Varga Zsolt szövetségi kapitány azt mondta, nagyon büszke a csapatára, amely fontos három pontot szerzett vasárnap a házigazda franciák ellen (13-12) a párizsi olimpia férfi vízilabdatornájának nyitányán.
A Budapest Honvéd az utolsó pillanatban egyenlítve 3-3-as döntetlent játszott a Budafoki MTE vendégeként a Merkantil Bank Liga új idényének első mérkőzésén vasárnap, míg az előző kiírásban a feljutásról éppen lecsúszott Vasas hátrányból fordítva 3-1-re verte az élvonalból kiesett vendégét, a Kisvárdát.
A német autóalkatrész-beszállító ZF Friedrichshafen bejelentette, hogy 2028 végéig akár 14 ezer munkahelyet is megszüntethet Németországban. A vállalat jelenleg 54 ezer embert foglalkoztat az országban - jelentette a yahoo news.
Melyik a kedvenc lakásod? Tűpontos, extra mély lélek-teszt, ahol is igen egyszerű feladatot lesz, ám a döntésednek, válaszodnak fontos szerepe van. Ez a különlegesen mély teszt az életedről szól. Nézd meg alaposan az alábbi képeket és válaszd ki azt, amelyik leginkább vonzza a szívedet, lelkedet, tekintetedet. A te lakásod a választásod szerint mil
Andrásfi Tibor a hosszabbítás utolsó pillanatában esett tussal 8-7-re kikapott az egyiptomi Mohamed el-Szajed ellen a férfi párbajtőrözők olimpiai bronzmérkőzésen, a 24 éves versenyző a negyedik helyen zárt.
Pupp Réka ötödik helyen végzett a cselgáncsozók női 52 kg-os kategóriájában. Réka egy régi nagy ellenfelével találkozott, a francia Amandine Buchard-ral, akitől korábban mindig kikapott.
Clairo harmadik lemezével egy visszafogott, jazzes eleganciával átitatott albumot rakott össze, ami tökéletesen leírja a két ember közötti vonzalom báját.
Vas Blanka a 10. helyet szerezte meg a hegyikerékpárosok női versenyében a párizsi olimpián, az aranyérmet a francia Pauline Ferrand-Prévot nyerte meg.
A négyrészesre tervezett, részben saját zsebből finanszírozott westerneposza elhasalt a mozikban. Hiába a Yellowstone népszerűsége, nem tudott közönséget építeni egy olyan régi vágású sztorira, aminek a tévében a helye, de Costner egy percig sem oda szánta.
A kétszeres ötkarikás aranyérmes brit teniszező, Andy Murray közel volt ahhoz, hogy vasárnap véget érjen a pályafutása, azonban Dan Evans oldalán öt meccslabdát hárítva végül győzött férfi párosban a párizsi olimpián.
Te eddig a hűtődben tartottad ezeket az élelmiszereket? Pedig ha betartod az élelmiszerek tárolására vonatkozó szabályokat, könnyedén búcsút inthetsz a pazarlásuknak!
Czifra Bettina Lili a női tornászok egyéni összetett selejtezőjében nagyszerű teljesítménnyel 22. lett, ezzel bejutott a csütörtöki fináléba a párizsi olimpián, melyen Bácskay Csenge ugrásban a 12., Székely Zója pedig felemáskorláton a 34. pozícióban zárt.
A párbajtőröző Andrásfi Tibor egyelőre nem szeretne jobban belegondolni abba, milyen kevésen múlt az olimpiai éremszerzése vasárnap, az elszalasztott lehetőségek miatt pedig úgy érzi, hogy "nagyon keserű lett így a nap vége".
A mai napon a francia házigazda fogadja a magyar vízilabdacsapatot a 2024-es Olimpián. Franciaország csapata nem feltétlenül tartozik a legjobbak közé, az előző olimpiára a férfi vízilabdacsapat ki sem jutott. Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy a világbajnokságon éppen a franciák ejtették ki a magyar vízilabda-válogatottat, ezzel a negyedik hely