2024. július 15. hétfő

júl. 15
13:33
A Császári bazsarózsáért száguldoznak Hamiltonék a Hungaroringen (Magyar Hírlap)
Telt ház lesz vasárnap a Fotma-1-es Magyar Nagydíjon.
júl. 15
13:36
A halálos klímapusztítás, avagy hogyan beszéljünk az éghajlatváltozásról? (Alternatív Energia)
Globális felmelegedés, üvegházhatás, klímakatasztrófa – ezeket a szavakat használjuk a leggyakrabban, amikor a környezetünket érő fenyegetésekről beszélünk. Forgács Bálint, az ELTE PPK kutatója szerint e kifejezések nem elég hatékonyak, ezért az orvosi nyelvhasználatot javasolja annak érdekében, hogy súlyának megfelelően kezelhessük a problémát.
júl. 15
13:36
Brüsszelből is kap támogatást és Sorossal is együttműködik a magyar médiavállalkozó (Mandiner)
Varga Zoltán vállalkozása tavalyi eredményei után ismét jelentős összeget vehet ki osztalékként.
júl. 15
13:36
Időnként ráng a szemed? Eláruljuk, mikor vedd komolyan ezt a tünetet (Sassy)
A legtöbb ember időnként tapasztalja, hogy rángatózik a szeme, ami rendkívül idegesítő lehet.
júl. 15
13:36
Az öreg erdők szénmegkötése Európában sokkal nagyobb, mint korábban gondoltuk (Öko-drive)
A maga nemében első ilyen összeurópai tanulmány kiszámította, hogy Európa meglévő erdői akár évi 309 megatonna szén-dioxid megkötésére is képesek lehetnének 150 éven keresztül, ha ezeket az erdőket nem használnánk tovább, hagynánk azokat növekedni és visszavadulni. Ez az Európai Zöld Megállapodásban a LULUCF-ágazatban 2030-ra megcélzott CO2-csökken
júl. 15
13:38
Minden idők legnagyobb bírságát szabta ki a Bookingra a Gazdasági Versenyhivatal (Mandiner)
A szabálytalanságok miatt a Booking.com már kapott egy rekordmagas, 2,5 milliárd forint bírságot 2020 áprilisában
júl. 15
13:39
Estek az építőanyagárak, olcsóbb építkezni és a felújítani (Bank360 blog)
Jelentősen csökkentek a meghatározó építőanyagok árai, és ez igaz a hőszigetelőkre is, amelyek iránt a megnőhet a kereslet az otthonfelújítási támogatás igényléseinek felpörgésével.
júl. 15
13:39
Erre a tünetre fontos figyelni vezetés közben (Magyar Hírlap)
Ma nagyjából ötvenmillió ember él ezzel a betegséggel.
júl. 15
13:41
Potápi Árpád János: Megjelent a Határtalanul program új pályázati kiírása (Magyar Hírlap)
Kapcsolatokat építenek ki a külhoni magyar gyerekekkel.
júl. 15
13:42
Vége a kötvényalapok nagy szárnyalásának (Piac és Profit)
Júniusban 2,4 százalékkal növekedett a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti, a fejlett piacokon emelkedést láthattunk, a fejlődő tőzsdéken ezt meghaladó növekedés volt, míg a hazai tőzsde kiugróan magas eredményt mutatott. A devizapiacon a forint az euróhoz képest is és a dollárhoz képest is gyengült az előző hónaphoz viszony
júl. 15
13:42
Közel egy napja vesztegelnek Nizzában egy Wizz Air-járat utasai (Infostart)
A nizzai repülőtéren rekedt, Budapestre tartó utasok között volt Hajdú Péter is, aki közvetítette az eseményeket.
júl. 15
13:42
Párizsi olimpia: eddig 3500 veszélyes személyt szűrtek ki (444.hu)
Volt közöttük több tucat iszlamista, szélsőbal- és szélsőjobboldali körhöz közel álló radikális.
