A spot Ether tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) kereskedésének megkezdésével a Bitwise vagyonkezelő bejelentette, hogy nyereségének 10%-át az Ethereum fejlesztőknek ajánlja fel. Azután, hogy az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdebizottsága (SEC) július 23-án jóváhagyta az Ethereum ETF-ek kereskedését, olyan tőzsdéken vette kezdetét a kereskedés
Beszakadt a Tesla árfolyama, miután a cég közzétette második negyedéves számait, amelyek több fontos soron alulmúlták az elemzői várakozásokat. Ugyan a cég rekordbevételt jelentett, de az AI-ba történő befektetések, valamint többek között az árcsökkentések jelentős negatív hatással voltak a profitabilitásra. Úgy látszik, hogy a befektetők figyelmét
A valószínű kialakulását olyan betegségek jelzik, mint a gyakori fejfájás, memóriazavarok, letargia, csökkent teljesítőképesség, gyakori ájulások, görcsök, láz.
Csütörtökön érkezik a mozikba a Deadpool & Rozsomák, a Marvel-univerzum régóta várt dobása, amiben Madonna ikonikus slágere, az 1989-es Like a Prayer is felhangzik.
Az Alapjogokért Központ operatív igazgatója szerint nem sikerült sem jogi eszközökkel, sem fegyverrel megállítani Donald Trumpot, és ez még inkább egyfajta hőssé teszi az amerikaiak szemében.
A HVG közleményben tudatta lapunkkal, hogy külső partnerekkel és a szerkesztőség szakértő újságíróival digitális terméket indítottak: elindult a kiadó hvg360 Prémium Hírlevelek nevű szolgáltatás.
Születésének 124. évfordulója alkalmából, Bay Zoltánra fizikusra és emberre emlékeztek a Gyulavári Református temetőben. A 20. század világviszonylatban is meghatározó természettudósa és feltalálója nevéhez többek között olyan kísérletek és eredmények fűződnek, mint a Hold-radar kísérlet vagy a fotoelektron-sokszorozó.
Babarczy Eszter saját betegségtapasztalatai alapján mutat rá arra a kontrasztra, ami aközött van, ahogy a társadalom a rákkal és ahogy egy mentális problémával küzdő személyt kezel.
Ki ne szeretné a kívül ropogós, belül pedig puha és szaftos csirkecombot? Ennek a mennyei ételnek az elkészítése azonban sokaknak feladja a leckét, pedig egyetlen hozzávaló és néhány rafinált mozdulat segítségével mennyeien ropogós lesz a csirke bőre.
Augusztus 1-jével súlykorlátozást vezetnek be Jász-Nagykun-Szolnok vármegye északkeleti térségében a Tiszafüred és Kunhegyes környéki települések átmenő teherforgalmának csökkentése érdekében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az intézkedés a 4-es, a 33-as és a 34-es főutat nem érinti.
Cikksorozatunkban a NEXON által meghirdetett Országos Bérügyviteli Bajnokság 2. fordulójának feladataiból válogatunk, ahol felvetődött például, hogy igaz-e az az állítás, miszerint munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidőkeretben ledolgozandó óraszámot befolyásolja a tavaszi óraátállítás.
A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságban lefedő autós portál szakértője megnézte, hogy mekkora átlagárkülönbségek vannak a használt és új autók között. Kiderült, hogy a Suzuki Swift és az Opel Corsa tartja legjobban az árát.
A georgiai állambiztonsági szolgálat nyomozást indított a kormányzó Georgiai Álom-Demokratikus Georgia párt alapítója és tiszteletbeli elnöke, Bidzina Ivanisvili elleni merénylet előkészületeinek ügyében.
A georgiai állambiztonsági szolgálat szerdán bejelentette, hogy nyomozást indított a kormányzó Georgiai Álom-Demokratikus Georgia párt alapítója és tiszteletbeli elnöke, Bidzina Ivanisvili elleni merénylet előkészületeinek ügyében, a terv mögött szerintük a korábbi hatóságok magas rangú, jelenleg Ukrajnában tartózkodó tisztviselői állnak.
