Június végén mondta ki másodfokú, jogerős ítéletében a Pécsi Ítélőtábla, hogy a Pécsi Stop nem hibázott, amikor idézte a Spar vezérigazgatójának szavait Orbán oligarcháiról. A miniszterelnököt pedig kötelezték a perköltség megfizetésére.
Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja három külföldi kutatótársával arra vállalkozott, hogy kémiai molekulákból kiindulva életet teremt laboratóriumi körülmények között a MiniLife elnevezésű, hat éven át tartó projekt keretében, amely az Európai Kutatási Tanács tízmillió eurós támogatásával valósul meg.
Az elmúlt hetekben sok probléma volt a nemzetközi légi közlekedéssel, most a magyar sportolók is megtapasztalhatták ezt, hiszen késve indult csak el a Liszt Ferenc repülőtérről a magyarok gépe - írta meg a Magyar Nemzet. A gépen ott voltak a magyar női kézilabda válogatott tagjai is.
Vatai Gabriella, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) kedden megválasztott új elnöke egykori játékosként "teljes mértékben a szívén viseli" a sportág sorsát, és ennek szellemiségében szeretne dolgozni a következő öt évben.
Eddig azért izgultak a felsőoktatásba jelentkezők, hogy elegendő-e lesz a pontszámuk a választott szakra, intézménybe. Azok, akik felvételt nyertek mától azon izgulhatnak, hol fognak lakni felsőfokú tanulmányaik idején. Ha nincs kollégiumi férőhely, akkor hat hét alatt kell megoldani a lakhatást. A Gdn Ingatlanhálózat országos lefedettségű, hazánk
A férfi egy zsolnai szállóban lett rosszul, a mentősök megpróbálták újraéleszteni. A családnak azt mondták, a holttest elszállításával meg kell várni az orvost, aki azonban szabadnapos volt.
Veled is gyakran előfordul, hogy reggelente az egész fiókot feltúrod egy pár zokniért? Úgy érzed, hiába van elég hely, ha semmit nem találsz, vagy sok a fiókod, de mégsem érzed rendszerezettnek a holmijaidat? Lehet, hogy ezek az ötletek segítenek, hogy végre a szekrényajtók mögött is rend legyen.
Európa rendelkezik a világ leggyorsabb internetkapcsolataival. A Cable.co.uk által közzétett rangsorban a globális top 10-et az európai országok uralják.
Többek között szigorítanák a bevont jogosítványok visszaszerzését, de családtagok is oktathatnának vezetést, ez derült ki az új KRESZ-ről szóló háttérbeszélgetésen írja a 24.hu
Az akkori walesi hercegi pár 1987-ben - öt évvel azelőtt, hogy bejelentették volna különválásukat - a cannes-i filmfesztiválra utazott. Egy fotós, aki akkor ott dolgozott, és lefényképezte Károly herceget és Diana hercegnét, különös dolgot vett észre.
2023. májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 652 000 forint, a nettó átlagkereset 433 600, a nettó kereset mediánértéke 363 900 forint volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Még az egészen rövid frizurát is feldobhatod néhány apró trükkel, de a fülig, vállig érő fazonokkal már jóval könnyebb a dolgod. Sőt gyakran olyan frizurát készíthetsz magadnak ilyen hosszból, ami csak rövid hajból lehet igazán látványosan elkészíteni. Mutatok is neked egyet!
Egy újabb pályázati kiírás érkezik 2024. szeptemberében: az erdőpotenciált veszélyeztető biotikus és abiotikus károk megelőzésére lehet támogatást igényelni.
Öt klímaaktivista a Köln-Bonn nemzetközi repülőtér kifutójához ragasztotta magát szerda reggel, aminek következtében fel kellett függeszteni a repülőtér forgalmát - közölte a német rendőrség szóvivője.
Idén májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 652 000 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 448 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,8, a nettó átlagkereset 14,6, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hi
Antonio Banderas neve egyet jelent a karizmával és a folyamatosan megújuló stílussal, amely már évtizedek óta elbűvöli, vagy éppen meghökkenti a világot. Ezúttal sem volt ez másként.
Az elemzők által vártnál erőteljesebben javult a nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet augusztusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe. Az augusztusi mutató mínusz 18,4 pontra erősödött a júliusi mínusz 21,6 pontról. A mutató hat hónapon belül csak júliusban romlott. Az elemzők véleményének átlagában kevésbé erősödő index, mínusz 21,1 pont s
Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben kiemelték, hogy az EM az ukrajnai kőolajtranzit korlátozása kapcsán felmerülő minden kérdésben szorosan együttműködik a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, ezzel is garantálva a magyar fogyasztók energia- és üzemanyag-ellátásának folytonosságát. MTI Fotó: Komka Péter A tárca a kialakult helyzetre reag
2024 májusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 652 000, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 448 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,8, a nettó átlagkereset 14,6, a reálkereset pedig 10,4%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A bruttó kereset mediánértéke 525 100, a nettó kereset medi
A BVOP adatai szerint idén július elejéig 2297 külföldi embercsempészt engedtek szabadon, ám a börtönök zsúfoltsága továbbra is fennáll- írja a HVG. A külföldi fogvatartottak aránya tavaly májushoz képest 13%-ról 5,7%-ra csökkent.
Elsőként a román piacra lép be a Gránit Bank, amely várhatóan még a harmadik negyedévétől első magyarországi bankként nyújt majd határon átnyúló, úgynevezett cross border szolgáltatást. A román piacra kifejlesztett, háromnyelvű applikáción keresztül szelfivel nyithatnak majd az ügyfelek lej- és devizaszámlát és válthatnak kedvező árfolyamon devizát