Újabb nagybank emelte meg a lakáshitelei kamatait, és így már a K&H is átlépte a június végéig élő önkéntes, 7,3 százalékos THM-plafont a jelzálogkölcsönei egy részénél. A bankok egymást követő emelései után főként az alacsonyabb jövedelműeknek lesz egyre nehezebb olcsóbb lakáshitelt találni - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Hiába a békülés, a boldogság, sokak nem hisznek abban, hogy hosszú távú lesz a sztárházaspár békülése. Tápai Szabina és Kucsera Gábor úszik a boldogságban, mégis vannak kételkedők.
A jövő héten kezdődő ötkarikás játékok előtt már mintegy három és fél ezer potenciálisan veszélyt jelentő személyt zártak ki az olimpiáról - jelentette be a francia belügyminiszter.
Néhány héttel ezelőtt mi is beszámoltunk a gombnyomogatós kriptopénz őrület második népszerű tagjának, a Hamster Combat (Hörcsögcsata) nevű játéknak a növekvő népszerűségéről. A játék mindössze abból áll, hogy a felhasználóknak egy gombot kell nyomogatniuk. Az ezzel szerzett pontokat pedig később kriptovalutára válthatják. A nyomogatós játékkal sze
A műanyagmentes július kampány célja, hogy csökkentsük az egyszer használatos műanyagok, valamint a PET palackok számát. Apró lépések, amiket soha, még így félidőben sem késő elkezdeni, elrontani pedig nem lehet: saját vászonzsák zacskó helyett, kevesebb ételrendelés és műanyagpalack-visszaváltás. Végső soron pedig miért ne lehetne az egész év "műa
Az applikációk világában már szinte nincs is olyan terület, amit ne fednének le a legkülönfélébb interaktív tartalmak. A fejlesztők sokszor különös elképzelései olyan természetkapcsolódásokat tesznek lehetővé, amelyek teljesen új szemszögből mutatják be a körülöttünk élő világot, és amelyek egyszerre képesek tanítani és cselekvésre bírni. Közülük v
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi fogyasztóvédelmi kommunikációs kampányt indít az őszi iskolakezdés előtti pénzügyi döntések megkönnyítése érdekében.
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági tevékenység az év eddigi szakaszában végig élénk volt, közben a fogyasztói kereslet és a munkaerő-piacok is megtalálták az egészséges egyensúlyi állapotot. A Fidelity International ezeket a javuló fundamentális körülményeket is figyelembe vette akkor, amikor megvizsgálta,
A túlsúly egyrészt esztétikai problémát jelent viselőjének, gátlásossághoz vezethet, ezenkívül súlyos egészségügyi problémákat is okozhatnak. Elhízott állapotban több tényező együttes hatása súlyos érbetegségekhez vezethet. Cikkünkben kifejtjük, hogyan, és fontos tanácsokat adunk a súlyos szövődmények megelőzéséhez.
A szakértők szerint a támadás jócskán megnövelhette az elnöki székre aspiráló Trump győzelmi esélyeit, de vajon milyen hatásai lesznek a nemzetközi piacokon, és hogyan befolyásolhatja a forint jövőjét?
A nyár az az időszak, amikor a természet teljes pompájában ragyog. A kertek tele vannak színpompás virágokkal, amelyek nemcsak szépségükkel, hanem illatukkal is elbűvölnek bennünket. Ezek a virágok nemcsak a kertészkedés szerelmeseinek okoznak örömöt, hanem mindenkinek, aki gyönyörködik a természet csodáiban. De mennyire ismered ezeket a csodálatos
A melltartó viselése sok nő számára elengedhetetlen, anélkül ugyanis kényelmetlenül érzi magát, és akár még éjszaka is magán hagyja – de mennyire jó ötlet ez? Cikkünkből kiderül!
Magyar Levente egész napos tárgyalássorozatot folytatott Washingtonban amerikai tisztségviselőkkel és a magánszektor képviselőivel a kétoldalú együttműködés megerősítése érdekében.