júl. 15
13:42
A kétfaktoros hitelesítés sem ér semmit, ha a telefonszámunkat ellopó hekkereknél landol az sms (Telex)
Az úgynevezett SIM-cserélős csalás kevésbé ismert, de még mindig előfordul, és pont azt fordítja a felhasználó ellen, amitől az extra biztonságot remélt.
júl. 15
13:45
Hatékony módszerek a szúnyogcsípések kezelésére (Magyar Hírlap)
Így kerüljük el.
júl. 15
13:48
Brutális bírságot kapott a Booking.com (Adózóna)
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a Booking – ezt állapította meg a most lezárult utóvizsgálatában a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH feltárta, hogy az egyik legnagyobb, globális online szálláshelyfoglalási platformot működtető vállalkozás továbbra is alkalmazta jogsértő kommunikációs
júl. 15
13:48
Sok diák még a nyarat is tanulással tölti: ezt kell most tudnia annak, aki nyelvvizsgára készül (Pénzcentrum)
A vakáció ideje alatt is elérhető a térítésmentes, nyelvtanulást segítő applikáció. A játékos, érdekes feladatok az angol és a német nyelvi kompetenciák fejlődését segítik.
júl. 15
13:48
Keddtől kötelező lesz az erősebb e-rollerek biztosítása (Telex)
A biztosításról szóló igazolást minden rollerezőnek magánál kell tartania.
júl. 15
13:51
Az 5G-nek nem csak előnyei vannak… (Mínuszos)
Az 5G-nek rengeteg előnye van, ám emellett kihívásokat is tartalmaz – olvasható a Deloitte  friss tanulmányában. „A 4G és az 5G a következő évtizedben várhatóan egymás mellett fog létezni. Azzal párhuzamosan, hogy egyre több vállalkozás tér át a hibrid és a fix távmunkás munkakörnyezetre, az 5G iránt várhatóan növekedni fog
júl. 15
13:51
Csodaszerrel az egészségért (Magyar Hírlap)
Jótékonyan hat a szívre is.
júl. 15
13:54
Különleges élményben lehet része annak, aki most a kisföldalattit választja (Infostart)
Július 15. és július 21. között ismét versek szólalnak meg a Millenniumi Földalatti Vasút állomásain a Vers a peronon programsorozatban.
júl. 15
13:54
Már 3500 veszélyesnek nyilvánított személyt zártak ki a párizsi olimpiáról (ATV)
A jövő héten kezdődő ötkarikás játékok előtt már mintegy három és fél ezer potenciálisan veszélyt jelentő személyt zártak ki az olimpiáról - jelentette ki a francia belügyminiszter.
júl. 15
13:54
Orbán Balázs: A merénylet előtt két nappal vacsoráztunk Trumppal, tudta, hogy mindent megtesznek majd, hogy ne tudjon visszatérni (444.hu)
Az FBI még nem, de a magyar miniszterelnök beosztottja már tudja a merénylő motivációját.
júl. 15
13:54
A demencia nem tudja, hogy csak 65 év felett diagnosztizálható (Glamour)
Nagyon ritka, de nem egyedülálló, hogy a mentális képesség már egészen fiatalon hanyatlásnak indul. Lehet átmeneti, de olykor komoly, tartós neurológiai betegség is kialakulhat, így érdemes az első jeleket is komolyan venni.
júl. 15
13:54
RTL Híradó kampánybejelentő (Márkamonitor)
"A tájékozottság értéke óriási, a tájékoztatás felelőssége viszont ma, a fake news korában, még ennél is nagyobb – írja most induló kampányát bejelentő közleményében a médiacég. – Akik valóban hiteles híradót készítenek, azok felülírhatatlan szabályokat követnek: az Rtl Híradó 1997-es indulása óta példát mutat ebben is."   Az Oxfordi Egyetemen műkö
júl. 15
13:54
Kiderült, még sokáig biztosan jó csapvize lesz a budapestieknek (Tiszta Jövő)
A forrástól egészen a csapig vizsgálta a biztonságos csapvizet az a hazai konzorcium, amely nemrég publikálta az eredményeket. A projekt során elemezték az ivóvízbázist, a vízkezelést és az elosztóhálózatot is.
