Az új illetékintézkedésekkel a devizaügyletek mind nagyobb részét külföldi szolgáltatóhoz vihetik a privátbanki és affluens ügyfelek, ráadásul erre a nemzetgazdaságilag fontos ügyfélszegmensre a határon átnyúló vagyonkezelési szolgáltatók is kivethetik a hálójukat - hívja fel a figyelmet Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezetője.Az elmúlt na
Nem kiemelt téma az orosz politikai napirenden Joe Biden amerikai államfő visszalépése az elnökválasztásban való részvételtől - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.
Brutális pletykahullámot indított el egy belga újságíró, akinek az volt a szándéka, hogy felhívja a figyelmet az álhírekre. “Az emberek szeretik, ha van egy bűnbak, különösen, ha teljesen idiótának tűnik, és még büszke is a hülyeségére”. “Megtalálták a Microsoft-rendszerek összeomlásáért felelős személyt, aki a világ repülőtereit a padlóra küldte:
Amióta egyszer dolgoztam – dekoratőrként - egy divatbemutatón, nem tartom könnyűnek a modellek munkáját. Az alábbi tíz esetben szintén megváltozott az illető hozzáállása egy pozícióhoz, miután benne dolgozott.
Az Európai Bizottság közbeszerzési hirdetmények közzétételére használandó hirdetményminták létrehozásáról szóló végrehajtási rendeletének módosítása az uniós eljárások során alkalmazott hirdetményminták megjelenítésének és technikai felépítésének változását eredményezte, melynek következtében a Közbeszerzési Hatóság statisztikai adatfeldolgozása is
Saját gyártmányú humanoid robotokat használ majd a jövő évtől az üzemeiben a Tesla, kezdetben kis számban és belső célokra - jelentette be Elon Musk vezérigazgató hétfőn az X üzenetküldő szolgáltatáson.
Vasárnap Joe Biden bejelentette, hogy visszalép a 2024-es amerikai elnökválasztástól. A befektetők és piaci elemzők véleménye egyelőre megoszlik arról, hogy milyen hatással lesz ez a döntés a piacokra. Ami viszont biztos, hogy az ázsiai piacokon vegyes hangulatban telt a kereskedés a váratlan kínai kamatvágást követően: a vezető indexek közül csak
Ehetetlenül savanyú, és egyenetlenül érő, színeződő szedertermés? Mi lehet az oka? A szeder gubacsatka elleni védekezésről a gyümölcsérésnél már lekéstünk, azonban vannak jó tanácsok a megelőzésre. A pontos időzítés nagyon fontos!
Fricska. Roppantul felháborodott tavaly Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere azon, hogy a Forma–1 idején helikopterek fülsiketítő zaja zavarta meg a fővárosiak hétvégi pihenését.
A rövid távú, átmeneti pénzzavarban lévő emberek egyre inkább a hitelkártyákra hagyatkoznak: a hitelkártya-tartozás ma már nagyobb, mint a folyószámlahitel-állomány – a hitelkártyás költések növekedése közel 50 százalékkal haladta meg a betéti kártyás vásárlások értékének bővülését – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi s
Hatalmas kitüntetést kapott Domahidy László. Az operaénekest nemrégiben lovaggá ütötték: a Nemzetközi és Kárpát-medencei Szent Korona Apostoli Nemes-Vitéz-Lovagrend Szent Korona Tanácsától és Nádorispán-Gran Masterétől kapta meg a nemes vitéz lovag címet. Az operaénekes nagy örömmel mesélt az eseményről.
Egy friss jelentés szerint a hazai zeneipar továbbra sem állt lábra a koronavírus-járvány óta, sokkal rosszabb a szakma helyzete a 2019-es állapothoz képest.
Egy korszak véget ér: már csak egy évig utazhat egy repülőgépen Vilmos herceg családja. A brit trónörökös elsőszülött fia, György herceg hétfőn ünnepelte a tizenegyedik születésnapját, és miután a kisfiú a második a trónöröklési rendben, a szigorú szabályok értelmében az évek múlásával egyre inkább korlátozódik az élete.
