A Mol és az OTP a saját területén, az olajiparban és bankszektorban igazi közép-európai nagyhalnak számít. Ráadásul a távolabbi régiókban is megvetették a lábukat.
A vasárnapi versenynap során Ábrahám Minna sikeresen kvalifikálta magát a középdöntőbe 200 méter gyorsúszásban, míg Pádár Nikolettet kizárták ugyanebben a versenyszámban.
A felvételi ponthatárok szerdai kihirdetésével magasabb fordulatszámra kapcsol az egyetemvárosok és Budapest albérletpiaca. Az ingatlan.com országos kínálata jelenleg több mint 14 ezer kiadó lakáshirdetésből áll, ami 21 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.
Putyin hangsúlyozta: "A rakétatelepítéshez hasonló intézkedéseket fogunk tenni, figyelembe véve az Egyesült Államok és szövetségeseinek tevékenységét Európában és a világ más régióiban".
Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap arra figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy ha Washington 2026-tól nagy hatótávolságú rakétákat telepít Németországba, akkor Oroszország hasonló rakétákat fog a Nyugattól lőtávolságban állomásoztatni.
Putyin vasárnap hangsúlyozta: "Az ilyen rakéták, amelyek a jövőben nukleáris robbanófejjel is felszerelhetők, repülési ideje a területünkön lévő célpontokig körülbelül 10 perc lesz".
Két legyet ütne egy csapásra a kormány a legújabb gazdaságpolitikai intézkedésével. 2025-ben ugyanis - valószínűleg két lépésben - megduplázná Orbán Viktor a gyerekek után járó családi adókedvezmény mértékét - írja a miniszterelnök tegnapi tusványosi beszédére hivatkozva a Portfolio. Ezzel egyszerre célozza a kedvezőtlen demográfiai folyamatok megá
A Körös-Maros Nemzeti Parkban fekvő Vásárhelyi-puszta az itt élő emberek számára nemcsak füves táj, melyet a nyári meleg aranysárgára festett, hanem állattartásra és legeltetésre alkalmas pusztarész is egyben. A puszta különböző részei az itt élő emberek számára természetesnek vett neveket viselnek, így például a legdélebbi rész Csomorkány és a leg
Németország képtelen érdemi növekedést produkálni a Scholz-kormányzat alatt, s ez Európa legnagyobb gazdaságának hosszú távú jövőjére éppúgy árnyékot vet, mint a kormánykoalíció újraválasztási esélyeire.
Christiaan van Heijst mindig is pilóta szeretett volna lenni. Miután 14 évesen megtanult vitorlázni, a holland fiatalember 18 évesen megszerezte a pilótajogosítványát.
Elkészültek az engedélyezési tervek a a pesti alsó rakpart fejlesztéséről. Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán osztotta meg a tervezet fotóit. A zöld területek kiemelt szerepet töltenek be a fejlesztésben, így egy zöld, élhető környezetet teremtenek majd a főváros lakóinak.
Az orosz elnök vasárnap arra figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy ha Washington 2026-tól nagy hatótávolságú rakétákat telepít Németországba, akkor Oroszország hasonló rakétákat fog a Nyugattól lőtávolságban állomásoztatni.
Úgy érezzük, hogy egy kollégánk kiszemelt magának, minden pillanatban azt lesi, hogyan keserítheti meg az életünket? Ha ezt tapasztaljuk, akkor meglehet, hogy a munkahelyi pszichoterror áldozataivá váltunk.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a szülőknek szánja a „Mit lájkol a gyerek – Szülőknek a közösségi médiáról” elnevezésű tájékoztatófüzetét. A hatóság közleménye szerint az új brossúra célja, hogy bemutassa a közösségi oldalak működésének főbb szabályszerűségeit, és támpontokat adjon a szülőknek, hogyan segíthetik gyermekeiket eligazodn
Valami nem oké a formaidőzítéssel a vívóinknál: háromszoros olimpiai bajnokunk után ismét egy olyan versenyzőnk esett ki már ideje korán, akitől – sokkal többet vártunk...
Ha csak néhány nap áll a rendelkezésünkre, hogy még idén szerezzünk egy kellemes utazási emléket, akkor válasszuk Szlovéniát. Gyakran hasonlítják Olaszországhoz illetve Svájchoz, de legtöbbször ezek keverékéhez.
A PepsiCo Europe partnerséget kötött a Yarával a növénytermesztés szén-dioxid-mentesítésére Európa-szerte, és célja, hogy segítsen 1000 gazdaságnak alacsony szén-dioxid-kibocsátású mezőgazdasági gyakorlatokat alkalmazni. Alacsony szén-dioxid-kibocsátású műtrágyákat kínál, javítva a hozamot, miközben csökkenti a kibocsátást.
Majore Veronika nem tűnt csalódottnak az olimpiai döntő után, mint mondta, jól dolgozott a fináléban. Gratuláció jár neki, a világ nyolcadik legjobbja lett a nők légpisztolyos számában.
Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett. A bál 18 éves szépe az idén érettségizett, és Budapesten tanul tovább, a bálra párjával és családjával érkezett. A 21 éves első udvarhölgy iskolai barátjával vet