A bírók fizetése bizonyos esetekben: nem elegendő a megfelelő színvonalú megélhetéshez - állítja az Országos Bírói Tanács. A problémára egy magyar bíró hívta fel a figyelmet, aki az Európai Bizottsághoz fordult a bírók alulfizetettsége miatt. A Magyar Bírói Egyesület elnöke szerint: a legnagyobb gondot az igazságügyi alkalmazottak bérei okozzák, ak
Tavaly véletlenül összetörte a riválisának, Max Verstappennek járó, a Herendi Porcelánmanufaktúra által gyártott győzelmi trófeát. Most a hétvégi futam előtt a gyárba látogatott. A sisakfestése is "herendis" lett. Esteban Ocont is megihlette a Herendi, ő is egyedi mintájú bukósisakban fog versenyezni a Hungaroringen.
Nagy izgalmat váltott ki a közönség soraiban, mikor múlt vasárnap Katalin hercegné megjelent a wimbledoni teniszbajnokság döntőjén. Vilmos herceg felesége a tőle megszokott módon most is csodásan nézett ki, megjelenése azonban rejtett egy kis különlegességet, ami felett a legtöbben elsiklottak.
A háborút csak azok akadályozhatják meg, akik részt vesznek benne, de "nem tűnik úgy, mintha Izrael ezt szeretné" - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az Al-Arabíja hírtelevíziónak adott, szerdai televíziós interjúban.
A katasztrófavédelem szerda este azt közölte az MTI-vel: sok munkát ad a tűzoltóknak a viharos időjárás, az intenzív csapadék és az erős szél Pest vármegyében, elsősorban utakra, kerítésekre és vezetékekre dőlt fák, letört ágak eltávolításához kérnek tőlük segítséget. Üllőnél az M0-s autóútra, Dabasnál pedig az 5-ös főútra dőlt egy nagy méretű fa,
Október 18-áig kell elkészíteniük saját kiberbiztonsági intézkedési tervüket az érintett vállalkozásoknak, valamint bejelentkezniük a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) rendszerébe. Az Országgyűlés tavaly májusban fogadta el a kiberbiztonsági tanúsításról és kiberbiztonsági felügyeletről szóló törvényt, amely mintegy 2500-3000
Kihúzták a Skandináv lottó 2024/29. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a következő héten már 144 millió forint lesz a tét.
Bár sokan diétaként tekintenek rá, a böjt célja elsősorban nem a súlycsökkentés, az csupán egy áldásos mellékhatása lehet ennek az elsősorban a testi (és lelki) megtisztulást támogató folyamatnak, aminek rendszeres alkalmazásával, egy kutatás szerint, nagyon komoly, az életünket veszélyeztető betegségeket is meg tudunk előzni.
Az Európai Bizottság több mint hétmilliárd euró összegű uniós támogatásban részesít 134 közlekedési projektet, köztük kilenc magyar, fenntartható, biztonságos és intelligens közlekedési infrastruktúrák kiépítését célzó kezdeményezést – tájékoztatott a brüsszeli testület szerdán, közölte az MTI.
A szentgotthárdi motorgyárban a napokban megkezdték a négyhengeres 1,6 literes turbó benzinmotorok gyártását. Az új motor a Stellantis európai plug-in hibrid modelljeibe kerül, de egyes motortípusokat a tengerentúlra is fog szállítani a gyár.
Kezdi teljesen elveszíteni a külvilággal a kapcsolatot az újrázásra készülő Joe Biden amerikai elnök, aki a hétvégén a párttársával került heves vitába.
Sokan inspirálódunk a hírességeken látott összeállításokból, Katalin hercegné pedig az egyik legelegánsabb tagja a királyi családnak, nem csoda, hogy tömegek kíváncsiak arra, mit visel. Divatszakértők kielemezték a wimbledoni lila szettet, és van egy jó hírünk - mi is könnyen reprodukálhatjuk!
Három hűsítő étel, ami mindenkinek ott lapul a hűtőjében. Ezekkel garantáltan könnyebb átvészelni a nagy meleget. A nagy hőség ellen sokan sokféleképpen védekeznek. Vannak, akik a légkondiban hisznek, mások rengeteg folyadékot fogyasztanak, megint mások pedig a strandon próbálnak megküzdeni a nagy meleggel. A Hamu és Gyémánt
A szexuális fétisek olyan speciális vonzalmak, amelyek a szokásos szexuális érdeklődéstől eltérnek. Íme 5 furcsa szexuális fétis, amiről még lehet, hogy sose hallottál.
Moszkva nem kapott semmilyen reagálást a nyugati országoktól Orbán Viktor miniszterelnök ukrajnai békejavaslataira, de ismeri a nyilvános válaszokat - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak.
Zala, a Zalai borvidék mintha egy időre eltűnt volna a piacról. A terület most a klímaváltozás, a fogyasztói szokások átalakulása kapcsán újra reflektorfénybe került. A változások nyomába eredtünk Tarsoly Róberttel, a borvidék elnökével.
Tovább bővítette kistermelői partnerprogramját a SPAR Magyarország: a Régiók Kincsei révén már több mint 600 új, hazai termék érhető el az üzletek kínálatában. A vállalat ezen felül szakmai támogatást is nyújt partnereinek fejlődésük és piaci pozíciójuk további javításáért, valamint egy új alkalmazást is fejlesztett számukra a hatékonyabb kommuniká
Bourbon Leonóra spanyol királyi hercegnő fantasztikus kreációban nyűgözte le a jelenlévőket, amikor néhány nappal ezelőtt családjával részt vett egy hivatalos eseményen.