júl. 15
13:54
Mi a Fragment és hogyan lehet Telegram felhasználóneveket vásárolni a TON blokkláncon? (BitcoinBázis)
2022-ben a Telegram, a világ egyik legnagyobb üzenetküldő alkalmazása, lehetőséget adott a felhasználóknak, hogy tokenizált felhasználóneveket vásároljanak az apphoz a Fragment nevű blokklánc-alapú platform révén. A felület lehetővé teszi az érdeklődők számára, hogy megvásárolják a rendelkezésre álló felhasználóneveket és biztosítsák a tulajdonjogo
júl. 15
13:54
Komoly bírsággal járhat a hibás számla adatszolgáltatás (Digital Hungary)
Az elmulasztott, vagy hibás adatszolgáltatás bírsága akár 500 ezer forint is lehet számlánként, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez kiszabásra is kerül, ha az adózó nem pótol, vagy orvosolja a hibát. A NAV értesítést küld minden ilyen esetről az érintett adózóknak, de vannak olyan hibák, amelyek csak egy ellenőrzésen buknak ki – érdemes tehát
júl. 15
13:54
Ha megtörtént a baj: ezzel a praktikával tudod megszüntetni az izomlázat (Bien)
Nem érdemes annyit és olyan keményen edzened, hogy komoly izomlázzal küzdj, hiszen ez már azt jelenti, hogy kicsit túlterhelted az izmaidat. Ha mégis megtörtént a baj, és úgy érzed, minden mozdulat fáj, próbáld ki ezeket a tippeket, amikkel enyhíthetsz a bajon!
júl. 15
13:57
Az EU meghosszabbította az Iránnal szembeni szankciókat (Magyar Hírlap)
A szankciórendszer emellett magában foglalja a távközlési eszközök megfigyelésére szolgáló berendezések iráni exporttilalmát is.
júl. 15
13:57
Megkezdték az alapkiképzést a Honvédség fiatal tartalékosai (Demokrata)
Öt hét után mindenki záróvizsgát tesz majd.
júl. 15
14:00
Így fotózták le testközelből a Trump elleni merényletet (444.hu)
A legnagyobb amerikai újságok és hírügynökségek fotósai az első sorból, hidegvérrel készítettek történelemkönyvbe illő fényképeket. Volt, akinek sikerült megörökítenie a volt elnök feje mellett elsüvítő egyik lövedéket is.
júl. 15
14:00
Lemondott Észtország miniszterelnöke, Kaja Kallas (444.hu)
Ő lesz az Európai Unió külpolitikai főképviselője.
júl. 15
14:00
Kiállt a kirúgott tanárok mellett, most elutasították a pályázatát a Kölcsey igazgatójának (SzMo)
A hírt az igazgató is megerősítette. Annyit fűzött hozzá: "többet most nem esik jól írnom".
júl. 15
14:00
Levágta magáról a nyomkövetőt, majd hetekig bujkált a rendőrök elől egy férfi Győrben (Telex)
Végül elfogták, börtönbe vitték és fogolyszökés miatt is eljárás indult ellene.
júl. 15
14:00
Helyreigazítást közölt az Origo egy bíróról (Media1)
Jogerős ítélet mondta ki, hogy a lap megsértette dr. Vasvári Csaba bíró jó hírnévhez fűződő jogait.
júl. 15
14:00
Hollandiában mutatták be az üvegházak jövőjét és legújabb technológiáit (Magro)
A technológiai fejlődés jelentős változásokat hoz a kertészeti ágazatban, a GreenTech kiállításon több robotozált fejlesztést is bemutattak.
júl. 15
14:03
Szégyenlistára került Szoboszlai Dominik, a külföldi sajtó ízekre szedi a magyarok sztárjátékosát (Promotions)
A nemzetközi sajtó szerint Szoboszlai Dominik óriási csalódást okozott.
júl. 15
14:03
Francia belügyminiszter: Eddig 3500 veszélyes személyt iktattak ki (Magyar Hírlap)
Több tucat iszlamista, szélsőbal- és szélsőjobboldali körhöz közel álló radikális volt köztük.
