2024. július 27. szombat

júl. 27
7:12
Megosztott járműveknek hozott létre e-mobilitási pontokat a főváros (Villanyautósok)
Négy forgalmas csomópontban töltőoszlopokat is telepítettek.
júl. 27
7:14
Egy magyar kardozó, aki már az első napon történelmet írhat – minden fronton indulnak a versenyek a párizsi olimpián (444.hu)
A legtöbb magyar Szilágyi Áronra figyel ma, de nem lenne helyes megfeledkezni a többi kardozóról vagy a sportlövőkről sem. Sőt lesz itt még sok egyéb is.
júl. 27
7:18
Rohanunk a kánikulába (Infostart)
Nem sokáig élvezhettük a kevésbé meleg időt, a hétvégére országszerte visszatér a kánikula. Esőre sem számíthatunk.
júl. 27
7:18
Javult az amerikai gazdaság teljesítménye júliusban (ProfitLine)
Javult, több mint két éves csúcsot ért el az amerikai gazdaság BMI-teljesítménymutatója júliusban az S&P Global Market Intelligence felmérésének előzetes adatai alapján. A javulás azonban kizárólag a szolgáltatóipari szektornak volt köszönhető, mert a feldolgozóipar teljesítménye csökkenésbe váltott.
júl. 27
7:18
Szakértők: Ukrajnának elfogyott a türelme, de óriásit kockáztat az olajtranzit korlátozással (ATV)
Ha a helyzet nem oldódik meg, üzemanyaghiány is lehet, de pánikra nincs ok, szeptemberig kell megoldást találni – állítja Gulyás Gergely. A Híradónknak nyilatkozó energiajogász úgy látja, komoly jogi és akár pénzügyi következményei lehetnek Ukrajna döntésének, hogy nem engedi Magyarországra az orosz Lukoil által küldött kőolajat. Balogh József ener
júl. 27
7:18
Napi horoszkóp: A Rák kiköltekezi magát, a Szűzre nyaralás várhat - július 27. (Glamour)
A szombatra virradó éjszakán az agresszív Kos-Hold az Oroszlán-Vénuszban egyenrangú és ideális szexpartnert talál, arról viszont nem feledkezhet meg, hogy az Oroszlán-típusnak bókolni kell ahhoz, hogy elnyerje a kitűnő szerető címet. Mivel a Hold estig a tüzes Kosban halad, a nap alkalmas kihívásokkal való megbirkózásra, versenysportok űzésére, de
júl. 27
7:18
Amikor a közösség és az építész egy nyelvet beszél (Magyar Hírlap)
Interjú Ferencz Marcel Ybl-díjas építésszel.
júl. 27
7:18
Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét (naphire.hu)
A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
júl. 27
7:24
Semjén Zsolt elárulta, mely politikai kérdésben nem tudta meggyőzni a feleségét sem (Blikk)
.
júl. 27
7:24
15 hektár üvegház? Szlovéniában megcsinálják! (Agroinform)
A 80 millió eurós beruházás több fázisban valósul meg.
júl. 27
7:24
Megérkezett a ChatGPT eddigi legfejlettebb kihívója (Igényesférfi.hu)
A Meta piacra dobta legújabb és legfejlettebb mesterségesintelligencia-modelljét: a 405 milliárd paraméterből álló Llama 3.1 405B nyílt forráskódú, vagyis képességei bárki számára elérhetők. De vajon mit tud pontosan az utóbbi évek egyik legjelentősebb nyelvi modelljeként emlegetett szoftver? Akár a ChatGPT trónja is megremeghet?
júl. 27
7:24
Sértegette a kisgyereket a bunkó pincér, nem tette zsebre a választ, amit a hétévestől kapott (Promotions)
Csak egy fagyiról volt szó, mégis sértődés lett belőle, lehetett volna ezt jobban is kezelni.
