Az egész világot megdöbbentette, hogy Donald Trump ellen amerikai idő szerint szombaton merényletet kíséreltek meg. Az FBI igazgatója megerősítette, hogy a támadó egy AR-15-ös félautomata lőfegyvert használt.
Lionel Messit senki nem bántotta, csupán rosszul lépett, kiment a bokája, majd zokogásban tört ki, rögtön tudta, hogy egy ideig megint nem fog játszani.
2015-ben kezdtem az autós újságírást. Noha kiskorom óta belengte az életemet az autózás, eleinte leginkább csak az autósport foglalkoztatott, az utcai személyautók kevésbé. Aztán belekóstolhattam egy pezsgő, izgalmas világba, amit az európai autóipar jelentett még 2015-ben. Változó vásárlói igények, ezért új típusok, modern belsőégésű motorok, látv
A 2024-es szezonban a Corteva Agriscience globális mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat szarvasi vetőmag-feldolgozó üzeméhez tartozó előállító területek több mint 75%-án címerező gépekkel zajlik a vetőmagkukorica címerezése.
Egy dolog örök, a változás maga – szokták mondani, és mennyire igaz, hiszen minden folyamatos mozgásban van körülöttünk, és mi is folyamatosan változunk. A változás eközben izgalmas és jó dolog – persze csak akkor, ha te indítod el, azonban ha váratlanul ér, akkor könnyen meggyűlhet vele a bajod. Lássuk, mit tehetsz a jövőben annak érdekében, hogy
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt sajtótájékoztatót tartott a Hungaroringet üzemeltető cég, amelyben szó esett arról, hogyan halad a pálya felújítása, az Ayrton Sennáról szóló megemlékezésről, valamint egy új megállapodásról.
A Szentkirályi Tehetségprogram a világversenyeken is végigkíséri díjazott tehetségeit, ahogy tette ezt a címvédő kajakos Varga Ádámmal is. A szegedi Eca Gyorsasági, Para Kajak-kenu és Sup Európa-bajnokságon az ásványvízmárka ergonomikus Sport ásványvizekkel felelt valamennyi résztvevő hidratáltáságért, a magyar versenyzők pedig cserébe kiemelkedő e
Holnaptól mintegy 50 ezer e-rollerrel már csak kötelező biztosítással lehet közlekedni a hazai utakon. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy a jármű vezetőjének közúti ellenőrzés során be kell tudnia mutatni a biztosításról szóló igazolást, de bérlés esetén is a használónak kell meggyőző
Anna hercegnő a héten visszatért királyi szolgálataihoz: a 73 éves királyi családtag megjelent a Fogyatékkal Élők Lovas Szövetségének nemzeti bajnokságán.A hercegnőnek nem kellett volna részt vennie a rendezvényen, miután a múlt hónapban a gloucestershire-i királyi birtokán lovas incidens történt, amelynek következtében "kisebb sérüléseket és agyrá
Madaraink többségének naponta akár többször innia és fürdenie is kell, ami az egyre szárazabb nyarakon és hómentes teleken mind nagyobb kihívást jelent számukra.
Az Opus Global a május 13-án bejelentett részvény-visszavásárlási programja keretében tovább vette törzsrészvényeit a tőzsdei kereskedésben - tudatta velünk a társaság.
Rossz hír: augusztus elsejétől 50 százalékkal, 4,5 ezrelékre nő a tranzakciós illeték, sőt, sajnos e különadó-jellegű teher körét ki is szélesítik, és más pontokon is lesz illetékemelés, írja honlapján a Bankmonitor.hu. Emiatt első körben augusztustól, majd októbertől a sokat bankoló, illetve devizát (is) utaló/váltó kis- és középvállalkozások éves
2013-as szintre csökkent vissza 2023-ra a kutatási és kísérleti fejlesztési ráfordítások aránya GDP százalékában. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2024. július 12-én egy beruházás átadásán fontos feladatnak nevezte a gazdaság dimenzióváltásának előmozdítását, a hozzáadott érték növelését, a technológiai színvonal fejlesztését, amihez
A tagállamok helyett Magyarország fizeti meg annak az árát, hogy az Európai Unión belül ne legyen szükség határvédelemre - mondta az Indexnek adott, hétfőn megjelent interjújában a pénzügyminiszter.
Gőzerővel készül a 2026-os gyári F1-es belépőjére az Audi. Ennek jegyében most bejelentette, mely cég biztosítja az üzem- és kenőanyagokat a 2026-os motorjához.
A 21-szeres magyar válogatott Bogdán Ádám, az M4 Sport szakértője a spanyol diadallal végződött Európa-bajnokság után kiemelte: Luis de la Fuente együttese abszolút megérdemelten nyerte meg a tornát, elnézve a spanyol utánpótlást a nemzetnek pedig minden adott ahhoz, hogy még évekig uralja az európai labdarúgást.
Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy fogalmazott, Spanyolország együttese megérdemelten nyerte meg a németországi Európa-bajnokságot, mert a torna legjobb csapata volt.
Tavaly még mindig kevesebb gyermek kapta meg a szükséges védőoltásokat a világon, mint a koronavírus-világjárvány előtti időszakban - közölte hétfőn publikált jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
Lezárta válogatottbeli pályafutását a világbajnok Thomas Müller, a vasárnap véget ért labdarúgó Európa-bajnokságon negyeddöntőig jutott házigazda német csapat játékosa.
Lezárta válogatottbeli pályafutását a világbajnok Thomas Müller, a vasárnap véget ért labdarúgó Európa-bajnokságon negyeddöntőig jutott házigazda német csapat játékosa.
Becslések szerint a világ lakosságának 35 százaléka él légkondicionált otthonban, míg Magyarországon az átlag alatti, csupán 27,6 százalék a 2022-es népszámlálás szerint. Ez azt jelenti, hogy a 4 millió lakásból több mint 1 millió klimatizált.
Egy magyar mérnökcsapat rájött, hogy nemcsak biogáz nyerhető ki a szennyvízből, hanem ecetsav is, amelyre a háztartási tisztítószerek nagy része épül, a felfedezésből késztermék lett. Erről a magyar találmányról beszélgetett Áder János korábbi államfő Taxner György vízépítő és szennyvíztisztítási szakmérnökkel a Kék bolygó című podcastjának hétfőn