Az Európai Bizottság az európai adatstratégiáról szóló 2020. évi közleményében megfogalmazta azt az irányvonalat, hogy az EU olyan szabályozási környezetet hozzon létre, amely elősegíti az adatgazdaságban betöltött részesedésének növekedését annak érdekében, hogy az megfeleljen az EU gazdasági súlyának. A cél egy egységes európai adattér létrehozás
Az Európai Unió (EU) belbiztonságáról, az uniós nagyméretű informatikai rendszerek összekapcsolásáról, valamint a migráció külső dimenziójáról egyeztettek az uniós belügyminiszterek hétfőn Budapesten - számolt be róla a belügyminiszter az informális találkozó alatt tartott sajtótájékoztatóján.
Az olimpiai játékoknak az öt karika mellett az olimpiai láng az állandó szimbóluma, eredete egészen az ókori Görögországig nyúlik vissza. A legenda szerint a láng egyenesen Prométheusztól származik, aki Zeusztól lopta, és az életet és a szabadságot jelképezi.
Folytatjuk a háborús helyzet miatt átmenetileg megnövekedett hiány és államadósság további csökkentését - írja Varga Mihály a Facebookon. A hírek szerint ugyanakkor a Bizottság javasolhatja a túlzott deficit-eljárás elindítását 7 EU-tagállam, köztük Magyarország ellen.
A rekordméretű infláció ellenére a bírói illetmények három éve semmit nem emelkedtek, az Országos Bírói Tanács már eddig is tiltakozott a helyzet ellen.
Az IDMC 1985 és 2005 között mozgatta meg szinte a város egész lakosságát a Szkéné Színház színpád. Idén, a Kristály Színtéren 19 év után éled újra az esemény, ahol négy napig a legnagyobbaktól tanulhatnak az érdeklődők kortárs táncot, flamencot és improvizációt.
Mi hiányzott eddig az internetről? Egyértelműen az államszocializmusban ragadt mesterséges intelligencia, de most már ez is itt van, nem kell többé nélküle élnünk.
Nem kiemelt téma az orosz politikai napirenden Joe Biden amerikai államfő visszalépése az elnökválasztásban való részvételtől - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.
Videó! A két ország konzultációs eljárást kezdeményezett az EU-nál Ukrajnával szemben az ország barátságtalan lépése miatt, jelentette be Szijjártó Péter.
1. Haval Raptor (5084 értékesítés az első hónapban) A Haval folyamatosan jelenteti meg újdonságait a kínai piacon. Erre nagy szüksége is van, hiszen a márka 12,4 százalékos visszaesést mutat 2023. első 10 hónapjában, és csak a szerény 15. helyen áll a márkák összesítésében. Sokat azonban nem gondolkodtak a tervezők, amikor megrajzolták a Raptort:
A médiaszemélyiség nem rejtette véka alá véleményét a gyermeknevelést illetően, és azt is elárulta, ő mit élt át, amikor lombikprogramban vett részt férjével.
Jennifer Lopez szerdán ünnepli az 55. születésnapját, de a barátaival és a családjával már a hétvégén egy hatalmas buli keretein belül szórakozott egyet. Az esemény témája A Bridgerton-család című sorozat volt, ami rekordokat döntöget a Netflixen az új évadával is. Azonban Ben Affleck nem volt ott, hogy valamelyik kitalált karakter bőrébe bújjon.
Amilyen lassan ismerte be Biden, hogy elszúrta a vitát, olyan gyorsan hergelték bele magukat a demokraták abba, hogy távoznia kell. A CNN összeszedte, hogyan fogyott körülötte a levegő napról napra.
A Növekedési Kötvényprogramhoz kapcsolódó éves felülvizsgálat során a Market Építő Zrt. BB-(Stabil) kibocsátói minősítését megerősítette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által megbízott Scope Ratings GmbH. - közölte a Market Építő Zrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) oldalán.
Ellentétes folyamatok játszódnak le az albérletpiacon: a fővárosban tíz százalékot meghaladó drágulással kell kalkulálniuk az egyetemistáknak, míg vidéken a tavalyi drasztikus áremelkedés korrekciója folytán csökkennek az árak – ismertette a legfrissebb országos adatokat Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója.