2024. június 3. hétfő

jún. 3
11:12
Márton András, az egykori legkisebb Ugrifüles kimutatta a foga fehérjét (Mandiner)
Helyben vagyunk. Kádár idején jobb volt, most már minden rossz, mert Orbán-kormány van.
jún. 3
11:12
Hogyan alakítja a Volkswagen a jövőbeli ellátási láncát? (Autószektor)
A Volkswagen Konzernlogistik GmbH, azaz a VWGL egy korlátolt felelősségű társaság, amelynek székhelye Wolfsburgban, Németországban található, és amely teljes egészében a Volkswagen-csoport tulajdonában van. Több mint 800 alkalmazottal a konszern logisztikájának központi és koordináló szervezete, de különleges funkciókkal rendelkezik, amelyek a rend
jún. 3
11:12
Dobogóra állt Losonczy Levente a TCR Europe salzburgi hétvégéjén (Racing)
Dobogóra állt a túraautós TCR Europe sorozatnak, azaz a kategória Európa- bajnokságában Salzburgringen rendezett vasárnapi második futamán Losonczy Levente. Az ALM Motorsport magyar versenyzője nagyszerű teljesítmény nyújtva, taktikus és hibátlan versenyzéssel a negyedik helyről rajtolva ért célba másodikként csapattársa, az észt Ruben Volt mögött.
jún. 3
11:12
Letérdelt az M1-es autópálya Győrnél, 10 kilométeres a dugó (AC News)
Nincs autós, aki tudná, hogy meddig tart az M1-es sztráda felújítása, de akkora a dugó rajta, hogy aki teheti, meneküljön onnan.
jún. 3
11:12
Már a szerkezetépítési munkálatoknál tart az új hazai Rossmann bázis (Telex)
A legmodernebb igényeket kielégítő, 28000 négyzetméteres félautomata csarnokot és a hozzá tartozó 4000 négyzetméteres irodaközpontot magába foglaló komplexum megépítését év elején jelentették be.
jún. 3
11:14
Orbán szövetségese nyerheti az EP-választásokat Csehországban (Mandiner)
Itt is győzhet a jobboldal.
jún. 3
11:14
Villámcsapás ölt meg öt gyereket – újraélesztették őket (AC News)
Fatális baleset történt egy csehországi gyereknapi rendezvényen, amikor kitört a vihar, és többen egy fa alá menekültek.
jún. 3
11:18
Főhet a feje Szijjártó Péternek, török barátaink fegyvert szállítanak szerb barátaink ellen (Piac és Profit)
A magyar külpolitika követőinek nehéz követni azokat a kacskaringókat, amelyeket Szijjártó Péter leír. Egyszer támogatjuk Amerikát, például az izraeli konfliktusban, egyszer meg utáljuk őket, ha Ukrajnáról van szó. Egyszer szeretjük a bosnyákokat, szerződünk velük, ha viszont konfliktusuk támad Szerbiával, akkor máris felbomlik velük a szerződésünk
jún. 3
11:18
Itt tart majd ellenőzést június elején a NAV (Infostart)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal országszerte ellenőrzi a számla- és nyugtaadást, illetve a foglalkoztatások szabályosságát is.
jún. 3
11:18
Szoronganak a magyar anyák a munkába való visszatéréskor (ProfitLine)
Magyarországon a tipikus munkába visszatérő anya képe nem túl pozitív. Fáradt, szétesett, csak a gyerekre fókuszáló, önmagát mindenben háttérbe szorító nő képét rajzolták meg egy közelmúltban végzett kutatásban a résztvevők. Ez a nő folyamatosan izgul, fél, hogy hogy van éppen a gyermeke. Közben vágyik arra, hogy befogadja, elismerje őt a munkahel
jún. 3
11:18
Csak idő kérdése, mikor jön az újabb inflációs hullám? (Portfolio)
A jegybankárokat hallgatva azt hihetnénk, hogy a közelmúltban tapasztalt magas infláció pusztán a Covid utáni extrém bizonytalansági környezetben bekövetkezett, megbocsátható előrejelzési hiba volt. Miközben jelenleg uralja a piacokat és a pénzügyi sajtót is, ez a narratíva olyan szintű jegybanki függetlenséget feltételez, amely a jelenlegi volatil
jún. 3
11:18
Békecsúcs: Még nem dőlt el, hogy Orbán Viktor ott lesz-e Svájcban (ATV)
Egyelőre még nem eldöntött kérdés, hogy Svájcban milyen szinten veszünk részt a békekonferencián - ezt válaszolta Szijjártó Péter arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ott lesz-e.
