A cukkini még a nokedliben is megállja a helyét! És nagyon is jól fog passzolni ez a köret egy jó pörkölt mellé, amiből szerencsére szintén van bőven az oldalunkon.
A legtöbb aranyérmet a magyar egyetemisták hozták el az Európai Egyetemi Játékokon, ami azt jelenti, hogy a hazai egyetemek nemcsak tudásban, hanem sportban is versenyképesek – mondta el az MTI-nek a kulturális és innovációs miniszter.
A párizsi olimpia futballtornájának nyitómérkőzése, amelyen Marokkó 2–1-re legyőzte Argentínát, nem mindennapi körülmények között zajlott. Az ügyben Javier Mascherano vezetőedző és Lionel Messi is megszólalt.
Öltözz a munkához, amit szeretnél, ne ahhoz, amid éppen van – biztosan ismerős ez a mondás, és nem is hinnéd, hogy tudományosan is mennyire megállja a helyét. Az agyad kémiai összetétele konkrétan megváltozik attól függően, hogy mit viselsz, és ez azt is jelenti, hogy egyes tulajdonságokban ilyenkor jobb leszel, másokban rosszabb – minden azon múli
Csütörtökön az ország legnagyobb részén nem várható csapadék, azonban egy Eger-Békéscsaba tengelyű összeáramlási zóna környezetében elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok - írta időjárás-előrejelzésében a meteorológiai szolgálat, amely 7 megyére adott ki figyelmeztetést.
Az Ikar tanácsadó cég szerint a 12,5%-os fehérjetartalmú, orosz új termesztésű búza a fedélzeten átadva, úgynevezett Fob-szállítással, amikor az eladó saját költségén juttatja el a kikötőbe a termést, augusztus végére 219 dollár volt tonnánként a múlt hét végén, akárcsak az előző héten.
Csütörtökön gomolyfelhős, napos idő várható. Nagyjából Eger-Békéscsaba tengelyű összeáramlási zóna környezetében alakulhatnak ki záporok, zivatarok, másutt csapadéknak kicsi az esélye. Az északi, északnyugati szél nagy területen lesz élénk, helyenként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 24 és 29 fok között alakul. Késő estére 16 és 23 f
A szuverenitásvédelmi törvénnyel kapcsolatban is alkalmazza majd az Európai Bizottság (EB) a felzárkóztatási (kohéziós) támogatások odaítéléséhez kapcsolódó feltételrendszert. Ez gyakorlatilag a magyar EU-támogatások visszatartását jelentheti – fogalmazott Didier Reynders, az EB igazságügyi biztosa. A Bizottság jelenleg is nagyjából 2,4 milliárd eu
Talán senki sem ismeri nála jobban a 3700 munkavállalót foglalkoztató drogérialánc “DNS”-ét. 27. éve dolgozik a dm-nél. Csoknyainé Horváth Gertrud a kereskedelemből váltott a HR-re, majd onnan lépett elő cégvezetői, aztán az egyik ügyvezetői pozícióba. A HR súlyát jelzi, hogy az közvetlenül az ügyvezető alá tartozik. A cégnél nagy fókuszt helyeznek
Beszakadtak tegnap az amerikai tőzsdék, az elmúlt hetekben amúgy is nyomás alatt lévő technológiai részvények még nagyobb eladási hullámba kerültek, miután a Tesla és a Google anyacégének legfrissebb negyedéves jelentése újabb kört indított el lefelé. Az S&P 500 2,3 százalékot, a Nasdaq pedig 3,7 százalékot zuhant – utoljára 2022-ben láttunk ekkora
A Ledger, az egyik vezető hardvertárca-gyártó figyelmeztetést adott ki az ügyfélkörét célzó adathalász-támadások megugrása miatt. A vállalat egy kifinomult kampányt azonosított, amelynek célja az érzékeny információk megszerzése a felhasználóktól. A vállalat éberségre és a biztonságtudatosság fontosságára figyelmeztet. Lendületben az adathalászok A
Didier Reynders igazságügyi biztos nem zárja ki, hogy ismét alkalmazzák a korábban már bevetett, a felzárkóztatási támogatások odaítéléséhez kötött feltételrendszert.
A lakosság teljes, a bankoknak kifizetett pénzforgalmi költsége tavaly 265 milliárd forintot tett ki, ami 11 százalékkal haladja meg a 2022-es értéket. A legnagyobb ügyfélszámú számlacsomagokban 2024-ben 5-18 százalék között emelkedtek a költségek – írja az énpénzem.hu.
A rendőrség gyorsan megtalálta az autót Kecskeméten, és elfogta a gyanúsítottat, aki ellen eljárást indítottak, az autót pedig visszaszolgáltatják a tulajdonosnak.
Didier Reynders igazságügyi biztos nem zárja ki, hogy ismét alkalmazzák a korábban már bevetett, a felzárkóztatási támogatások odaítéléséhez kötött feltételrendszert.