júl. 27
7:24
Ezekre kell figyelni, ha elektromos autóval indulunk nyaralni (Növekedés)
A Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint tavaly június végén a tisztán elektromos hajtású gépkocsik száma 41 386 volt, míg az idén június végén elérte az 59 209-et. Az úgynevezett növelt hatótávolságú külső töltésű hibrid elektromos gépkocsiké 21 874-ról 29 646-ra emelkedett, a külső töltésű hibrid elektromos gépkocsiké (plug-in hibrid) pedig 10
júl. 27
7:24
Így állítsd be a tévéd, ha az olimpiát néznéd rajta (Forbes)
Ideális tv beállítások sport közvetítésekhez
júl. 27
7:24
Új őrület: ezt teszik a másnaposság ellen legújabban a fiatalok (Helló Magyar)
Elképesztő módszer alakult, sosem találnád ki, hogy mit iszik a Z generáció, hogy elkerülje a másnaposságot. Mutatjuk!
júl. 27
7:24
Három magyar–magyar párharc is kialakulhat a vívók között az olimpián (Telex)
Ha két magyar vívó összekerül, az edzők kivonulnak. Már szombaton pástra lép Szilágyi Áron is.
júl. 27
7:24
Hova tűnt az utcáról a fehér kutyakaka? (Telex)
A járdák szinte kötelező eleme volt, de már alig látni. A válasz a kutyák táplálásának változásában keresendő.
júl. 27
7:24
5 tipp, amivel valóban fenntartható lesz egy esküvő (Life&Body)
Ha a mindennapjaidban figyelsz arra, hogy óvd a környezetet, akkor miért ne tennéd ugyanezt a nagy napodon? Cserepes virág, mint asztaldísz, műanyag helyett papír szívószál, hazai tervezők választása, vagy éppen szépen hajtogatott, hímzett ruhaszalvéta. A hasonló, ismerős öko tippek mellé összeszedtünk további öt javaslatot, amivel még környezettud
júl. 27
7:24
Bitcoin Magazine hamarosan elindul Japánban is a Metaplanet révén (KriptoMagazin)
A japán befektetési óriáscég, a Metaplanet egyetértési megállapodást írt alá a Bitcoin Magazine-nal, hogy a magazin hatókörét kiterjesszék Japánban. A pénteken bejelentett szándéknyilatkozat révén a Metaplanet megszerezte a Bitcoin Magazine Japan kizárólagos jogait. A bejelentésre a Tennessee állambeli Nashville-ben megrendezésre kerülő ikonikus Bi
júl. 27
7:24
Így változhat a menopauza után a nők vérnyomása (EgészségKalauz)
Az idősebb nőknél gyakran ilyen irányba változik a vérnyomás.
júl. 27
7:24
Van 8 sminkes trükk, amivel tényleg kiemelheted a szemeidet (Bien)
Nem kérdés, hogy a szemed az arcod legcsodálatosabb része, amit a sminkes eszköztáraddal még hangsúlyosabbá tehetsz. Csak egy kis rafinéria kell hozzá!
júl. 27
7:30
Ez a nyár legfinomabb salátája, amit Katalin hercegné is imád: ha így készíted, mindenki repetázni fog belőle (Femcafe)
Könnyű, finom és mindössze 3 hozzávalóra van szükséged hozzá.
júl. 27
7:30
5 idézet a hét könyvéből: Michael Chabon és A végső megoldás (Könyves Magazin)
Michael Chabon magyarul frissen kiadott, de valójában 20 éves regénye lett a hét könyve, amiben az idős Sherlock Holmes ered egy rejtélyes gyilkosság és egy még rejtélyesebb papagáj nyomába. Mutatunk öt jellemző részletet a könyvből.
júl. 27
7:30
Lejtmenetben a kukorica, de minden ár csökkent a kánikula enyhülése miatt (Agrofórum)
Alapos mínuszokkal ért véget a heti kereskedés a terménypiacokon, egyetlen kivétel akadt csupán.
júl. 27
7:30
Zavartalanul napos idő lesz szombaton (Magyar Hírlap)
Nagyrészt felhőtlen, csapadékmentes időre van kilátás.
júl. 27
7:30
Galérián a Xxxiii. nyári olimpia megnyitója! (Mandiner)
Az olimpiai láng szó szerint Párizs fölött lebeg augusztus 11-ig.