jún. 3
11:18
Kihirdették a Next Top Model Hungary győztesét: mindenki egy emberként izgult! (Joy)
Már hosszú ideje nem volt példa ilyen minőségű és nézők ezreit lekötő műsorra. Tegnap pedig kiderült, ki volt az a szerencsés, aki nemcsak mindent vitt, de jó eséllyel lehet hazánk következő topmodellje.
jún. 3
11:18
Ha majd a mesterséges intelligencia választ (Magyar Hírlap)
Miért dönt a mesterséges intelligencia utasítások nélkül, azaz "saját kútfőből" (?) a Zöldek mellett?.
jún. 3
11:18
Békeharcos hergelés (Mandiner)
A rendezvényen számításaink szerint legfeljebb 80 ezren vettek részt.Az influenszerek Hősök terén tartott tüntetésén vagy a Magyar Péter-féle Kossuth téri demonstráción alighanem még többen voltak.
jún. 3
11:18
Több mint 3 milliárd dollárnyi Ethereum hagyta el a tőzsdéket (BitcoinBázis)
Kereskedési volument tekintve az Ethereum a világ harmadik legnagyobb forgalmát generáló kriptovaluta. Az altcoin térnyerése az elmúlt években hozzájárult ahhoz,
jún. 3
11:18
Jason Momoa új szerelme pont úgy néz ki, mint az exe, csak 24 évvel fiatalabb (Sassy)
Vannak, akiknek megvan a zsánerük és mindig ugyanolyan párt választanak. Csak kár, hogy nem kitartóak.
jún. 3
11:18
Immáron egy mesés német és egy napfényes spanyol városba is elvisz a Wizz Air Budapestről (Roadster)
Könnyebb lesz eljutni a magyar-skót Eb-meccsre is.
jún. 3
11:18
Épített műszempillát viselek, le kell szedetnem, ha árpa nőtt a szememre? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
Nincs esetleg valami vény nélküli krém, szemcsepp vagy bármi, ami esetleg segíthet?
jún. 3
11:24
Törölte az Orbán Viktor beszédéről szóló posztot a Facebook – Veszélyes személyeket, szervezeteket dicsőített és támogatott – szól az érvelés (Blikk)
A Facebook törölte Orbán Viktor miniszterelnök Békemeneten elmondott beszédének felvételét az M1 Híradó közösségi oldaláról.
jún. 3
11:24
Ne dobja ki a kávézaccot, inkább használja újra a kertjében (Agrofórum)
A kávéfőzés során keletkező kávézacc, vagyis a kávébab maradványa sok háztartásban hulladékként végzi, pedig értékes tápanyagként szolgálhat.
jún. 3
11:24
Megfejtették a kutatók a sclerosis multiplex elterjedésének okát, az ősi szibériai népekhez is köze van (Promotions)
A sclerosis multiplex egy gyógyíthatatlan autoimmun betegség, Magyarországon 8-10 ezer embert érint.
jún. 3
11:24
A teafogyasztás rákot okozhat (Magyar Hírlap)
Ha helyesen fogyasztjuk, kisebb a kockázat.
jún. 3
11:24
Fókuszban a gombák (Magyar Mezőgazdaság)
A Mate Kertészettudományi Intézete és a Magyar Mikológiai Társaság közös szervezésében kerül megtartásra a VII. Magyar Mikológiai Konferencia június 5 és 7. között a Mate Budai Campusán, Budapesten a Villányi úton.
jún. 3
11:24
Beszerzésimenedzser-index: nem éri el a májusi átlagot a 2024-es adat (Üzletem)
A beszerzésimenedzser-index 2024 májusában a hosszú távú májusi átlag alatt, 51,8 ponton állt – tájékoztatott a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság.
