Az elmúlt idényt kölcsönben a Barcelona második csapatánál (Barcelona Atlètic) töltő 22 éves Pau Víctort végleg megszerezte a katalán klub a Gironától - jelentették be a hivatalos oldalukon.
Biden visszalépése a demokrata elnökjelöltségtől a republikánus kampánygépezetet is kihívás elé állítja, mivel minden üzenet, tévészpot, a közösségi médiás hirdetések, mikrotargetálások az elnök legyőzésének forgatókönyvére voltak kidolgozva. Így is beindult a republikánus kommunikációs gőzhenger, amivel egyszerre támadják a demokrata elnökjelöltsé
Így lehet lassítani az öregedést – Hatásos tippek. Az idő múlása az élet természetes velejárója. Minden ember másképp éli meg ezt a hosszan tartó, változásokkal teli időszakot, az öregedést Változik az ember belül és kívül is. Vannak olyan apró dolgok, mindennapi dolgok, amelyekkel lassíthatod, kissé kitolhatod az öregedést. Energikusabb, fittebb m
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet munkatársai és partnerei szakmai napot szervezek Száron, hogy a piac szakmai szereplői, gazdák, molnárok és pékek, valamint a kutatók találkozzanak
2018-ban hunyt el Szepesi György, a legendás magyar rádiós sportkommentátor. Ő közvetítette a londoni 6:3-at, gyakran „az Aranycsapat tizenkettedik játékosának” nevezték. Lelkesedése, együttélése a játékkal sok rajongót szerzett. Volt, hogy a szurkolók a lelátóra is magukkal vitték a zsebrádiót, a magyarországi televíziózás kezdetén pedig a nézők a
Vlagyimir Putyin elnök egy, az Ukrajnától elcsatolt területek társadalmi-gazdasági fejlődéséről tartott szerdai tanácskozáson azt hangoztatta, az úgynevezett új régióknak 2030-ra el kell érniük az összoroszországi életszínvonal-szintet a meghatározó mutatókban. Putyin beszámolója szerint az érintett területeken több mint 3000 kilométernyi utat hozt
Rengeteg fellépővel, szédületes bulikkal várják a Campus Fesztivál szervezői a vendégeket – no és viszonylag olcsó sör és lángos árakkal. Ugyan előbbi korsóját csak egyetlen standon mérik ezer forint alatt, de a Campus sörárai még így is nagyon barátiak.
Töretlen az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) népszerűsége: az idei felvételi eljárás során az egyetem 11 960 jelentkezőt vett fel képzéseire, amelyek közül az elmúlt 15 év adatait tekintve pedagógusképzésen idén kezdi tanulmányait a legtöbb hallgató – közölte az intézmény szerda este.
Hatalmas frusztrációt okoz a magyar békemisszió Európa-szerte, ennek az oka egyrészt az, hogy az európai politikusok irigykednek Orbán Viktor miniszterelnökre, hiszen nagyon nyilvánvalóvá vált, hogy ő az utolsó és jelenleg az egyetlen Európában, aki el tudja érni a világpolitika és a globális biztonság olyan fontos szereplőit, mint Donald Trump ame
Gyulay Zsolt MOB-elnök fél éve 10-12 aranyat sem tartott elképzelhetetlennek, ez eléggé irreálisnak tűnik. Mostanra ő is azt mondja, ha a fele összejön, az is jó.
Bojana Nenadovic 2024. július 1-től marketing igazgatóként csatlakozott a Coca-Cola HBC Magyarország csapatához. Az új vezető kinevezése előtt hat évet töltött azonos szerepkörben a vállalatnál, ahol Szerbia és Montenegró marketing tevékenységéért felelt. Bojana 2016-ban csatlakozott a Coca-Cola HBC szerb és montenegrói csapatához Shopper Marketing
A Magyar Labdarúgó Szövetség (Mlsz) hivatalos honlapján közölte, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (Uefa) több millió forintra büntette őket, az Európa-bajnokságon történt rasszista magyar szurkolók megnyilvánulásai miatt.
