A Telecom Egypt és a 4iG Csoport június 30-án szándéknyilatkozatot írt alá egy közös vállalat létrehozásáról — jelentette be a magyar társaság. Telecom Egypt, Egyiptom teljeskörű távközlési szolgáltatója és a 4iG Csoport, Magyarország és a Nyugat-Balkán vezető infokommunikációs nagyvállalata június 30-án szándéknyilatkozatot írt alá egy közös válla
Szuperfejlett civilizáció, amely azóta kihalt, esetleg idegenek – a piramisok építését talán több elvetemült összeesküvés-elmélet övezi, mint bármi másét.
Vannak olyan dolgok a fürdőszobában, amelyeknek az alapos megtisztítására a legtöbben ügyelünk, de a zuhanyrózsa jellemzően nem tartozik közéjük. Lehet, hogy te is szorgalmas vagy az otthonod egyéb területein, használat után lelocsolod a zuhanykabin oldalát, hetente egyszer ledörzsölöd az alját, de mit kezdesz a zuhanyfejjel? Talán nem is gondolnád
Az amerikai igazságügyi minisztérium bűnvádi eljárást indít a Boeing ellen két halálos balesetet okozása miatt, és felkéri a repülőgépgyártót, hogy ismerje el bűnösségét.
Több mint másfélszeresére, 71,55 millió euróra nőtt a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. árbevétele 2023-ban. A 2020-ban történő reorganizációt követően a magyar nehézgépgyártó vállalat egy sor energiahatékonysági és gyártástechnológiai fejlesztést indított el, amelynek köszönhetően a társaság új fejlődési pályára állt. A vállalat
Egy friss felmérés felmérése szerint a regisztrált demokrata szavazók 72 százaléka úgy véli: Biden nem rendelkezik az elnöki tisztség betöltéséhez szükséges mentális és kognitív egészségi állapottal.
Röviddel a vasárnapi bécsi aláírást követően megindult az európai jobboldali pártok csatlakozása a formálódó Patrióták Európáért (Patriots for Europe) szövetséghez; a portugál Chega elnöke bejelentette: része kíván lenni a szuverenista erők összefogásának – tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn. André Ventura az ezzel k
Kiváló termésre, a tavalyi duplájára és hosszú szezonra is számíthatnak idén a kajszibarack-termesztők – mondta Nagy István agrárminiszter a Facebookra szombaton feltöltött videójában - írja az MTI.
Egy friss kutatás kimutatta, hogy az influenzavírusok tovább maradnak fertőzőek, ha bizonyos baktériumok is vannak mellettük. Ez lehet az oka, hogy emberről emberre terjednek.
A rendőrök által megállított két fiúra ráillett egy korábbi bűntett feltételezett elkövetőinek személyleírása; akkor szabadult el a pokol, amikor menekülni kezdtek a járőrök elől.
Hétfő estig vélhetően minden ügyfél visszakapja azt az összeget, amelyet az Apple jogtalanul vont le bankkártyájáról a múlt héten. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint fontos hangsúlyozni, hogy kártyaadatok nem kerültek ki, azok biztonságosak, és bár az ilyen jellegű hibák ellen nem igazán lehet védekezni, de néhány intézked
A Fidesz elnöke vasárnap délelőtt Bécsben Herbert Kickllel, az Osztrák Szabadságpárt vezetőjével, valamint Andrej Babišsal, a cseh ANO alapítójával közösen jelentette be, hogy új EP-frakciót akarnak alapítani. A csoport létrehozásához a bejelentett három mellett legalább négy országból kell képviselő.
Korlátozott a féléves elnökség befolyása, de így is van jelentősége. Akár jöhet magyar elnökséggel indított eljárás a magyar kormány ellen, stadionba tervezett európai csúcstalálkozó, és olyan cél, aminek pont egy Fidesszel "kiválóan együttműködő" párt tehet be. Logóként a Rubik-kockát sokan dicsérték, a Trump korábbi szlogenjére hasonlító jelmonda
A globális techóriás, a Sony, amely zenei, játék- és kameratechnológiájáról ismert, merész lépést tett a kriptopénz piacra való belépéssel. A cég bejelentette az Amber Japan, egy jelentős kriptokereskedési platform felvásárlását, amely hivatalosan is belépést jelent a kriptopénz csere szektorba. Sony új kriptopénz vállalkozása A helyi hírek szerint
Sok olyan földet árvereznek, amelyekre élő haszonbérleti szerződés vonatkozik – ezeket csak a lejártuk után vehetik használatba az új tulajdonosok. Mi történt? Csaknem 20 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a legújabb, július 1. és július 12. között lebonyolítandó földárveréseken, amelyeken szántók, rétek és legelők mellett vegyes m
Teljesen átrajzolhatja a brüsszeli és strasbourgi erőviszonyokat, ha igaznak bizonyulnak a hírek arról, kik csatlakozhatnak a magyar kormányfő új szövetségéhez.
Hatalmas ralival indíthat a Chewy árfolyama a mai amerikai kereskedésben, miután az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) számára a társaság bejelentette, hogy a mémrészvény-őrületet kirobbantó "Roaring Kitty" részesedést szerzett az állateledeleket forgalmazó e-kereskedelmi vállalatban - közölte a Cnbc.
Az érintett útszakaszon a következő két hétben is folyamatosan végeznek üzemeltetési-fenntartási és karbantartási munkákat a szakemberek - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Miközben a világ több részén háború zajlik, a kamatszint globálisan magas, és az infláció felett korai lenne győzelmet hirdetni, addig a tőzsdék köszönik szépen, jól vannak. Nem is kicsit, hiszen a világ vezető részvényindexei közül több rekordszinteken járt az idei évben - épp ezért kiemelkedően jó eredmény, hogy a magyar BUX még egy ilyen erős me
A tiszta piaci verseny a gazdasági versenyképesség alapvető feltétele, az EU nyugat-balkáni bővítése pedig magyar nemzeti érdek, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) aktívan támogatja a hétfőn kezdődött magyar EU-elnökség célkitűzéseit - közölte a GVH hétfőn.
A Szívek szállodája a kétezres évek egyik sikersorozata volt, melyre 2007-es záróepizódja óta is szívesen gondolunk vissza, sokan pedig időről időre újra megnézzük a szériát. Most két központi karakter posztolt közös fotót, aminek láttán valószínűleg ujjongásban törtek ki a sorozat rajongói.
Az üzleti alapú szolgáltatás-finanszírozó egészségbiztosítási szerződéssel, illetve az ilyen biztosítási védelemmel rendelkezők száma elérte a 947 ezret tavaly, a biztosítás által fedezett egészségügyi ellátások költsége pedig alig 20 milliárd forintról csaknem 27 milliárd forintra nőtt egy év alatt - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz)
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki jogellenesen adta ki magát a többségi tulajdonába tartozó, autókereskedelemmel foglalkozó vállalkozás ügyvezetőjének, és a hatóság szerint több bűncselekményt is elkövetett - tájékoztatott a Somogy Vármegyei Főügyészség.
Egy jó táska öltöztet, praktikus kiegészítő és mintha sosem lehetne belőle elég. Egy bizonyos mennyiség után viszont könnyen azt érezheted, hogy kedvenc darabjaid csak kallódnak, sosem találod, ami éppen kellene, vagy megtörik a finom anyag.Adunk néhány tippet, hogy helytakarékosan, átláthatóan és biztonságban tárold a táskáidat!