jún. 3
11:24
Kanadában ismét elkapható lesz a Red Bull? (Racing)
Max Verstappen szerint jobb lesz a helyzet, mint Monacóban, de van egy ismeretlen, ami miatt nehéz megmondani, hogy mennyivel.
jún. 3
11:24
Ki ez a titokzatos orosz nő, akit a 93 éves Rupert Murdoch elvett feleségül? (naphire.hu)
Az ausztrál–amerikai médiamogul szombaton vette feleségül a 67 éves Elena Zsukovát, egy nyugdíjas orosz biológust.
jún. 3
11:24
A Continental veszprémi és budapesti telephelyét is díjazták az idei Év Gyára Projektversenyen (Gyártástrend)
A Continental két gyárát is rangos elismeréssel díjazta az „Év Gyára Projektverseny 2024” szakmai zsűrije. A technológiai vállalat veszprémi telephelye – mely idén másodjára vett részt a megmérettetésen – osztott győzelmet ért el Az év gyártási/termelési projektje kategóriában, illetve döntőbe jutott Az év leginnovatívabb projektje a gyártásban, va
jún. 3
11:26
A veretlenség megőrzése a tét Dublinban (Magyar Hírlap)
A magyar labdarúgó-válogatott kedden Írország, szombaton Izrael ellen játszik.
jún. 3
11:30
Most kezdheti megfizetni az orosz lakosság a háború árát - Bendarzsevszkij Anton az orosz adóreformról (Privátbankár)
A szakértő szerint a mostani adóemelés csak a kezdet lehet.
jún. 3
11:30
Újabb Leopardokat jelentett be a honvédelmi miniszter (Infostart)
Újabb két Leopard 2A7HU típusú harckocsi, illetve vezetői oktatójármű érkezett a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz a napokban.
jún. 3
11:30
Szedánként és kombiként is frissült a BMW M3: íme az újdonságok (Autónavigátor)
a BMW M3 és M3 Touring modellek is frissültek. Az enyhén modernizált külső mellé 20 extra lóerőt is kaptak az
jún. 3
11:30
Kamarás Iván megható szavakkal emlékezett vissza Tompos Kátyára: "Angyali teremtmény volt..." (Femcafe)
A színész a Mokka stúdiójában azt mondta, még az édesanyja is sírva fakadt, amikor értesült a 41 esztendősen elhunyt Tompos Kátya haláláról.
jún. 3
11:30
Franz Kafka nagyságát Márai ismerte fel először Magyarországon (Könyves Magazin)
A világirodalom ikonikus alakja, Franz Kafka 1924. június 3-án, mindössze 41 évesen Kierlingben, egy Bécs melletti klinikán halt meg, napra pontosan 100 évvel ezelőtt. Mutatunk öt magyar írót, akire nagy hatást gyakorolt.
jún. 3
11:30
Az MNB összeállította a 2025. évi emlékérme-kibocsátási programját (Magyar Hírlap)
A jövő évben összesen tizennégy témában 24 emlékérme kibocsátását tervezi a jegybank.
jún. 3
11:30
Idén is izgalmas bemutatókkal várja a Kite a nagyszabású programra látogatókat (Magyar Mezőgazdaság)
A Kite Zrt. idén újra nagyszabású állógép- és technológiai bemutatóval várja a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow rendezvényre látogatókat az esemény mindkét napján, 2024. június 5-6. között 13 órától.
jún. 3
11:30
Első fokon letöltendő börtönt kapott Borkai két zsarolója (Telex)
Elítélték azt a férfit és a társait, akik a bíróság megállapítása szerint zsarolták Borkai Zsolt volt polgármestert a 2019-ben végül nyilvánosságra került kép- és videófelvételekkel.
jún. 3
11:30
Vilmos herceg igazi testvéri támaszra lelt ebben a királyi családtagban (in.hu)
A királyi családnál nehezen indult a 2024-es év, mivel mind Károly királynál, mind a walesi hercegnénél rákot diagnosztizáltak, így Vilmos hercegre hirtelen sokkal több feladat hárult.Az egészségi állapotukról szóló híreket követően mindkét magas rangú uralkodó kénytelen volt ideiglenesen visszalépni a királyi feladatoktól, hogy a gyógyulásukra kon
jún. 3
11:30
Videón Weisz Fanni átalakulása – rövid hajjal még gyönyörűbb lett a siket modell (Sassy)
Bár hosszú hajjal szoktuk meg, minket is teljesen lenyűgözött a váltás.