A mesterséges intelligencia lassan, de biztosan bekúszik a munkahelyekre is, sokan pedig már most aggódnak, féltik az állásukat. Felsorolásunkban viszont most megmutatjuk, melyek azok a munkakörök, ahol bizony az AI labdába sem rúghat. Tanár Bár a technológia kétségtelenül javíthatja a tanulási élményt, ahhoz hogy a tanárokat helyettesíteni lehes
Nagy választékkal várja a vidéki diákokat a fővárosi albérletpiac. Ám az OTP Ingatlanpont régióvezetője szerint a bérlőknek számolniuk kell az árnövekedéssel, ami a legolcsóbb lakások esetében akár a tíz-húsz százalékot is elérheti. Aki pedig most hosszasan válogat, az könnyen kiszorulhat valamelyik, az iskolájától már távoli külső kerületbe.Alig k
A futball-Eb és a közelgő olimpia nyomán sokan rendeltek nagy képátlójú 4K-s, illetve egyszerűbb, konyhába, más helyiségbe szánt kisebb készüléket is Júniusban a rendelt termékek 85 százaléka viselt Genius-jelvényt Jelentősen nőtt az áruhitel-felhasználás az előző nyárhoz képest A pelenkák, az öblítők, a mosogatógépkapszulák, a vécépapír, illet
A munkavállalók majdnem fele (45 százalék) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62 százalék) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28 százalék akár váltana is munkahelyet egy éven belül. Az ötven ors
A Securitize vezérigazgatója, Carlos Domingo szerint a BlackRock BUIDL alapja hamarosan elérheti a bűvös 1 milliárd dollárt, ugyanis a múlt hét elején a BUIDL átlépte az 500 millió dolláros kezelt vagyont, amivel rekordot döntött a tokenizált pénzpiaci alapok tekintetében. Domingo úgy véli, hogy az 1 milliárdos álomhatár hamarosan eljöhet a tokeniz
Kikosarazhatják a magyar uniós soros elnökséget az augusztusban Budapesten szervezett külügyminiszteri csúcstalálkozón – írta a Politico. A lap szerint az uniós külügyminiszterek egy alternatív találkozó szervezésével maradhatnak távol Budapesttől, így jelezve, nem értenek egyet a magyar kormány koncepciójával az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban.
A járatokat 2023 májusa és 2024 áprilisa között vizsgálták, pontos érkezésnek pedig azokat a járatokat tekintették, amelyek legfeljebb 15 perces késéssel érkeztek meg a tervezett landoláshoz képest.
Békítő-bástya, világhírű szárnyas oltár, szalonnával teli torony, aranyérmes ajtó és gótika: a berethalmi erődtemplom több száz éves története számtalan izgalmas fejezetet jegyez. Az egykor szászok lakta település különleges építménye ma Erdély egyik legismertebb erődtemploma, amely 1993-ban hat másik istenházával együtt vált az UNESCO világörökség
Az osztrák Kepler Egyetemi Kórház sebészei sikeresen ültettek be 3D nyomtatott kerámia állkapcsot egy páciensbe. Ebből az anyagból először hajtottak végre ilyen beavatkozást, hiszen korábban is használtak már 3D nyomtatott
A zöld vándorpoloska (Nezara viridula) jelentős károkat okoz nemcsak a növénytermesztésben, hanem az élelmiszeriparban is. A rovar felettébb kedveli a paradicsomot, az uborkát, a kaliforniai paprikát, akár 40 százalékos termésveszteséget is okozhat.
„Pénztárcabarát iskolakezdés” címmel indít tájékoztató kampányt az MNB, melynek keretében a háztartási költségvetés jelentőségén vagy épp a beiskolázási támogatás lehetőségén túl a fenntartható iskolakezdés szempontjaira, valamint az online piacterek veszélyeire is felhívja a figyelmet.
Ausztrália keleti partjaitól többszáz kilométerre fekszik a Lord Howe-sziget, ami igazi érintetlen paradicsomnak számít a Csendes-óceánban. A terület első látásra pont olyan, mint ami vonzza a turistákat. Nos, ez akár igaz is lehetne, de a sziget különlegessége éppen az, hogy egyszerre sosem engednek be 400 látogatónál többet. Ez pedig – egyáltalán
„Már a Coca-Cola is elismerte, hogy a Magyarországon kapható Fantában fele annyi narancslé sincsen, mint az olaszországiban – írta meg a Pénzcentrum. Az üdítő címkéjén is jól látszik, hogy a magyar változatban 5 százaléknyi, míg az olaszban 12 százaléknyi narancslé van az italban, amely komoly minőségbeli különbséget eredményez. A cég szerint ez a