2024. július 16. kedd

júl. 16
9:48
Már a francia fővárosban van a láng (Demokrata)
Vasárnap a belvárosban, hétfőn Párizs külterületein haladt végig az olimpiai láng.
júl. 16
9:48
Ennyi volt, Juszt Lászlónak vége, kifogott rajta a matek (Mandiner)
Ha már valakit én is ki tudok javítani matekból, az finoman szólva nem vet túl jó fényt arra az emberre.
júl. 16
9:48
Ki nem találod, hány kilométer kátyús út javítására elég 10 milliárd forint (Forbes)
132 kilométer utat javítanak tízmilliárd forintból. A maradék 15 ezer javításra váró út állapota pedig tovább romlik.
júl. 16
9:48
Két új Airbus-helikopter érkezett a honvédséghez (Telex)
Ezekkel együtt már 10 ilyen helikoptere van a honvédségnek.
júl. 16
9:48
Ismét mezőgépek show a Szentlőrinci Mezőgépnapokon (Magro)
A mezőgazdasági eseményeknek Szentlőrincen több évtizedes hagyománya van. Ezt megtartva 2024. augusztusában ismét agrárprogramot rendeznek Szentlőrinci Mezőgépnapok néven, melynek fókuszában a mező- és agrárgazdasági gépek bemutatása lesz.
júl. 16
9:51
Elon Musk hivatalosan is beállt Trump támogatói közé (Magyar Hírlap)
Havonta 45 millió dollárt kíván adományozni egy júliusban induló kampányszervezetnek.
júl. 16
9:54
Olyan következik az EP életében, ami már rég nem volt (Infostart)
Kedden alakul meg az új Európai Parlament, ahol a plenáris ülés első napján a 720 képviselő elnököt és alelnököket választ. A legtöbb, 96 képviselőt Németország delegálhatta, a második Franciaország 81, a harmadik Olaszország 76 fővel. Magyarországról 21 képviselő vesz részt az EP munkájában.
júl. 16
9:54
A nap kérdése: mennyiben befolyásolja az utolsó évek keresete a nyugdíj összegét? (Adózóna)
A hatályos törvény "nők 40" szabálya szerint, ha egy munkavállalónak a kedvezményes nyugdíjba vonuláshoz még 28 hónapja van hátra, mennyire fontos az, hogy mennyit keres a még hátralévő időszakban? Van ennek jelentősége a nyugdíj összegének megállapításakor, vagy már szinte mindegy, mennyi a keresete az utolsó 28 hónapban, nagyságrendekkel már nem
júl. 16
9:54
Óriási kihívások előtt a népszerű német divatház, nem örülnek a befektetők (Portfolio)
Nagy mínuszban nyitott a Hugo Boss árfolyama kedden, miután a luxusipari cég csökkentette idei értékesítési számaira vonatkozó előrejelzését - számolt be a CNBC.
júl. 16
9:54
Új erdészeti modelleket mutatott be az Unimog (Agroinform)
Kilenc új, az erdőgazdálkodásban használható modellt mutatott be nemrég a Mercedes-Benz szakmai konferenciáján az Unimog.
júl. 16
9:54
Ennyiért vehető most ki lakás (Azenpenzem)
Rövidesen, a felsőoktatási ponthatárok július végén várható kihirdetése után indul a főszezon az albérletpiacon, de már most elindult az élénkülés – derül ki az KSH-ingatlan.com lakbérindexéhez fűzött elemzésből. Az árak és a kínálat is másképp alakultak Budapesten és az egyetemi városokban.
júl. 16
9:54
Növényi alapú ételekre épül a párizsi olimpia menüje (Igényesférfi.hu)
A világ legnagyobb salátabárja, vegetáriánus hotdog, hatszázezer müzliszelet és félmillió banán – a párizsi olimpián nagy hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra, ezért a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére tett erőfeszítések részeként a szervezők történelmet írnak azzal, hogy túlnyomórészt növényi ételeket fognak felszolgálni a résztvevőknek.
júl. 16
9:54
Ritka gusztustalan paródia készült a Trump elleni merényletről (Mandiner)
Egy színes bőrű humorista a produkciójába ráadásul még kiskorúakat is bevont.
