Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta vasárnap, hogy Az utolsó vacsora témája ihlette volna a program Ünnepség című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.
Szingapúr a legbiztonságosabb város a világon a turisták számára, a legveszélyesebb pedig a venezuelai Caracas – derül ki a Forbes Advisor felmérése alapján, amely több tényező, többek között a bűnözés, az egészségügyi ellátás és a természeti katasztrófák esélye alapján állította össze friss listáját.
A Belga Nagydíjat követő technikai ellenőrzésen az FIA 1,5 kilogrammal a minimumsúly alatt mérte a győztes George Russell autóját - a szabálysértés ügye a sportfelügyelőkhöz került.
A vasárnap délelőtt női 200 méteres gyorsúszásban Pádár Nikolett a saját futamában negyedik lett, és ezzel az esti középdöntőbe is kvalifikálta volna magát, de a versenybírók korai bemozdulás miatt kizárták a 18 éves magyart úszót.
Az elején hengerelt a spanyol, de aztán a magyar teniszező szoros és igazán emlékezetes meccsre kényszerítette a 14-szeres Roland Garros-bajnokot az olimpia salakján.
Sokak küzdenek azzal a problémával, hogy folyamatosan töredezik a körmük. Íme, néhány tipp, hogyan lehet a hosszabb és erősebb egy hónapon belül. Ha a körmeink az utóbbi időben vékonyabbak vagy puhábbak lettek, akkor számos tényező okozhatja a problémát, beleértve a táplálkozási hiányosságokat, valamilyen alapbetegséget vagy az öregedést. Táplálkoz
Az étel alapvető szükséglete az embernek és szorosan összefonódik az érzelmeinkkel, ez a kapcsolat néha bonyolulttá és kihívást jelentővé válhat, legrosszabb esetben pedig komoly elhízáshoz is vezethet. Ennek egyik megnyilatkozása az érzelmi evés, amikor az ételt érzelmi okokból, nem pedig éhség miatt fogyasztjuk. Ez a gyakori probléma hosszú távon
A szervezetünk vitaminkészlete bármikor kiürülhet, emiatt az immunrendszerünk legyengülhet. Egy egyszerű teszttel ellenőrizhetjük, mennyire lehetünk elégedettek a szervezetünk védekezőképességével.
A 66 kilogrammos súlycsoportban szereplő, első magyar női ökölvívó olimpikon Hámori Luca megosztott pontozással, 4-1-re legyőzte az ír Grainne Walsh-t, így nyolcaddöntőbe jutott a párizsi olimpián.
Sandy Garossino szerint úgy volt, hogy három unokája meglátogatja a haldokló dédnagymamát Kanadában. Ehelyett Musk magához vette a gyerekek útlevelét, és elvitte őket a párizsi olimpiára.
Itt a kánikula, sokat hallunk az UV sugárzásról, és a káros UV sugarak elleni védelemről. Mára már odáig jutottunk, hogy az sem mindegy, milyen ruhában állunk a napon? Mit jelent az UPF érték és mik a legújabb technológiák a napvédelem káros UV sugarai ellen? Továbbá mit tegyünk, ha sok időt töltünk a napon?
Lezuhant két japán hegymászó a Föld második legmagasabb hegycsúcsa, a Pakisztán területén található K2 meghódítása közben - közölte vasárnap Gilgit-Baltisztán pakisztáni régió Sigar körzetének helyettes vezetője.
Ha az USA 2026-tól nagy hatótávolságú rakétákat telepít Németországba. Az orosz elnök szerint Washington hidegháborúhoz hasonló rakétaválságot kockáztat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az anarchokapitalizmus és libertáriánus megközelítés egyik zászlóvivője, a Bitcoint maximálisan pártoló Jeffrey Tucker. Ő már jó ideje publikál ebben a témában, nemrégiben a saját maga által alapított Brownstone Institute blogján írt egy hosszabbat. Ebben a pandémiás lezárások utáni gazdaságról elmélkedett. Ugye a 2020. márciusi teljes lezárás vilá
Sokszor nem is gondolnánk, de van, akinek jól áll a kor. Sokan az öregedési folyamat alatt vállnak vonzó, kiegyensúlyozott és magabiztos középkorúvá. Íme hat francia nő, akik a kor előrehaladtával magával ragadó eleganciát tudhatnak magukénak.
Ezek a hírességek nem féltek bevállalni extrémebb hajszíneket, sőt, van akinek a mai napig ilyen színben pombázik a haja. Te bevállalnád a merészebb színeket? Sztárok, akik mertek újítani, mutatjuk!
A 32 éves nyíregyházi játékos a "három nagy" közül Roger Federerrel és Novak Djokoviccsal is többször összecsapott, de a 38 éves salakkirállyal éppen az ötkarikás játékokon találkoztak először.
A megnyitó ünnepségen talán egyeseknek feltűnt, hogy az Egyesült Államokat szállító hajóról egy női versenyző virágokat szór a Szajnába. Mostanra kiderült, ki volt az, és miért tette.
Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta vasárnap, hogy Az utolsó vacsora témája ihlette volna a program Ünnepség című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.
Az Egyesült Államok Yellowstone Nemzeti Parkjában a napokban látogatók szeme láttára tört ki egy gejzír, amely fekete anyagot lőtt a levegőbe. Mi okozta ezt? Részletek a cikkben!
A Forma-1-es Belga Nagydíj futamát George Russell nyerte, de a verseny utáni mérlegelésen a minimum súly alatt volt az autója, így a győzelmet elvették tőle. Ennek értelmében Lewis Hamilton nyerte a vasárnapi versenyt.
A repülőgépgyártók azt javasolják, hogy a repülőgépeket a jövőben csak egy pilóta irányítsa. Az érintettek a következő mottóval tiltakoznak: "Az egyik nem jelent senkit". A repülőgépgyártók azt javasolják, hogy a repülőgépeket a jövőben csak egy pilóta irányítsa. Az érintettek tiltakoznak. Az európai pilóták ellenállnak a repülőgépgyártók azon terv