Júniusban 2,4 százalékkal növekedett a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti, a fejlett piacokon emelkedést láthattunk, a fejlődő tőzsdéken ezt meghaladó növekedés volt, míg a hazai tőzsde kiugróan magas eredményt mutatott. A devizapiacon a forint az euróhoz képest is és a dollárhoz képest is gyengült az előző hónaphoz viszony
Az úgynevezett SIM-cserélős csalás kevésbé ismert, de még mindig előfordul, és pont azt fordítja a felhasználó ellen, amitől az extra biztonságot remélt.
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a Booking – ezt állapította meg a most lezárult utóvizsgálatában a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH feltárta, hogy az egyik legnagyobb, globális online szálláshelyfoglalási platformot működtető vállalkozás továbbra is alkalmazta jogsértő kommunikációs
A vakáció ideje alatt is elérhető a térítésmentes, nyelvtanulást segítő applikáció. A játékos, érdekes feladatok az angol és a német nyelvi kompetenciák fejlődését segítik.
Az 5G-nek rengeteg előnye van, ám emellett kihívásokat is tartalmaz – olvasható a Deloitte friss tanulmányában. „A 4G és az 5G a következő évtizedben várhatóan egymás mellett fog létezni. Azzal párhuzamosan, hogy egyre több vállalkozás tér át a hibrid és a fix távmunkás munkakörnyezetre, az 5G iránt várhatóan növekedni fog
A jövő héten kezdődő ötkarikás játékok előtt már mintegy három és fél ezer potenciálisan veszélyt jelentő személyt zártak ki az olimpiáról - jelentette ki a francia belügyminiszter.
Nagyon ritka, de nem egyedülálló, hogy a mentális képesség már egészen fiatalon hanyatlásnak indul. Lehet átmeneti, de olykor komoly, tartós neurológiai betegség is kialakulhat, így érdemes az első jeleket is komolyan venni.
"A tájékozottság értéke óriási, a tájékoztatás felelőssége viszont ma, a fake news korában, még ennél is nagyobb – írja most induló kampányát bejelentő közleményében a médiacég. – Akik valóban hiteles híradót készítenek, azok felülírhatatlan szabályokat követnek: az Rtl Híradó 1997-es indulása óta példát mutat ebben is." Az Oxfordi Egyetemen műkö
A forrástól egészen a csapig vizsgálta a biztonságos csapvizet az a hazai konzorcium, amely nemrég publikálta az eredményeket. A projekt során elemezték az ivóvízbázist, a vízkezelést és az elosztóhálózatot is.
2022-ben a Telegram, a világ egyik legnagyobb üzenetküldő alkalmazása, lehetőséget adott a felhasználóknak, hogy tokenizált felhasználóneveket vásároljanak az apphoz a Fragment nevű blokklánc-alapú platform révén. A felület lehetővé teszi az érdeklődők számára, hogy megvásárolják a rendelkezésre álló felhasználóneveket és biztosítsák a tulajdonjogo
Az elmulasztott, vagy hibás adatszolgáltatás bírsága akár 500 ezer forint is lehet számlánként, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez kiszabásra is kerül, ha az adózó nem pótol, vagy orvosolja a hibát. A NAV értesítést küld minden ilyen esetről az érintett adózóknak, de vannak olyan hibák, amelyek csak egy ellenőrzésen buknak ki – érdemes tehát
Nem érdemes annyit és olyan keményen edzened, hogy komoly izomlázzal küzdj, hiszen ez már azt jelenti, hogy kicsit túlterhelted az izmaidat. Ha mégis megtörtént a baj, és úgy érzed, minden mozdulat fáj, próbáld ki ezeket a tippeket, amikkel enyhíthetsz a bajon!
A legnagyobb amerikai újságok és hírügynökségek fotósai az első sorból, hidegvérrel készítettek történelemkönyvbe illő fényképeket. Volt, akinek sikerült megörökítenie a volt elnök feje mellett elsüvítő egyik lövedéket is.
A Széchenyi Kártya Program MAX+ 2024 júliusától változatlan termékportfólióval folytatódik, továbbra is biztosítva, hogy a hazai kis- és középvállalkozások a legkedvezőbb feltételrendszerű, rugalmas finanszírozási lehetőségekhez jussanak.
8,6 dolláros egy részvényre jutó eredménnyel és 12,73 milliárd dolláros bevétellel zárta a második negyedévet a Goldman Sachs, mindkettő több mint 10%-kal magasabb az elemzők által vártnál. A bank részvényei 0,7%-os emelkedést mutatnak a nyitás előtti kereskedésben.
Vádat emelt az ügyészség egy férfi és három társa ellen, akik a vádhatóság szerint valótlan járműhirdetésekkel 166 embert vertek át, és ezzel 15 millió forint kárt okoztak - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn. Azt írták, a húszas éveiben járó, jelenleg letartóztatásban lévő férfi 2022 novemberében kitalálta, hogy az egyik közösségi