A külvárosi irodák az autós bejárás miatt jobban viselték a pandémiát, míg a tulajdonosi szerkezetük a rugalmas finanszírozásnak kedvez. A kiürülő központi irodatornyokban még ahhoz sincs elég fény, hogy gazdaságosan alakítsanak ki lakásokat.
Kós Hubert országos csúccsal, a legjobb idővel bejutott a középdöntőbe, Jászó Ádám viszont a 19. helyen befejezte szereplését 100 méter háton vasárnap a párizsi olimpia medencés úszóversenyein.
A mentőalakulatok már kezdték feladni a reményt, amikor július 20-án rábukkantak Scott Hernre egy szikla alatti búvóhelyen. A férfi súlyosan dehidratált volt és nem tudott lábra állni.
A labdarúgásban az elmúlt időszakban egyre több olyan mutatót vezetnek be az ezzel foglalkozó adatelemzők, modellezők, matematikusok, amelyekkel a játékosok és csapatok teljesítménye az eddigieknél is jobban és pontosabban mérhető. A védekezést azonban lényegesen nehezebb mérni, mint a támadások hatékonyságát. Ennek a problémának egyfajta orvoslásá
Régen azt gondoltam, a vizeletszivárgás csak az idős korosztály problémája, de amikor várandós lettem, a szakirodalomból megtudtam: ez távolról sem így van.
Ami sikerült Andrásfi Tibornak, nem ment Siklósi Gergelynek: a párbajtőr egyéni versenyben, a legjobb nyolc közé jutásért,. kikapott az egy tusra menő hosszabbításban. Elbúcsúzott.
Melyik gazda ne tapasztalta volna már, hogy a hígtrágya vagy általában a szerves trágyafélék vagy akár a bomló növényi maradványok szagát nehéz lemosni a kezünkről az istállóban vagy a földeken végzett munka után. A szappan pedig sokszor alig segít a szagok eltüntetésében.
Andrásfi Tibor szoros küzdelemben, ráadástussal megnyerte második mérkőzését, ezzel a legjobb nyolc közé jutott vasárnap férfi párbajtőrben a párizsi olimpián.
Vas Blanka a 10. helyet szerezte meg a hegyikerékpárosok női versenyében a párizsi olimpián, az aranyérmet a francia Pauline Ferrand-Prévot nyerte meg.
Nem titok tovább, hogy mi lesz a hivatalos címe a Marvel legújabb szuperhősfilmjének. A San Diego-i Comic-Conon hatalmas bejelentést tettek az újraélesztett Fantasztikus Négyes készítői, többek között azt is elárulták, ki lesz a produkció zeneszerzője. Az is kiderült, hogy a jövő nyáron debütáló alkotás főszereplői más Marvel-filmekben is láthatók
Lassan és folyamatosan haladnak előre az orosz erők az ukrán fronton, az elmúlt heketben egyre több, lényegében a földel egyenlővé tett kis falú, település elfoglalásáról számolhattak be.
Koch Máté után újabb éremesélyesünk búcsúzott egyéniben a párizsi olimpiától: Siklósi Gergely a második asszójában, szoros küzdelemben, hosszabbításban esett találattal kikapott, így a nyolcaddöntőben fejezte be a férfi párbajtőrözők párizsi olimpiai versenyét.
Andrásfi Tibor szoros küzdelemben, ráadástussal megnyerte második mérkőzését, ezzel a legjobb nyolc közé jutott vasárnap férfi párbajtőrben a párizsi olimpián.
Rekordmennyiségű, több mint 15 ezer aludobozt gyűjtöttek be a Minden Doboz Visszajár kezdeményezés munkatársai a 39. Formula 1-es Magyar Nagydíjon a múlt hétvégén.
Huszonhárom év után is szerelmesen néz egymásra Deutsch Anita és Kinizsi Ottó: a sztárpár még a Barátok közt forgatása alatt jött össze, kapcsolatuknak azonban a korkülönbség miatt nem jósoltak nagy jövőt. A hetekben volt húsz éve, hogy hivatalosan is összekötötték az életüket, amivel alaposan rácáfoltak a kétkedőkre.
Szokatlan változás lepheti meg a hatoslottó játékosait! A Szerencsejáték Zrt. közlése szerint ugyan a Hatoslottó számsorsolását ezúttal is a megszokott időben, Sorsolási Bizottság és közjegyző jelenlétében tartják meg, de ezt a 355 millió forintos fődíjért versenybeszállók nem a megszokott időpontban, hanem 21:00-kor láthatják majd a Duna Televízió
A jövő héten derült, napos idő várható, csütörtöktől zivatarok is érkezhetnek - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az Mti-hez.
Te is elmerengsz néha azon, hogy bár jól érzed magad a párkapcsolatodban, bárcsak minden olyan lenne, mint a kezdet kezdetén? Pár apró szokás bevezetésével tökéletesítheted a kapcsolatotokat.
Szokták mondogatni, hogy a legjobb forgatókönyvet mindig az élet írja. Sajnos igaz ez fordítva is, miszerint a legrosszabbat is gyakran az élet írja. Éppen ezért a valós események mindig jó alapot szolgáltatnak majd a filmeknek, még ha esetleg egy sorozatgyilkosról is szólnak. Ilyen A bostoni fojtogató is, amely most érkezett meg a Maxra.
A hosszúszárnyú bálnák átlagosan 17 méter hosszúak és 40 tonnát nyomnak. Az állat csak viszonylag ritkán bukkan fel olyan helyen, ahol emberek is vannak, most azonban egy testvérpár hajózás közben találkozott egy példánnyal, ami a semmiből vetődött a hajóra, felborította azt, a két férfit pedig a vízbe lökte.
Lewis Hamilton a harmadik körben átvette a vezetést Charles Leclerc-től, és a Belga Nagydíj fő esélyesének számított, ám a futam végén váratlan ellenfelet kapott csapattársa, George Russell személyében, akit jelentős gumielőnye dacára sem tudott megelőzni.
A hardveres pénztárcákat gyártó Ledger bejelentette az új Flex hideg tárcájának bevezetését. A készüléket a május óta elérhető prémium E-Ink érintőképernyős Stax modell dizájnjához igazították. Ezt tudja az új Flex tárca A Ledger kriptobiztonsági cég a Bitcoin 2024 konferencián bemutatta a termékcsaládjának legújabb tagját, a Flex nevű hardvereszkö