júl. 27
7:30
Sok vagy kevés? Tartanunk kell a kínai adósságcsapdától? – az egymilliárd eurós kínai hitel nyomában (Telex)
A magyar–kínai kormányzati tárgyalásokon rendre szóba került a pénzügyi együttműködés kérdése is. Idén aztán egy kínai bankárcsapat megkereste Magyarországot egy konkrét ajánlattal, amit az állam elfogadott. Összeszedtük, mit lehet tudunk a részletekről.
júl. 27
7:30
Ez történik, ha egy őrült sneakerhead nem hagyja ki a lábnapot (Telex)
A nyár egyik legszórakoztatóbb indie játékában hősünknek krokodilokat, polipokat és gengsztereket kell szobáról-szobára arcon rúgnia ahhoz, hogy visszaszerezze a cipőgyűjteményét.
júl. 27
7:36
Ezek az ország legdrágább és legolcsóbb használt autói – itt a lista (Infostart)
Nagy a különbség a használtautó-piac legdrágább és legolcsóbb típusai között.
júl. 27
7:36
Kemény üzenet Tusványosról, az ukránoknak (HírTV)
Amíg a magyar kisebbség totális – nyelvi, oktatási, állampolgársági – jogfosztásának Ukrajnában nem vetnek véget, addig Magyarországnak nincs más eszköze, mint Ukrajna EU-s és NATO-csatlakozásának az akadályozása, másképp nem tudja megvédeni a kárpátaljai magyar kisebbséget – jelentette ki Semjén Zsolt egy kerekasztal-beszélgetésen Tusványoson a Ma
júl. 27
7:36
Mi a hosszú távú sportolói siker titka? (HR Portál)
A legjobb teniszezők később nyerik meg az első meccsüket, sportolói pályafutásuk elején általában nem jön össze nekik a győzelem. Az első győztes meccs után azonban jellemzően elkezd felívelni a karrierjük. Az is jellemző rájuk, hogy viszonylag sok kevésbé ismert tornán gyakorolnak, mielőtt kilépnek a nagyszínpadra, az ATP-tornákra. Chiara Zappalá,
júl. 27
7:36
Egyedülálló, formabontó megnyitóval indult a párizsi olimpia (Növekedés)
Egyedülálló, formabontó, számos franciás megoldást tartalmazó csaknem négyórás megnyitóval vette kezdetét pénteken a XXXIII. nyári olimpia Párizsban.
júl. 27
7:36
A bitcoin az internet készpénze? (BitcoinBázis)
A bitcoin nem csupán egy fizetési rendszer, mint a Paypal, Venmo és más hasonlók. Ez egy digitális készpénz, amelyből nem zárhatnak ki, amikor a legnagyobb szükséged lenne rá. A készpénz előnyei A készpénz szinte tökéletes módja a fizetésnek. Nem kell számla hozzá, és nem számít, ki vagy, vagy mit vásárolsz. Azonnali és senki sem tud […]
júl. 27
7:36
Szilágyi Áron ma 4-szeres olimpiai bajnok lehet (AC News)
A legendás magyar férfi kardozó a párizsi olimpia első hivatalos versenynapján, szombaton negyedszer is olimpiai bajnok lehet.
júl. 27
7:42
Ennek az öt dolognak komolyan kell venni a lejáratát! (Magyar Hírlap)
Általában tovább használjuk őket, mint kellene.
júl. 27
7:42
Kell az évi 10-15 százalék bérnövekedés, hogy ne maradjunk le a régóban (Növekedés)
A májusi béradatok nagy nominális növekedést mutattak az egy évvel korábbihoz képest, azonban a forint sok éves leértékelődése miatt euróban távolról sem magasak a hazai bérek.
júl. 27
7:48
A feszült hangulatú washingtoni megbeszélése után Donald Trump birtokára utazott Benjámin Netanjahu (HírTV)
A közel-keleti béketeremtés és rendezés esélyeiről, módjairól, valamint az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti tárgyalásokról is egyeztetett Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt, korábbi elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken.
júl. 27
7:48
Ha ilyen kukoricát látsz a boltban, nehogy megvedd: Fördős Zé csapata azt is elárulta, hogyan lesz zamatosan édes a végeredmény (Femcafe)
Igazából, ha nem akarunk vele vesződni, akkor be lehet dobni a mikrohullámú sütőbe is, de érdemes inkább egy nagy fazékban megfőzni.
