A szlovák statisztikai hivatal hétfőn közölt adatai szerint júniusban nem változtak a fogyasztói árak havi szinten, így az éves inflációs ráta 2,1%-on állt. Ez az érték megfelel az elemzői várakozásoknak és három éve a legalacsonyabb szintet jelenti.
Ukrajna lefoglalt egy külföldi teherszállító hajót a Fekete-tengeren, Odessza régiója közelében, és őrizetbe vette a kapitányt, akit azzal gyanúsítanak, hogy segített Moszkvának ukrán gabonát exportálni az oroszok által megszállt Krímből – közölte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (Sbu).
Kocsis Máté frakcióvezető a Facebookon adott hangot a felháborodásának amiatt, hogy valaki szavazást indított: mikor fogják lelőni a magyar miniszterelnököt.
40 esetben indítottak vizsgálatot és 10 ügyet zártak le, érdekes dolgok derültek ki az elhíresült, nyírmártonfalvi lombkorona nélküli lombkorona sétányról is.
A megjelenéséhez tartozó magic már nála is elszállt, mondja az ötvenkét éves Gryllus Dorka, aki szerint az, hogy az öregedésből katasztrófát csinálunk, nagyrészt a fogyasztói társadalom bűne. Az ötvenes nőkről szóló cikksorozatunk harmadik részében a színésznővel arról beszélgettünk, nála milyen szorongást okoz a kora, vágynak-e a középkorú férfiak
Kovács Gábor orvos az InfoRádióban részletesen elmagyarázta, miért nem érdemes most (sokat) a napon lenni, de azt is, hogy aki erre kényszerül, hogyan enyhíthet a nehézségeken. A veszély pedig nem játék. Azt is elmondta még, mit együnk most.
Az elmúlt napokban folyamatosan dőlnek meg az időjárási csúcsok. A friss adatok szerint 100 éve nem volt még olyan meleg, július 14-en, mint tegnap, azaz vasárnap. Három helyen is megdőlt az 1908-as rekord, ami 39 fok volt, Egerben. Mutatjuk, hogy mely településeken szökött a legfeljebb a hőmérő mutatója.
A Toncoin (TON) manapság eléggé trendivé vált, hiszen a folyamatos növekedés közepette átlépte a 32 millió felhasználót. A Notcoin (NOT) és a Hamster Kombat (HMSTR), a TON blokkláncon futó tap-to-earn játékok döntő szerepet játszottak a TON sikerében, ami a Toncoin árfolyamát a cikk írásának idején 7,51 dollárra vezette. A TON blokkláncot eredetile
A Wizz Air büszkén mutatta be flottájának legújabb, 132. repülőgépét az Airbus hamburgi gyárában rendezett eseményen. A 9H-WNM lajstromszámú Airbus A321neo különleges festést kapott a légitársaság 20. születésnapja alkalmából, és…
A Donald Trump ellen hétvégén elkövetett sikertelen merénylet uralja a piaci hangulatot. A jelenleg uralkodó vélekedések szerint a merénylet jót fog tenni a volt republikánus elnök megítélésének, ami miatt növekedhetett annak valószínűsége, hogy az általa képviselt gazdaságpolitikai irányvonal alakuljon ki.
A 90 éves korában elhunyt amerikai színész elképesztő munkásságot tudhat maga mögött. Összesen 158 produkcióban szerepelt az élete során, még az 50-es években kezdte a színészi karrierjét. A nézők leginkább a The Strangler, a Kalandorok, Az elrabolt expresszvonat, a Bombajárat, A boldogító talán című filmekből ismerhetik.
Mi vár az Egyesült Királyságra a választások után? Van kiút a konzervatívoknak a jelenlegi helyzetből? Hova tovább brit jobboldal? Lord David Frostot, az Egyesült Királyság volt brexitügyi főtárgyalóját, a Danube Institute vendégkutatóját kérdeztük.
Egy magyar mérnökcsapat rájött, hogy nemcsak biogáz nyerhető ki a szennyvízből, hanem ecetsav is, amelyre a háztartási tisztítószerek nagy része épül. A felfedezésből késztermék lett.
Heidi Klum a vörös szőnyeg királynőjeként tündökölt 2024-es Kids' Choice Awards-on. Az 51 éves modell szivárványszínű ruhájával teljességgel ellopta a show-t!
A Képviselőházi meghallgatások alapján a Capitolium elleni támadás volt a csúcspontja a Trump által összeállított hétrészes tervnek, hogy hatalomban maradjon.
Fazekas Csaba a Kölcsey kirúgott tanárai által indított per tárgyalásán korábban azt mondta, súlyosabban sértette a diákok tanuláshoz való jogát a tanárok kirúgása, mint az, hogy tiltakozásképpen nem tartottak meg egy-egy órát.
Egy innovatív takarító robot nyerte el idén az év ötletéért járó elismerést a Magyar Ipari Célgép Nagydíj átadó ünnepségén. Az immár negyedik alkalommal megrendezett Gépész Szalon június végi díjátadóján a szakma legjobbjai gyűltek össze a Millennium Házában. Összesen nyolc kategóriában tüntették ki az elmúlt év legkiemelkedőbb pályamunkáit és háro
Az élet különböző módokon tesz próbára minket, és egyetlen helyzet sem hasonlítható össze, hiszen mindannyiunknak meg kell vívnia a harcát. Azonban nagyon sokat számít, hogyan kezeljük ezeket a nehéz helyzeteket. Míg egyesek próbálják elkerülni a nehézségeket, vannak bátrak, akik addig nem hátrálnak meg, amíg a problémát nem kezelik és meg nem oldj
Az egész világot megdöbbentette, hogy Donald Trump ellen amerikai idő szerint szombaton merényletet kíséreltek meg. Az FBI igazgatója megerősítette, hogy a támadó egy AR-15-ös félautomata lőfegyvert használt.
2015-ben kezdtem az autós újságírást. Noha kiskorom óta belengte az életemet az autózás, eleinte leginkább csak az autósport foglalkoztatott, az utcai személyautók kevésbé. Aztán belekóstolhattam egy pezsgő, izgalmas világba, amit az európai autóipar jelentett még 2015-ben. Változó vásárlói igények, ezért új típusok, modern belsőégésű motorok, látv
A 2024-es szezonban a Corteva Agriscience globális mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat szarvasi vetőmag-feldolgozó üzeméhez tartozó előállító területek több mint 75%-án címerező gépekkel zajlik a vetőmagkukorica címerezése.
Egy dolog örök, a változás maga – szokták mondani, és mennyire igaz, hiszen minden folyamatos mozgásban van körülöttünk, és mi is folyamatosan változunk. A változás eközben izgalmas és jó dolog – persze csak akkor, ha te indítod el, azonban ha váratlanul ér, akkor könnyen meggyűlhet vele a bajod. Lássuk, mit tehetsz a jövőben annak érdekében, hogy