júl. 16
9:54
Magyarország éghajlatának változása – Mit árulnak el a rekordok? (Helló Magyar)
Milyen hatással van Magyarország éghajlatára a globális felmelegedés? Vessünk egy pillantást a statisztikákra. Részletek a cikkben!
júl. 16
9:54
Az egyik nagy kriptotőzsde megegyezett a hatóságokkal a perében (BitcoinBázis)
A BitMEX kriptotőzsdéje nemrégiben bűnösnek vallotta magát a Banktitokra vonatkozó törvény (BSA) megsértésében, mivel megfelelő pénzmosás elleni program (AML) nélkül működött. A John G. Koeltl kerületi bíró által kezelt ügyben a vádak szerint a BitMEX 2015 és 2020 között érdemi AML program nélkül működött. Ezzel pedig Damian Williams ügyész szerint
júl. 16
9:54
A neved hatása az életedre: valóban befolyásolja azt, hogy ki vagy (Bien)
Talán nem is gondolnád, milyen sokat számít, hogy mit gondolsz a sajátodról; sőt, sokan ez alapján ítélnek meg téged!
júl. 16
9:56
Helyretette a Transparency Internationalt a hatósági vezető (Mandiner)
"Mi semmi mást nem csinálunk. Pusztán kérdezünk" – reagált a jelentős külföldi forrásokból gazdálkodó szervezet állításaira Lánczi Tamás.
júl. 16
9:57
Ez lehet az év legmelegebb napja, még az abszolút melegrekord is megdőlhet (SzMo)
2007-ben Kiskunhalason mértek 41,9 Celsius-fokot. Ma ennél is melegebb lehet.
júl. 16
9:57
Így védik az észak-koreai diktátort a testőrei, Kim Dzsongun egy Clint Eastwood-filmből vette az ötletet (Promotions)
Észak-Korea vezetőjéről alig tudni valamit, most azonban egy olyan dolog derült ki róla, ami egyszerre vicces és meghökkentő.
júl. 16
9:57
Kitörés a szorításból – futball és politika (Magyar Hírlap)
Magyarországot elmarasztalják, perbe fogják az illegális migráció ellen tanúsított egyetlen helyes európai magatartásáért, amivel kívül tartja a déli határon az Európába beözönleni akaró illegális migráns tömegeket.
júl. 16
10:00
Új vállalatirányítási szemlélet hódít: mi is az a First Principles gondolkodás? (HR Portál)
Alig van túl a vállalati szektor az agilis átálláson, az egyre szélesebb körben alkalmazott forradalmi technológiai megoldások máris újabb szemléletváltást sürgetnek. Az előrejelzések szerint a mesterséges intelligencia 2030-ra 15,7 billió dollárral növeli majd a globális GDP-t, és ebből a „pénzesőből” senki nem szeretne kimaradni.
júl. 16
10:00
Ursula von der Leyen bajban érzi magát (Mandiner)
Frakciókon átívelő háborúpárti koalíciót szervez maga mögé, közben Orbánt gyalázza.
júl. 16
10:00
Alig csökkent a magyarországi üzemanyag-fogyasztás az első fél évben (Üzletem)
Az első fél évben 0,3 százalékkal kevesebb motorbenzin és 1,2 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott a kiskereskedelmi forgalomban Magyarországon, mint tavaly ugyanebben az időszakban; az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 0,9 százalékkal csökkent – tájékoztatott a Magyar Ásványolaj Szövetség.
júl. 16
10:00
Így néz ki Donald Trump a merénylet után: először jelent meg nyilvános helyen (naphire.hu)
Donald Trump először jelent meg nyilvános helyen azóta, hogy szombaton merényletet kíséreltek meg ellene.
júl. 16
10:00
Néhány napig még a levegőből is legálisan megvédhető a magyar napraforgó és a szója (Magro)
A Pictor Active gombaölő szer az idei szezonban szükséghelyzeti engedélyt kapott légi kijuttatásra napraforgó és szója kultúrákban 2024. június 21-től 2024. július 21-ig.
júl. 16
10:02
Kiszivárgott, ki áll a Magyarország elleni támadás mögött – az indítéka is nyilvánvaló (Mandiner)
Egy trükkel arra kényszeríthetik a tagállamokat, hogy akkor is bojkottálják a budapesti csúcstalálkozót, ha egyébként ezt nem is tervezték.
