Igaznak bizonyultak a hírek, tíz év után valóban véget ért Földes Eszter és Lovasi András házassága. A színésznő és a Kossuth-díjas énekes hétfőn reggel a közösségi oldalain szűkszavú közleményben jelentette be: pontot tettek a kapcsolatuk végére.
A három balti ország, Észtország, Lettország és Litvánia kedden bejelentette, hogy jegyzékben közölte Oroszországgal és szövetségesével, Fehéroroszországgal, hogy 2025 februárjától leválnak a Szovjetunió idején létesített elektromos hálózatról.
A Middleton-családban nemcsak a szerencsés gének, hanem a kiváló divatérzék is örökletes – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Katalin hercegné húgának, Pippának az egyik legutóbbi outfitje.
Megválasztották az Európai Parlament 14 alelnökét kedden Strasbourgban a testület nyitóülésén, a legtöbb szavazatot, 604-et Sabine Verheyen, az Európai Néppárt (EPP) politikusa kapta.
Az évek óta tartó csúszások után az HBO sorozatának meg kell küzdenie azért, hogy megőrizze aktualitását. Vajon a távoli helyszínek és egy tervezett történet, amelyben Zendaya nyomozót alakít, elég lesz a megmentéséhez?Sokáig egyre valószínűtlenebbnek tűnt, hogy az Eufória valaha is visszatér a képernyőre. Idén év elején bejelentették a gyártás hat
A Római Teniszakadémián a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett mérkőzésen a magyar játékos szoros első szettben, rövidítésben kerekedett a szerb Olga Danilovic fölé.
A globális sétahajózási iparág dinamikus növekedés elé néz, hiszen az előrejelzések szerint 2028-ra 10%-kal több utast szállít majd, mint a 2023-as évben. Az idei évben az ágazat már meghaladta a járvány előtti szintet, amikor is 31,7 millió utast regisztráltak. Azonban nem minden útvonalon zökkenőmentes a helyzet, mivel egyes helyeken a túlzott tu
Csodás szettben jelentkezett be Dubajból Diana hercegné unokahúga, Lady Amelia Spencer: ő is felvette az elmúlt hetek legfelkapottabb darabját, az úgynevezett pucérruhát. Az átlátszó felső nagyon szexi és trendi, emellett igazi nyári viselet. Nézd meg cikkünkben, hogy áll rajta!
Időről időre felbukkannak a rendőrség nevében küldött hamis emailek - figyelmeztetett kedden az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálat a Police.hu-n.
Gyakran felmerülő kérdés, hogy hogyan lehet megfelelő mennyiségű táplálékot fogyasztani az űrsétákon. A vizeletet hasznosító találmány lehet a megoldás.
Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok titkosszolgálata olyan értesülésekethez jutott, miszerint irániak összeesküvést szőttek Donald Trump meggyilkolására. A CNN úgy tudja, hogy az információk komoly aggodalmat keltettek a nemzetbiztonsági szervek körében.
Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy Kylie Minogue a kortalanság és az örök fiatalság földi megtestesítője: az 56 éves énekesnő még mindig ezer fokon pörög, legutóbb pedig olyan szenzációs bulit csinált, amit a rajongók nem fognak egykönnyen elfelejteni. A világhírű ausztrál énekesnő ráadásul az idei Sziget Fesztivál egyik legnagyobb sztárvendége is
A magyar női labdarúgó-válogatott 4-1-re kikapott a törököktől az Európa-bajnoki selejtező B ligájának hatodik fordulójában, így harmadikként jutott tovább csoportjából.
Kedden megválasztotta az Európai Parlament az alelnökeit. A magyar, cseh és osztrák kezdeményezésre megalakult Patrióták Európáért (PfE) frakció, amelynek Orbán Viktor kormányfő volt a motorja, noha a harmadik legnagyobb formáció, nem jutott pozícióhoz.
Egyelőre nem változtat termékstratégiáján a Toyota, így Európában továbbra is csak a GR Yaris, míg Észak-Amerikában kizárólag a GR Corolla érhető el. Eközben persze Japánban mindkét modell kapható, ami logikus is, hiszen ugyanazt a hajtásláncot alkalmazzák – nem kizárható tehát, hogy idővel leomlik az atlanti fal, és nálunk is megjelenik a GR Yaris
Lázár János törvényt módosítana az élelmiszeriparban, ami a hazai Fanta narancstartalma miatt került most előtérbe – szúrta ki a 444 az építési és közlekedési miniszter Facebook-posztja alapján.
A jövő péntektől, július 26-ától augusztus 15-éig a gyalog és "mikromobilitási eszközzel", például kerékpárral vagy rollerrel közlekedők autómentes környezetben használhatják a Jane Haining rakpartot az Eötvös tér és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utca között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden.
Alpha, Z-generáció, milleniálok vagy éppen baby boomerek. A generációk együttélése jóval több annál, minthogy vannak a fiatalok, és a kevésbé fiatalok, és ők szeretnének a lehető legkevesebb konfliktussal kijönni egymással.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval egyeztetett kedden New Yorkban, a találkozón szó volt az ukrajnai háborúról és a kétoldalú együttműködés kérdéseiről is.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem változtatott idei globális gazdaságnövekedési előrejelzésén a legutóbbi, áprilisi prognózisához képest, míg a jövő évre vonatkozó globális GDP-növekedési várakozását enyhén felfelé módosította.
Továbbra is piaci átlag felett dübörög az AutoWallis Kiskereskedelmi Üzletágának teljesítménye, miután 18 százalékkal növelte az újgépjármű-eladásait. A mobilitási szolgáltatások terén 15 százalékkal nőtt a flottaméret, miközben a bérleti események száma a wigo carsharing tavalyi akvizíciója miatt jelentősen megugrott. A magyar és a régiós átlagot