Tényleg olyan ártatlan vagy, mint amilyennek tűnsz? – tette fel a kérdést Lando Norris a Hungaroringen 2023-ban Ujvári Máté kérésére, hogy aztán majd révbe érjen Oscar Piastrinál.
Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkent a GDP-arányos államháztartási hiány az idei első negyedévben az tavalyi utolsó negyedévvel összevetve, míg az államadósság aránya mindkét körben nőtt - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat nem végleges adatként.
Az Európai Bizottság felülvizsgált értelmező iránymutatásokat tett közzé a légi utasok jogairól, hogy segítse a rendeletek betartását és összehangolását az illetékes nemzeti hatóságok számára.
Ugyan június 30-án lejárt Kiberbiztonsági tanúsításról és felügyeletről szóló törvényben meghatározott első fontos határidő, a cégvezetőknek azonban még van idejük pótolni a mulasztást, és időben megkezdeni a felkészülést a támadások elhárítására - nem mellesleg az akár milliós nagyságrendű bírság elkerülésére. De vajon honnan lehet tudni, mely cég
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,36 pontos nyitás után emelkedett hétfőn délelőtt. A BUX 11.45 órakor 73 136,32 ponton állt, ami az előző, pénteki záróértékéhez képest 195,43 pontos, 0,27 százalékos emelkedés, a hétfői nyitásnál 195,07 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 4,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a
Az amerikai Republikánus Nemzeti Konvención elhangzott beszédében Donald Trump volt amerikai elnök éles kritikával illette El Salvador elnökét, Nayib Bukele-t. Trump szerint Salvador bűnözőket küld az Egyesült Államokba, miközben Bukele a Bitcoin egyik legnagyobb támogatója. A Bitcoin közösség reakciója Trump kijelentései azonnali reakciókat váltot
Míg egyesek könnyedén, habozás nélkül döntenek, mások teljesen megbénulnak a választási kényszer súlya alatt. Lássuk, mely csillagjegyek hajlamosak a leginkább lefagyni, amikor döntés elé kerülnek!
A K&H ötödik alkalommal kapta meg a "Magyarország legjobb bankja 2024" elismerést a Euromoney pénzügyi folyóirattól. A nemzetközi díjat a kiemelkedő pénzügyi teljesítmény, a gazdasági és társadalmi környezet változásaihoz való alkalmazkodás, a fenntarthatósági teljesítmény, valamint az innovációban és digitalizációban élenjáró megoldások miatt ítél
Az MNB vezetői körlevelet adott ki a hazai hitelintézeteknek és pénzügyi vállalkozásoknak az online hiteligénylésekhez kötődő visszaélések megelőzésével kapcsolatos elvárásairól. Ezek egyike, hogy az ügyfelek – saját döntésük alapján – megtilthassák a személyi hitel online módon való igénylését az internetbanki vagy mobilbanki eszközeikről. Ezzel m
Joe Biden a hét végén bejelentette, hogy visszalép az amerikai elnökválasztástól, annak ellenére, hogy korábban többször is hangoztatta, nem szeretne egyelőre visszavonulni. A Blikk által megkérdezett Amerika-szakértő szerint számítani lehetett a jelenlegi elnök döntésére. Yaro Patrica lapunknak azt mondta, ha Kamala Harrist választják elnökjelöltn
A színésznő és férje, Lovasi András 10 év után döntöttek a válás mellett. Földes Eszter kommunikációja azt sugallja: egyedülálló anyaként is élvezi a nyarat.
A legjobb besorolású hazai értékpapírok közé kerültek az MBH Jelzálogbank jelzáloglevelei a Moody’s Ratings hétfőn ismertetett értékelése alapján. A globális hitelminősítő a befektetésre ajánlott sáv felső közép fokozatát jelentő A1 besorolást adott az MBH Csoporthoz tartozó hitelintézet jelzáloglevél-kibocsátási programjára.
Nem mindegy, hogy látva a hangulatát, empatikusan megkérdezed a társadat, mi történt vele, vagy folyamatosan az érzéseit ellenőrző kérdésekkel zalatod őt. Az egyik épít, a másik pusztít.
Az Európai Bizottság felülvizsgált értelmező iránymutatásokat tett közzé hétfőn a légi utasok jogairól, hogy segítse a rendeletek betartását és összehangolását az illetékes nemzeti hatóságok számára – írja az MTI. Az…
Kellemesen kiráz a hideg, és libabőrös leszel, amikor meghallasz egy dobszót vagy megpendül egy gitárhúr? Ha erre a kérdésre igen a válasz, valószínűleg az átlagnál jóval érzékenyebb hallóidegekkel és agyterületekkel rendelkezel egy új kutatás szerint.
Kedden figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B sugárzás várható - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Nonprofit Zrt. az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményében. Arra kérnek mindenkit, hogy fokozottan védekezzen a napsugárzás által okozott leégéssel szemben. Normál bőrtípusnál már 15 perc napozás után is bőrpír keletkezhet.
Nem is gondolnánk, hogy egy aprócska dolog tudat alatt mennyire befolyásolhatja a viselkedésünket, így azt is, mennyit fogyasztunk és mennyi pénzt hagyunk ott az éttermekben, bárokban.
A hőhullám miatt nyolcvanegy kórházból összesen négyben kellett átszervezni a műtéteket, a kórházi klímák javítására 1,3 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre idén – mondta el a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn reggel a Kossuth rádióban.
Műholdas rendszereket már többször meghekkeltek, de konkrétan műholdak ellen még nem indított támadást senki. Készülni viszont kéne rá, mert nem lehetetlen feladat, a következmények pedig katasztrofálisak lehetnek.
Elképesztő ütemben tanul Oscar Piastri a McLaren csapatfőnöke szerint, aki rámutatott, az ausztrál egy éve valószínűleg még képtelen lett volna megnyerni egy ilyen Magyar Nagydíjat.
Az étcsokoládé fogyasztás növeli a jó közérzetért felelős endorfin vegyületek termelését. Mindemellett csökkentik a fájdalmat és kiváló stresszoldó képességgel bír.
A nyolcadik kiemelt Bondár Anna könnyed győzelemmel jutott be a nyolcaddöntőbe a romániai Jászvásáron (Iasi) zajló, 267 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztornán.
Az Aquarius Élmény- és Parkfürdő különleges Családi Élménynapot rendezett szombaton, melynek célja az volt, hogy felejthetetlen napot biztosítson a családok számára, tele szórakoztató játékokkal és kikapcsolódási lehetőségekkel. Az egész napos rendezvényre több mint ötezer vendég érkezett, a legnépszerűbb játékok között volt a rodeóbika, a mászófal
Az ismert cirkuszigazgató Ifj. Richter József a napokban egy balatonlellei gyorsétterem parkolójában keltett nagy feltűnést. A cirkuszművész két holland fríz lóval, ókori római arénákban használt lovaskocsival állt be egy étterem autós rendelési sorába Balatonlellén.