júl. 16
10:03
Rezeg a léc (Magyar Hírlap)
Ursula von der Leyen bajban van.
júl. 16
10:03
Kevesebbet tankoltunk az első félévben (MMonline)
Az első fél évben 0,3 százalékkal kevesebb motorbenzin és 1,2 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott a kiskereskedelmi forgalomban Magyarországon, mint tavaly ugyanebben az időszakban; az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 0,9 százalékkal csökkent a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tájékoztatása szerint. A teljes fogyasztás 1,874 milliárd liter vol
júl. 16
10:06
Feljebb húzta a bérleti díjakat az albérletszezon előszele (Piac és Profit)
A korábbinál tempósabb drágulással kanyarodott rá júniusban az albérletpiac a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után induló főszezonra.
júl. 16
10:06
Kötéssel a fülén, ikonikussá vált mozdulattal jelent meg Donald Trump (Infostart)
A Republikánus Párt elnökjelöltje először mutatkozott nyilvánosan az ellene elkövetett merénylet óta.
júl. 16
10:06
Lombkoronasétány: nem az Európai Ügyészség, hanem a NAV nyomoz (ATV)
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a nyírmártonfalvi lombkoronasétány ügyben nem az Európai Ügyészség, hanem a Nemzeti Adó– és Vámhivatal illetékes szerve nyomoz különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt.
júl. 16
10:06
Bekötött füllel vonult be Trump a republikánus nemzeti konvencióra: óriási ováció fogadta (Mandiner)
Mindenki örült a republikánus elnökjelölt érkezésének.
júl. 16
10:06
Zendaya új manikűrje meglepő választás − és egyúttal egy igazi klasszikus (in.hu)
Ha a körmeiről van szó, Zendaya szereti az egyszerűséget. Mivel a sztár sajtókörútja során gyakran váltogatja egyik couture megjelenését a másikra, olyan manikűrre van szüksége, amely lépést tud tartani vele. Egy finom francia tip vagy egy tejes rózsaszín árnyalat általában elég csinos anélkül, hogy versenyezne a ruhájával. Most azonban, hogy befej
júl. 16
10:09
A Kijevben meghalt amerikai diplomata katonai tanácsadó volt (Magyar Hírlap)
Az nem derült ki, hogy Kirlin pontosan mit csinált Ukrajnában.
júl. 16
10:12
Elképesztő felfedezés: itt épülhet meg a holdbázis! (Portfolio)
A Hold felszínéről megközelíthető, föld alatti barlangot fedeztek fel – számolt be a The Guardian egy új tanulmány alapján. A szakértők szerint ez a képződmény ideális helyszín lehet a jövőben megépülő holdbázis számára, írja a 24.hu.
júl. 16
10:12
Az albérletszezon előszele már júniusban feljebb húzta a bérleti díjakat (Növekedés)
A korábbinál tempósabb drágulással kanyarodott rá júniusban az albérletpiac a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után induló főszezonra. Júniusban havi szinten 1,9, Budapesten 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak májushoz képest.
júl. 16
10:12
Rácz András: Orbán békemisszióján a három országnak háromféle tervet adott elő, már ahol hagyták megszólalni (Telex)
Az elemző szerint a féléves magyar EU-elnökség végén éppúgy háború lesz, mint az elején, és korántsem Orbán Viktoron fog múlni a béke.
júl. 16
10:12
Elégedetlen Sajó Dávid büntetésével Hundred Sins, akinek a Telex újságírója bosszúból felfedte az inkognitóját (Media1)
Miután Sajó Dávid felfedte Hundred Sins zenei producer nyolc éve őrzött inkognitóját, a Telex elismerte az etikai vétséget és lefokozta munkatársát, de a maszkos művész szerint ez nem igazi szankció.
júl. 16
10:15
Miért szállnak el a felhős költések? (Bitport)
Nincs automatikus és egyszerű út a felhőnirvánába, pedig a buktatók többségét viszonylag egyszerűen el lehetne kerülni.
júl. 16
10:18
Újabb meglepő tünetek írhatók a mostani koronavírus számlájára (Infostart)
A megszokott tünetek mellett a koronavírus újabb tüneteit azonosították a tengerentúlon.
