A három éve negyedik helyezett ausztrál válogatott 3-0-ra kikapott a német együttestől a párizsi olimpia női labdarúgótornájának első játéknapján, csütörtökön.
Ed Sheeran fellépése múlt szombaton volt Budapesten, de Zséda még csak most árulta el, miről beszélgetett az énekessel. Azért van néhány titok, amit nem akart kikotyogni.
A használtautó-kereskedők egyik szeme sír, a másik nevet: a forgalom bővül, ugyanis ötvenezerrel több autó cserélt gazdát az idei első félévben. Ugyanakkor kevés az új kocsi a piacon, ráadásul megfigyelhető, hogy a vevők az egyre korosabb járműveket keresik, mert az érhető el számukra.A tavalyi első félévi 406 394-ről 456 976-ra emelkedett a június
A filmnézés során néha jó egy picit elrugaszkodni a romantikus daraboktól és a kalandfilmektől, és megnézni egy-egy igazán mélyreható alkotást, például egy olyat, ami az emberi agy megbomlását és zavarát mutatja be. Összeállításunkban a legjobb, tudathasadás témakörét feldolgozó filmekből szemezgettünk.
Magyar Péter újra a TikTokon jelentkezett: a rendkívül rövid, de nagyon lényegre törő videóban ismét kérdezz-felelek formátumban válaszolt villámkérdésekre. Ebből többek között kiderül, hogy külföldi futballegyüttest szeret, s hogy van-e kozmetikusa...
Azok után, hogy a Paksi Fc 3-0-ra legyőzte az Aek Larnacát a Konferencialiga második selejtezőkörének "odavágóján", Bognár György elégedett értékelt, ugyanakkor jelezte, a jövő csütörtöki visszavágón nem lesz könnyű dolga a csapatának.
Mint ismert, Fucsovics Márton az olimpiai tenisztorna első fordulójában Rafael Nadalt kapta ellenfélül, aki a hírek szerint combsérülést szenvedett, és a vasárnapi játéka is kérdésessé vált.
A Paks vezetőedzője szerint a csapat a megfelelő módon reagált a két héttel ezelőtt hazai pályán elszenvedett súlyos vereségre, ennek köszönhető, hogy a Konferencia-liga-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén három góllal nyertek a ciprusi AEK Larnaca ellen.
Az előző négy olimpián kivétel nélkül érmes Norvégia meglepetésre 32-28-ra kikapott Svédországtól a párizsi ötkarikás játékok női kézilabdatornájának csütörtöki nyitónapján.