Szomorú hírt közölt a személyi edző, életmód-tanácsadó, világ- és Európa-bajnok sportoló. Katus Attila nagypapáját gyászolja, aki a napokban 99 évesen hunyt el.
A hercegné állapotáról nem sok friss információt tesznek közzé, de nyilvános szereplései okot adnak a bizakodásra. Kiderült, hogy Katalin hercegnében mi tartja a lelket arra az esetre, ha bekövetkezne a legrosszabb.
Sokkal jobban nőtt a reálbér az elmúlt félévben, mint amennyire visszaesett a csúcsinfláció tetőfokán 2023-ban. Májusban 10 százaléknál nagyobb volt különbség az átlagkereset emelkedése és az éves pénzromlás között.
Most, hogy túl vannak az első közös táborukon, Tóth Gabi elárulta, milyen terveik vannak a jövőre nézve a párjával. Arra is válaszolt, tervezik-e már a közös gyermeket.
Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, 45 napon belül fizesse meg a 200 millió eurós átalánybírságot a menekültügyi uniós elvek megsértése miatt. Végső esetben az országnak járó uniós forrásokból vonhatják le a bírság összegét.
Sorozatgyártásra alkalmas, 1 MW teljesítményű zöld hidrogént előállító vízelektrolizáló berendezést fejleszt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Ganzair Kompresszortechnika Kft. egy uniós támogatással megvalósuló, 1,246 milliárd forint költségvetésű projekt keretében - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.
Az euróövezet üzleti tevékenysége ebben a hónapban megtorpant, mivel a blokk domináns szolgáltatási ágazatának gyenge bővülése nem tudta ellensúlyozni a gyártók körében tapasztalható mélyebb visszaesést - derült ki egy szerdán közzétett felmérésből.
Újra megvédte az éjszakai szimulátorozás miatt kritizált Max Verstappent a Red Bull tanácsadója, de jelezte, megállapodtak, hogy ilyen többé nem fordul elő.
A hőhullám miatt nyolcvanegy kórházból összesen négyben kellett átszervezni a műtéteket, a kórházi klímák javítására 1,3 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre idén - mondta el a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn reggel a Kossuth rádióban.
A Xiaomi bemutatta az új MIX Fold 4 telefonját, amely számos újítással rendelkezik mind az általános felépítés, mind a zsanér, mind pedig az akkumulátor terén. Kivételesen vékonyra tervezték, ám a megjelenés nem megy az erősség vagy a konfiguráció rovására. Új eredmények a súly és a sokoldalúság terén. A könnyű, összecsukható
2024. augusztus 02-04. között rendezik meg a Krúdy Vigadó előtti sétányon az évről-évre elmaradhatatlan SóstóSerFeszt, ahol a gasztronómia, a zenei programok, és természetesen a sörkülönlegeségek rajongói csemegézhetnek. Az évről-évre több látogatót megmozgató rendezvényen minden eddiginél több, már közel 100 féle sörből válogathat a sörértő közöns
A decentralizált kriptotőzsde óriás dYdX kedden közölte, hogy az egyik on-chain kereskedési szolgáltatását “kompromittálták”, és további értesítésig a felhasználóknak kerülniük kellene a dydx.exchange meglátogatását. Konkrétan a dYdX v3, a kereskedési platformjának egy régebbi verziójának honlapja, amely átlagosan körülbelül 1,5 milliárd dolláros h
Itt a nyár, a napsütés, a vízparti pihenés ideje, és sokan hiszik, hogy nyáron megfelelő módon védekeznek a napfény káros hatásai ellen, miközben ez nem feltétlenül igaz. Ráadásul még a szoláriumozással kapcsolatos tévhitek is meglehetősen gyakoriak. A bőr megfelelő védelme, nem csak a korai öregedés megelőzése, hanem a bőrrák kialakulása miatt is