az Equipmake, az Aeristech és a

Keresés