Ezek a mini csodák tele vannak vitaminokkal és ásványi anyagokkal, amik úgy működnek, mint a titkos fegyverek az egészségünk védelmében. Arról nem is beszélve, hogy elég sokféle módon belecsempészheted őket a kajádba. :)
A reklámajándékok régóta fontos elemei a marketingstratégiáknak, de gyakran felmerül a kérdés, hogy valóban hatékonyak-e, vagy csupán egy elterjedt mítoszról van szó. Kiderítjük! Mitől függ az eredményesség? A reklámajándékok hatékonysága számos tényezőn alapul, mint például a célcsoport, az ajándék típusa és a kivitelezés minősége. Az alaposan meg
Az USA-ban termelt kukorica azonnali exportára 13 dollárral 183 dollár/tonnára esett vissza június 7. és július 5. között. A szeptemberi ár 15 dollárral 185 dollár/tonnára, a decemberi pedig 14 dollárral 210 dollár/tonnára csökkent (Fob Gulf). Argentínában a kukoricával továbbra is 185 dollár/tonnáért (–10 dollár) kereskedtek.
Elhunyt Dunavölgyi Erzsébet, aki ALS-ben szenvedett és az eutanázia legalizálásáért harcolt, hogy méltósággal vethessen véget az életének. Erzsébet 2022 augusztusában észlelte a betegség első tüneteit, és több mint harminc orvosnál járt, mire diagnosztizálták nála a gyógyíthatatlan kórt. Élete végéig a kegyes halál jogáért küzdött, korábban még pet
A 2024. évi párizsi olimpiai játékok július 26-án, pénteken indul, és kicsit több mint két héten keresztül izgulhatunk a különböző sportágakban versenyző kedvenceinkért. Bár a sportolók eltérő versenyszámokban mérettetik meg magukat, egyvalami mindegyikükben közös: a felkészülésük alapja a szigorú étrend és az edzések.
Szerda este nyolc órakor hullott le a lepel az idei felvételi ponthatárokról. Idén több mint 120 ezren jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe. A felvételizők többsége pedig mostanra már meg is kaphatta az eredményről értesítő sms-t. Nemrég azt is megosztottuk, hogyan alakultak a legnépszerűbb szakok ponthatárai, illetve hogyan buliztak a fiatalok
Ahogy nyáron az M7-es autópályán gyakoribb a sűrű forgalom, és a vendéglátás számára is csúcsszezont jelent ez az időszak a Balaton térségében, úgy a mobilhálózat kihasználtsága is kiugró ezekben a hónapokban: augusztusban pörög a legtöbb mobiladat, ezen belül is a legnagyobb forgalmat Siófokon bonyolítják – derül ki a Yettel friss balatoni mobilfo
Ha már sikerült kijutnia a párizsi olimpiára, Kaizinger Balázs szeretne egy jó versenyt összerakni lovastusában, melyre a Versailles-i kastély kertjében kerül sor.
Amikor azt hiszed, hogy már mindent láttál, nos, akkor az élet mindig tud meglepetéssel szolgálni. Vélhetően az az utas sem hitt a szemének, aki videóra vette, ahogy egy idős férfi nyers halat filéz a vonaton.
Több mint 880 napja tart az Ukrajna ellen indított orosz háború. Az ország berlini nagykövete szerint Kijevnek most mindenekelőtt fegyverekre és katonákra van szüksége. A "toborzás" mikéntjéről nyilatkozott a ZDF közszolgálati televíziónak Olekszij Makejev
Az erőszak és az agresszivitás eszkalációjáról, a választói elégedetlenségről, a magyar uniós elnökségről és az Andreanumról is szó esett az első napon.
Magyarországon a használt autók jelentős részének manipulálták a kilométeróra-állását, vagyis a jármű kevesebbet ér, mint amennyit kérnek érte. Még nagyobb azonban az esélye, hogy a futásteljesítményt módosították, ha külföldről hozzuk be az autót. A határokon átnyúló tranzakciókat nehéz nyomon követni, ezért a csalók kihasználják ezt a helyzetet é
Ursula von der Leyen versenyképesség-növelési intézkedéseknek álcázott zöldprogrammal húzta be a sorsdöntő zöldvoksokat, hogy ismét elfoglalhassa az Európai Bizottság elnöki székét
A Liverpool hivatalos honlapjának adott interjút a magyar labdarúgó válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik, aki az új vezetőedzőről, Arne Slotról, valamint a következő szezon céljairól is beszélt.
Az emlőrák a mell rosszindulatú megbetegedése. Európában az egyik leggyakoribb rosszindulatú daganattípus, mely lényegesen nagyobb százalékban érinti a nőket.