júl. 15
14:06
Tovább lesznek elérhetők a kkv-k kedvező hitelei (Infostart)
A Széchenyi Kártya Program MAX+ 2024 júliusától változatlan termékportfólióval folytatódik, továbbra is biztosítva, hogy a hazai kis- és középvállalkozások a legkedvezőbb feltételrendszerű, rugalmas finanszírozási lehetőségekhez jussanak.
júl. 15
14:06
Duplázott a Goldman Sachs, van minek örülniük a befektetőknek (Portfolio)
8,6 dolláros egy részvényre jutó eredménnyel és 12,73 milliárd dolláros bevétellel zárta a második negyedévet a Goldman Sachs, mindkettő több mint 10%-kal magasabb az elemzők által vártnál. A bank részvényei 0,7%-os emelkedést mutatnak a nyitás előtti kereskedésben.
júl. 15
14:06
Ilyen valótlan autóhirdetésekkel húztak le milliókat a gyanútlan magyarokról: jól megjárták, az fix (Pénzcentrum)
Vádat emelt az ügyészség egy férfi és három társa ellen, akik a vádhatóság szerint valótlan járműhirdetésekkel 166 embert vertek át, és ezzel 15 millió forint kárt okoztak - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn. Azt írták, a húszas éveiben járó, jelenleg letartóztatásban lévő férfi 2022 novemberében kitalálta, hogy az egyik közösségi
júl. 15
14:06
Telt ház lesz vasárnap a Forma-1 Magyar Nagydíján (Demokrata)
A győztes konstruktőr és a dobogós versenyzők ismét a Herendi Porcelánmanufaktúra által gyártott díjakat kapják majd.
júl. 15
14:06
Dührohamot kapott az angolok világsztárja az elveszített Eb-döntő után (Mandiner)
Jude Bellingham nem tudta fékezni az indulatait.
júl. 15
14:08
Kihúzta a gyufát a Fidelitasnál Magyar Péter: Gyáva vagy és hazudsz, te Magyar Péter! (Mandiner)
A politikus az EFOTT-on a Fidelitas sátornál is járt.
júl. 15
14:09
"Ha nincs hiba, nincs merénylet" – Hajós István biztonsági szakértő a Trump elleni támadásról (SzMo)
A testőrök gyors és szakszerű reakciója megakadályozta a további sérüléseket. Hajós kiemelte, hogy a jövőben a drónok és a mesterséges intelligencia alkalmazása segíthet az ilyen fenyegetések gyorsabb ész lelésében és kezelésében.
júl. 15
14:09
Lelőtt az ukrán határőrség egy dezertőrt a moldovai határ közelében (Magyar Hírlap)
Június végén Csernyivci régióban két férfi bozótvágó késekkel támadt a határőrökre.
júl. 15
14:09
Fáj a liberális elitnek a nemzeti érdekérvényesítés (Demokrata)
Hisztérikus állapotba hozta a nyugati liberális elitet az Európai Unió magyar soros elnökségének első két hete.
júl. 15
14:12
Izmozott a Booking a magyar hatósággal, eredmény: rekordbírság (Piac és Profit)
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a Booking, továbbra is alkalmazta jogsértő kommunikációs gyakorlatát, illetve a fogyasztók pszichés befolyásolását is. A nemzeti versenyhatóság a feltárt jogsértések miatt 382,5 millió forintra bírságolta a vállalkozást. Ez minden idők legmagasabb, utóvizsg
júl. 15
14:12
Üdeség és frissesség jellemezte a 63 éves spanyol edzőt – Kemény Dénes a spanyol siker titkáról (Infostart)
A szövetségi kapitány friss szellemisége is kellett a spanyolok sikeréhez a németországi labdarúgó-Eb-n – vélekedett az InfoRádióban Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.
júl. 15
14:12
Zöld utat kapott az OTP Románia felvásárlása (Portfolio)
Jóváhagyta a bukaresti versenyhivatal az OTP Románia felvásárlását - írja az economedia.ro az intézmény közleménye alapján.

Keresés