júl. 27
7:48
A belgák hercegnője taszíthatja le Katalin hercegnét a trónról: még csak 23 éves, de már most igazi stílusikon Erzsébet hercegnő (Glamour)
Erzsébet hercegnő egy igazán kivételes hercegnő, ugyanis ő lesz Belgium első királynője. Fantasztikus szónok, az első beszédét mindössze kilencéves korában mondta, az öltözködését pedig már most Katalin hercegné stílusához hasonlítják.
júl. 27
7:48
Békekötésről tárgyalt Trump és Netanjahu (Növekedés)
A közel-keleti béketeremtés és rendezés esélyeiről, módjairól, valamint az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti tárgyalásokról is egyeztetett Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt, korábbi elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken.
júl. 27
7:48
Infarktust kapott a magyar olimpikon: Gyűjtést indítottak Ónodi Henrietta gyógykezelésére (Nyugati Fény)
Segítségre van szüksége.
júl. 27
7:54
Egy új traktorcsalád, pótkocsiakció és vadvédelem drónnal (Agroinform)
Az Agroinform.hu heti gépészeti híreinek összefoglalója.
júl. 27
7:54
Donald Trump floridai rezidenciáján tárgyalt Benjamin Netanjahuval (444.hu)
A találkozó előtt elmondta, hogy a Harrisre szavazó zsidók szerinte elárulják a saját identitásukat.
júl. 27
7:54
A Renault ismét Szlovénia mellett döntött (autopro)
A Renault elektromos Twingót fog gyártani Szlovéniában.
júl. 27
7:54
Egyre inkább trend a horizontális karrier (Márkamonitor)
A karrier évtizedeken át egyet jelentett a ranglétra megmászásával – vagyis, amikor a munkavállalók a pályakezdő pozíciótól lépkednek felfelé a menedzseri, majd vezetői szintig, függetlenül attól, hogy milyen szakterületen vagy iparágban dolgoznak. Ez azonban mára gyökeresen megváltozott. Bár most is van, aki számára az előmenetelt a magasabb pozíc
júl. 27
7:54
Változik az idő, zivatar-figyelmeztetés, nyárias meleg - részletes hétvégi időjárás-előrejelzés (Promotions)
Mutatjuk, hogy esernyő vagy strandnadrág.
júl. 27
7:54
Durva átverés terjed: száznál több ügyfél nevében félmilliárd forint hitelt vettek fel a csalók (KKV Magazin)
Már több százszor igényeltek gyanútlan banki ügyfelek nevében személyi kölcsönt kiberbűnözők Magyarországon. A pénzintézetek a kísérletek egy részét időben észlelték, de száznál is több ügyfélnek nemcsak a számláját nullázták le a csalók, hanem még átlagosan 4 millió forintos adósságba is belevitték őket - írja a Bank360.hu.
júl. 27
7:54
Már megint bevásárolt a 4iG (Mínuszos)
A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása (Ez kérdéses? A -szerk- megj.) esetén a 4iG Nyrt.-hez kerülhet a Direct One magyarországi műholdasügyfél-állománya, és a helyi kábelszolgáltatók hozzájárulásától függően a kábeles műsorterjesztési portfólió is. Az üzletág-átruházási szerződést a 4iG közvetett leányvállalata, a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kf
júl. 27
7:54
Ezért imádják a déli országokban az extrém csípős ételeket (Hamu és Gyémánt)
Az évek során kutatók és gasztrofanatikusok számos elmélettel álltak elő annak magyarázatára, miért van az, hogy minél melegebb egy ország éghajlata, annál csípősebbek, fűszeresebbek az ételeik. Íme, a magyarázat!
júl. 27
7:54
Népi építészeti találkozót rendeznek a Művészetek Völgyében (Magyar Hírlap)
Szombat délután fél kettőtől Kévés György építészre és Lukács László néprajztudósra emlékeznek, valamint a Hild Építőipari Technikum kiállítását nyitják meg.

Keresés