júl. 16
10:18
A Samsung okostelefonjai hódítanak (Piac és Profit)
Az okostelefonok globális kiszállítása 6,5 százalékkal, 285,4 millióra nőtt az ide második negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve, és bár ezzel már a negyedik egymást követő negyedévben nőttek a kiszállítások, sok piac továbbra is kihívást jelent - áll az International Data Corporation (IDC) legfrissebb jelentésében.
júl. 16
10:18
A diákok görnyedt tartását akarta javítani – védekezik az általános iskolai néptánctanár kisegítő férje, akit azzal vádolnak, hogy felsős lányokat fogdosott (Blikk)
Egy anyuka egyedüliként tett feljelentést, miután felsős lánya, aki az egyik Győr-Moson-Sopron vármegyei általános iskolába járt, a mindennapos testnevelésórákon azt érezte, a néptánctanár kisegítőként dolgozó férje illetlenül fogdosta őt. Más diákok is tapasztalhatták ezt, akik jelezték is: átölelte, megsimogatta őket, egyikük mellét meg is fogta.
júl. 16
10:18
Veszélyes az időskori dehidratáció (WebBeteg)
A 85-99 éves kor közötti idősek hatszor nagyobb valószínűséggel kerülnek kórházba dehidratáció miatt, mint a 65-69 év közöttiek. Az időskori kiszáradás gyakran súlyos, esetenként életveszélyes lehet.
júl. 16
10:18
Sokaknak már lehetetlen kifizetni: brutál pénzeket kérnek egy-egy neves nyelvvizsgáért 2024-ben (Pénzcentrum)
Ma minden harmadik magyar diák fontolgatja, vagy már el is döntötte, hogy külföldön szeretne továbbtanulni. Ezért a nyár sok érettségiző diáknak fordulópont: sok fiatal egy ideig biztosan utolsó nyarát tölti Magyarországon. Az elmúlt években a diákok rádöbbentek, hogy egyes külföldi országokban térítésmentesen, vagy kedvező diákhitellel juthatnak é
júl. 16
10:18
Orbán levélben közölte az uniós vezetőkkel, hogy az EU-nak ismét fel kell vennie a diplomáciai kapcsolatot Oroszországgal (444.hu)
A moszkvai, pekingi és Trumppal folytatott Orbán-tárgyalások után született levél szerint Trumpnak "megalapozott tervei" vannak az orosz-ukrán béketárgyalásokra.
júl. 16
10:18
51 évesen is szívtipró A Grace klinika sztárja: még mindig megbolondítja a nőket (Femcafe)
Dr. Mark Sloan volt A Grace klinika egyik közkedvelt karaktere, akit a szívtipró Eric Dane személyesített meg – a színész már az ötvenes éveit tapossa, de még mindig nagyon jóképű.
júl. 16
10:18
Shannen Doherty orvosa megrendítő részleteket osztott meg a színésznő utolsó perceiről (Glamour)
Vasárnap érkezett a hír, hogy elhunyt a Bűbájos boszorkák és a Beverly Hills 90210 sztárja, Shannen Doherty, aki közel egy évtizede harcolt a rákkal. Kezelőorvosa, Dr. Lawrence D. Piro most megrendítő részleteket árult el arról, miként is teltek a színésznő utolsó percei.
júl. 16
10:18
Fókuszban a tányérvédelem (Agrárágazat)
A meleg, csapadékos évjáratokban megjelenő fehérpenészes szár- és tányérrothadás a napraforgó jelentős termésveszteségét okozhatja
júl. 16
10:18
Összeomlott az M5-ös autópálya, mindkét irányban 4 km-es a dugó (AC News)
Útfelújítási munkák miatt kialakult dugókban dühöngenek az M5-ös autópályán a Szeged és Budapest felé autózók.
júl. 16
10:18
Piros riasztás, extrém UV-sugárzás, hőség és zivatarok: ítéletidő csap le Magyarországra (naphire.hu)
A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki a HungaroMet Zrt. kedd éjfélig tíz, szerda éjfélig pedig három vármegyére a hőség miatt. Jelezték azt is: kedden az egész országban nagyon erős UV-B-sugárzás várható, délutántól az ország középső és észak-keleti részén zivatarok is kialakulhatnak.

Keresés