jún. 3
11:36
Kényszerből vesznek a magyarok új háztartási gépet, és egyvalamit különösen szem előtt tartanak (Piac és Profit)
A magyarok rendkívül árérzékenyek, ha háztartásigép-vásárlásról van szó: akkor vesznek csak újat, ha elromlott a régi, a vásárlásnál pedig az ár és az energiafogyasztás a legfontosabb tényezők. Mikrohullámú sütő szinte minden háztartásban van, az air fryer pedig népszerűbb, mint a kenyérsütőgép. Nem bízunk a márkaszervizekben, de a szerelő szavára
jún. 3
11:36
Gyermekvállalás után visszatérés a munkába: szorongás, nehézségek, problémák (Adózóna)
Magyarországon a tipikus munkába visszatérő anya képe nem túl pozitív: fáradt, szétesett, csak a gyerekre fókuszáló, önmagát mindenben háttérbe szorító nő képét rajzolták meg egy közelmúltban végzett kutatásban a részt vevők. Ez a nő folyamatosan izgul, fél, hogy hogy van éppen a gyermeke. Közben vágyik arra, hogy befogadja, elismerje őt a munkahel
jún. 3
11:36
Budapest rendezi az új atlétikai világversenyt 2026-ban (Portfolio)
Budapest rendezheti meg 2026 szeptemberében az első atlétikai világdöntőt, mely a szezon csúcseseménye lesz.
jún. 3
11:36
"Miért ne képviseltem volna a magyar vállalatok érdekeit?" (Magyar Hírlap)
Számos hazai élelmiszeripari cég folytat komoly tevékenységet Oroszországban.
jún. 3
11:36
Így készül a választásra az RTL (MMonline)
Három műsorvezető és szakértők várják majd a nézőket június 9-én este az RTL-en. Az élő választási műsor az rtl.hu oldalán is elérhető lesz és a hírportál a szavazókörök megnyitásától percről percre követi a nap eseményeit. Az RTL Híradó után, 19 órakor kezdődő élő választási műsor három házigazdája Boros Krisztina, Kéri Barna és Rábai Balázs lesz.
jún. 3
11:36
Ilyen sportesemény még nem volt, Budapest rendezi az elsőt (Demokrata)
Az első világdöntőt azért kapta meg Budapest, mert a magyar főváros minden idők legjobb szabadtéri világbajnokságát rendezte meg.
jún. 3
11:36
Undorító dolgokat tett a közmédiás vezető: Most derült ki, mit művelt két kiszolgáltatott családdal (Nyugati Fény)
Így működik Orbán Viktor "rendszere".
jún. 3
11:36
Szenzáció: Budapest rendezi az első, 10 millió dollár összdíjazású atlétikai Világdöntőt! (Mandiner)
Az eseményre a Nemzeti Atlétikai Központban kerül majd sor.
jún. 3
11:36
Kerékpártolvajokat fogtak a rendőrök, több száz lopott biciklit találtak egy csepeli házban (Telex)
Az elmúlt évek egyik legnagyobb sorozatlopási ügyét a balatonalmádi kapitányság göngyölítette fel.
jún. 3
11:36
A Humda lett az Országos Rally Bajnokság promótere (Digital Hungary)
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Humda Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt lett az Országos Rally Bajnokság (ORB) promótere. Az Ügynökség 2023 óta névadó támogatója a versenysorozatnak, a jövőben pedig a Humda kiemelt feladata lesz promóterként, hogy a jól bevált nemzetközi példák alapján minőségi, eladható termékké formálja a Humda O
jún. 3
11:36
Gondoskodjon az egészségéről: így járhat szűrővizsgálatokra egészségpénztárból (EgészségKalauz)
Az egészségpénztárak lehetőséget biztosítanak arra, hogy aktívan gondoskodjunk egészségünkről, miközben pénzt takarítunk meg.

Keresés