"Továbbra is pénzt gyűjtünk, hogy még több lőszert vásárolhassunk, illetve azért, hogy a kezdeményezés 2025-ben is folytatódhasson" – tette hozzá a cseh tárcavezető.
Annalena Baerbock német külügyminiszter azt mondta: Joe Biden amerikai elnök döntése, hogy lemond újraválasztásáról, azt mutatja, hogy hajlandó hazája érdekeit a sajátjai fölé helyezni.
A magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapata a hivatalos honlapján tudatta, hogy a Groupama Aréna gyepszőnyege megfertőzödött, de sikerült megállítani a gombás fertőzést, s nincs akadálya annak, hogy kedden megrendezésre kerüljön a The New Saints elleni Bajnokok Ligája-selejtező.
A csapadék és a hőmérsékleti viszonyokat tekintve kedvező lehet ez az évjárat. A korábbiakban megszokotthoz képest egy hónappal korábban – az új, rezisztens fajták közül a Jázmin fajta szedésével – megkezdődött a szüretelés a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete (PTE Szbki) csaknem negyven hektáron elterülő szőlőültetvényén
Életútját történelmi mérföldkövek szegélyezték, hamarosan pedig esélyt kaphat arra, hogy ő legyen az Egyesült Államok első női afroamerikai és ázsiai származású elnöke. Kicsoda Kamala Harris és hogyan jutott el idáig?
Rekordösszegű, 200 millió forintos bírságot kapott a BKK a Közbeszerzési Döntőbizottságtól miután törvénysértőn bonyolított le egy 2023-as buszbeszerzést. Az esetet Vitézy Dávid egy Facebook-bejegyzésben kommentálta. Azt kéri, hogy Karácsony Gergely vonja vissza a BKK vezérigazgatójának napokban kiosztott prémiumot.
Az utóbbi évekig növekvő tendenciát mutatott a munkahelyi elköteleződés, de ez a trend mára megfordulni látszik. Ennek az elszakadásnak a legújabb tünete a "coffee badging", amikor a dolgozó csak azért megy be az irodába, hogy "lecsippantsa" a beléptetőkártyáját, készítsen egy kávét, aztán induljon is haza, hogy otthonról folytathassa a munkavégzés
A Toyota-csoport prémiummárkája lehet az egyik első, nem kínai érdekeltségű autóipari szereplő, amely megkapja a RoboSense Technology Co., Ltd által fejlesztett, új generációs lézeres szenzortechnológiát. A kifinomult vezetőtámogató és magas szintű önvezető funkciókat lehetővé tevő LiDAR rendszerek a Lexus új generációs akkumulátoros elektromos típ
Amennyiben a zöld-fehérek elveszítenék a The New Saints elleni párharcot a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, átkerülnek a másodikszámú nemzetközi kupasorozatba, és az Apoel-Petrocub Hincesti párharc vesztesével játszanának.
Csehországban az idei első fél évben 774 310 személyautót gyártottak, ami éves szinten 4,9 százalékos növekedés, és az ország megalakulása óta a legmagasabb félévi szám - közölte a cseh autóipari szövetség Prágában.
Megszólalt Robert De Niro, Cher és Jamie Lee Curtis. Méltatták Biden döntését, és úgy tűnik, sok világsztár számára most egyetlen fontos cél van: legyőzni Trumpot.
Bár Joe Biden visszalépést követően egyértelműen kifejezte, hogy Kamala Harrist támogatja elnökjelöltnek, ám a Demokrata Párt joggal tart a jelenlegi alelnök jelöltségétől, hiszen népszerűtlen a választók körében. Harris tehát egy ideig még nem lehet nyugodt, többen is esélyesek a pozícióra.
Az amerikai elnökválasztási kampány szinten naponta hoz új fordulatokat, és abban mindenki egyetért, hogy akkora tétje rég nem volt elnökválasztásnak, mint 2024-ben.
A káprázatos hetes hét vállalatának együttes tőkepiaci értéke 10 125 milliárd dollárral nőtt 2022 vége és a 2024 július 10-i eddigi Nasdaq-100 all-time-high között. Ez az árfolyamnyereség nagyobb összeg, mint amennyit együtt a teljes francia és német részvénypiac, illetve az S&P 400 közepes és az S&P 600 kiskapitalizációjú részvényindex ér. Ennek a
Joe Biden amerikai elnök Európa biztonsága melletti elkötelezettségét méltatta hétfőn Dick Schoof holland miniszterelnök, aki leszögezte: "nagy tisztelet érdemel" az államfő, aki a hét végén jelentette be, hogy mégsem indul az amerikai elnökválasztáson.
Ahogy a sztár- és filmvilág hemzseg a munkahelyen szövődő párkapcsolatoktól és azok különböző végkimeneteleitől (Kit Harrington és Rose Leslie, Angelina Jolie és Brad Pitt, Bridget Jones és Daniel Cleaver), a való világban is rendkívül gyakoriak a munkahelyen szövődött románcok. E kapcsolatok súlyosbító tényezője lehet, hogy ilyenkor gyakran nemcsa
Albániában Edi Rama miniszterelnök fogadta, Olaszországban, Milánóban Zlatan Ibrahimovic tette próbára a focitudását. IShowSpeed, a streamer minden országban felbukkan most Európában az európa turnéja alatt, és mindenki igyekezett megtippelni következő úticélját. Az ő magángépe volt az elmúlt 5 napban a világ legtöbbet online trackelt repülőgépe. T
Az első rajrepülő drónflotta létrehozása után most önvezető drónok nagy létszámú sűrű forgalmát mutatták be a világon elsőként az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói. Az új rendszer képességei lényegesen felülmúlják az emberi pilótákkal valaha is megvalósítható szintet. Az ELTE Biológiai Fizika Tanszék munkatársai 2009 óta foglalkoznak cso