Biztosan te is voltál már olyan helyzetben, hogy bizonyos ételeket egymás után fogyasztottál el vagy éppen együtt etted őket, és az eredmény garantált hasmenés és hasfájás lett. Lássuk, melyek azok az ételkombinációk, melyeket nem jó együttesen variálni, mert hasi panaszokat okozhatnak.
Egy innovatív takarító robot nyerte el idén az év ötletéért járó elismerést a Magyar Ipari Célgép Nagydíj átadó ünnepségén. Az immár negyedik alkalommal megrendezett Gépész Szalon június végi díjátadóján a szakma legjobbjai gyűltek össze a Millennium Házában. Összesen nyolc kategóriában tüntették ki az elmúlt év legkiemelkedőbb pályamunkáit és háro
Újabb lakó érkezik a Madame Tussauds Budapestbe: a látogatók mostantól Zendayával is találkozhatnak a Dorottya utcai palotában. A fiatal világsztár a Gellért fürdő hangulatát megidéző VIP-teremben ülve szemléli Brad Pittet, Madonnát, Leonardo DiCapriót és a többi hírességet. Zendaya egy Zsolnay díszítésű padon kapott helyet. Zendaya Coleman még csa
Néhány nap alatt három ember is életét vesztette a Balatonnál. A rendőrség most a strandolóknak üzent, ugyanis mindhárom haláleset megelőzhető lett volna.
Ursula von der Leyen bizottsági elnök szóvivője a közösségi médiában bejelentette, hogy a magyar miniszterelnök békemissziója miatt nem vesznek részt felsővezetői szinten az uniós tanácsüléseken.
Az amerikai Republikánus Párt Milwaukeeban tartott jelöltállító gyűlése a várakozásoknak megfelelően hivatalosan is elnökjelöltjének választotta Donald Trumpot hétfőn.
A magyar származású Peter Vajkóczy a világ egyik legelismertebb és legjobb idegsebésze. Évente több mint 800 műtétet végez, sokan miatta utaznak Berlinig, hogy kezébe adják az életüket. Visszatérő rémálmairól, félelmeiről, az idegsebészet jövőjéről és új könyvéről is mesélt a Forbes.hu-nak.
Idén már három éve lesz, hogy Rácz Jenő és a felesége oltár elé álltak, hogy összekössék az életüket. A sztárséf élete azóta teljesen megváltozott, Rácz-Gyuricza Dóri őszintén beszélt a családjukról és a gyereknevelésről is. Kitért többek között arra, van-e köztük féltékenykedés.
Tizenegy menő koktélbár, ahol kiváló bartenderek minőségi alapanyagokból a legjobb hűsítő koktélokat készítik a meleg nyári estékre. Érdemes tenni velük egy próbát! Szinte nem is tudunk elképzelni egy tökéletes nyári estét úgy, hogy a jó társasághoz és a könnyed hangulathoz ne egy pohár koktél párosulna. Szerencsére nem kell tovább keresni a tökéle
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Leveszik a cipőjüket a magyarok, ha vendégségben vannak, de csínján bánnak az ajándékozással – derül ki az Opinio piackutató reprezentatív felméréséből. Hogy valójában mennyire udvariasak a magyarok, arról Molnár-Török Gabriella nemzetközi protokollszakértő mesélt a Blikknek.
Felpörögtek az ügyfélajánló programok a pénzintézeteknél. A lakossági számlák mellett a pénzügyi szolgáltatók bevonták az akciókba a kisvállalati csomagokat is.
Bár sokan nem szeretik, a cékla az egyik leghasznosabb zöldség. Túl keveset eszünk belőle vagy egyáltalán nem is fogyasztjuk, pedig kellene: sokkal egészségesebbek és energiával telibbek leszünk általa. Ez nemcsak szóbeszéd, hanem bizonyított tény. Nézzük, mi történt azzal, aki tényleg beiktatta ezt a gyökérzöldséget az étrendjébe!
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke ismét jelezte, hogy küszöbön áll a kamatcsökkentési ciklus kezdete, egyidejűleg az MNB alelnöke is további hazai kamatvágások lehetőségét említette.
Egyre több bank vezeti be az átutalási limiteket a csalások visszaszorítása érdekében, egyben már látszik az ősz nagy dobása is, mely az átutalásokat érinti majd.
Törökország egyre különlegesebb átmenetet jelent Európa és a keleti világ között, amióta kitört az ukrán-orosz háború. Ez eleinte csak abban volt tettenérhető, hogy az oroszok egy jó ideje csak isztambuli átszállással tudnak Európába utazni, ahol még boldogan fogadják az orosz járatokat. Ugyanakkor a most kivetett EU-s vám a Kínából importált elekt
Egy Győr-Moson-Sopron vármegyei iskolában a mindennapos testnevelésórán a néptánctanár férje kisegítőként dolgozott. Több lány is panaszkodott furcsa érintésekre, szóltak az igazgatónak is, de nem történt semmi. Egy anya nem hagyta annyiban a dolgot, az ügyből vádemelés lett. A férfi ügyvédje szerint védence ártatlan, és az ügynek még koránt sincs
Két évvel az esküvő után megszületett Iszak Eszter és Gyurta Dániel első gyermeke. A Blikk úgy tudja, a baba és kismama is jól vannak, és már otthon vannak.
Persze könnyít a helyzeten, hogy csodálatos természeti adottságok és lenyűgöző kulturális örökség veszi körbe őket, de folyamatosan építik is ezt, hogy az élet szép legyen – és az is maradjon.
Vadiúj, szuper fejlett távcsövek és mesterséges intelligencia – mi az az alapvető előrelépés, amit ezek a technológiák lehetővé tesznek majd az idegen élet kutatása szempontjából? Ez derült ki egy mostani konferencián.
A jövőkutató a halhatatlanság és a mainál sokkal fejlettebb intelligencia kulcsát a nanorobotokban látja. Egyes kutatók pedig éppen a miniatűr robotok fejlesztésén dolgoznak, kisebb-nagyobb sikerekkel.
Egy magyar mérnökcsapat rájött, hogy nemcsak biogáz nyerhető ki a szennyvízből, hanem ecetsav is, amelyre a háztartási tisztítószerek nagy része épül, a felfedezésből késztermék lett. Erről a magyar találmányról beszélgetett Áder János korábbi államfő Taxner György vízépítő és szennyvíztisztítási szakmérnökkel a Kék bolygó című podcastjának hétfőn
A Tetra Pak, a világ egyik vezető élelmiszer-feldolgozással és csomagolással foglalkozó vállalata bejelentette, hogy augusztus 1-jei hatállyal Alex Henriksent nevezi ki a vállalat kelet-európai működéséért felelős ügyvezető igazgatójának. Henriksen Lyndsey Loyden-Edwards helyét veszi át, aki hamarosan új pozícióban folytatja a munkát. Új szerepk
Németország legnagyobb autógyártójának felsővezetői régóta közlekedtek céges Porschéval, a Volkswagen-konszernnél viszont a jövőben le kell mondani erről a kiváltságról.
Az idei második negyedév mérföldkő az európai startupoknak: az április-június közötti időszakban 15,8 milliárd befektetés érkezett a régió induló vállalkozásaiba. Ezzel Európa megelőzte Ázsiát, utóbbi 2015 óta a leggyengébb negyedévét zárta. A tavalyi második negyedévben a startupokba érkező befektetések összértéke 13,5 milliárd dollár volt a Crunc
Ha éppen elkeserednél, amiért még nem vagy milliárdos, jusson eszedbe, hogy anyagilag az emberek átlag 40 éves koruk után érnek el a csúcsra és az alábbi tíz hírességgel is így történt.
A színpompás leanderek a szárazságtűrő, régimódi, déli fekvésű kertek legszebb ékei. E mérgező szépségek lélegzetelállító virágokat hoznak létre, és könnyen gondozhatók, ezért előszeretettel vásárolják őket, ám a vevők sokszor igen hamar és látszólag indokolatlanul levélhullással szembesülnek.